Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-16 / 216. szám

Pop plusz rock - Pop plusz rock - Pop plusz rock Újra színen a Sárga tengeralattjáró Harminc évvel azután, hogy a Sárga tengeralattjáró és a Kék mufurcok eltűntek - akkor úgy tűnt, végleg a habokban, a gé­pezet és a hatvanas évek leg­nagyobb utazása (ha úgy tet­szik, tripje) ismét elérhetővé vált mindazoknak a milliók­nak, akik szeretik a Beatlest. Ez aztán világszenzáció! Az új verzió ráadásul jobb, mint az eredeti, hiszen 1969- ben csak hat Beatles-dal került az albumra (a többi George Martin munkája), míg most ti­zenöt szerzeményt élvezhe­tünk, a legnagyobbak közül. A film annak idején forradalma­sította a rajzfilmkészítést, á lemez azonban csalódást oko­zott a rajongóknak. A Yellow submarine (Songtrack) azon­ban a legkényesebb ízlésű gyűjtőket is leveszi a lábunk­ról, a pompás válogatásnak és az elképesztő hangzásnak kö­szönhetően. Ez az első Beat- les-lemez, amelyet nem csak digitalizáltak, de újra is kever­tek, aminek köszönhetően pél­dául az Eleanor Rigby-ben úgy szólnak a csellók, mintha ott lennének a vonósnégyesben. Az albummal egy időben a film megjelenik videón és DVD-n, így alighanem a Buc­kingham palota is újra rendel belőle, tekintve, hogy II. Er­zsébet királynő egyik kedvenc mozijáról van szó. * * * Pa-Dö-Dő-rajongók figyelem! Miután két igen „fajsúlyos” kedvencetek folyamatosan koncertezik, éppen eljött az ideje, hogy egy albumon is megörökítsék az „élő adás va­rázsát”. A rendhagyó koncert­lemezen található egy egyve­leg a legnagyobb slágerekből (Szabó János, Várom a leve­led, Fáj a fejem, Költözködni jó, Nálam szebbet soha többet, Szép az élet, Itt van a nyár, Ki­abálj), egy csokor a hajdani táncdalfesztiválokból (Nem le­szek a játékszered, Távoliét, Tölcsért csinálok a kezemből, Ádám, hol vagy? Miszter Al­kohol, Mindenkinek van egy álma, Nem vagyok én apáca, Almát eszem, Szóljon hango­san az ének), valamint termé­szetesen a Röpül a tányér, Úszkálunk és Azt csinálok, amit én akarok. * * * Hol van már 1983, amikor egy zenekar valami irgalmat­lan zajjal sajátos szubkultúrát teremtett? Azóta a Megadeth is mega lett, eladtak több mint húszmillió hanglemezt. A ze­nekar nevének a közhiede­lemmel ellentétben vajmi ke­vés köze van az Armageddon- hoz, a fokozott haláltudat mi­nősített esetéhez, vagy valami sátánista hercehurcához, Dave Mustaine szövegíró-énekes Al­lan Cranston amerikai szenátor egyik, úgynevezett „hideghá­borús” nyilatkozatából kölcsö­nözte, a nukleáris fenyegetett­ség jegyében. A Megadeth ki­lencedik albumának címét vi­szont Lars Ulrich (Metallica) egyik aranyköpéséből nyúlták le a fiúk. A Risk természetesen magán vieli a bandától meg­szokott és elvárt tébolyító pör­gést, ugyanakkor viszont rög­tön az első dal (és egyben single), az Insomnia érzelmes csellófutamokkal kezdődik és később is találkozhatunk a trash metal fősodortól eltérő megoldásokkal. * * * Várhatóan az év második felének legérdekesebb felfede­zése. Az United nem a meg­szokott higanymozgású fiú­csapatok egyike, Barney, Ron, Greg és Peet iskolázott, kere­sett zenészek, akik már a XXI. század szombat esti lázát vetí­tik előre lendületes slágerzené­jükkel. A bemutatkozó kisle­mezen hallható „Hárman pár­ban,, című dalból klip is ké­szül, ezt követi majd október végén az az album, amely élő popzenét ígér a géphangok monoton világában. * * * Hamarosan elkészül a hazai zenei élet üdítő színfoltjának számító Fekete Vonat második albuma, de addig is itt egy maxi, egy vadonatúj dal, A vá­ros másik oldalán. Romáknak és gádzsóknak egyaránt nélkü­lözhetetlen! * * * Patchai, a tizenegy eszten­dős spanyol fiú első fellépése­inek egyikén meglepetésként ugrott be, nagybátyja oldalán. Az esemény egy sztárokkal te­letűzdel lakodalomban történt, ahol fogadhatta Tina Turner gratulációját és a vőlegény (Helmut Fest, Emi Music Eu­rope) azonnal szárnyai alá vette az ifjú tehetséget. Patcha­inak természetesen a vérében van a muzsika. Nagyapja a modem flamenco keresztapja­ként ismert Jósé Reyes, aki ko­rai halálával tizenegy árvát ha­gyott maga után. Közülük öten később megalakították a Gipsy Kings nevű zenekart, ami ma már ugye történelem ... Patchai a legjobb úton halad nyomdokaikban, az elkövet­kező évszázadban sokat hal­lunk még róla! Játék! Játék! Játék! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: A Color egykori slágerét, a Féltelek című dalt Szolnoki Péter és Auth Csilla énekelte újra. CD-k, illetve ka­zetták közül választhat szer­kesztőségünkben: Győri And­rea, Ságújfalu. Mai kérdésünk: Kik voltak a legendás Beat­les tagjai? Tippjeiket 1999. szeptember 21-ig várjuk a kö­vetkező címre, nyílt postai le­velezőlapon vagy akár szemé­lyesen: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgó­tarján, Erzsébet tér 6. sz. Sándor András Darth Vademek öltözött a pap A Csillagok háborúja egyik főhősének, Darth Vadernek öltözött be egy brit pap a mi­sére. Az 59 éves Peter Evans - a dél-angliai Croydon vá­rosának lelkésze - szokatlan „reverendájával” és fekete fémsisakjával érdekesebbé és vonzóbbá akarta tenni az anglikán szertartású misét. Sikerült. Háromszor annyian mentek el a templomba, mint máskor. Evans lelkész arról tar­tott példabeszédet, hogy miként tért vissza Darth Vader az erő sötét oldaláról végül is a jók közé. A gyülekezet ezúttal - zsoltárok helyett - külön a Csil­lagok háborújának zenéjére írt dalszövegeket énekelt. Olasz anyatigrisek Az európai anyák közül az olaszok a legaggodalmasko- dóbbak a nyári vakáció ide­jén - derült ki egy nemzetközi tanulmány alapján. A felmérést húsz pszicholó­gus végezte el. Úgy találták, hogy az olasz anyák nyáron mániákusan követik gyermeke­iket a strandok vizeiben, az asz­talnál könyörtelenül csemeté­ikbe tömködik az ételeket, a játszótereken pedig állandóan arra figyelmeztetik a csöppsé­geket, hogy ne koszolják össze magukat, ne hajtsanak túl gyor­san triciklijeikkel. A szakértők szerint a jelen­ség oka az, hogy az anyák úgy érzik, egész évben elhanyagol­ták gyermekeiket és ezt ellensú­lyozandó viszik túlzásba a tö­rődést az iskolai szünidőkben. PADLÓBURKOLÓ-RENDSZER A DIEGO áruházlánc az ország 16 áruházában válj a vásárlóit! A BNV 213/D pavilonjában megtekintheti termékeinket: szőnyeg, PVC, parketta és kiegészítői. amely szeptember 30-ig bármelyik áruházunkban beváltható. DIEGO Áruház Salgótarjánban is: szeptember elsejétől várjuk kedves vásárlóinkat. Külön szolgáltatásunk: ingyenes házhoz szállítás, burkolóanyag-ajánlás, parkettához ingyenes csomag. Nyitva: hétfőtől péntekig, 9-19 óráig. Szombat-vasárnap, 9-14 óráig. Tel: (32) 423-040. ___ J övőre női csapatot is szerveznek Alsópetényben - Már vannak jelentkezők Ifjú tűzoltók az idősek nyomában Második helyen végzett az al­sópetényiek ifjúsági tűzoltó­csapata a Hollókőn rendezett megyei tűzoltóversenyen. A gyerekeket ez a siker további helytállásra buzdítja.-Sára Bertalan vagyok, az alsópetényi diáktűzoltóság egyik tagja, már harmadik éve. Azért lettem tag, mert nagyon tetszett nekem ez. Az én családomban nincs, nem volt tűzoltó, de a felnőttek közül sokan vannak a faluban. Most nyolcadik osztályba járok és olyan négyes körüli tanuló vagyok. Engem minden olyasmi érdekel, amivel segí­teni lehet másoknak - mondta el szinte egy szuszra a csapat Benjáminja. A vékony, de izmos kisfiútól megtudom, hogy jól érzi magát ebben a kollektívában. Szíve­sen vesz részt versenyeken, mert szerinte itt lehet össze­mérni a tudásukat más csapato­kéval. Ide csak hatan jöttek, de az ifjúsági csapat tízfős, a fel­nőtt önkéntesek pedig tizenöten vannak.-A csapatba jelentkezéssel lehetett bejutni a próbák leté­tele után. Mindenkinek megvan a kijelölt feladata. A falu hasz­nára, céljára válik a munkánk. Volt olyan, hogy a felnőttek nem voltak otthon és mi oltot­tuk a tüzet, meg bozóttűzhöz mentünk - újságolta Hajzser Zsolt és Farkas István szinte egymás szavába vágva. Kiderül, hogy ezek a gyere­kek sok mindent tudnak már a tűzoltás technikájáról, bátrak és elszántak, de megfontoltak is. A körülöttem álló csapat tagjai Molnár Péter, Németh Kornél, Hugyecz László és Barta Dániel mindezt megerősíti, s hozzáte­szik még: Ha nincsenek otthon elegen ha felszáll a vörös ka­kas, akkor beugranak helyettük mások segíteni. Szklenár István, az alsópeté­nyi tűzoltó-egyesület elnök pa­rancsnoka büszke lehet a gye­rekeire, akikkel harmadik éve dolgoznak együtt. A felnőtt önkénteseken tet­szetős piros formaruha feszül, akárcsak a ralispilótákon. Pá­lyázati pénzből vették. Mivel náluk nincsenek üzemek, az önkormányzat is támogatja őket és vannak akik adójuk egy százalékát nekik ajánlották. Több mint negyven éve műkö­dik az egyesületük, amely jö­vőre női csapatot is szervez. Már vannak is jelentkező le­ányzók. - pádár ­Versenyben az alsópetényi fiatalok - ki a leggyorsabb ,Jecskendőhúzásban”? fotó: gyurián

Next

/
Oldalképek
Tartalom