Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-14 / 240. szám
1999. október 14., csütörtök Világtükör 7. oldal Hazatérnek a menekültek Idén már több mint nyolcszáz menekült tért vissza Magyarországról hazájába - hangzott el Pintér Sándor belügyminiszter és Brunson McKinley, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatójának közös tájékoztatóján. A NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak idején a legtöbben Koszovóból érkeztek. Azóta a hazatérési program keretében négyszázan már vissza is tértek a főként albánok lakta tartományba. Az utazásokat Macedónián keresztül bonyolították le, a napokban azonban a nemzetközi migrációs szervezet már repülőgépkülönjáratot indított Koszovó fővárosába, Pristinába. * Kanadai tudós, Robert A. Mundell kapta az idei közgazda- sági Nobel-díjat. A New York-i Columbia egyetem 67 éves oktatója a különböző árfolyamrendszerekben működő pénzügyi és költségvetési politikák, valamint az optimális valutaövezetek elemzéséért részesült a magas elismerésben. Eredményeit felhasználták az európai közös valuta, az euró megalapozásakor. Le kell bontani a megszállt Ciszjordániában kormányzati engedély nélkül létesített izraeli telepek közül tizenötöt - jelentette be kedden Ehud Barak izraeli kormányfő. A fennmaradó 16 jogtalanul létesített telep továbbépítését megtiltják. Izraeli telepesek akciót szerveznek a döntéssel szemben. Manfred Stolpét választotta meg ismét a brandenburgi tartományi gyűlés szerdán Potsdam- ban Brandenburg szövetségi állam miniszterelnökének. Az SPD-párti miniszterelnök mellett további öt szociáldemokrata és négy kereszténydemokrata politikus kap helyet a kormányban. Figyelmen kívül hagyta a chilei legfelsőbb bíróság Pinochet szenátori mentelmi jogát, és úgy döntött, hogy a volt diktátor Londonban kihallgatható azzal a 46 vádponttal kapcsolatban, amelyet egy santiagói bíróság fogalmazott meg ellene. A kérdések egy része arra vonatkozik, hogy milyen kapcsolatban volt Pinochet az úgynevezett halálkaravánok szervezőivel, akik 1973 októberében 72 ellenzéki halálát okozták. Újabb rengés rázta meg Tajvant. A Richter-skála szerinti 5,3 erősségű földmozgás - amelynek központja a sziget keleti partján fekvő Hualien kikötővárostól 27 kilométerre volt - a fővárosban, Tajpejben is érezhető volt. Áldozatokról, illetve sérültekről nem érkezett jelentés. Aggodalmak a pakisztáni puccs miatt Benazir Bhutto szerint az új vezér mérsékelt politikus A pakisztáni hadsereg szerdán politikai nyilatkozatot tett közzé arról, milyen lépéseket szándékozik tenni, miután megdöntötte Navaz Sarif miniszterelnök kormányát. A katonai hierarchia csúcsán nem lesz változás, miután a tisztikar egy emberként támogatta Pervez Musarraf főparancsnokot, aki a vértelen pucs- csot vezette. A tábornok egyébként hamarosan Iszlámábádba utazik, ahol kedvezően fogadták a hatalomátvételt, és többnyire úgy vélekedtek, hogy az országnak jót tenne a katonai kormányzás. A korrupt polgári politikusok ugyanis csak a saját önös érdekeiket nézik, nem törődnek a gazdasági káosszal, a munkanélküliséggel, az etnikai erőszakkal, vagy a külpolitikai problémákkal. Mérsékelt politikai irányvonalat követő személyiségnek nevezte Pervez Musarraf tábornokot a Londonban száműzetésben élő pakisztáni politikus, Benazir Bhutto, és határozottan elvetette azt a feltételezést, amely szerint a tábornok az iszlám fundamentalizmus híve lenne. Navaz Sarif kormányzását ugyanakkor „polgári diktatúrának” minősítette Bhutto asszony, aki kétszer is betöltötte az ország kormányfői tisztét. Horváth Gábor külügyi szóvivő a magyar diplomácia aggodalmának adott hangot a pakisztáni eseményekkel kapcsolatban. Az Európai Unió elítélte a hatalomátvételt PakisztánA főparancsnok fotó: Reuters ban, és követelte a polgári kormányzás haladéktalan visszaállítását. Az Egyesült Államok kedden tartózkodott attól, hogy puccsnak minősítse a történteket, és szorgalmazta a demokrácia, az alkotmányosság tiszteletben tartását. Ha egy fejlődő országban hirtelen katonai indulók csendülnek föl a rádióban és a tévében, az általában a soros hatalomátvétel kísérőzenéjének számit. így történt most Pakisztánban is, ahol a hivatalos közlemények között még iszlám esztrádzene is szórakoztatta a közönséget. Nem ritka az ilyen eset a dél-ázsiai állam történetében. Távolról akár érdektelennek is vélhetnénk az efféle híreket, mondván: a pakisztáni események mit sem számítanak Európa politikai hétköznapjaiban. Pedig ma már jóval bonyolultabb a helyzet. Egyrészt Pakisztán (bár gazdaságilag csakugyan gyenge) a maga 100 millió fölé nőtt lakosságával a világ legnépesebb államai közé küzdötte fel magát. Másrészt - s a külhoni megfigyelőket ez aggaszthatja igazán - évek óta erőltetett haderő-fejlesztési programot folytat, s hagyományosan feszüli viszonyban áll szomszédjával, az immár milliárdos Indiával. Mi több, tavaly a két szomszéd az emlékezetes nukleáris kísérletsorozattal szemléletesen bizonyította, hogy az atomhatalmak szűk körű klubjának immár egyenrangú tagja. A világ számára tehát nem az az érdekes, hogy a leváltott Navaz Sarif kormányfőnek volt-e igaza, vagy a hadsereg főparancsnokának, aki „a helyzet vészes megromlására” hivatkozva döntött a beavatkozás mellett. A kérdés most az: nem indul-e el az ország Iránhoz hasonlóan az iszlám radikalizmus útján, illetve nem vezet-e a hatalomváltás újabb konfliktushoz Újdelhivel. Emlékezhetünk, hogy a „hideg béke” hosszú korszaka után idén tavasszal a kasmi- ri határcsatározások csaknem újra „forró háborúhoz” vezettek a Himalája lejtőin. S ha mindkét fél a nukleáris rakéták indító- gombján tartja az ujját, akkor a dolog messze túlnőhet regionális mivoltán. Ha úgy vesszük, a pakisztáni katonainduló az európai szobákba is behallatszik... (szondy) Heves harcok Csecsenföldön Bászájev fenyegetőzik, Maszhadou alkudozik Szárazföldi rakétákat is bevetettek a harcokban fotó: feb/reuters Az orosz légierő az elmúlt 24 órában a csecsen fegyveresek négy megerősített állását semmisítette meg Dzsencsu térségében, torlaszokat hozott létre az arguni szorosban, míg a szövetségi tüzérség tovább ágyúzta Zjabir-jürt körzetét - közölte szerdán az orosz védelmi tárca. Anatolij Kornukov, az orosz légierő főparancsnoka közölte, hogy már csaknem befejezték az előzetesen felderített célpontok elleni csapásokat: a szakadár fegyveresek több mint száz létesítményét semmisítették meg infrastruktúrájukkal együtt, s ezzel nagy mértékben korlátozták a bandák katonai lehetőségeit. Az orosz tábornok szerint a légierő feladata most már elsősorban „az előrenyomuló szárazföldi csapatok légi támogatása" lesz . Moszkvai források arról adtak hírt, hogy csecsén erők aknavetőkből nyitottak tüzet Verhnyij Naur csecsen településre, s megöltek tíz polgári lakost, 26-ot pedig megsebesítettek. A Mussza Mazsidov vezette osztag azután nyitott tüzet, hogy a helyiek nem engedték be a fegyvereseket a faluba. Az orosz katonai felderítés arról is beszámolt, hogy Sámil Bászájev hadúr különleges osztagot hozott létre az 1996-ig működött, s a közelmúltban Moszkvában felélesztett csecsen parlament tagjainak megsemmisítésére. A kommandó feladata lesz állítólag az is, hogy meggyilkolják az orosz erők által a megszállt területeken felállított önkormányzatok tagjait és hozzátartozóit. Miközben dúlnak a harcok, Aszlan Maszhadov csecsen elnök közölte: változatlanul kész tárgyalni Moszkvával. Úgy véli, hogy ha eddig nem akadályozták volna meg Borisz Jelcin elnökkel való személyes megbeszéléseit, már megszületett volna a megállapodás. Maszhadov szerint csakis független bíróság - nem pedig Vlagyimir Putyin orosz kormányfő - jogosult megállapítani egyes emberek bűnösségét. Cáfolta, hogy Groznij agressziót követett volna el Dagesztán ellen. Sámil Bászájev és Hattab parancsnok csak „önkéntesként” vett részt ebben a háborúban, ahogy orosz önkéntesek harcoltak annak idején Spanyolországban, vagy a közelmúltban Koszovóban is, és ekkor senki sem emlegetett orosz agressziót. Románia és Szlovákia is az új jelöltek között Bővül a csatlakozók köre Az Európai Bizottság javasolja, hogy az Európai Unió nyissa meg a csatlakozási tárgyalásokat újabb hat országgal, azaz Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Romániával és Szlovákiával. Szerdán nyilvánosságra hozott országértékeléseiben a brüsszeli testület azzal érvel, hogy az európai drámai változások következményeképpen minden olyan országot be kell vonni a tárgyalásokba, amely tiszteletben tartja a demokráciát, a törvényességet, az emberi és kisebbségi jogokat. A bizottság ugyanakkor azt is javasolja, hogy a tárgyaló országokat az eddiginél differenciáltabban ítéljék meg. A tallini külügyminiszteri találkozó résztvevői - az első körben érintett országok diplomáciai vezetői - levelet intéztek Romano Prodihoz, az Európai Bizottság elnökéhez, kérve a tárgyalások gyorsítását és befejezésük konkrét időpontjának kijelölését. Koalíciós huzavona Bécsben Kiima védelmébe vette az FPO szavazóit Thomas Klestil osztrák államfő szerdán, az október 3-i választások végeredményének ismertetése után egy nappal fogadta Viktor Kiima kancellárt - aki egyben a legerősebb párt (SPÖ) elnöke -, de egyelőre nem adott neki megbízást a kormányalakításra. Kiima az egyórás megbeszélést követően a várakozó újságíróknak elmondta: az államfővel részletesen megbeszélték a kialakult helyzetet, és közösen arra a meggyőződésre jutottak, hogy Ausztria stabil ország és annak is kell maradnia. Elemezték a kormányalakítás különböző lehetőségeit is, arról azonban nem akart beszélni a kancellár, hogy a kisebbségi kormány lehetőségeiről volt-e szó, avagy arról, hogy megpróbálják a koalícióban való részvételre bírni az Osztrák Néppártot (ÖVP). Mint ismeretes, ez a párt a választás előtti ígéretének megfelelően kedd esti elnökségi ülésén úgy döntött, hogy ellenzékbe vonul. Klestil fogadta Wolfgang Schüsselt, az ÖVP elnökét .is, aki elmondása szerint tájékoztatta az államfőt pártja döntéséről. Viktor Kiima szerdán védelmébe vette a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) választóit. „Akik erre a pártra szavaztak, túlnyomó többségükben nem szélsőjobboldaliak, nem elmaradottak, és egyáltalán nem neonácik, hanem jelét adták a kormány feletti elégedetlenségüknek és tiltakozásuknak, s nem e párt választási jelszavai és kampánystílusa mellett, hanem annak ellenére szavaztak rá” - nyilatkozta a kancellár. Kiima egyben kilátásba helyezte: a szociáldemokraták változtatnak Haiderrel szembeni magatartásukon, mert bebizonyosodott, hogy nem elegendő, ha tudomást sem vesznek róla, e helyett aktív fellépésre van szükség. A világ legtisztább aranypénze. Az ezredfordulóra készült Dél-Afrikában ez az úgynevezett Krügerrand. A 2000 randos színarany érme az ötvösművészet mesterremeke. Az országban az idén 4 millió uncia aranyat bányásznak, az 1996. évi mennyiség négyszeresét. fotó: feb/reuters Megjelent a TV Kéthetes 1. száma Rejtvény Humor Horoszkóp Egy hétre csak 26 forint! Keresse a