Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-10 / 211. szám
Zajlik az őszi betakarítás, károk utáni helyreállítás Lucfalván Készülődő fecskék, serénykedő emberek A kenderfeldolgozás régi eszközeit másfél éve gyűjtik az iskolában fotó: gyurián tibor 4# X WHHBI Balassagyarmaton adakozók segítették a felújítást Közfürdő a hajléktalanoknak Már szeptember elsejétől telt házzal működik a hajléktalanszálló Balassagyarmaton. Az intézményt a nyárutón közfürdővel és fertőtlenítő fürdővel látták el, a munkálatokat engedményes vállalási áraikkal a kivitelezők, adományaikkal a környékbeliek is segítették. Húsz férőhelyes a balassagyarmati hajléktalanszálló, amely az erre rászoruló férfiaknak és nőknek egyaránt menedéket ad. A városbelieket kiszolgálja, ám ettől sokkal nagyobb az igény. Böhm Sándor, a hajléktalanszálló vezetője, valamint a Vöröskereszt területi szervezetének irányítója elmondta, hogy újabban már nem csupán a környező falvakból, de Rom- hányból, és Szécsényből is kémek náluk elhelyezést. Férőhelyük viszont korlátozott. Ami öröm számukra, hogy befejeződtek a felújítási munkálatok, amelynek révén jelentősen javultak a szálló higiénés feltételei. Az új közfürdő, valamint a fertőtlenítő fürdő kialakítására 1,7 millió forintot nyertek a Szociális és Családügyi Minisztériumtól, ezt az összeget a Vörös- kereszt saját forrásaiból közel 700 ezer forinttal fejelte meg. Köszönhetően azonban Kohn József vízvezeték-szerelő, Kurucz Mihály burkoló és Oláh Zoltán festőiparos, valamint a Mőbelt-tér Kft. méltányos vállalási díjának, az elvégzett összes munka értéke eléri a 3 millió forintot. Bőhm Sándor elmondta továbbá, hogy olyan segítőik is akadnak, mint Koltai Zoltánná. A közel nyolcvanesztendős néni minden egyes lakónak frottírtörülközőt vásárolt az új fürdő megnyitásakor. Üldözés után fogta el őket a rendölj árőr Ketten kirámolták az üzletet Lucfalván is készülődnek a fecskék. A kora őszi verőfényben hangos csiviteléssel lecsapnak egy-egy villanyvezetékre, majd huss, hirtelen felröppennek megint. A nemzetiségi általános iskola udvarán elsősök tánc- és drámajátékEzek szerint az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 6-án az esti órákban közös akciót hajtott végre egy salgótaijáni sörözőórája zajlik: ec-pec kimehetsz, holnapután bejöhetsz - hallatszik a harsány kiszámoló, s a végére, mint a fecskék a drótról, szétspriccel a maroknyi csapat. Gyöngyösi Sándomé tanárnő, iskolaigazgató féltő gonddal gardírozza óráján a ben. Az akció célja volt, hogy olyan személyeket fogjanak el, akik a múlt hét végén egy Nógrád megyei személyt fenyegetéssel, fegyverrel arra kényszerítettek, hogy részükre 100 ezer legkisebbeket, elismerően beszél róluk, amikor szünetben a tanévkezdésről kérdeztem.- Udvariasak, jól neveltek, ez nemcsak a szülőket dicséri, hanem az óvodánkat, az ott folyó pedagógiai előkészítő munkát is. Ennek köszönhető, hogy forintot adjon át. A bűncselekmény a felderítő osztály tudomására jutott, ezért a kérdéses napon és helyszínen indokolt volt egy rendőri akció végrehajtása, amelynek során elfogták a zsarolás bűntettének elkövetésével alaposan gyanúsítható P. G., J. B. és T. G. salgótarjáni lakosokat. Mind a három személyt őrizetbe vették, tekintettel arra, hogy az üggyel kapcsolatban személyi és tárgyi bizonyítékok is a rendőrség rendelkezésére állnak. Két személy vomár látszik: nem lesz baj az iskolai beilleszkedéssel. Azt is az igazgató asszonytól tudom meg, hogy szeptember 1-jén 88 gyermek ült be Lucfalván az iskolapadba, közülük 19-et hoz-visz az iskolabusz a közeli, közelmúltban önálló településsé vált Nagy keresztúrból is. Gyöngyösiné optimista, elégedett az iskolakezdéssel: 12 főállású pedagógus és óraadók is biztosítékai a színvonalas oktatómunkának. A Nagybárká- nyi Általános Iskolával megállapodtak szaktanárok kölcsönös cseréjében, nemzetiségi iskola lévén az idei tanévtől csatlakoztak a vanyarciak által korábban kezdeményezett nemzetiségi iskolák együttműködéséhez, amely a szlovák nyelvi képzést, módszertant és tapasztalatcserét szolgálja. Sikerült az alapvető felújítási munkálatokat is időben elvégeznünk és a tárgyi feltételek is biztosítani - mondja az igazgató asszony. * * * Két idősebb férfi, Bacsa András és a bátyja, Bacsa Gyula kaszálják a füvet az egyik Rákóczi úti portán. A ház zárva, látszik, hogy tulajdonos nélküli, bár (Folytatás a 3. oldalon) natkozásában pedig az elsődleges orvosi vizsgálat azt támasztotta alá, hogy szervezetükben kábítószer található, s egyikük lakásán pedig lőszereket foglaltak le. A rendőri akció lebonyolításának módszerét az indokolta, hogy a gyanúsított személyek a bűncselekmény során, illetve azt követően lőfegyverrel rendelkeztek. Az elfogási akciót irányító őrnagy azt is elmondta, hogy nem spontán, hanem nagyon (Folytatás a 3. oldalon) A rendőrjárőr nem lepődött meg, hogy az éjfél utáni egy-két órában kisebb a forgalom Salgótarjánban is. így azután azt a néhány gépkocsit kivétel nélkül megállították és ellenőrizték, amelyek ekkor jöttek befelé a városba. Ekkor érkezett egy fehér Lada, amit a korábbiakhoz hasonló módon intettek le, s várták, hogy az leálljon az út szélére. Am de nem ez történt. A gépkocsi nem lassított, hanem vezetője beletaposva a gázba, menekülőre fogta a dolgot. A hajsza nem tartott soká. Az elfogott jármű két utasát igazoltatták, majd átvizsgálták a gépkocsit is. Ekkor derült ki, hogy miért történt az eszeveszett menekülés. A Lada csomagtartója dugig volt a legkülönbözőbb árukkal. Voltak ott különböző élelmiszerek, italok, cigaretták, s minden más, ami található egy jól felszerelt boltban. Az autót, valamint a két személyt előállították a salgótarjáni rendőrkapitányságra, hogy őrizetbe vételük mellett megejtsék a hivatalos elszámoltatást. Kiderült, hogy S. J. és R. G. salgótarjáni lakosok mintegy száznyolcvanezer forint értékű árut tulajdonítottak el egy üzletből. Árra is rendkívül hamar fény derült, hogy a két jómadár Salgóbányán rámolt ki egy kis üzletet. Olyan alapos munkát végeztek, hogy az üzletben a berendezésen kívül alig maradt más. A salgótarjáni rendőrség lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Rendőri akció a sörözőben - A bűnözők elfogása állampolgári érdekeket szolgál Kábítószert is fogyasztottak a zsarolók A salgótarjániak körében nagy érdeklődést váltott ki - hiszen legalább félezren nézték végig - az a rendőrségi akció, amelynek eredményeként hétfőn este a Yellow sörözőben három személyt vettek őrizetbe zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt. A történtek felkavarták a város közvéleményét, s különféle találgatások keltek szárnyra. Lapunk kérésére Orosz István őrnagy, a megyei rendőrfőkapitányság felderítő osztályának vezetője, az akció parancsnoka elmondta, hogy valójában mi történt. Gyújtogatásra gyanakszik Pásztó Többször is meggyulladt a pásztói szeméttelep a nyár folyamán. Egy korábbi interjúban a város polgármestere megnyugtató megoldásokat ígért, többek között azt, hogy egy cég már készíti a rekultivációs programot. Akkor hát mi történt? - kérdeztük a legilletékesebbet, a városgazdálkodási kft. ügyvezető igazgatóját. Darázs János elmondta, hogy ’96 októberében vette át a lerakó kezelését, s az első időszakban semmi gond nem volt. Később előfordult, hogy lángra kapott a telep, de hogy ezt öngyulladás okozta, vagy a guberálók, már nehéz lenne kideríteni. A „guberálós” verzió nem tűnik meggyőzőnek, hiszen miért gyújtaná fel a „kincsesbányáját” valaki. Az viszont tény, hogy a legutóbbi tűzeset során - ami vélhetően szeptember 4- én, késő este következett be - szándékos gyújtogatásra utaló nyorhokat találtak.-Ennek megfelelően feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen a rendőrségen - mondja a cégvezető. - Az volt gyanús, hogy több kupac szemét egy időben kapott lángra, s aztán könnyen tovább terjedt. Ez magától nem következik be. A városgazdálkodási kft. a körülményekhez képest mindent megtett, hogy a telep ne árassza el bűzfelhővel a környéket. Hetente takarják földdel a beszállított, napi 250-300 köbméter hulladékot, a környezetvédelmi felügyelőség ajánlása alapján. Sőt, legutóbb a közmunkák során keletkezett 500 köbméter földet is ide szállították. A nyitva tartás ideje alatt portás teljesít szolgálatot, s részben bekerítették az objektumot. Az önkormányzat megrendelte a rekultiváció tervét, igazából ennek a megvalósítása jelenti majd a megnyugtató megoldást.- Tavaly 4, idén várhatóan 5 milliót költünk a lerakóra - mondta Darázs János. - A bejáratnál elhelyeztünk pár konténert, hogy a zárás után érkezők is lerakhassák a szemetet. A lakosság közel 90 százaléka fizeti a szemétszállítás díját, ami jelzi, hogy elégedettek a szolgáltatással. Nem értem, kinek állhat érdekében, hogy időről időre felgyújtsa! Á pásztói szemételhelyezés hosszú távú megoldása érdekében korábban tárgyalást kezdeményezett az önkormányzat Bátonytere- nyével, ahol szinte kihasználatlan a lerakó, de nem született megoldás. Most azt fontolgatja a város vezetése, hogy folyamatos őrzést biztosít a területen, már csak az anyagiak biztosítása van hátra. Zöldségek, gyümölcsök, kaktuszok, befőttek - A salgótarjáni Bereczki Máté Kertbarátkor kiállítását tegnap nyitotta meg Domonkos Tamás, a városi önkormányzat tanácsnoka a József Attila Művelődési Központ előterében. Képünkön Takács Vilmosné harmadik helyezett díjazott termékeivel. fotó: gy. t.