Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-06 / 207. szám
szeptember 6., hétfő Szeretettel köszöntjük ZAKARIÁS nevű kedves olvasóinkat! A Zakariás bibliai eredetű név. Jelentése: megemlékezett az Úr. Védöszetje: Zakariás próféta (Kr.e. 6. sz.) Az őrt. és gör. kát. naptárban Szent Mihály foangyal ko- losszei csodája. (Őrt.: Szent Archipposz). A Nap kél: 6.09 órakor, nyugszik: 19.16 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 95 évvel ezelőtt, 1904. szeptember 6-án hunyt el Argentínában, Buenos Airesben Czetz János (képünkön), az 1848/49-es szabadságharc tábornoka. Bem vezérkarának főnöke, 1849-ben hadosztályparancsnok, az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoka. Ugyanezen évben emigrált, majd Hamburgban megjelentette az erdélyi szabadságharc történetét. Útja Franciaországba, Törökországba, Svájcba, Olaszországba vezetett, ahol 1859-ben megszervezte a magyar légiót. Ezután Argentínába hajózott át, Buenos Airesben megszervezte a katonai akadémiát, melynek 1895-ig parancsnoka volt. ó alapította meg itt a katonai földrajzi intézetet is. Ugyancsak 95 évvel ezelőtt, 1904-ben Zalaegerszegen született Keresztury Dezső író, költő, irodalomtörténész, több irodalmi díj kitüntetettje, neves Arany János-kutató. (S mi vagyok én, Csak hangköre más, Mindvégig Arany János.) Verskötetei: Dunántúli hexameterek, Lassul a szél. Érdekes irodalomtörténete: A magyar irodalom képeskönyve. 1945-47-ben vallás- és közoktatási miniszter volt. Többnyire napsütés ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Sok napsütés várható, csak időnként lehet felhős az ég, csapadék nem valószínű. Az általában gyenge, vagy mérsékelt déli szél csak időnként élénkül meg kissé. A hőmérséklet a sokévi átlag körül alakul, a délutáni órákra legtöbb helyen 23, 24 fokig emelkedik. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 23 Balassagyarmat: 24 Szécsény: 24 Bátonyterenye: 24 Pásztó: 24 Ipolytamóc: 23 Eszesebbek lettek egyes egerek - Génsebészeti eljárásokkal „feljavították” néhány rágcsáló memóriáját és tanulási képességeit az amerikai Princeton Egyetemen. Vécépapír-rablásrekord Feltehetően világrekord született vécépapírrablásból Ausztráliában: a tolvajok egy teljes kamionnyi, csaknem 20 ezer amerikai dollár értékű tekercsesei szeleitek el - és persze a kamionnal. A rablás Melbourne egyik peremvárosában történt. A vécépapírral megrakott kamiont egy udvarból kötötték el. DANYISÁNDORNAK NEMTIBE! 80. születésnapod alkalmából jó egészséget kívánunk! Szerető lányod. Ági, unokád, Viktor Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Sokat beszélget a környezetében élőkkel, de nem mindig arról, amiről valóban fontos lenne. Olyannyira nyitottá vált az új elméletek, ideológiák iránt, hogy akár a téveszméknek is bedőlhet. Érdemes társulni egy komoly, megfontolt emberrel, akinek eddig is szívesen hallgatott a tanácsaira. Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Azokban az ügyekben, amelyekben csupán személyes érdekeit akaija érvényesíteni, ma rendíthetetlen falakba ütközik. Kevesebb türelme van embertársaihoz, mint általában, de ha elég diplomatikus, képes leplezni érzelmeit. Mihelyt megpróbálja beleélni magát a kívülállók helyzetébe, minden jóra fordulhat. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Az ellenkező nem képviselőinél ma akkor is sikeres lesz, ha nem tesz érte különösebben semmit. Túlzott ragaszkodással, féltékenykedéssel viszont nem érhet célt. Sokan vonzónak találják, ezért meglepő bókokat is kaphat. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Nyári szabadsága után a munkájával le van maradva, ezért képes lesz egész héten a kapkodásra és a türelmetlenségre. Párja joggal méltatlankodik, hogy a családjára alig marad egy kis ideje. Romantikus hangulatát azonban nem tudják elrontani. Bak (XII. 22 -1. 20.) Ön tetterős, egészséges, minden nehézséget legyőz. Okos taktikai fogásokkal helyzetét megjavíthatja. Nyeremény vagy előléptetés várható. Ezen a héten egy romantikus kapcsolat izgalmakat okoz. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Váratlan események új távlatokat nyitnak. Rendkívüli ajánlatokat kap, melyek előrelendítik karrieijét. Kiváló kapcsolatai most segítségére vannak. Szerelmi kalandban lehet része. Halak (II. 21 - III. 20.) Nagyon sokat kell dolgoznia. Jó időbeosztásának köszönhetően ez nem zavarja magánéletét. Szorgalmának jutalma nem marad el, elismerések, kellemes meglepetések érik. Szerelmi érzése ezen a héten különösen magas fokú. Kos (Hl. 21 - IV. 20.) Ma vidám, kedves, illedelmes, családjának támasza. Nincs olyan ember, akit ne tudna meghódítani. Hi- heteüen hatással van a környezetében élő emberekre. Karrierjét előrelendítheti. Bika (IV. 21 - V. 20.) ízlése rendkívül jó, mindenben az eleganciát részesíti előnyben. Sziporkázó humorával a társaság középpontjába kerül. Mindig lépést tart az új dolgokkal. Ma különös nyíltságával, őszinteségével mindenkit elvarázsol. Ikrek (V. 21 -VI. 21.) Munkáját rendkívüli precizitással és igényesen végzi. Az akadályokat könnyedén legyőzi, legyen az munka vagy szerelmi kapcsolat. Törődjön saját küllemével. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Foggal-körömmel képes harcolni igazáért vagy vélt igazáért. Szent Mihály havában nem ártana más módszerek után néznie. Jó ötletekkel és egy kicsit diplomatiku- sabb viselkedéssel is célhoz érhetne. Győznie ma nem mások ellenében, hanem saját magán kellene. Oroszlán (VB. 23 - VIII. 23.) Nem lehetetlen, hogy őszelőn magányosnak érzi magát - még akkor is, ha társkapcsolatban él. Tévedés viszont azt gondolnia, hogy e helyzet kialakulásában Önnek semmi része nincs. Használja ki az egyedüllétet érzelmi viszonyainak alapos tisztázására. —..i. _______Holnapi Lapunkból_______ H elyt adtak az óvásnak - Bírság Helyt adott a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága a Kventa Kft. jogorvoslati kérelmének, miszerint Nógrád Megye Közgyűlése, mint a Madzsar József Nógrád Megyei Kórház fenntartója a címzett támogatással végzett kórházrekonstrukció informatikai tendere kapcsán jogsértést követett el. Pár napja tárgyalta a közbeszerzési döntőbizottság a kórházrekonstrukció keretében pályáztatott informatikai tenderrel kapcsolatos óvást... Hat szám - egy nyeremény! 36. HÉT fi \ HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I V ? V ? ? Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Vadiuj vadnyugat. Feliratos, amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: A csaj nem jár egyedül. Szinkronizált, amerikai vígjáték. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 20.00 órától: Taxi. Színes, szinkronizált, francia akciófilm. 17.45 órától: Csak semmi pánik. Színes, amerikai vígjáték. Madách Kamara, 18.00 órától: Taxi. Színes, szinkronizált, francia akciófilm. 20.00 órától: Csak semmi pánik. Színes, amerikai vígjáték. Szécsényi mozi, 18.00 órától: A múmia. Színes, amerikai akciófilm. j|^ Szeptember 3-i renó nyerőszámok 4 15 21 25 28 31 36 37 40 44 53 55 58 59 62 63 72 73 77 78 Szeptemberei renó nyerőszámok 8 11 18 19 21 22 24 29 44 48 51 53 56 58 60 62 64 72 73 79 Pénz- Szomszéd- asszony, itthon van a férje?- Igen.- Örülök, mert azért jöttem, hogy visszakérjem azt a két százast, amivel tartozik.- Nem fogja megkapni.- Miért?- Mert ha volna két százasa, nem lenne itthon. A hosszá élet titka Öreg bácsika sétál botra támaszkodva az úton, majd nagyot sóhajtva leereszkedik az egyik padra. Mellételepedik a riporter, és faggatja:- Apóka, elárulná, mi a hosszú élet titka?- Hát, fiam, annak három titka van: reggel nő, délben nő, este nő.-És hány éves a bácsika?- Harminckettő... Kórházban Orvos a beteghez:- Ne aggódjon! Két héten belül kikerül az osztályunkról.- Hogyan?- Vagy így, vagy úgy... Mese Az iskolában felszólítják Évikét, mondjon egy rövid mesét.- A farkas felfalta Piroskát, de belebetegedett, mert Piroska romlott lány volt. KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 10.00 Útközben. 11.04 Szonda. 11.33 Műsorajánlat 11.35 Egressy Gábor törökországi naplója. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Sulyok Imre orgona koraldőjá- tékaiból. 13.30 Evangélikus félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Bes élni nehéz! 14,45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat. 15.05 Tudósfórum - élőben. 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Találkozás a stúdióban. 17.05 Kassza 18.00 Esi krónika 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.43 ".függetlenségi harcunk utolsó leheleté”. 20.04 Régi magyar dalok és táncok. 20.30 Határok nélkül. 21.04 Értsünk szót! 21.30 Esti filmzene. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Pályám emlékezete. 23.0 Hírek. Kenő. 23.04 Egy énekes. PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánság-reggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. 6.33 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.03 Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. 7.33 Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.03 Közlekedés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőí-délelőtt 9.10 Kabarépercek 9.40 Gortiusz plusz. 9.50 Aptócseprö. 10.03 Közlekedés. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Veik#. 13.01 Hírek Időjárás. Sport. 13.06 Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Ktánságműsor. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.01 Köfyökrádiő. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek 19.04 Unikum. 20.00 Rockújság. 21.00 Hírek 21.04 Zene- közeiben. 22.00 Önazonos. 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Éjfél után. 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom (44.) 9.40 Thalassa 10.10 A pampák királya (90.) 11.05 Erdészház Falkenauban (ism.) 11.50 Popzenei válogatás 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Reflektorfényben 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.00 A homok titkai (91.) 14.35 Specht tanár úr (1.) 15.30 A Tenkes kapitánya (1.) 16.00 Pearl (1.) 16.25 "Száz vasutat, ezeret..” 17.00 Hangszál(l) 17.30 Maradj velünk! 17.50 Körzeti híradók 18.00 Mekk mester 18.20 Mézga család 18.50 Rabszolgasors (23.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Önök kérték! 21.00 Csillagok égen és földön 21.45 Ötvenhat VOLT 21.55 Kenő 22.05 Aktuális 22.30 Külpolitikai magazin 23.00 Óvakodj Edittől! (francia film) 6.00 Szabadság tér 9.00 Emlékezetes operettműsorok 10.00 Bordal 10.25 Magyarország barlangjai 10.55 Zenebutik - Zenehíd 12.00 Vágyak földje (7.) 13.00 Híradó. Időjárás 13.30 Thalassa (1.) 14.00 Közvetítés a parlament ütéséről 16.00 Hetedhétfő 17.30 Úton 18.00 TS- Vízilabda-Eb Magyarország-Szlovákia 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Építők 21.30 Amerika (cseh film) 23.00 Tudósklub #v2 5.30 Faluvilág 5.40 Reggeli kiadás 6.00 Follow Me 6.30 Jé reggelt Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek (ism.) 8.55 Binky Bili 9.25 Segíts magadon! 9.50 Kakuktalkshow 10.20 Plussz 10.50 Közvetlen ajánlat 11.20 Brooklyn híd (30.) 11.50 Sunset Beach (ism.) 12.35 Riviéra (1.) 13.00 GungHofam. vígj.) 14.45 Gazdagok és szépek (491.) 15.10 Baywatch 16.00 Sunset Beach (253.) 16.45 Kassandra (122.) 17.40 Luz Maria (54.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (123.) 20.00ÉszakésDél(8.) 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Kettesben 23.15 Színkép - Nyugat 24.00 Tudomány az Interneten 4e) 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (99.) 10.00 Video Hits No. 1 13.15 Közvetlen ajánlat 13.45 Sherlock Holmes (ism.) 14.45 Melrose Place (ism.) 16.15 Utazás Gasztronómiában 16.45 Beverly Hills 90210 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai (10.) 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Mystic Pizza (amerikai vígjáték) 21.55 Matlock (27.) 22.40 A dumagép (6.) 23.05 Hír3 (ismétlés) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.15 Középeurópai Magazin 9.45 Heti Hírmondó 10.35 Emlékképek (ism.) 10.55 Botcsinálta papa 11.45 Esti kérdés 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Tálentum (ism.) 12.50 Dunatáj (ism.) 13.20 Magyar kisvasutak 13.45 Ami igaz, az igaz 14.00 Tarkabarka 15.00 Űrhajónk, a Föld (35.) 15.15 Teleenciklopédia (59.) 15.30 Csillagjel 16.00 In memóriám Seprődi János 16.40 Magyar történelmi arcképcsarnok 16.50 Szlovák városok 17.00 A titkos küldetés (33.) 17.25 Szimba, azotoszlánkirály 18.00 Híradó 18.20 Tükör 18.50 A csodálatos mandarin 19.00 Sirakava (japán rövidf.) 19.20 A túlsó part (rövidfilm) 20.05 Hej, hej, helyes beszéd! 20.10 Héthatár (magazin) 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sporlpercek 21.40 Fórum 22.20 Noel Field kettős élete (svájci dok.-film) fflß SZÍV TV 7.00 Tipptop (ismétlés) 7.10 Music Box 8.00 Gerincjavító torna 8.40 E hét sztárja 5 percben: Aradszky László 8.45 Music Box 10.00 Kereskedelmi műsor 19.00 Lesen (sportmagazin) 20.00 Patton utolsó napjai (am. háborúsfilm) 21.30 E hét sztárja 5 percben: Aradszky László 21.35 Music Box O.IOTipptop Af—ar ~~ 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Fecsegő tipegők 12.30 Hé, Arnold! 13.00Rocko 13.30 Pete és kis Pete 14.00 Clarissa 14.30 A titkos templom legendái 15.00 Global Guts 15.30 Fecsegő tipegők 16.00 Hé, Arnold! 16.30 Rocko 17.00 Jaj, a szörnyek! 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Sok hűhó 19.00 Szúróláng 19.30 Hír-M (közéleti híradó) 20.05 Nagytappancs t. (amerikai film) 21.50 Elszabadult pokol# (amerikai akciófilm) 23.25 Hír-M (ismétlés) 23.55 Szúróláng (ism.) 0.25 Tipptop öüö”T~ KLUB 6.00 Országház. 6.30 Reggeli. 9.05 Élettér. 9.15 Recept Klub. 925 Lots és Clark. 10.15 Barátok közt 10.45 TopShop. 11.15TimeTrax. 12.10 Paula és Paulina (ism.) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Top Shop 13.55 Lili, a virágangyal 14.25 Klip Klub 14.45 Lassie 15.10 Az első csók (25.) 15.40 Második csók (67.) 15.40 Klip Klub 16.10 Lois és Clark( 18.) 16.55 Mire gondolok? 17.00 A farm, ahol élünk 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina (56.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Cobra 11(1.) 20.55 Helyszíni szemle (bűnügyi magazin) 21.45 HírEst (hírmagazin) 22.15 Brooklyn South (14.) 23.05 A mi huszadik száradunk - Út az ismeretlenbe 0.05 Pont hu 6.30 Jó barátok 7.00 Sylvester Stallone 7.30 Szederkert 8.00 A grund 9.40 Értelem és érzelem 11.55 Csendszimfónia 14.15 A kéz, amely a bölcsek ringatja 16.05 Kezedben a sorsod 17.50 Mozi! Mozi! Mozi! 18.20 Agrund 20.00 Mennyei szerelem (amerikai film) 21.40 Összeesküvés-elmélet (feliratos am. thr.) 23.55 A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér (amerikai horror) 1.20 Mrs. Parker és az ördögi kőr(am. filmdráma) TARJÁNI TV 18.15 Hírek 18.25G.I. Joe 18.50 Filmajánló 18.55 Szevasztok! 19.05, A száguldás az élelem'' 19.20 Ipari park avatás 19.30 Közgyűlésen történt 20.20 Hírek 20.30 Huddebeny finn és a csirkefogók (orosz film) NOGRAD BALASSAOYAKMAT BÁTONYITIRENYE. PÁSZTÓ, KÉISÁO, MEGYEI t_7_ _ Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. iJ I D I \ D Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. rnyBkük napilapja Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.