Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-03 / 205. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1999. szeptember 3. péntek S. oldal Távol-keleti ,, gráf fi tikirály ’ ’ - Tsang Tsou-choi, a 78 éves hongkongi graffitiművész, akiben számosán a távol-keleti graffitikirályt tisztelik, egy buszmegállóra fest egy hongkongi utcán. Tsang, akit sokan őrültnek tartanak a környezetében, több mint negyven éve díszíti a városállam közterületeinek falait, felüljáróit, buszmegállóit, villanyoszlopait. Az idős művész mind ez idáig nem kapott semmiféle nemzetközi elismerést munkájáért. A német teniszcsillag, Steffi Graf apja újra nősült Elvette lánya „dajkáját” Egy rokkant ember, aki naponta erősíti izmait - Kleibán Rezső soha nem adja fel Gyökerek és remény nélkül nem lehet élni Peter Graf, Steffl Graf német teniszcsillag apja, feleségül vette lánya egykori gyerekvigyázóját - jelentette a Reuters. A 61 éves Graf „papa” a múlt héten titokban kelt egybe a 41 esztendős Brittával, akit 11 éves kora óta ismert, s aki hajdanán Steffire felügyelt. A 30 éves teniszsztár ugyancsak jelen volt az esküvőn. Apja egyébként alig fél éve vált el 57 éves - immár csak volt - feleségétől. A papa amúgy az utóbbi két évet zömmel börtönben töltötte, mivel 1997-ben - lánya jövedelméhez kapcsolódón - 12 millió márkányi adócsalásért elítélték. Salgótarjánban, közel az acélárugyárhoz, a Salgó út egyik társasházának harmadik emeletén él egy idős ember, aki azt mondja, hogy három éve igencsak sablonosán él. A délelőttjei, délutánjai egyformák, noha időnként keres egy kis változatosságot. Csupán a barátaival - már akik megmaradtak - találkozik időnként. Ő Kleiban Rezső rokkantnyugdíjas.- Harminckilenc év százhatvan nap után mentem nyugdíjba - mondja amikor kérdezem, hogy mennyi ideig dolgozott, hiszen az öregségi nyugdíjtól még távol van. Ha nem történik a tragédia, maradhatott volna a munkahelyén. Utolsó képviselője Mindezt nagyon keserűen meséli. Ez az egykor higanyembemek ismert férfi majdhogynem teljes tétlenségre van kárhoztatva. Nem szívesen beszél a helyzetéről, különösen az anyagiakról, de annyit azért elárul, hogy a rokkantnyugdíj lehetne több is.- Egy acélgyári dinasztia utolsó képviselője voltam a gyárban, ahol az őseim majdnem százharminc évet töltöttek el - szól az előzményekről. - Az egykori vállalati törzskönyvben a Kleiban és a Csatlós család neve ott szerepel az alapítók között. Az apai ősök a német, az anyai ősök a szlovák ajkú bevándorlók között érkeztek Salgó-Taijánba, a Rima alapítása idején. Hozták magukkal a tapasztalatot és szaktudást, a szorgalmat amivel ezen a tájon még kevésbé rendelkeztek az emberek. Kleiban Rezsőt három éve olyan trauma érte, aminek következtében veszélybe került az élete. Noha megmenekült, de lebénult a bal oldala, nehézkessé vált a járása, a karját nem tudja mozdítani, s ezt csak tetézte egy nemrégiben történt baleset. Arról faggatom, hogy miként érzi magát most, hogy neki már nincs gyár, akinek életeleme volt a munkahely?- Nekem nincs olyan, hogy nincs a gyár - válaszolja. -Ha jobban érzem magam bemegyek és szétnézek a régi, meg az új üzemekben. Valamikor nem volt ennek a gyárnak olyan zuga, amiről ne tudtam volna. Most meg néha már el is tévedek. Mintha maga is eltűnődne ezen a változáson, aztán legyint, mint aki ezzel a beletörődését akarná igazolni. Pedig nem tud ő ebbe beletörődni, még akkor sem, ha ez manapság már senkit sem érdekel. Annak idején ő is úgy kezdte mint akármelyik gyár környéki munkásgyerek. Az általános iskola befejezése utáni nyáron egy kis pénzt akart keresni, ezért hát elment dolgozni a rűdvaspácoló bontásához. Ezt a nyári munkát három nadrágja, meg két inge bánta. A ráfröcsögő savas páclétől úgy néztek ki a ruhái, mintha sörétes puskával lőtték volna szét.- Úgy gondoltam, jobb lesz villanyszerelőnek állni, elmentem hát ezt a szakmát kitanulni - emlékezik. -A következő harminc- nyolc évet ugyanabban a műhelyben töltöttem el, amelyikben elkezdtem. S mivel mindjárt az elején jelentkeztem az akkoriban rangos Szakma Ifjú Mestere országos vetélkedőre, húsz fillérrel nagyobb órabért kaptam, mint a kollégáim. Hívták a bányába Is Kleibán Rezső öt forint húsz fillérrel kezdte a szakmunkáséletet. Csalták ugyan Ménkesre a bányába, kilenc forintot ajánlottak neki, de nem ment el, mert azt tartotta, hogy ő gyári gyerek.- Valóban ezt mondtam, s feleannyi fizetésért maradtam. Úgy gondoltam, hogy ezzel tartozom az ősök emlékének is - erősíti meg, s még hozzáteszi - de nem bántam meg. Azután arról beszél, hogy neki azért volt mindene a gyár, mert itt voltak a szülei, a barátai. Akár- hová ment, mindenütt ismerősök fogadták. Ismerték és tisztelték az édesapját, a bátyját, ami büszkeséggel töltötte el. S rájuk akart hasonlítani. A barátok szétszóródtak Nosztalgiával emlékezik ezekre az évtizedekre, az ifjúsági mozgalom sok-sok programjára. Amikor arra is jutott idő, hogy a fiatalok kirándulásaik során bejárják az országot Aggtelektől a Balatonig.-Az élet azonban változott, s folyamatosan csökkent a kirándulások száma, mind kevesebb lett a kiruccanó fiatal - emlékezik keserűen. - Az emberek egyre inkább csak magukkal törődnek, a pénzt hajszolják. A pénz játssza a főszerepet, ami miatt eluralkodott az irigység. A barátairól kérdezem, hogy most, ebben a nehéz helyzetben megmaradtak-e?- A barátaim nagyon szétszóródtak. Néhányan meghaltak - válaszolja. Fanyar humorral folytatja: - Ha az ötven év elkövetkezik, az embernek lejár a garanciája... Van, aki hasonló cipőben jár, mint én vagy még rosszabban. Mindenki elfoglalt a saját bajával. Aki még él és mozog, azzal gyakorta találkozom. Meglep amit mond, de megmagyarázza, hogy szerencsére már elfogadhatóan mozog, s a patinás Kohász Művelődési Központ nincs messze a lakásától. Délelőttönként baráti körben szerény alapon kártyázgatnak, de mindene a televízió. A szakmáról azonban nem tud, s nem is akar lemondani. Noha igen korlátozott a karja miatt, mégis segít a garázsszövetkezetnek villanyszerelési munkákban. Egyszerűen nem akarja elfogadni, hogy már nem tudja azt tenni, amit a balesetéig tett.- Nem tudok megbékélni a gondolattal, hogy engem leírjanak - mondja. - A nyári időszakban minden reggel már fél hatkor az erkélyen tornászok. Erősítem a lábam, amit nemrégiben törtem el. Napi száz guggolás az adag. Kondícióban akarom tartani magamat. Nem adom fel semmiképpen! Tiszteletre méltó az elszántsága, amellyel bizonyítani akarja, amit állít. Azt mondja, hogy soha vagy csak hosszú évek múlva jutott volna erre a sorsra, ha a tragédia bekövetkeztekor gyorsabban és figyelmesebben kezelik az orvosok. Úgy gondolja, ha az ütőérelzáródás miatt bekövetkező trombózist és az ebből kialakuló agysejtelhalást időben észre veszik, nem kerül ebbe a nyomorúságos helyzetbe. Sors akarata... Kikerülhetetlenül szó esik köztünk általában az iparról, a munkamorálról. Mindkettőről lesújtó véleménye van, amit csak abban foglal össze, hogy ha továbbra is így mennek a dolgok, ebből nem lesz kibontakozás, jobb élet. A mai fiatalságról meg ezt mondja:-Talán a felfogásuk az, ami megoldja a gondjukat. Nem sokat problémáznak, ha van munka oda mennek, ahol többet fizetnek. Más kötődésük nincs. Persze lehet, hogy ez a jó álláspont, nem olyan, mint az enyém volt egykoron. Igaz, hosszú távon nem fogadható el. Hiszen ezzel mindenféle kötelék megbomlik. Fellazulnak és elsorvadnak a gyökerek, amelyek az embernél fontosabbak, mint a növényeknél. Enélkül nem lehet élni. Búcsúzáskor azt mondja, talán a sors akarta, hogy így alakuljanak a dolgok, mert amikor megváltoztak a körülmények a gyárban, már nem szívesen járt be. Ilyesmi soha nem fordult elő a harmincnyolc év alatt. Azt meg három év után sem tudja elfogadni, hogy az állapota végérvényesen a mozgáskorlátozottak közé sorolja. Reménykedik, hogy javul az állapota, s az eszével nem adja fel, noha a végtagjainak nem tud parancsolni. Pádár András Ópusztaszeri kirándulás, palotalátogatás Kecskeméten - Tollfosztó délután Legyünk együtt, érezzük jól magunkat!-Ha nyugdíjasok leszünk, csinálunk valamit, hogy valamilyen szervezetünk legyen. A nyugdíjasélet nem jelenti azt, hogy a világ megszűnik számunkra, hanem többi között azt is, hogy jól érezzük magunkat, legyünk együtt! - mondtam egy gyűlésen több hozzám hasonló korúnak - idézi fel akkori szavait Markolt Gergelyné, aki akkori gondolatát meg is valósította.-Ez év február 1-jén 47 taggal alakult a községi nyugdíjasklubunk. Jelenleg 76 tagunk van. A legfiatalabb 56, a legidősebb 86 éves. A helybeli művelődési ház fogadott be, adott otthont rendez-, vényeinknek. Programunkban előadások, tájékoztatók szerepelnek. Elsőnek Szabó Mihály polgármester, az önkormányzat településfejlesztéséről, az idei költségvetésről tájékoztatott. Krekács Judit körjegyző pedig Palotás szociálpolitikáját ismertette. Előadások, találkozók Hallgattak előadást az időskori egészséges táplálkozásról, a természetgyógyász kínálta lehetőségekről. Sok jó, megszívlelendő tanács hangzott el, aki megfogadta ezeket, a szervezetét kíméli, óvja.- Jó hangulatban zajlott le a nőnap, a húsvétot zenés délutánnal köszöntöttük. Harminchatan vettünk részt a Parlament és a gödöllői kastély megtekintésére szervezett kiránduláson. Negyvenen voltunk a Szécsényben megrendezett nyugdíjasok és unokák találkozóján. Az elmúlt hét végén ötvenen jelentkeztek az ópusztaszeri kirándulásra. ők ajánlották fel: a kiránduláshoz ne 300, hanem személyenként ezer forinttal járuljunk hozzá, hogy minél több dolgot láthassunk. Kívánságukra visszafelé megálltunk Kecskeméten. Megnéztük a Cifra palotát, a Technika Házát, az öreg templomot és más jrevezéfésséget - mondja Mar- koltné, a klubvezető.- Milyen a rendezvények látogatottsága?- A témától függően 47^f8-an jelennek meg.- Miből teremtik elő' a szükséges anyagiakat?-A havi kötelező tagsági díj 100 forint. Elvállaltuk két hirdetési újság kihordását, eddig 7900 forintot kaptunk munkánkért. Az ön- kormányzattól erre az évre 60 ezer forintot vettünk át, amit betétkönyvben helyeztünk el. Nincs nagy múltunk, de máris felfedezett bennünket a Nyugdíjasok Országos Szövetsége, amelynek mi is tagjai vagyunk és négy üdülési beutalót küldtek ebédjegyek melléklésével. Mindegyik beutaló gazdára talált, egy hétért 6 ezer forintot kellett fizetni személyenként. Kevés a nyugdíj-Mi az, ami gondot okoz a klubtagoknak?- Félnek a téltől, hogy magas lesz a fűtési számla. Nehezen tudják elfogadni, hogy az Emász bevezette az átalánydíjas elszámolást. Szerintük a havi leolvasás sokkal jobb volt, mert tudták, hogy mennyit kell fizetni. Az új rendszertől azért is félnek, mert nem tudják, hogy valóban azt fize- tik-e amit fogyasztottak. Aztán a havi 17 ezer forintos nyugdíj jó részét elviszi a gyógyszer. Sokakat sújt, hogy a közgyógyellátásból számos gyógyszert kivettek. Olyanokat, ami éppen ebben a korban nagyon szükséges. Nem tehetnek róla, hogy betegek. Egyébként sem panaszkodó típusúak a palotási nyugdíjasok. Tervek, elképzelések-Mit terveznek még ebben az évben?- Amennyiben a helyi horgászegyesület vezetősége elfogadja kérésünket, lesz egy találkozónk, terített asztallal, halászlével. Ki tud többet Palotásról címmel, vetélkedőt is programunkba vettük. Tollfosztó délutánunkat vidám, zenés műsorral bonyolítjuk le, erre, meghívjuk a fiatalokat is. Októberben egészségügyi előadásokat szervezünk, gyógytorna-bemutatóval - sorolja a klub vezetője. A „tanuljunk, szórakozzunk együtt!” - felfogás jegyében megrendezik a Mikulás- és karácsonyi ünnepséget. Szóba került egy lillafüredi, aggteleki kirándulás is. Jövőre negyedévenként megünneplik a tagok névnapjait. A rendezvények sorának gazdagítása érdekében a vezetőség örömmel veszi az ötleteket, javaslatokat. V.K. Jelentkezők Szécsény környékéről és Diósjenőről is Fesztiváli előkészületek A megyében élő idős emberek örömmel fogadták, fogadják a részvételükkel zajló, az idősek nemzetközi éve jegyében számukra rendezett eseményeket, összej ö veteieket. Klubjaik, szervezeteik beszámolóiban szívesen emlékeznek a Szécsényben hagyománnyá vált,, megyei szintű^ találkozókról, és sok helyen már az őszi rendezvényekre, így a salgótarjáni idősek fesztiváljára, arra az újabb alkalomra készülnek, ahol módjuk nyílik kézügyességük, alkotókedvük bemutatására is. A József Attila Művelődési Központba folyamatosan érkeznek a levelezőlapok, vannak, akik személyesen jelentkeznek, hogy felajánlják tárgyaikat, munkáikat a fesztiválhoz kapcsolódó kiállításra. A megyeszékhely és Szécsény környéki településeken kívül diósjenői idősek is jelezték részvételi szándékukat. Azok, akik személyesen szeretnék elvinni Salgótarjánba a bemutatásra szánt darabokat, szeptember 22-én és 24-én tehetik ezt meg. Az emberek többségének ma nincs módja arra, hogy hintaszékben olvasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... A nyárbúcsúztató Amíg a közelében tudta a fecskéket, közelében tudta a nyarat, ami az öregasszonyt az állandóság biztonságérzetével töltötte el. Az augusztus végi hűvösebb reggelek érkezését úgy vette, mintha meglopták volna, ilyenkor s ki tudja, már hányad- szorra morogta magában: ez az, amit soha nem fog megszokni. S mint rendszerint, a következő pillanatban el is keseredett, újra megvallotta önmagának, milyen keveset vár az élettől, (egy kis napot, meleget) s még azt is szűk marokkal mérik. Szipogott egy sort, majd keze fejével letörölt valamit, s kicsit el is szé- gyellte magát gyengesége miatt. Másnap reggel aztán juszt is leült az udvar közepére, hogy bámulja a fészkekhez repdeső fecskecsapatot. De sokat fejtegette már, miért is csinálják, amit csinálnak! Készülődnek, elmennek, jaj, de hosszú lesz az idő, amíg távol lesznek. Arra viszont gondolni sem akart, hogy látja-e még őket. Látott nyár végi bodzavirágot, labdarózsát, van hát remény a hosszasabb őszi langy- melegre, de a fák egynémelyike már elkezdett vetkőzni, s a macskák is növesztik téli bundájukat. Az öregasszony mosolyogva nézte a fűben sütkérező Fricit, a macskáját, s kicsit ösz- szerándult a gyomra a reggeli csínytevése miatt. Őmacska- sága ugyanis újabban sikeres éjszakai vadászatainak zsákmányát a lépcsőre, közszemlére teszi. Egy hete hatalmas mezei egérrel, tegnap egy már lefejezett, kikezdett, szürke egérrel „örvendeztette meg” a ház asz- szonyát. Ő ugyan majdnem viszontlátta a reggelijét a látványra, de azért megjegyezte magában, hogy Frici derék állat. Ügyel a porta egérmentesítésére, bár ez olykor alapos lép- csőcsutakolással jár, de annyi baj legyen. Az asszony tekintete a macskáról a szemközti domb magasára siklott. Beesteledett, Iebu- kóban volt a nap. Az új reggel már szeptemberre virradt. Végérvényesen beköszönt az ősz, mert megszökött, elillant ez a csapodár nyár.
