Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-07-08 / 183. szám

1999. augusztus 7., szombat SZÉCSÉNY Megyei Körkép 3. oldal Rendőrgyerekek szafarija Hagyományteremtő gyer­mektábor színhelye volt nemrég a Pásztói Rendőrka­pitányság szervezésében a béri Andezit fogadó. Az ötle­tet az adta, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-fokapitány- ság által szervezett nyírjesi táborban a korlátozott lét­szám miatt csak néhány pásztói gyerek vehetett volna részt, ezért döntöttek úgy Pásztón: saját szűkös lehető­ségeiket kihasználva tábort szerveznek a kapitányságon dolgozók csemetéinek. A tábor célja az volt, hogy bemutassák a rendőri munka sokrétűségét, játékos módon jut­tassák a gyerekeket új ismere­tekhez. A táborhely a bér-virá- gospusztai Andezit fogadó volt. A fogadó körüli mini szafari parkban a hazánkban is honos ál­latfajok mellett egzotikus álla­tokkal is megismerkedhetett a 12 kis táborlakó. Ezen túlmenően rengeteget gyalogtúráztak: Ka­nyó Enikő és Takács Ferenc táborvezető vezetésével meglá­togatták a gyöngyösi Mátra Mú­zeumot, a tamamérai Rendőr­múzeumot, vonatoztak a Mátra kisvasúttal. Minden napra jutott valami játékos feladat: sorverse­nyek, kincskeresés, rajzos fel­adatok, D.A.D.A.-foglalkozás, és nem maradt el a tábortűz sem. A rendőrkapitányság dolgozói színvonalas bemutatókat tartot­tak közlekedési ismeretekből, önvédelemből, a bűnügyi mun­káról, amelyeken a gyerekek ak­tívan részt vettek. A foglalkozá­sok végén és a táborozás zárása­kor nem maradt el az eredmény- hirdetés és az ajándékozás sem. A szervezők remélik, a tábor sok élménnyel gazdagította a gyerekeket. Ha az anyagi lehető­ségek engedik, jövőre szeretnék úgy szervezni, hogy nemcsak a rendőrgyerekek táborozhatná­nak, hanem mindazok, akik sze­remének ilyen szafarin részt Fallóskút növény- és állatvilága - Vulkanikus emlékek Egy nyári hét sok játékkal Kerekezett a gyermektábor Játékosan ismerkedtek a közlekedés szabályaival fotó: gyurián Tibor A pásztói Teleki László Művelődési Központban a napokban túratábor kezdő­dött tizennégy gyerek rész­vételével. A túratábor szervezői igen változatos, a résztve­vők életkorának, illetve a nyári idénynek megfelelő színes, ugyanakkor pedig tartalmas, a választásra is lehetőséget nyújtó prog­rammal igyekeztek a tábor­lakók számára érdekessé tenni az egy hét minden egyes napját. Igen sikeresnek bizonyult programmal, fallóskúti tú­rával indítottak, amelyen a növény- és állatvilágot fi­gyelték meg. A táborlakók meglátogatták a jobbágyi tanösvényt is, ahol bővítet­ték ismereteiket, tanulmá­nyozták a vulkanikus tevé­kenység nyomait. A tábor ideje alatt termé­szetesen strandolást is beik­tattak a programsorozatba, ahol úszóversenyt rendez­tek, továbbá vízi játékok gondoskodtak a felhőtlen kikapcsolódásról. A tábor zárásaként kirándulást tesz­nek majd a gyerekek a béri mini szafari parkba. A megyei balesetmegelőzési bi­zottság és a salgótaijáni rendőrka­pitányság közlekedésrendészeti osztálya hasznos délelőtti progra­mot produkált a tóstrandi gyer­mektábor résztvevőinek. A finn, szlovák és magyar gyerekek együttes közlekedési vetélkedőn vettek részt. Egyforma tesztlapot kellett kitölteni mindenkinek a ke­rékpározás szabályairól, amit tol­mácsok segítségével sikerrel Megoldatlan probléma Hu- gyagon az iskola ügye, ame­lyet még 1992-ben kezdtek építeni, ám az épület azóta is csak szerkezetkész állapot­ban van. megoldottak. A gyakorlati ver­senyhez pedig már tolmács sem kellett. Mindenki végrehajtotta a kijelölt versenypálya teljesítését. Amíg a verseny zsűrije érté­kelte az elért eredményeket, a köz­lekedési rendőrök bemutatták a gyerekeknek a munkájukhoz használt gépkocsikat. Különösen nagy tetszést aratott a helyszínelő gépkocsi sok okos felszerelése. S mondani sem kell, hogy mindenki Az időközben megválasztott vezetők üzemet is próbáltak már létesíteni benne, eredménytelenül. Hugyagon 50 általános iskolás gyerek van, akik még a 6. osztály­ban is helyben tanulhatnak. A la­szeretett volna autózni a villogó, szirénázó gépkocsival. Az egyéni versenyben Paulo Gazdik (szlovák) első, Harmos Melinda (magyar) második és Aki Grönthal (finn) gyermek harma­dik helyezést ért el. A csapatver­senyt a finnek nyerték, másodikok a magyarok és harmadikok a szlo­vákok. A nyertesek szép jutalma­kat kaptak, de megtisztelték aján­dékkal a felügyelő tanáraikat is. kosság összetételét szem előtt tartva most abban gondolkodnak, hogy a Roma Esély Alapítvánnyal közösen több megyére kiterjedő általános- és középiskolai kollégi­umot alakítanak ki az épületben. Hírek Terényi képek Terény - B oromossza Zsolt, a községhez erős szálakkal kö­tődő festőművész táblaképei­ből nyílik kiállítás Terényben. A közösségi házban vasárnap 16 órakor nyíló tárlatot 20-áig látogathatják az érdeklődők. Útfelújítások Palotás - A községi önkor­mányzat 6 és fél millió forintot nyert a megyei területfejlesz­tési tanácstól útfelújításra. Eh­hez az összeghez mintegy 3 millió forintot tesznek a tele­pülés kasszájából. A munkála­tok augusztus 6-án meg is kez­dődtek a Rózsafa, Diófa és Bocskai utak kapnak új burko­latot. Szent István-nap Nógrád - Az augusztus 20-ai Szent István-ünnepre készü­lődnek a településen. A falu emlékparkjában 11 órakor szabadtéri szentmise kezdődik, majd az ökumené szellemében Szókéné Bakay Beatrix evan­gélikus lelkész és Varga And­rás katolikus esperes szentelik meg az új kenyeret. Közremű­ködik a Vác környéki telepü­lés, Kösd énekkara. Az együtt ünneplőket ebéddel váija a községi önkormányzat. Őröl a malom Érsekvadkert - Három mű­szakban teljes kapacitással dolgozik az érsekvadkerti ma­lom. Naponta 30-150 tonna közötti búzamennyiséget vesznek át. A molnárok na­ponta 65 tonnányi búzát képe­sek megőrölni. Több megyére kiterjedő általános és középiskolai kollégiumot alakítanak ki Esély az iskolának Hugyagon A programalkotó rendezvénysorozat egyik állomása Salgótarján Szociáldemokrata Nyár ’99 Az 1998. decemberében megújult Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) fo törekvéseinek megfelelően, az új gene­rációs baloldali fiatalok a nyár folyamán sem tétlenkednek. A mozgalom idén nyáron hirdette meg először azt a (további, folyamatos programalkotó munka és szervezetépítés szolgá­latába állított) rendezvény- és akciósorozatot, amely a vaká­ció idején sem hagyja „leülni” a szervezetet. A fiatal szociáldemokraták köz­életi és politikai szerepvállalá­sából adódóan ezen rendezvé­nyek és táborok keretében kép­zések, előadások formájában szellemi műhelymunka is folyik azzal a szándékkal, hogy a szer­vezet ütőképes csapattá ková- csolódjon össze, valós alternatí­vát felmutatva a politikai palet­tán. A rendezvényeket az ország minden területén bonyolítják, hogy a mozgalom minél több helyen megmutassa magát. A Szociáldemokrata Nyár ’99 elnevezésű programsorozat for­gatókönyvének alapját az a né­hány - központilag szervezett - képzési tábor és tréning adta, amelynek fő rendezvénye július 18-a és 25-e között zajlott Sió­fokon, több mint száz országos és helyi vezető, aktivista, regio­nális szervezeti ügyvivő és ér­deklődő egyetemista, fiatal ér­telmiségi részvételével. A Bala­tonba buli és a szórakozás mel­lett ebben a táborban is nagy szerepük volt a tréningeknek. A szervezét által elindított prog­ramalkotó munka (Szociálde­mokraták Chartája) eredménye­inek megvitatása mellett ele­mezték a politikai, közéleti fo­lyamatokat, irányvonalakat, al­ternatívákat vázoltak fel. A jó hangulatú táborhoz kezdetben az időjárás is remek statisztának bizonyult. A központilag szervezett programokon túl a regionális és helyi kezdeményezésekre épülő rendezvények színesítik a SZIM nyári forgatókönyvét. így nagy vonalakban - a remekül sikerült egri majálistól számítva - szinte állandóan mozgásban van a szo­ciáldemokrata ifjúság. Eger, Ti- szaőrs, Budapest, Siófok után tovább menetel a „SZIM Road- Show” a Mátrába, Perkupára, Salgótaijánba, Feldebrőre, majd értékelő zárásként Felsőtár- kányba. Salgótarjánban augusz­tus 19-e és 22-e között a SZIM és a Baloldali Iíjúságí Társulás közösen rendezi meg a hagyo­mányos kempingtalálkozót. (dudellai) Meghiúsult rablás, elmenekült a helyszínről - Segítséget vár a rendőrség Keresik a postás támadóját Amint arról tegnapi lapszá­munkban hírt adtunk, csü­törtökön rablótámadás ért egy salgótarjáni postást. Az elszánt rabló a belvárosban támadta meg a munkáját végző postást, aki megvédte magát. A férfi a helyszínről elmenekült. A rendőrség ke­resi az elkövetőt. A megtá­madott postás által adott személyleírást és az ennek alapján készült fantomképet mellékelten közöljük. A Salgótarjáni Rendőr- kapitányság bűnügyi osztá­lya rablás bűntett kísérleté­nek alapos gyanúja miatt nyomozást folytat ismeret­len tettes ellen, aki augusz­tus '5-én postást támadott meg. A támadó 20 év kö­rüli, körülbelül 175 centi­méter magas, közepes test­alkatú, sima arcú, fehér bőrű, nyüt, mosolygós te­kintetű férfi. Sötétbarna, rövid, sportos hajú. Elköve­téskor kék rövidnadrágot és kék rövidujjú pólót viselt. A rendőrség kéri az ál­lampolgárokat, hogy aki a leírás és a rajz alapján felvi­lágosítással” tud szolgálni a keresett személyről, hívja fel a 32/311-374-es telefon­számon a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályát, vagy a 32/312—148-as számon a központi ügyeletet. Fazonalakítás után a Swift - Kisvállalkozók kedvence lehet a Carry Suzuki újdonságok a Pila-Autónál Tapasztalt, szakértő kézben egy márkaképviselet sikere szinte biztos. Lassan két éve, hogy Pila Sándor kitette kapuja fölé a Su­zuki cégért Akkor - nem titkol­tan - volt benne egy kis félelem, ám az idő a döntését igazolta: ma ő Dél-Nógrád legsikeresebb Suzuki márkakereskedője.- Eleinte attól féltem, hogy raj­tam maradnak a kocsik, ma meg attól, hogy nem kapok eleget - ül­tet le mindig nyüzsgő irodájában.-Az eladások szé­pen emelkednek, a tavalyi mennyiséget idén már fél évkor elértük. Ennek alap­vetően két oka van: az egyik, hogy a Su­zuki megbízható, jó árfekvésű, korszerű gépkocsi, a másik pedig, hogy az ügy­felek elégedettek a márkaképviselet szolgáltatásaival. A pásztói szerviz a korábbi időszak­ban is népszerű volt, megyeszerte. Most is szinte minden táj­ról érkeznek vevők, megrendelők. A Su­zuki Pila-Autó Kft. ugyanis mindenfajta személygépkocsi műszaki vizs­gáztatását vállalja, s autóalkatrész kereskedésként is működik, újab­ban pedig vállal eredetiség vizsgá­latot is.- Nálunk, mint országosan is, a Swift a legkeresettebb modell - mondja. - Különösen a rendkívül kedvező ára miatt keresik, ami ki­egészül egy párját ritkító fizetési konstrukcióval. A vevő a vételár 20 százalékának befizetése után már elviheti a járművet, s használt autóját is beszámítom. Aki eleve használtat keres, 9 éves kor alatt az is számíthat kedvezményes hi­telre. Nálam valamennyi vásárló választhat egy ajándékot, s ez így lesz a jövőben is. Természetesen nemeseik a magyar gyártmányú Suzukikat keresik a vevők, hiszen az igény nagyon széles. Aki kom­fortosabb gépkocsit venne, annak ajánlom a Balenót, aki pedig a vi­lág legkedveltebb terepjárójába szeretne beülni, annak itt a Vitara, vagy annak kisebb testvére, a Jimny. A Suzuki a mértékadó német megbízhatósági listán fellépett a dobogóra, kategóriájában a máso­dik e téren. Az esztergomi gyár legújabb meglepetése azonban csak ezekben a napokban kerül nyilvánosságra. Fazonalakításon esett át a Swift, valljuk meg, a fotó láttán előnyére.-Módosult az orr-rész - mu­tatja Pila Sándor - ezzel dinami­kusabb lett, követve a világdiva­tot. A belső fekete borítást felvál­totta egy sokkal kellemesebb ta­pintású galambszürke műanyag. Változott természetesen az ülések kárpitja, s az autó színválasztéka is. A nemesebb anyagok ellenére is mindössze egy autórádió árával lesz drágább az új Swift. Augusz­tustól már csak ez a változat ren­delhető, 1,0 és 1,3 literes motorral, illetve a sedan 1,6-os erőforrás­sal is. Remélem, e cikk megjelené­sekor már testkö­zelben is tanul­mányozható lesz. A Suzuki idei másik újdonsága a teljesen átalakí­tott kisteherautó, a Carry piacra ke­rülése. A Jimny- ből megismert 1,3-as erőforrás, a 16 szelepes, 80 lóerős motor hajtja. Jellemzően kisvállalkozóknak szánják, csakúgy, mint a később megjelenő sze­mélyszállító vál­tozatot is. A „van” két oldalról is nyitható, egyszerű és praktikus, az ára meg egyszerűen lenyűgöző.- Márkaképviseletünk szomba­tonként is nyitva van, remélem az újdonságok hallatán sok régi és új ügyfél is betér hozzánk. A gépko­csikra előrendelést veszünk fel, s természetesen jár a közalkalma­zotti kedvezmény is. Jó nyaralást kívánok a Suzukival! Információ: Suzuki Pila-Autó Kft. Pásztó, Fő út 149. Telefax: (32) 460-845. PR ✓

Next

/
Oldalképek
Tartalom