Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-27 / 199. szám

1999. augusztus 27., péntek Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Egy nagy magyar példakép Tfasznár úr első perctől J\ kezdve szimpatizált a Fröccsössel. Mármint attól a perctől kezdve amikor először követte el példamutató csele­kedetét, s elvitte az első halom pénzt. Kasznár úr ugyanis úgy vélekedett, hogy csak onnan lehet elvinni ahol van és attól akinek van. Az meg egyálta­lán nem baj. Tőle egyébként sem lehetne rabolni mivel neki nincs, hiszen szerény bé­rének legnagyobb részét is fröccsre váltja. S ez a máso­dik dolog amiért rajong ezért a vagány gyerekért. Igyekezett is minél többet megtudni a Fröccsös bátor cselekedeteiről, s nagyon tet­szett neki, hogy hosszú időn át az orránál fogva vezette a rend derék őreit. Amikor meg a Fröccsös horogra akadt Kasznár úr úgy érezte, mintha a felesége halt volna meg. Pedig az asszonyra igencsak nagy szüksége van, hiszen nélküle éhen halna, és rend­szerint a sarki búfelejtőből is nélkülözhetetlen élete párja támogatja haza. A jó ötvenes férfiú valósággal istenítette a Fröccsöst és mindig mondo­gatta, hogy segít ő majd ma­gán. Nem lehet őt csak úgy egyszerűen bekaszlizni. S amikor meghallotta a hírt, hogy Fröccsös eltűnt mint a kámfor kimondhatatlan büsz­keség dagasztotta a szívét. Lám megmondta ő! Nem csa­lódott benne. Hangoztatta is a szájtáti haverjainak, hogy Fröccsös úgy eltüntette magát mint az a híres Kopperfild. Mindig melegség fogta el amikor csak hallott a Fröcs- csösről. Ilyenkor rögtön fel kellett hajtani egy fröccsöt, hiszen ezzel is emlékezett a nagy példaképre. „Na végre készül már egy igazi magyar film!” kiáltott fel amikor meg­tudta, hogy producerek állnak sorba, hogy a Fröccsös cso­dás személyét, bátor tetteit mindenki számára tanulmá- nyozhatóvá tegyék. Hiszen ki­től tanulhatna bátorságot, erőt, ravaszságot napjaink satnya ifjúsága, mint tőle, a nagy Fröccsöstől. Elvégre nevelni kell a gyerekeket, mert úgy sem neveli őket senki. Meg azután mire is le­hetne nevelni őket. Munkára ? Felesleges, mert az úgy sincs. Felebaráti szeretetre? Arra bizony, hiszen erről Fröccsös is mindig tanúbizonyságot tesz, hiszen sosem bántott senkit. A gazdagoknak meg mi az a kis pénz, amit elvitt. A megszokott búfelejtő nyilvános tévéképernyőjéről tudta meg Kasznár úr, hogy a nagy példaképről könyv jelent meg. Könnyek szöktek a sze­mébe a meghatottságtól, s az elérzékenyülés okozta téve­désből az összes haverjának rendelt egy rundót. Azt hitték róla, hogy meghibbant. Resz­kető kézzel emelte magasra poharát és bejelentette, hogy javaslatot kíván tenni. Alakít­sanakfröccs pártot, a búfelej- tőt nevezzék el fröccsösről, s márványtáblán is állítsanak emléket a nagy példaképnek. M iért is ne tehetnénk - ér­velt. Szabad országban mindent lehet. Apró bosszúságok, avagy ami csípi az ember szemét Csalafintán verik át a vásáriét? Ezer forintos többletköltséget könyvelhetett el a semmiért egy nagybárkányi férfi. Biztonsági zárat vásárolt az egyik közis­mert salgótarjáni boltban. Az áru ezer forintnál is többet kós­tált. Otthon meglepődve tapasztalta, a dobozban nem a bizton­ságosabb fajtájú zár lapul, nem az, amit a csomagoláson fel­tüntettek. Másnap visszavitte a terméket, ám az eladó nem cserélte ki a megfelelőre, mondván, a vevő dugott olcsóbbat a dobozba... A városi hölgyek egyike kedvező árfekvésű öblítőt talált egy másik boltban. A kasszánál viszont már 30 forinttal többet kellett fizetnie, ám a többletköltség firtatására csak vállvono- gatás volt a válasz. A másik fiatalasszony flakonos üdítőt vásárolt, de az, hogy a visszaváltható flakon árát beépítették az árba, csakis az ő fir­tatására derült ki, - amúgy megfizettették volna vele a betéti díjat is - még egyszer. Ugyanitt fordult elő, hogy a másfél lite­res flakonban kristályvíz helyett csapvizet kapott a vásárló, bár ez esetben nyilván nem az üzlet dolgozói, hanem a gyártók vétettek. Adódik a kérdés, mit tehet a fogyasztó a napirenden megtörténő átveréseket követően? Nyilván nem szaladozik naponta a fogyasztóvédelemhez minden egyes tétellel, ezért aztán marad a bosszankodás meg az amúgy is lapos pénztárca oktalan üresedése ... j. k. Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Az Acélt megedzik, avagy Acélgyárért-kitüntetés a legkiválóbbaknak Beírták nevüket a gyártörténetbe Smelkó Sándorné éppen átveszi az elismerést Hopka László vezérigazgatótól. A kép előteré­ben, balról jobbra: Péter János, Kilvády Tibor és Angyal Zoltán. rigó Tibor felvétele A Salgótarjáni Acélárugyár Rt. - és jogelődjei - 130 éves fennállásának évfordulóján, 1998-ban határozta el a rész­vénytársaság vezetése, hogy a cég legkiválóbb aktív, illetve nyugállományú dolgozói tisz­teletére az Acélgyárért kitün­tetést adományozza. Tegnap a Kohász Művelődési Köz­pontban az 1999-ben kitünte­tettek vehették át a rangos el­ismerést Hopka László vezér- igazgatótól. A megjelenteket Plachy Pé­ter, a vállalat humánpolitikai osztályvezetője köszöntötte, s röviden ismertette az adomá­nyozási szabályzat komoly elő­írásait. Az idén 18 javaslat ér­kezett a bíráló bizottság felé a gyárrészlegektől, és a döntés­hozóknak bizony nem volt könnyű dolguk, amikor a legki­válóbbak közül kellett hat főt kiválasztaniuk. Végül is a kö­vetkezők érdemelték ki 1999- ben az Acélgyárért kitüntetést. Angyal Zoltán, a szolgáltató gyárrészleg villanyszerelője 1956. szeptemberétől dolgozik a gyárban és részese volt szá­mos fejlesztésnek, beruházás­nak. A többszörös újító számos egyéb elismerés tulajdonosa is, egyebek mellett az MHSZ kere­tében kifejtett több évtizedes társadalmi tevékenységéért a Sport Érdemérem bronz foko­zatát is kiérdemelte. Kilvády Tibor 1983-ban vo­nult nyugállományba, s az azt megelőző évtizedekben a szeg­csomagolótói a gazdasági igaz­gatóhelyettes tisztségig mun­kája során minden poszton pél­damutatóan teljesített. Péter János, a biztonsági osztály dolgozója harmincki­lenc éve dolgozik a gyárban, 1968-tól vagyonőrként gon­doskodik a vállalat értékeiről - olyan odafigyeléssel, mintha az a sajátja volna. Smelkó Sándorné szegcso­magolóként kezdte munkásé­veit harminchárom évvel ez­előtt, majd fokozatosan ké­pezve magát jelenleg a pénz­ügyi osztály vezetését látja el. Színvonalas koordináló tevé­kenységével részese volt annak, hogy az rt. ma is funkcionál az elmúlt évek számos nehézsége ellenére. Soós Károly a feldolgozó gyáregység csőgyártó üzemé­nek üzemvezetője. Kiemelkedő szerepet játszott a csőgyártás elmúlt évben Salgótaijánba tör­ténő telepítésében, a gyártás be­indításában, a minőségbiztosí­tási rendszer bevezetésében. Szőcs Tibor 26 éve dolgozik a huzalmű gyárrészlegben, amelynek tíz esztendeje a veze­tője. Munkájának értékét már eddig is több kiváló dolgozói kitüntetés bizonyítja. A hat kitüntetett érdemeit Hopka László külön is méltatta, majd fehér asztal mellett folyta­tódott az ünneplés. - b. m. ­Megduplázhatja termelését a kovácsoló gyárrészleg - Bővülő német szerződés „Acélos” autóipari beszállító (Folytatás az 1. oldalról) továbbfeldolgozást követően) a BMV, az Opel, valamint a Volkswagen is beépíti majd járműveibe a SAC Rt. félkész termékeit - tudtuk meg Tóth Mártontól, a SAC Rt. ková­csoló gyárrészlegének vezető­jétől. A 890 főt foglalkoztató tarjáni iparvállalatnál üzleti ti­tokként kezelik a német part­nerük kilétét, azt azonban el­mondták, hogy annak köszön­hetően idén már több, mint 150 millió forint bevételhez juthat­nak. A SAC Rt.-nek közel 10 százalékos árbevételét hozza a kovácsoló gyáregység a 400 millió forintos bevétellel, ame­lyet idei tervként határoztak meg a 85 főt foglalkoztató gyáregységnek. A német autóipari beszállí­tói rendelés ’98-ban 100 millió forint árbevételt jelentett az acélgyárnak, idén eddig 80 millió forint értékben szállítot­tak ki, amit megduplázhatnak az év végére. Belföldön az Ikarus-Főnix Kft.-nek a futómű megrendelé­sei, a Lőrinciben működő belga tulajdonú Sidem Kft.- nek a személy-, és tehergépko­csihoz rendelt gömbcsuklói, valamint a mezőgazdasági gé­pekhez készített boronatár­csák, kerti szerszámok és egyéb kovácsoltvas termékek (beleértve a lópatkót is) bizto­sítanak. Tóöl Márton szerint terme­lésük megduplázására is lehe­tősége lenne a mind nagyobb piacokat nyert kovácsoló gyár­egységnek, ehhez azonban szerszámkészítési kapacitásuk fejlesztésére van szükség. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. tulajdonában lévő társaság tavaly már pályázatot nyújtott be a Gazdasági Minisztérium­hoz egy százmillió forintos fej­lesztésre, s több más (elsősor­ban a gazdaságfejlesztési cél- előirányzatból való részesü­lésre irányuló) pályázatuk ré­vén idén szeretnék számító­gépvezérlésű rendszerüket, CNC-megmunkálógépeiket korszerűsíteni. Továbbá az autóiparban el­várt pontosságnak eleget tevő, háromkoordinátás mérőmű­szert műszakba állítani. A cég négy évvel ezelőtt megszerezte az ISO 9002-es minősítést, ugyanakkor az új megrendelésekhez jutáshoz ez már csak névjegynek tekint­hető, a nagyobb volumenű technológiai fejlesztések a gyár jövőjét kell, hogy meg­alapozzák. A nagy múltú acélgyár Ma­gyarországon egyedüli képvi­selője a kovácsoló szakmának, amelynek iskolarendszerű képzése évtizedekkel ezelőtt megszűnt, s amelyet már csak a gyár által indított átképző tanfolyamokon és a gyárrész­legben lehet elsajátítani, mi­közben mint gazdálkodók ál­landó versenyfutásban vannak a dömpingáron behozott ter­mékekkel. Tarnóczi László Esőkárok elhárítása Utalják már a központi pénzt (Folytatás az 1. oldalról) napokban érkezik meg a te­lepülésekre. A megyei helyreállítási és újjáépítési bizottság már lét­rehozta azokat a csoporto­kat, amelyek ellenőrzik a munkavégzést, a számlákat, szerződéseket, megállapo­dásokat. Ha semmilyen sza­bálytalanságot nem talál­nak, az önkormányzati munkákhoz szeptember vé­gén utalják át a pénz további 20 százalékát, majd a végel­számoláskor (október 31 -ig) a fennmaradó 10 százalékot. A magánlakások helyre- állításához szeptember vé­gén szintén újabb 20 száza­léknyi összeget utalnak az önkormányzatokhoz, majd újabb 20-at a harmadik ütemben, és itt szerepel még egy 5 százalékos tartalékke­ret is. Dudellai Ildikó Holland, lengyel, német és szlovák vendégek Barátságnap, ötödször Ma már az altisztek Euró­pai szövetsége is számon tartja a tartalékos Katonák Nógrád Megyei Egyesületé­nek (TKNME) évente meg­rendezett „Barátság nap­ját”, amit idén ötödik alka­lommal tartanak meg. A salgótaijáni megyehá­zára lengyelek, hollandok, szlovákok, németek érkeztek csütörtökön, ahol is Betz Jó­zsef a megyei közgyűlés alel- nöke köszöntötte a soknemze­tiségű delegációt. Mint azt elöljáróban Andó József, nyugállományú őr­nagy, a TKNME elnöke el­mondta, öt évvel ezelőtt azzal a szándékkal kezdeményezték a határmenti szlovák fegyve­res testületekkel a kapcsolat­felvételt, hogy a még aktív ál­lomány munkáját segítsék, s a személyes kapcsolatok is erő­sítsék az esetlegesen adódó éles helyzetek megoldását. Az augusztus 29-ig tartó ta­lálkozón ma a sóshartyáni lő­téren tartanak bemutatót, szombaton délelőtt külpoliti­kai és biztonságpolitikai fó­rum lesz, találkoznak a HM il­letékeseivel, majd látogatást tesznek Ipolytamócon és Hol­lókőn. Vasárnapra várható a szervezetek további együtt­működését rögzítő dokumen­tumok aláírása. A találkozóra Salgótarjánba látogatott dr. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai állam­titkára is. (Vele készített inter­júnkat később közöljük.) - ti Rendkívüli intézkedést várnak a polgármestertől Iskola életveszélyes állapotban Bátonyterenyén a szokásos­nál is nehezebb az iskolakez­dés. A nyári esőzések nyomán a terenyei lakosok jó része került nehezen megoldható élethelyzetbe, ráadásul az ár­víz a több, mint hétszáz gyermeket befogadó Bartók Béla Általános Iskolát is meg­rongálta. A képviselő-testület tegnapi ülésén viszonylag gyorsan el­fogadták a város féléves költ­ségvetési beszámolóját. Nyug­tázták, hogy adósságszolgála­tukat rendben teljesítik, fejlesz­tési célra fölvett hiteleiket is visszafizették, s vagyonértéke­sítésből származó bevételeikből is jól sáfárkodtak. Ugyanakkor heves viták tá­madtak a beiskolázás könil, el­sősorban a Bartók Béla Általá­nos Iskola évek óta elmaradt rekonstrukcióját tette jól látha­tóvá az árvíz. A nyílászárók balesetveszélyesek, új ablakok szükségesek, ugyanis a jelenle­giek használata senki által föl nem vállalható kockázattal jár­hat. A gyermekek testi épségét veszélyeztetik azok az iskola­bútorok is, amelyek megjavítá­sára már a karbantartók sem vállalkoznak. Több helyen beá­zott a tetőszerkezet, elhaszná­lódtak a vízvezetékek, a csapok pedig elzárhatatlanok. A Bar­tókban még a két éve felújított tornaterem is penészedik, a biz­tonságos tanévkezdéshez a pol­gármesternek - a testület felha­talmazása szerint - azonnal lépnie kell, akár a fejlesztési célú források átcsoportosításá­nak árán is. T. L. Acélfelhasználók, -kereskedők figyelmébe! PUNAFEBB CENTER DUNEX Kfr. SALGÓTARJÁNI TELEPHELY- Hidegen, melegen hengerelt lemezek,- Horganyzott lemezek,- Zártszelvények,- Hidegen hajlított idomacélok,- Kör- és négyzetacélok,-1, U profilok, szögvasak.- Hosszvarratos és varrat nélküli csövek,- Betonacélok és sikhálók. Akciós árak! Heti ajánlatunk: a hétfői lapban! 3100 Salgótarján, Rákóczi út 141. ( "IPC-SVG" Kft. telephelyén.) Telefon/fax: 32/443-400. Mobil: 30-9380-998. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig, 7.00-15.00-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom