Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-05 / 181. szám
4. oldal Ország - Világ 1999. augusztus 5., csütörtök Robertson az új főtitkár Egyhangúlag döntöttek a NATO-nagykövetek A NATO tizenkilenc tagállamának képviselői szerdán megválasztották George Robertson brit védelmi minisztert Javier Solana utódjául. A spanyol politikus az Európai Unió tanácsának főtitkára, külpolitikai és biztonsági ügyeinek irányítója lesz. A NATO-külügyminiszterek döntésüket egyhangú szavazással hozták meg. A NATO-tanácsban 16 ország képviselői hétfőn már egyértelműen állást foglaltak a brit politikus mellett. Három „kis tagállam”, jelesül a Benelux-orszá- gok azonban akkor mpg halogatták a döntést, mert - ügyként az Egyesült Államok favorizálta őt. Egyébként maga Scharping is kijelentette korábban, hogy nem cseréli föl a bonni (illetve most már berlini) bársonyszéket a brüsszeli állásra, mert a későbbiekben hazájában, Németországban kíván politizálni; sőt: idővel esetleg kancellárnak jelölteti magát. Robertson és Scharping előtt egyébként még két korábbi brit védelmi miniszter, Rifkind és Portillo neve is fölmerült - s könnyen lehet, hogy ez a brit „nyomás” vezetett végül is az európai elkötelezettségéről ismert Robertson győzelméhez. A Temze partján azonban egyA brit védelmi miniszter egy londoni sajtókonferencián fotó: feb/reuters mond - bosszantja őket, hogy a szövetségen belül a fontos tisztségek elosztásánál a nagy tagországok dominálnak. Ráadásul Belgium önálló főtitkárjelöltet is állított Jean-Luc Dehaene exkormányfő személyében. A Benelux-országok nagykövetei - a sportéletből vett kifejezéssel élve - időt kértek, hogy kormányaikkal konzultáljanak. S bár szerdán végül is egyöntetű döntés született, ez elsősorban Tony Blair diplomáciájának köszönhető. A brit miniszterelnök egy héttel korábban „hozta helyzetbe” védelmi miniszterét, amikor egyértelművé vált, hogy Gerhard Schröder német kancellár ragaszkodik védelmi miniszteréhez, Rudolf Scharpinghoz, akit pedig sokan szívesen láttak volna a főtitkári székben, és főelőre még nem lesz gyors kormányváltozás, mivel Javier Solana legkorábban november elején foglalhatja el hivatalát az Európai Uniónál (mellesleg szintén Brüsszelben), mivel elődje, Jürgen Trumpf megbízatását október végéig meghosz- szabbították. A NATO főtitkára képviseli a szövetség politikáját kifelé, és a tagországok közötti konfliktusokban - mint amilyen például a görög-török vita - közvetítő szerepet tölt be. Ő elnököl a szervezet különböző döntési fórumain, és a nemzetközi munkacsoport legfőbb főnöke. Legfőbb feladata az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének döntési eljárásait irányítani és elősegíteni. Gyulay Zoltán Az 53 éves politikus a skót partoknál fekvő Islay szigetén született egy rendőrfőnök fiaként. Feleségével, Sandrával 29 esztendeje házasok, két fiuk és egy lányuk van. George Robertson 1976-ban alig kerülte el a halált, amikor autója egy üzemanyag-szállító járművel ütközött. A baleset óta levéltárcájában hordja kocsija roncsainak fényképét Miután a brit Munkáspárt 1997-ben győzött, Tony Blair védelmi miniszternek hívta kormányába. Amint hivatalba állt, azonnal megkezdte a védelmi stratégiafelülvizsgálatát. Az újításhoz gyorsmozgósítású csapatokat szervezett, valamint a légi, a tengeri és a szárazföldi egységek jobb együttműködését tartotta szükségesnek. Épp ezek azok a tulajdonságai, illetve ismeretei, amelyek alkalmassá teszik új munkaköre betöltésére. Megfigyelők hozzáteszik: elismertségéhez hozzájárult tevékeny részvétele a NATO sikeresnek minősített koszovói akciójában. Nagyobb a füst, mint a láng Nincs áthidalhatatlan feszültség Orbán és Torgyán között Ismét sikerült elsimítani az egymás közti kisebb-nagyobb feszültségeket Orbán Viktor miniszterelnöknek és koalíciós partnerének, Torgyán József miniszternek, kisgazda elnöknek - derült ki a tegnapi négyszemközti találkozó után. Noha az előzetes lapértesülések szerint a miniszterelnök megfeddni készült a tárcájának meghökkentően magas, 413 milliárd forintos költségvetési támogatást kérő Torgyánt - aki emellett rendre nem vesz részt a kormányüléseken -, az ejnye-bejnyéből mégsem lett semmi, vagy ha igen, annak részleteit a felek nem kívánták megosztani a közvéleménnyel. Isépy Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a kormányfő egyáltalán nem neheztel ügyvédhez méltó tárgyalási stílusáért Torgyán doktorra, hiszen a kisgazdavezér, mint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium első embere, csak azt teszi, ami a dolga; minél nagyobb szeletet igyekszik megszerezni a költségvetési tortából tárcája számára. Isépy úgy véli: a miniszterelnök nem ígérhetett több pénzt az FVM-nek, mint ameny- nyi a többi tárca érdekeinek sérelme nélkül adható, noha jól tudja, hogy Európa szinte minden országában kiemelt támogatást élvez a mezőgazdaság. A frakcióvezető-helyettes abban sem lát kivetnivalót, hogy Torgyán József nem látogatja rendszeresen a kormányüléseket, hiszen semleges napirendek tárgyalása esetén egy-egy tárca vezetőjét teljes jogkörrel helyettesítheti politikai államtitkára. Az FKGP politikusai nem kívánták kommentálni a találkozót. Pokol Béla csak szakmai ügyekről kíván nyilatkozni, Szabadi Béla pedig a tárgyaló- partnerekhez irányított. Lányi Zsolt telefonvonalán csupán az üzenetrögzítője jelentkezett, s Horváth Béla is csak rögzítőről üzent: hajrá magyarok, éljen a kormány! Takács Mariann Őszi sztrájktervek a legnagyobb egészségügyi intézményben Elfogyott a türelem Lejárt a második határidő is, amelyet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dolgozói adtak munkáltatójuknak a bérkövetelésükről szóló tárgyalások megkezdésére. Az intézmény szakszervezete úgy döntött, nem várnak tovább, ezért megkezdték az őszi sztrájk szervezését. Ez lenne Magyarországon az első kórházi sztrájk. A súlyos adóssággal küszködő Semmelweis Orvostudományi Egyetem válságának kezelésére létrehozott ad hoc bizottság két héttel ezelőtt még az igényelt 13 százalékos béremelés megadása mellett foglalt állást. Pálok László, a bizottság vezetője lapunknak akkor úgy nyilatkozott, hogy az egyetem gazdálkodásában végrehajtott szigorítások és bizonyos létszám- leépítés után a béremelés egész évre visszamenőleg megadható, mert a dolgozók követelésének kielégítése elsőbbséget élvez. A szakszervezet azonban nem kapott hivatalos tárgyalási javaslatot azóta sem. A kincstári biztos ezen a héten újabb haladékot kért, hogy választ tudjon adni a béremelési követelésre. Pálok László szerint az újabb halasztás oka egyrészt az, hogy a bizottság állásfoglalásáról még nem készült el a hivatalos jegyzőkönyv, másrészt további elemzésekre van szükség ahhoz, hogy megállapítsák, bizto- sítható-e egyáltalán a szükséges négyszázmillió forint. Az érdekvédelmi szervezet mindent megtett, hogy elkerülje a hosszabb munkabeszüntetést, ám Berki Zoltán, a szak- szervezet titkára szerint mostanra nem maradt más választásuk, mint hogy előkészítsék az őszi, többnapos sztrájkot az ország legnagyobb egészség- ügyi intézményében. Emberélet ezalatt nem kerülhet veszélybe, ezért a betegek számára minimálisan szükséges szolgáltatásokról hosszas egyeztetést kell folytatni az intézmény vezetésével, ami szeptemberre fejeződhet be. - wilk Kinek fizethet a postás? Célszerű meghatalmazottról gondoskodnunk Nemcsak ilyenkor nyáron, a szabadságok idején, az év más időszakában is szabálytalanságot követ el az a postai kézbesítő, aki a címzettnek szánt pénzküldeményt meghatalmazás nélkül valamelyik szomszédnak adja át. Rauscher Gábor, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóságának munkatársa a Ferenczy Europress- nek elmondta: ha a küldeményt nem kapja meg a jogos tulajdonos, akkor a postás anyagilag is felel a kárért. Szerinte főként a nagyvárosokra jellemző, hogy vagy amiatt bosszankodnak az emberek, hogy a postás - betartva a szabályt - nem adja oda másnak a küldeményüket, vagy amiatt, mert „illetéktelen” kezébe adja. A megoldás: meghatalmazást kell adni annak a lakótársnak, akire nyugodt szívvel rá merjük bízni a pénzünket vagy hivatalos leveleinket. így megmenekülhetünk attól is, hogy este sorba kelljen állni a postahivatalban. A meghatalmazotton kívül helyettes átvevőket is megjelöl a kézbesítés rendjét rögzítő jogszabály. Rauscher Gábor elmondta, hogy ebbe a körbe azok, a címzett lakásában tartózkodó hozzátartozók sorolhatók, akik 14. életévüket betöltötték, és személyazonosságukat igazolni tudják. Ugyancsak átvehetik a postai küldeményeket a házfelügyelők, a gondnokok, illetve a szállásadók, főbérlők. A helyettes átvevőknek viszont csak 30 ezer forint alatti pénzösszeget adhatnak át a postások. Kivételt képeznek a nyugdíjak, amelyeket 30 ezer forint felett is kifizetnek a helyettes átvevők körébe tartozóknak. Rauscher Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy különösen nyáron ajánlatos meghatalmazottakról gondoskodni azoknak, akik hosszabb időre elutaznak, mert a küldemények többségét mindössze 10 munkanapig őrzi meg a posta, utána visszaküldik a feladóhoz. A kivételt ebben az esetben is a nyugdíjak képezik, ezeket a következő hónap ötödik napjáig megőrzik. n. zs. Tizenhatmillió dollár kártérítést tartozik fizetni az amerikai kormányzat az örökösöknek azért a 26 másodperces amatőr filmért, amelyet Abraham Zapruder készített 1963. november 22-én Dallasban a John Fitzgerald Kennedy elnök ellen elkövetett gyilkos merényletről - közölte az amerikai igazságügy-minisztérium. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. Létezik a tisztítótűz, azaz a purgatórium, a pokolhoz és a mennyországhoz hasonlóan azonban nem fizikailag meghatározható hely, hanem olyan lelkiállapot a halál után, amelyben a már Istenhez közel került személyek tökéletesen megtisztulhatnak Krisztus közbenjárása és az élők imái nyomán - mondta II. János Pál pápa szokásos szerdai általános kihallgatásán a Vatikánban. A pápa szerint a purgatóriumba azok jutnak, akik haláluk pillanatában már megnyíltak Isten előtt, de még tökéletlen módon. Leukémiája van Raisza Gor- bacsovának, az utolsó szovjet államfő, Mihail Gorbacsov 67 éves feleségének - jelentették be szerdán Németországban a kivizsgálást vezető orvosok. Gorbacsov szóvivője kedden elmondta, hogy a betegség súlyos, de van remény a gyógyulásra. Bejelentés. A sztrájkbizottság döntésének megfelelően a VDSZSZ csütörtökön a MÁV Rt.-nek megküldi a sztrájk előtti egyeztetésre szóló bejelentését- közölte szerdán Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) komoly problémának látja, hogy a MÁV Rt. vezetése nem híve a tárgyalásnak annak ellenére, hogy korábban ezt írásban és szóban egyaránt kezdeményezte - vélekedett Gaskó István. Lesz kenyér. A mostoha időjárás és a kisebb vetésterület ellenére jó minőségű búzából biztosított az ország idei kenyere - jelentette be szerdán Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közigazgatási államtitkára. Hozzátette: az elmúlt hét kedvező időjárásának köszönhetően a gazdák előrehaladtak az aratási munkákban. Bírált tervezet. A munkavállalói oldal számára elfogadhatatlan az a politikai akarat, amely a foglalkoztatási törvény módosítása során rövidítené a munkanélküli-ellátások időtartamát- derült ki az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkaerőpiaci bizottsága szerdai budapesti ülésén, ahol a szociális partnerek élesen bírálták a tervezetet. Sziget-induló. Tegnap megkezdődtek az id^i Pepsi-sziget kulturális eseményei. A fiatalokat fogadó rendezők akár motozás árán is gondoskodnak arról, hogy ne kerülhessen kábítószer a rendezvény helyszínére. fotó: feb/diósi imre Üzenet a jövőnek Augusztus 11-én, a napfogyatkozás alatt falazzák be, és csak 82 év múlva, a következő hasonló égi jelenség alkalmából teszik hozzáférhetővé azt az 5000 palack bort, amely a tihanyi apátsági borpincében kap helyet. A kezdeményeozés a Badacsonyi Pincegazdaság elnökének, Demján Sándornak a nevéhez fűződik, de az akciót a tv2 is támogatja. A palackokba egy ritka bor, a somlói juhfark 1997. évi termése kerül. A sorszámmal ellátott üvegek tulajdonjogát tízezer forintért bárki megvásárolhatja, s üzenetet hagyhat utódainak. A vállalkozás hasznát a pincegazdaság karitatív célokra kívánja felhasználni, elsősorban egy, a mellrák kiszűrését segítő műszer vásárlására. Mindemellett a vállalkozás nemcsak üzenet a jövőnek, hanem üzlet is. Varga László igazgató Demján Sándorral fotó: feb/körmendi imre