Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-09 / 210. szám
1999. szeptember 9., csütörtök Nógrád Megyei Hírlap Dukay Nagy Ádám jegyzete Létezik „ha”? L áttam a héten két filmet is, miben az ember önteltségéről, beképzeltségéről volt szó tulajdonképpen. Az egyik Frankeinstein, a másik az úgynevezett Ötödik elem történetét beszélte el. Előbbi figura nyilván ismerős mindnyájunknak, utóbbi - aki egyébiránt egy vörös hajú hölgy a filmben - talán kevésbé, de nem biztos, nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy mindkét embert (mert bárhogy csűröm-csavarom, mégiscsak azok voltak) az ember alkotta, további közös vonásuk még, hogy mindkettőjüket tökéletesebbre képzelték el, mint egy átlagos földi polgárt. Na, hát mondani sem kell, nem lettek jobbak, mint mi. Az Ötödik elem ugyan okosabb volt minálunk, sőt csakúgy, mint Frankeinstein, erősebb is, mégis valami hibádzott. Nem arról van szó, hogy mi utánozhatatlanok vagyunk, ez a két szerencsétlen meg tökke lütött félnótás lett volna. Nem! Mindkét mozi legizgalmasabb néhány perce az volt, melyben az alkotók az éppen „elkészült” egyed első lépéseit mutatták be. Magányukban, a hirtelen rájuk zúduló ingerektől földúltan, szinte kiáltva az evolúcióért. Mert az élet nem játék és néhány millió év is kevés ahhoz, hogy felelősséggel gondolkodjunk róla (lásd az embert), hiszen mennyi mindent nem tennénk: „ha... ” Olyan ez., mint a lezajlott meccs, aminek szótárából szintén hiányzik ez a szó. Mert nem érvényes. Talán soha nincs „ha”? Dehogynem! Egy riportmagazin számolt be a legújabb őrületről, melynek lényege - a luxusutak helyett -, hogy kiszállítják a nyaralót, tökéletesen üres szigetekre, hol civilizációnak nyoma sincs, aztán lehet éldegélni; pár naponta jön egy hajó, minden rendben van-e. Volt ott egy fiatal magyar pár is, az első napon teli energiával, hogy na, most kifogjuk a halat és megesszük (öngyújtót azért vittek, a tűzzel nem volt gond), aztán nem volt só, a hal sem volt az igazi, három nap múltán mentek is vissza a nyaralóövezetbe. Eddig bírták telefon, áram stb. nélkül. Tehát van „ha”, már ezt is kitaláltuk. Csak hát az élet nem így természetes. Nem az a természetes, hogy jön a hajó értünk, ha sótlan a hal (vagy úgy, ahogy van ez az egész), karóránkba is hiába szövegelnénk, nem segít a Knight Rider. A z egészben azt sajnálom, hogy valószínű, nem a megfelelő tévéket néztem, át kellett volna kapcsolnom egy másik adóra, de lemaradtam. Pedig amott bálnákat mutattak, végeláthatatlan óceánokban úszkálni és énekelni. Nem volt semmiféle „ha” - így döntöttek. Több mint tíz év két rablásért (Folytatás az 1. oldalról) szabadságvesztésre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Indokolásában a tanács elnöke elmondta: a büntetéskiszabás során mindkét vádlottnál súlyosított büntetett előéletük, a többszörös bűnhalmazat, s nagy nyomatékkai az, hogy a rablásokat idős, teljesen kiszolgáltatott emberek sérelmére követték el. N. Béla terhére értékelték kezdeményező szerepét és az elkövetés brutális módját is, erre is figyelemmel szabtak ki vele szemben lényegesen hosszabb tartamú börtönbüntetést. Az ítélet nem jogerős, nyilatkozattételre az ügyész, a két vádlott és a két védő is három napot tartott fenn. S. J. F. Segítségkérés az „aranyos” szülők felé Tető alá hozzák A salgótarjáni Arany János Általános Iskolában egyelőre két műszakban, délelőtt és délután folyik az oktatás. No nem azért, mert visszaállnak a hatvanas évek gyakorlatára, hanem amiatt, hogy az úgynevezett „szürke” iskola tető- szerkezetét újítják fel, s az ottani 11 osztályt át kellett helyezni az iskola törzsépületébe. Amíg az alsósok délelőtt, a felsősök délután tanulnak, a tetőn kívül a hozzá tartozó csatomaszerke- zetet is kicserélik, az osztálytermeket pedig újrafestik. A munkálatok várhatóan szeptember 15-ig tartanak. A korábbi zavartalan oktatási rendre történő mihamarabbi visz- szaállás érdekében az iskola igazgatónője arra kéri a szülőket, hogy a jelzett időpont után minél többen segítsenek a takarításban. Megyei Körkép Céljuk, hogy megismerjék az új kiállításokat - Ingyenes tárlatvezetés Nívódíjat kapott a pásztói múzeumigazgató A látogatók a ciszterci rend történetével ismerkednek . fotó: gyurián tibor (Folytatás az 1. oldalról) Nógrádban szükség van ilyen szakemberre, így kerültünk 1984-ban Pásztora. Ingyenes albérletet kaptunk, és volt egy gyűjtemény, amelynek nem volt helye: ezért is hívtak eleinte a múzeum nélküli múzeumigazgatónak. Tizenöt év után elmondhatom, az a megtisztelő feladat jutott osztályrészül. hogy elvégezhettem az intézmény megalapozását. A nagy lehetőség 1997-ben jött, amikor a ciszterci házat visszakapta a szerzetesrend: új tulajdonosként úgy rendelkezett, hogy múzeum legyen belőle, amely bemutatja a szerzetesrend történetét és mindazokat a művészeti értékeket. amelyekre itt, Pásztón sokáig sajnos, egyáltalán nem volt lehetőség. Ilyen volt például a helytörténeti, vagy a Cso- hány Kálmán-gyűjtemény. Azt azonban mindenképpen szeretném kihangsúlyozni: hogy ilyen múzeum kialakulhatott, azért Pásztó városának önkormányzatát minden elismerés megilleti. Biztos vagyok abban is, hogy sehol Nógrád megyében nem költenek annyit a múzeumra, mint éppen ebben a városban.- Honnan volt anyagi fedezet a kiállítások berendezésére?- Ehhez pályázati pénzeket nyertünk: 1997-ben 1,8 millió, 1998-ben kétmillió forintot. így jöhetett létre 1997 októberében a „Cso- hány Kálmán emlékére” című képzőművészeti emlékkiállítás, 1997 decemberében pedig a „Ciszterci rend története a középkorban” című kiállítás, amelyhez óriási segítséget kaptunk dr. Valter Ilonától: ő írta a kiállítás forgatókönyvét, a katalógust. 1998. december 18-án nyitottuk meg az „Évmilliók üzenete Nógrádban” című természettudományi állandó kiállítást. Ezeket két év alatt sikerült megvalósítani olyan szponzorok támogatásával, mint a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Soros Alapítvány. A helytörténeti kiállítás megrendezését a város finanszírozta. Köszönet illeti Presits Antal kiállításrendezőt, aki a fizikai megvalósítás munkálatait magára vállalta és maximális lelkiismeretességgel hozta létre ezeket a tárlatokat. Milyen munkák folynak most a múzeumban?- Úgy fogalmaznék, hogy most „folyik a harc”, hogy minél jobban megismertessük az új múzeumi intézményt, az új kiállításokat. Sajnos, nálunk is csökken a múzeumok látogatottsága, egyre kevesebb ember választja a művelődés ilyen formáját. Nincs lehetőségünk arra sem, hogy fizetett hirdetések útján tájékoztassuk az embereket. Ami tőlünk telik, hogy ingyenes tárlatvezetést biztosítunk, és még hétfőn is nyitva vagyunk, pedig a hétfő általános szünnap a múzeumoknál.-Mennyire érte váratlanul az elismerés?- Egyáltalán nem számítottam rá, meglepetésszerűen ért. De természetesen nagyon jólesett, hogy az a másfél évtizedes munka — amely nem volt fáklyás menet amellyel létrehoztunk egy új intézményt, elismerést nyert. A nívódíj — úgy érzem — nem személyemre szól, hanem az intézményre vonatkozó elismerés.- Mik a további tervei?- Szeretnék a múzeumban több kiadványt, szeretném megvalósítani a természet- tudományi kiállítás katalógusát. Jövőre jó lenne egy olyan kiadvánnyal előrukkolni, amely az összes pásztói muzeális értéket bemutatja. Ehhez persze pályázatokat kell készíteni. És persze tovább folytatni a tudományos kutatómunkát: az Országos Tudományos Kutatási Alap egy olyan projektet finanszíroz, amelynek a vezetője vagyok. A kutatás célja az Észak- Magyarországon a miocén korú szárazulati üledékek tanulmányozása .ősgerinces maradványok gyűjtésén és feldolgozásán keresztül. Öten vagyunk ebben a Csoportban: dr. Venczel Márton, a nagyváradi múzeumból a kétéltűek, hüllők, dr. Kókay József nyugalmazott főgeológus a puhatestűek, dr. Mészáros Lukács, az ELTE őslénytani tanszékéről a rovarevők, Gál Erika, a kolozsvári Bolyai egyetemről a madárcsontok, jómagam pedig a rágcsálók meghatározását vállaltam fel, az ásatáson, valamint a szervezésen túl. Hegedűs Erzsébet ______Hírek V édőnői fórum Szécsény - Dr. Surján László országgyűlési képviselő tegnap a városba látogatott és találkozott a választókerületében dolgozó védőnőkkel. Az élénk eszmecsere keretében számos kérdés felmerült. A védőnőket leginkább a csatolt települések bérezése körüli problémák megoldása érdekelte. Találkozó Salgótarján - Jubilánsok találkozóját rendezi szeptember 9-én, csütörtökön délután a fegyveres erők és rendvédelmi dolgozók, nyugállományúak egyesülete a Dolinkában. A találkozón 45-85 éves korig azok vesznek részt, akik az idén ötéves kerek évfordulóval ünnepük születésnapjukat. Horgászgyűlés Bátonyterenye - Szeptember 12-én, vasárnap 9 órakor az Ady Endre Művelődési Házban tartja rendkívüli közgyűlését a bá- tonyterenyei Bányász Horgászegyesület. A tanácskozás napirendjén - többek között - a halászati jog megszerzésére irányuló pályázat indítása, tervezett műszaki fejlesztés, hosszabb távú horgászati és szabadidős program indítása szerepelnek. „Sikerírók...” Salgótarján - A Szakszervezetek Nógrád Megyei Könyvtára „Sikerírók - sikerkönyvek” című rendezvénysorozatában a Strand Hotelben szeptember 13-án, hétfőn 16.30 órakor Vavyen Fable írónő lesz a vendég. A beszélgetést ezúttal is lapunk felelős szerkesztője, dr. Csongrády Béla vezeti. Fogadószoba Pásztó - Juhász Gábor országgyűlési képviselő szeptember 10-én 14 órakor tartja fogadóóráját a polgármesteri hivatalban. Gazdikereső Salgótarján - Egyéves ma- lamut kan kutya keres gazdát a Állatotthon Alapítvány 311-840-es telefonszámán. A szülők is besegítettek a „marcona” csemetéknek - A forgatás mindenkinek nagy élmény volt Gagarinos kalózok a televízióban, a Kölyökklubban Kalózok márpedig vannak! Aki nein hiszi, elég ha odakapcsol a magyar RTL Klub Köly.ökklub című műsorára, amelyben a változatos, szórakoztató műsorszámok mellett maximum 10 esztendős kalózok vívják csatájukat saját és iskolájuk dicsősége érdekében. Szeptember 11-én, szombaton, 7 és 11 óra között a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola ötödik osztályosait lehet majd látni a fedélzeten az Almásfüzitői Általános Iskola „sárga” kalózai ellenében. A nagy-nagy csata felvételére augusztus 31-én már sor került, de az eredményt nem áruljuk el, hiszen annál élvezetesebb lesz mindazt újra átélni, amiről a következőkben Szarvas József a gyerekek osztályfőnöke számol be. — Még tavasszal jelentkezett az osztály az RTL Klubnál, hogy szeretne részt venni a kalózjátékban. A visszajelzés hamarosan megérkezett a tv-csatomá- tól, amelyben a várható feladatokat is vázolták. Természetesen nem akartunk szégyent vallani, ezért a csata napja, augusztus 31. előtt minden nap bejártunk az iskolába gyakorolni, az ügyességi számokat. A forgatás mindannyiunk számára nagy élmény volt, annál is inkább, mert a helyszínen derült ki, hogy mi már a megújult játék egyik főszereplői leszünk. Az ügyességi feladatok mellett elméletből is helyt kellett állniuk a gyerekeknek, akiken érződött az a rutin, amelyet az iskolai különböző fellépéseknek köszönhetően sajátítottak el.- Kitől kapták a kalózszereléseket?- A szülők varrták a piros trikókat, illetve ők festették varázslatossá a fellépőruhákat. Szintén köszönet illeti őket azért is, hogy megszervezték számunkra a buszos utazást.- Hányán vették fel a harcot a sárga kalózok ellen?- Hárman hiányoztak mindössze a 32 fős osztályból, de csak azért, mert még nyaralni voltak. A teljesség kedvéért említjük, hogy a sikeres szereplés érdekében a gyerekekkel négy évig foglalkozó volt osztályfőnök, Kiss Éva, és napközis tanáruk, Újvári Éva is részt vettek a felkészítésben, továbbra is magukénak érezve a felső tagozatba lépő tanulók gondjait, örömeit. Aki tehát kíváncsi az egyébként igen kellemes szórakozást is nyújtó játékos harc eredményére, az ne felejtse el a jelzett időpontban megtekinteni a műsort. - b. m. Az önfeledt 5. c osztályosok fotó: gyurián tibor