Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-01 / 203. szám

1999. szeptember 1., szerda SZECSENY Megyei Körkép Közhasznú munkavégzés és emléktábla Pályáznak útépítésre is (Folytatás az 1. oldalról) rendszeres kapcsolattartás a nonprofit közösségi szerveze­tekkel. Pályázatot ad be az önkor­mányzat a megyei területfej­lesztési tanácshoz az Egri út kiépítésére, amely esős, olva- dásos időszakban szinte járha­tatlan. Az út kiépítésének igé­nye lakossági fórumokon is felvetődött. A bruttó költség 11 millió 905 ezer forint. Je­lentkezik a város a millenni­umi képzőművészeti pályá­zatra, amelyen köztéri kép­zőművészeti és iparművészeti alkotások megvalósítását tá­mogatják. Döntöttek a képvi­selők arról, hogy a második világháborúban elesett bag- lyasaljai katonák előtti főhaj­tásul emléktáblát állíttatnak. A Zagyva- és a Várberki-pa- tak tisztítására szintén pályá­zik az önkormányzat, ugyanis a megyei területfejlesztési ta­nács felhívása alapján elnyer­hető a közhasznú munkavég­zés dologi kiadásainak 100 százalékos finanszírozása. Módosították a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közala­pítvány alapító okiratát, és jó­váhagyták a József Attila Művelődési Központ szerve­zeti és működési szabályzatát. Együttműködési megállapo­dást kötött az önkormányzat az Ifjúsági és Sportminiszté­riummal, amelyben a sportot kiemelten fontos tényezőnek tekintik. A tegnapi döntés nyomán Salgótarján alapító tagként lép be az Ipoly Euro- régió Egyesületbe. Korrigál­ták a salgótarjáni keresztény óvoda fenntartásáról szóló megállapodást, az ingatlant várhatóan a váci egyházme­gyei hatóság vásárolja meg. Tájékoztatót hallgattak meg a képviselők a nyári rendkívüli esőzések okozta károkról és a helyreállítási munkákról. Salgótarján 27,173 milliós út- és hídkárt jelentett be, ennek várhatóan felét térítik meg központilag. A kötelező feladatot ellátó in­tézményekben 15 millió fo­rintos kár keletkezett, és mint azóta már kiderült, a biztosító csak a töredékét téríti meg annak, mint amire számítot­tak. Dudellai Ildikó BATONYTERENYE Megkezdődött a rendőrség szeptemberi akciója Vigyázzunk a gyermekekre! Nem lesz könnyű a tanévkezdés - Felhőszakadások emléke Nehézségek Szirákon, Pálfalván Tisztítják a pálfalvai iskola ablakait; a háttérben látható régi épületen javítani kell a tetőt (Folytatás az 1. oldalról) nagyobb lélekszámú települé­sek iskoláinál a körzeti megbí­zotti állomány segítségével na­gyobb közterületi jelenlétet biz­tosítanak. Éppen ezért ne lepőd­jön meg senki, ha ma rendőrö­ket lát az iskolák környékén a reggeli és a délutáni órákban. A szeptemberi akciónak az a célja, hogy - Salgótarjánban a közterület-felügyelet munka­társaival - biztosítsák a gyere­kek biztonságos közlekedését, a gyerekek és a felnőttek közle­kedési szabályokra történő fi­gyelmeztetését és nevelését. Ugyanakkor erősíteni akarják a gyerekek és a szülők bizton­ságérzetét, az iskolák körül elő­fordulható kábítószerdílerek, cukrosbácsik elriasztását. Jó lenne, ha a szeptemberi akcióhoz minden felnőtt kap­csolódna, elsősorban a jármű­vezetők. Különösen most fontos a na­gyobb figyelem, mert a gyere­kek a nyári szabadságot köve­tően még nem szoktak vissza abba a fegyelmezettséget köve­telő közlekedési folyamatba, amelyben bárkinek a figyelmet­lensége tragédiát okozhat. Nógrád számos közoktatási intézménye állagát rongálták meg a nyári felhőszakadások. Szerencsétlenségük ellenére, azok az iskolák még szeren­csésebbek is voltak, amelyek a júniusi, júliusi esőzéseknek estek áldozatul, s hogy fenn­tartóik kasszájából jutott pénz a megfelelő időben tör­ténő helyreállítási munkákra. Ám voltak olyan tanintéz­mények, amelyekre az augusz­tusi vízáradatból (is) zúdult jócskán, aminek következtében ezek helyreállítása áthúzódik a tanévkezdés utánra, főként amelyeket nagyobb mértékű károsodás ért. Szirákon a múlt hét végén még nem lehetett tudni, csú­szik-e az évnyitó. Náluk ugyanis az a sajnálatos ese­mény következett be az esőzé­sek hatására, hogy beszakadt az alsós diákoknak helyet adó is­kola teteje. A statikai vizsgála­tok után kiderült, az épületben helyrehozhatatlan kár keletke­zett, s hogy az iskolafenntartó önkormányzat nem tehet mást, mint újat épít. Az viszont csak a következő tanévre lehetséges bármilyen esedékes is, mivel építkezésre való anyagi fedezet nincs. A fenntartó és az iskola- vezetés törekvése a legutóbbi Az előző évinél is színesebb programok várják az érdek­lődőket a vizslási falunapon. Szeptember 4-én, 10 órakor az újlakpusztai kopjafaállítással veszi kezdetét az egész nap tartó programsorozat, s Vizslá­son folytatódik térzenével, amit a 11 órai megnyitó követ. A helyi és több megyei ha­gyományőrző csoport mellett napokig a töretlen iskolakez­désre irányult. Átszervezési manőverekkel, a polgármesteri hivatal helyisége tanszobává való előléptetésével sikerült úrrá lenniük a körülményeken. A pedagógusok, az önkor­mányzat, a segítők csapata reg­geltől késő estig tartó munkájá­nak köszönhető, nem csúszik a tanév egy hetet. Dejtáron is taníthatják a gye­rekeket szerdától, bár az apróbb munkálatok még eltartanak egy ideig - miután itt is jelentős vízkár érte az iskolát - de a külső munkák számottevően nem zavaiják az oktatómunkát. Héhalomban is túljutottak a nagyobb horderejű helyreállítá­sokon, Nagybárkányban is be­fejeződött az iskola cserepe- zése, akárcsak a Cered völgyi településeken, s így, menet­rendje szerint alakul az iskola- kezdés. Megszólal a tanórákat jelző csengő Salgótarjánban, a zagy- vapálfalvai Arany János Álta­lános Iskolában is, csakhogy a város legnagyobb tanulói lét­számú intézményében - 850 diákot oktatnak idén - nem mondható zavartalannak a tan­évkezdés. Az úgynevezett szürke iskola, amely eddig 11 alsós tanulócsoport elhelyezé­Vizslási várakozások színre lépnek a könnyű műfaj képviselői is, lesz divatbemu­tató és csikósprogram, amely­nek keretében nemesi Rk a pari­pákat vonultatják fel, hanem még lovagolni is lehet. Hely­sét szolgálta, jelenleg nem használható. Augusztus köze­pén kezdődött a tetőszerkezet felújítása, amely eltart még egy ideig, s várat magára még az is­kolabelső rendbehozatala is. Mindez peFsze a szülők nem­tetszését vívta ki, amely kin is, mint az iskolavezetésen csapó­dik. Holott a pedagógusok nem tehetnek arról, hogy a fenntartó most tudja orvosoltatni a hibá­kat, de a fenntartó sem, hogy a munkálatokat csak augusztus­ban kezdődő kivitelezéssel old­hatta meg. Addig ugyanis nem tartotta célszerűnek, amíg az erre való teljes anyagi fedezet megléte biztossá nem vált, ami egyébként nem kis tétel, 7 mil­liós kiadás. Az iskolavezetés pedig eb­ben a helyzetben nem tehetett mást, minthogy érvénybe lép­tette a váltott oktatást, ami azt jelenti, hogy délelőtt, délután is folyik a tanítás. E tanrend előre­láthatóan egy hónapig lesz ér­vényben, az iskola helyreállí­tási munkáinak alakulása függ­vényében. A megváltozott helyzetet talán tolerálják a szü­lők, s türelemmel viselik a tanu­lók, ahogyan ezt a pedagógusok is teszik, akiknek ugyancsak ki­jut a többletmunkákból. Jakubovics színen lesznek a rendőrök is, kutyáikkal, és labdarúgó-mér­kőzés is várható ifi- és felnőtt­kategóriában. Késő délutántól igazi show- műsort láthatnak az érdeklő­dők, amelyben népdalok és operettslágerek csendülnek fel. Az utcabál 19.30 órakor veszi kezdetét, a tábortűz lángjai pe­dig 21 órakor lobbannak fel. RETSÁG Hírek Tárlat Balassagyarmat - A sza- lézi kollégiumban szeptem­ber 2-án, 17 órakor nyílik Nagy Márta festőművész kiállítása. Megnyitót mond: Kovács Gábor önkormány­zati képviselő. Tanévhez segély Ságújfalu - Az iskolás­gyermekeket nevelő csalá­dok kiadásainak mérséklé­sére beiskolázási segélyt ad az önkormányzat. Az általá­nos iskolások három-, a kö­zépiskolások négy-, a felső- oktatási intézmények hall­gatói pedig hatezer forintot kapnak. A középiskolások­nak ehhez szeptember 13-ig kell bemutatniuk az iskola- látogatási igazolásokat, a pénzt pedig 15-én fizetik ki a polgármesteri hivatalban. A főiskolások, egyetemisták igazolásait szeptember 27- ig várják, az összegeket 29- én vehetik át. Fogadószoba Salgótarján - Boldvai László országgyűlési képvi­selő szeptember 3-án, pén­teken 13 órától fogadónapot tart a városházán. Telkes kukajárat Salgóbányai olvasónk sze­rint nincs szemétgyűjtő konténer a városrész üdü­lőövezetében, ezért nem tudja, hová helyezze el a telkén keletkezett minimá­lis hulladékot. A Salgótarjáni Városgaz­dálkodási és Üzemeltetési Kft. az érvényben lévő ön- kormányzati rendelet szerint a hétvégi házas övezetekből műanyag zsákokban szál­lítja el a szemetet, minden héten szerdai napokon. A baj csak az - fogalmazott Sáfrány István, a szállítási részleg helyettes vezetője, hogy a városban összesen 12-en(!) jelezték igényüket, a többieknél állítólag nem keletkezik hulladék. Az említett térségben, vagyis Salgóbányán például mindössze egy telkes gazda vásárolta meg a szükséges zsákokat, amelynek a szállí­tással együtt az ára 1400 fo­rint. A rendelet megszületé­sét követően a cég kivonta konténereit a hétvégi házas övezetekből, csak oda he­lyezi el, ahol ezt megfizetik. (t.n.l.) Keresi a rendőrség a Canada Üzletház betörőjét A balassagyarmati rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 1999. augusztus 17-én a reggeli órákban betörte a Balassa­gyarmat, Rákóczi út 30-32. szám alatt lévő Canada Üzletház kirakatát és a kirakatban elhelyezett több fotótechnikai eszközt eltulajdonított, mintegy 400 ezer forint értékben. A balassagyarmati rendőrkapitányság várja mindazok jelent­kezését, akik bármilyen felvilágosítással szolgálnak az elköve­téssel kapcsolatban és az eltulajdonított tárgyak hollétéről tud­nak. Nógrád megye rendőrfőkapitánya, dr. Havasi Zoltán rendőr alezredes 50 ezer forint díjat ajánlott fel annak, aki az elkövető személyének felderítéséhez, illetve a bűncselekmény elkövetésének kiderítéséhez érdemi információt szolgáltat. Sikeres ISO 9001-es audit - Magyar Termék Nagydíjat nyert az SVT-Wamsler Dupla az öröm a tűzhelygyárban Sikeresen teljesítette az ISO 9001-es minőségbiztosítási rend­szer feltételeit az SVT-Wamsler Rt., s ennek tanúsító oklevelét tegnap ünnepélyesen vehette át Mede Sándor vezérigazgató.- Vállalatunk régi terve vált va­lóra - fogalmazott a cégvezető- hiszen sok éve készülünk erre a pillanatra. Az ISO-rendszer teljesítése azt is jelenti, hogy ha egy irányba húzzuk a szekeret, nagy dolgokra leszünk képesek. A gyár termékeire nagy a pi­aci igény, ezért ősztől már 10 órás munkarendben dolgoznak. A menedzsment és a szakembe­rek előtt tartott beszédében Mede Sándor bejelentette, hogy idén a Magyar Termék Nagydíj kategóriába zsűrizték a kreatív Vesta gáztűzhelycsaládot. Át­vételére jövő hétfőn kerül sor. Az auditáló szervezet, a TÜV Rheinland Euroqua Kft. nevében Schwarczenegger Pál vezető auditor méltatta az ese­mény jelentőségét, különös te­kintettel arra, hogy egy nagy múltú cégnél teljesítették siker­rel a szabvány előírásait. Nem kendőzte, hogy találtak javíta­nivalót is, de a gyár - Fehér Zoltán minőségügyi igazgató együttműködésének köszönhe­tően - már meg is tette a szük­séges intézkedéseket. Garabuczi Imre, a gyár ta­nácsadó cégének (Mertcontroll Rt.) képviselője arra figyelmez­tetett, hogy a tanúsítás meg­szerzését követően világszerte lanyhul a minőségbiztosítás iránti figyelem, ám ha ezt fo­lyamatosan karbantartják, ak­kor 2002. júniusában sikerrel védheti meg a tűzhelygyár az ISO 9001-es szabványszintet.-Nagy gondot fordítunk arra is - mondta Fehér Zoltán -, hogy beszállító partnereink se legyenek a szabvány teljesí­tésének akadályozói. A minap például szlovákiai beszállítón­kat kerestük fel, ahol a megbe­szélés fő témája a biztonságos alkatrészellátás volt. Cégcso­portunkon belül is megtettük az intézkedéseket, noha az Iparfém Kft. már rendelkezik az ISO 9001-es és 9002-es ta­núsítvánnyal is, a Fűtőber Kft. pedig a gyakorlatban teljesíti azt. (PR) Ünnepélyesen átadták a Salgótarjáni Ipari Park első közművesített részét Új fejezet az iparfejlesztésben (Folytatás az 1. oldalról) Az építők 20 ezer köbmé­ter földet mozgattak meg, 1000 folyóméter gáz-, víz-, valamint szennyvízvezetéket helyeztek el, elkészült egy 700 méter hosszúságú szer­vizút, járdával, parkolókkal, s egy transzformátorállomás is, az elosztókkal. Ezen a területen a jövőben várhatóan ezernél is több munkahely teremthető! Tóth Edit az elmúlt öt év legjelentősebb beruházásá­nak nevezte az ipari parkot, amelynek második ütemét is kijelölték már, így hamaro­san 30 hektár közművesített zöldterület áll majd a befek­tetők rendelkezésére. A munkahelyteremtő beruházá­sok számos kedvezményt él­veznek: három évig adómen­tesek, utána is csak fokozato­san érik el a hatodik év vé­gére a teljes adósávot, gyors­ított amortizációt valósíthat­nak meg, s kedvezményesen kapják a földterületet is. Á második ütem kisajátí­tása befejeződött, mintegy 60 millió forintért. A köz­művesítés 450 millió fo­rintba kerül majd, amelynek egy része állami támogatás formájában érkezik. Erre megvan az esély, hiszen az ipari parkok közül a salgó­tarjáni és a mórahalmi telje­sítette elsőként a központi elvárásokat. Az újabb ütem. kiépítéséhez elengedhetetlen egy 10 megawattos transz­formátorállomás megvalósí­tása, amelyet jövőre kezd az ÉMÁSZ Rt., s 2001. tava­szán ad át. Tóth Edit reményének adott hangot, hogy a befek­tetők révén átstrukturálódik a város gazdasága, megkez­dődik a több lábon állás. Az ünnepség végén a polgár- mester, és Juhász Béla, az Alterra Kft. területi képvise­lője átvágták a nemzetiszínű szalagot, a megjelenteket pe­dig állófogadásra invitálták. T. Németh László

Next

/
Oldalképek
Tartalom