Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-08 / 209. szám

6. oldal Gazdaság 1999. szeptember 8., szerda Agrárinnováció. Magyaror­szág bőven rendelkezik szel­lemi tőkével, amit még job­ban ki kellene használni ah­hoz, hogy megvalósuljanak az agrárium céljai - mondta dr.. Tamás Károly, az agrár­tárca államtitkára kedden a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. 75. születésnap­jának tiszteletére rendezett tudományos ülésen. Dicséret. A kormányzat szá­mít a szakapparátus megbíz- ható munkájára, személyes felelősségére, feladatának színvonalas ellátására - jelen­tette ki kedden Orbán Viktor miniszterelnök az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) igazgatói értekezle­tén. A kormányfő elismerését fejezte ki az adóhivatal kima­gasló munkájáért, a Bűnügyi Igazgatóság felállításáért. Katalógustárlat. Több mint kétszázötven brit cég kétezer termékével mutatkozik be ka­talógusainak segítségével Bu­dapesten szeptember 7-9. kö­zött - közölte a Magyarorszá­gi Brit Kereskedelmi Kama­ra. A cégkatalógusaikat kiállí­tó brit exportőrök legfőbb cél­ja az, hogy közvetítőket és forgalmazókat találjanak ter­mékeiknek a régióban. Az MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 387,72 Euró 255,08 Japán yen (100) 218,34 Svájci frank 159,50 USA-dollár 242,01 Átváltási arányok: 1 eur: 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. Szüret előtt: tele a pince A földművelésügyi tárca Agrármarketing Centruma 150 millió forint­tal támogatja az idén a magyar borok nemzetközi piacra jutását - hangsúlyozta kedden a borfesztivál megnyitóján Mucsi Imre, a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Az agrártárca képviselője el­mondta: jelenleg mintegy 100 ezer hektár szőlőültetvényen fo­lyik árutermelés, a többi még nem termő vagy elhanyagolt terü­let. Az ültetvények 64 százalékán fehérbornak, ötödén vörösbor­nak való, 16 százalékán csemege- és vegyes hasznosítású szőlő te­rem. A termés 93 százalékából bor készül, a szőlő 40 százaléka csak asztali minőségű, igénytelen bor készítésére alkalmas. Az ag­rárkormányzat továbbra is 50 százalékkal támogatja az új sző­lőültetvények telepítési költsége­it. A borok külpiacra jutását lite­renként 20, a pezsgőét 25 forint­tal segítik az év végéig. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) fő­titkára a közelgő szürettel kap­csolatosan kiemelte: a vártnál ki­sebb lesz az idei szőlőtermés, a gazdaságokban összességében 4-4,2 millió hektoliter bor állítha­tó elő, amelyből 1-1,2 millió hek­toliter exportálható. Az első fél­évi adatok alapján a magyar bor­export 30 százalékkal csökkent. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is a fehérborok termelői lesznek a legnehezebb helyzet­ben a piacon. A minőségi vörös- és fehérborok viszonylag jó áron, folyamatosan eladhatók, de az itthon folyó borként árusí­tott, az exportban pedig kizáró­lag a keleti piacokon, a volt Szov­jetunió térségében értékesíthető, igénytelenebb fehérszőlőborok iránt az idén is alig érdeklődnek a felvásárlók. Az ez évi szüret előtt még több százezer hekto­liternyi eladatlan készlet foglalja a helyet a pincékben. A földművelésügyi tárca 220 ezer hektoliter óbor lepárlásá­hoz 748 millió forint támogatást nyújt. Csak az Országos Bormi­nősítő Intézet által minősített árut lehet felajánlani, a pályáza­ton nyertes lepárlóüzemek ak­kor igényelhetik a literenkénti 34 forintos támogatást, ha a ter­melőnek legalább 54 forintos alapárat fizetnek. A HNT felmérése szerint a gazdáknál lévő 400 ezer liter eladatlan bor háromnegyede a kiskunsági borvidéken talál­ható. U. G. Az exportbevétel házhoz jön Az idegenforgalom tavaly az egyik legjelentősebb „exporttermékünk” volt. Vajon az idén is az lesz? Erre kértünk választ a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárától, dr. Kraft Pétertől, hiszen már az előszezont tönkre tette a koszovói háború.- Nyilvánvaló volt, hogy ez ki­hat az idegenforgalomra. Ezért úgy döntöttünk, nem várjuk meg a fegyvernyugvást, magunk alakítjuk sorsunkat, akcióba lé­pünk. Átcsoportosítottunk pén­zeket, Németországban több mint 100 millió forintot, Auszt­riában ennek a felét költöttük propagandára. Megjelentünk a német és az osztrák rádiók, tele­víziók adásaiban és az újságok­ban. Minden bécsi villamoson olvasható volt: töltse szabadsá­gát vagy a hétvégét a Balatonon.- Ugyanakkor a német és az osztrák sajtó olyanokat is írt, hogy Magyarországra utazni élet- veszélyes, naponta 30 autót lop­nak, leütik és kirabolják az em­bereket.- Beszereztem az Interpol adatait, amelyek szerint az ezer személyre jutó bűncselekmé­nyek és autólopások száma ná­lunk 10-30 százalékkal keve­sebb, mint a nagy nyugati orszá­gokban. Kimentem Frankfurtba sajtótájékoztatót tartani. Amikor az újságírók a kriminális állapo­tokról kérdeztek, felmutattam az Interpol adatait s azt mondtam, aki Németországban nem érzi magát biztonságban, az jöjjön Magyarországra. Ezt követően Budapesten 150 külföldi újságíró részére sajtókonferenciát rendez­tünk. Ekkor meggyőződhettek arról, hogy nem mondtam valót­lant Frankfurtban.- Ezek után mit mutatnak az első félév számai?- 1998-ban az idegenforgalmi bevétel 2500 millió dollár volt. Az idén az első hat hónapban elértük az 1100 milliót. Az első félév mindig gyengébb, ezért fel­tételezhető, hogy az év -végéig elérjük vagy valamivel felülmúl­juk a tavalyi eredményt. A júliu­si és az augusztusi eredmények­ről legkorábban októberben tu­dunk hiteles számokat közölni. Még két figyelemreméltó adat. A külföldre utazó magyar ál­lampolgárok ugyanez idő alatt 500 millió dollárt költöttek kül­földi utazásaikra. A bevételből fennmaradó 600 millió dollár a külkereskedelmi mérleg deficit­jét 40 százalékkal csökkenti. Koós Tamás Van-e a kormánynak gazdasági stratégiája? Az utóbbi időben egyre gyak­rabban hangzik el az ellenzék részéről, hogy a kormánynak nincs gazdasági stratégiája. Dr. Chikán Attila miniszter tegnap a sajtó képviselői előtt tért ki erre a kérdésre. Elsőként tisztázzuk, mi a stra­tégia - mondta a miniszter. - Sokan úgy gondolják, egy vas­tag dokumentumkötet. A stra­tégia: 3-5 évre szóló vezérfo­nal, amelyre feltűzzük prog­ramjainkat, amihez nap mint nap munkáink során alkal­mazkodni kell. Arra szolgál, hogy ha a környezeti körülmé­nyek változásra késztetnek minket, ne kelljen kapkodni, hanem - háttérként - legyen biztos gondolatmenetünk, aminek mentén megoldhatjuk a napi problémákat. A gazdasági stratégiának há­rom tényezője van, amelyet be­folyásol egyrészt a kormány- program, másrészt a többféle külső feltételrendszer - magya­rázta a miniszter. A három té­nyező: a gazdasági célrendszer, a prioritások és a programok. A célrendszernek további három eleme van. Az egyik a gyors és kiegyensúlyozott nö­vekedés. Gyorsnak kell lenni, mert minél előbb el kell ér­nünk az Európai Unió színvo­nalát, a kiegyensúlyozottság­gal pedig stabilitásunknak te­szünk eleget. Második elem az EU-tagságra való felkészí­tés, a harmadik pedig a nem­zetgazdasági és a vállalati szintű versenyképesség. Gazdasági stratégiánk má­sodik tényezőjét a prioritások képezik, amelyeket, ha megva­lósítunk, akkor közelítünk cél­jaink felé. A vonzó befektetési feltételek megteremtése az el­ső prioritás, amelyhez csatla­kozik a többféle fejlődési egyenlőtlenségek mérséklése. Gondolok itt - mondta a mi­niszter - a regionális, vagy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének hosszú távú feladataira. Sorban a harma­dik prioritás az új évezred ki­hívásaira való felkészülés. In­formációs társadalomban in­novációban, a szolgáltatások fejlesztésében kell gondolkod­nunk. A negyedik tényező, amit nem kell különösebben részletezni, az EU-csatlakozás feltételeinek megteremtése. Ahhoz, hogy a prioritásokat napi cselekvésekre tudjuk vál­tani, különféle programokat kellett megfogalmaznunk. A hét horizontális program közül a legfontosabb a kis- és közép- vállalkozások fejlesztése, a be­fektetések ösztönzése és a kül-' gazdaság támogatása. A prog­ramok sorában 11 funkcionális program szerepel. Ezek között a legfontosabb a foglalkoztatá­si, az EU-fejlesztési és támoga­tási program, a lakáspolitika. Az ágazati programok között az iparpolitika, a turizmus és a szolgáltatások fejlesztése szere­pel a Gazdasági Minisztérium terveinek élén. Mindebből látható, a kor­mány helyes úton jár ahhoz, hogy gazdasági stratégiáját megvalósítsa, mondta Chikán, és hozzátette: azt le­het mondani, hogy nem jól csináljuk, de azt, hogy nincs elgondolásunk, nem tudjuk merre akarunk haladni, vagyis nincs stratégiánk - azt nem. (koós) Erdészeti központ? Az Európai Unió számára is minta lehet a természetközeli erdőgazdálkodás hazai modellje, melyet a Magyar Tudományos Akadémia dolgozott ki a Me­csekben. Az EU-csatlakozást előkészítő magyar tárgyalókül­döttség ezért azt fogja javasolni, hogy az unió Magyarországon hozza létre a nemzetközi erdő­gazdálkodási kutatási központot. FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 1-9. TELEFON: (32) 520-150 Érvényes: 1999. szeptember 1-íétől BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő 1 hét 2-3 hét 1-2 hó 3 hó 6 hó 12 hó Éves kamat, 1M Ft telett (%) 8,000 10.500 12.500 12.500 12,000 11.500 (EBKM) (8.11) (10,65 12.67 12.67 12,17 11,66 (3,08 0-50 E Ft-ig 50 E Ft—500 E Ft Folyószámla 3,ÓÓ MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 13,000 (13,18) 13,125 (13,31) 13,250 (13,43’ 3 hó 13,000 13,18 13,125 13,31 13,250 13,43 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42* Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori Cll Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,500 3,61/3,60 100 E Ft—500 E Ft 6,000 6,26/6,22 500 E Ft felett 10,500 11,18/11,08 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3.500 3,61 8.500 - 8,97 500 E Ft felett 12,500 13,44 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,500 13,69 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 100 E Ft) éves kamat (%) EHM‘ 1 hó 13,000 13,00 3 hó 13,500 13,50 6 hó 13,000 13,00 12 hó 12,500 12,50 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezöek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Érvényes: 1999. szeptember 1-iétöl Éves kamat [%) HUF prime rate 16,250 Éves kamat (%) Folyószámlahitei Betétörző hitel Lombardhitel Ingatlanfedezetes hitel 24.00 19.00 20.00 23,00 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALS ITALIANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom