Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-01 / 151. szám

Diákok adományozzák a címet Fiatalon lett „mester” Vágvölgyi Péter hatodik éve tanít biológiát és földrajzot a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. Az egykori kisterenyei fiatalember az ottani Váci Mihály Gimná­ziumban érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szer­zett biológia-földrajz szakos diplomát A mindössze har­mincegy éves pedagógust a tanévzárón nagy megtisztel­tetés érte: a tanulók javas­lata alapján idén neki ítélte oda a „mestertanár” címet a diákönkormányzat, illetve az iskolavezetés.- Örül az elismerésnek?- Igen, különösen annak, hogy a gyerekektől kaptam, bár biztosan akadnak kollé­gáim, akiket ugyancsak meg­illetne e megtisztelő titulus.- Vajon miért ön kapta?- Biológiát és földrajzot tanítok szinte minden osz­tályban, ilyen körülmények között sok diák ismer, ha­sonló módon én is sokkal va­gyok kapcsolatba. Vágvölgyi Péter Alapvetően vidám ember­nek érzem magam, aki szeret tréfálkozni, de csak tanórán kívül. Az órai munka az más, ilyenkor társak, partnerek va­gyunk egymásnak és egymá­sért. Ilyenkor igyekszem min­den diákban megtalálni azt a jót, többletet, ami kudarc he­lyett előbb-utóbb sikert hozhat számára. Ha lehet azt mon­dani, gyerekben különösen nagy az igazságérzet, meg­látja,észreveszi, ha tanára bort iszik és vizet prédikál. Egykor a szüleim tanítottak arra, hogy a megszerzett tudás olyan érték, amelyre életünket és leendő családunk életét építhetjük. Többre és jobbra törekedni pedig úgy is lehet, hogy nem „letaposom”, ha­nem „fölemelem,” tisztelem társaimat, becsülöm tanítói­mat. Ebben az elanyagiasult, érdekszövevényes világban bizony nagyon nehéz megér­tetni diákjainkkal, hogy miért érdemes tanulni, s menet köz­ben elfogadhatóan válaszolni a „megéri-e, mit, mennyit ka­pok érte? - kérdéseikre. Bár ezek a földrajz és bio­lógia témakörein ldvül álló dolgok, az emberségre, igaz­ságra nevelés számomra a következetes tantárgyi okta­tással szorosan együtt járó feladat, akár tanórán, esetleg osztályfőnöki órán vagyunk, netán kirándulunk, túrázunk valahol.- Példája mutatja, fiatalon is lehet valakiből mester. . .- Mondják: a jó pap holtig tanul, szerintem a tanárem­berre is illik ez. Tehát a „mes­ter” cím ellenére, - vagy ezért még inkább- van, s bőven lesz még mit tanulni, s átadni diákjaimnak.-Egy diák számára nagy, sőt meghatározó élmény lehet egykori iskolája.- Számomra a kisterenyei Váci Mihály Gimnázium je­lentette a mértéket. Osztály- főnököm Ivitz László bioló­gia-földrajz szakos volt, mára már tudom, hogy az ő példája nyomán választottam én is hasonló szakot az egyetemen, bár az ő rajztehetsége szá­momra örökre elérhetetlen maradt.- Elárulna valamit a ma­gánéletéről.- Nős vagyok, Salgótar­jánban élünk. Egy hónap múlva lesz az ötéves házas­sági évfordulónk. A felesé­gem tavaly szerzett magyar­történelem szakos diplomát a Károli Gáspár Egyetemen, je­lenleg hároméves ösztöndíj boldog birtokosaként az ELTE-n az egyetemi doktori cím megszerzésén fáradozik.- Karnyújtásnyira a nyári szünet, milyen lesz a tanár úrék számára a vakáció.- Természetesen jut idő pi­henésre, szülők meglátogatá­sára, kisebb kiruccanásokra is, de az már bizonyosnak lát­szik: lakásmeszelés, s ennek minden következménye vár ránk a szünetben.- szgys ­Szundikáló gyerek a konyhaasztal alatt Jó a nagyi a háznál Pop plusz rock Vissza a múltba! Az angliai Conisbroughban tu­catnyi rendőrkutya, még több rendőr, egy helikopter és a falu minden a lakója a fiúcskát ke­reste egész délután, miközben a kétéves legényke békésen aludt kedvenc helyén, a konyhaasztal alatt. A kiérkezett rendőrök mindent ellenőriztek a faluban, miután a szülők riasztották őket a kis Jack eltűnése miatt. A szülők először a házat for­dították fel fenekestül, majd felfedezvén a tárt kapun kívüli pici, vizes lábnyomokat az ut­casarokig követték az elkalan­dozó gézengúz nyomát. Végül a házba kimerültén visszatérő nagyi talált rá vélet­lenül az alvó Jackre. „Hallható halhatatlanok, avagy a Magyar popsztori”. Mivel a Hungaroton mostan­ság a közelgő ezredfordulóra készül egy hasonló elnevezésű kiadványsorozattal, így a cég történetének egyik legna­gyobb vállalkozásában az el­következendő öt év során a hazai poptörténet mintegy 150 legértékesebb felvételét teszi közkincsé. Hamarosan tehát valódi rit­kaságokat, igazi kincseket, egy sorozat darabjait tarthatjuk ke­zünkben. Mert ezek a kincsek nemcsak szépek és értékesek, de ami a lényeg: szólnak is. Mivel az első három lemez már napvilágot látott újradigitalizált változatban, így a mai „Pop plusz rock”-ban néhány való­ban poptörténeti ritkasággal ta­lálkozhatnak. Vajon kiket lehet felismerni? Non-Stop: „Üvegcserepek” (Antológia 1969-1972) -Az együttes tagjai nemcsak jó ba­rátaim voltak, hanem csodás zenésztársaim is. Ez a CD a ze­nekar legjobb számait tartal­mazza, három év termését. Az 1969-1972 közötti időszak a progresszív rock diadalkor­szaka volt a világ minden ré­szén. Az Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, a német nyelvterületen egymás után alakultak a zenekarok, amelyek tagjai a zenében egye­sítették mindazt, amit a képző­művészek, a filmesek és a köl­tők el akartak mondani. Ma­gyarországon a Non-Stop Az alábbiakban csupánf?) az is­kola, a pedagógus megszokottól eltérő szerepéről próbálok né­hány, talán ma még eretneknek számító gondolatot megfogal­mazni egy minapi hír kapcsán. A hír az alábbi: Bemáth Gá­bor budapesti diák tudományos olimpiát nyert Philadelphiában. A 15 éves srác a térbeli alakzatok háromdimenziós képének számí­tógépes feldolgozására talált ki forradalmi megoldást. Az udva­rias -ma már cégtulajdonos - diák a tetemes összegű díj átvé­tele után háláját fejezte ki mind­azoknak, akiknek - úgymond - köszönheti tudását, kreativitását. Érdemes figyelni az ifjú tudós szavaira. Mindenekelőtt család­jának mondott hálát, mert prog­ramfejlesztéssel foglalkozó szülei lehetővé tették, hogy már a járó­kából elérhesse a számítógép bil­lentyűit. Eddig minden rendben is van... Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy bátor, korszerű nevelési elvekkel egyike, valószínűleg a csúcslé­tesítménye volt ennek az irány­zatnak. Óriási művet alkottak, s noha a számok önálló teljesít­ményként is megállták a helyü­ket, igazán fantasztikus hatást a koncerteken értek el. Ez az an­tológia páratlan a sokszor el­hallgattatásra ítélt Non-Stop és a zenekiadás történetében. így, egységesen még soha nem je­lent meg a Non-Stop iskolate­remtő művészete - mondta Laux József. Az antológiában 16 dal sze­repel a „Lélegző furcsa hajna- lon”-tól kezdve a „Tudja meg a papád”-on át egészen a „Szép Margit”-ig. * Syrius: „Széttört álmok” (1976) - a Syrius harmadik fe­jezete. Baronits Zsolt: -1975 nyarára négy fúvóssal összejött az a csapat, amely méltó folyta­tása lehetett a Syrius második fejezetének. A fúvós hangszere­léseket, mint az első számú Syrius-védj egyet Molnár Ákos (altszaxofon) végezte, tökélete­sen alkalmazkodva a többi hangszeres (Sipos Endre - trombita, Friedrich Károly - pózán és Baronits Zsolt - ten­orszaxofon) karakteréhez. A dobos az őstag Veszelinov András volt, billentyűs hang­szereken Schöck Ottó, gitáron Tátrai Tibor, basszusgitáron Sipos vagy Friedrich játszott és Túrái Tamás énekelt. Orszáczki Miklós távozása után a Non­stopból érkezett Túrái volt az, aki egyedül volt képes feled­tetni Jackie-t, mert tudta: magát kell adni, nem pedig utánozni valakit. Júniusra a zenekar ké­szen állt egy, a koncerteken alaposan begyakorolt és nagy sikerrel játszott anyaggal. Ä cím adott volt, hiszen a „Szét­rendelkező szülei vannak. A megszokottól eltérő tartalmú hálálkodás ezután jön: Iskolá­ját emigyen említette: - Köszö­nöm, hogy önállóságra nevelt! Bravó! Úgy tűnik, hogy a dí­jazott nemcsak a számítástech­nika tudományában mozog ott­honosan, hanem a pedagógiá­ban is. Ugyanis frappánsan fo­galmazza meg mi a feladata, il­letve mi lenne a feladata az is­kolának: igazodni a személyi­séghez, segíteni kibontakozá­sát. Ehhez persze gyermekcentrikus oktatásügy, tanító és tanár szükségeltetik. Sokak véleménye szerint a jó tanár dacol az oktatási diva­tokkal: mindig mindenféle za­varó körülmény közepette a gyermekhez, a gyermek érdek­lődési köréhez, képességeihez igazodik, míg a rossz tanár, vagy (enyhítsünk!) a kevésbé bátor tanár a tantervhez, az ak­tuális oktatáspolitikai koncep­cióhoz (néha kitalációhoz), tört álmok” egy 28 perces szvi­tet takart. A stúdióban minden simán ment, de csak addig a pil­lanatig, amíg a stúdiófelügyelő egy este megtalálta a szövege­ket. Azonnal jelentette, hogy szerinte a versek komorak és pesszimisták. Dr. Erdős Péter, a hanglemezgyár egykori min­denese pedig erre azt üzente: ha a zenekarnak vannak más szá­mai, vegyük fel azt, ha nincs, hagyjuk abba a munkát. Schöck gyorsan átírta a „Széttört ál- mok”-at és talán a kényszer ha­tására, de dacból olyan gyö­nyörű számok születtek, mint a „Széparcú idegen”, vagy a „Mint április”. Végül is annak ellenére, hogy az album látszó­lag kompromisszumok ered­ményeként született, abszolút vállalható, a Syriushoz méltó, egységes mű jött létre. Ezen a CD-n bónuszdalként 3 ritkaság is hallható, valamennyi ma már beszerezhetetlen kislemezen je­lent meg. A „Csendes kiáltás” érdekessége például, hogy azon a zenekarból időközben kivált Pataki László orgonáit, míg a „Szép az élet’’-en Harmath Al­bert énekelt. * Bergendy: „Fagypont fölött miénk a világ” (1976). A Ber­gendy a hetvenes évek egyik legnépszerűbb zenekara. A jazz, a rock, a pop fúzióját kitű­nően ötvöző együttes ezzel a lemezzel búcsúzott hatalmas ra­jongótáborától. Az anyag Dem- jén Rózsiék zeneileg legigénye­sebb és legprogresszívebb al­buma. A jazzrock kompozíciók (.Automata szerelem”, „Fagy­pont fölött...”, „Tükör II.”) és a felejthetetlen slágerek („A ma lesz a holnap tegnapja”, „Már sohase kérlek”, „Fantáziagép”) hatalmas sikert arattak és mél­tananyaghoz próbálja idomí­tani tanítványait. Nem vitathat­juk, hogy egyfajta megközelí­tésben ez a kötelessége. Mostanában az utóbbi tanár­típus pozíciói erősítésének lehe­tünk tanúi. A tananyagról, a nat-ról, a kerettantervről szü­letnek direktívák. A „tanerő­ről”, a pedagógusszerepről alig esik szó. Csupán a szakiro­dalomban lehet olvasni néhány megrögzött szerző tollából a pedagógus személyiségének a nevelésben betöltött meghatá­rozó fontosságáról. Bemáth Gáborhoz hasonló tehetségek bizonyára másutt is vannak, s másutt is felszínre ke­rülhetnek .. . Ehhez azonban szükséges lenne átrendezni és súlyának megfelelően kezelni az iskola fontos (ha nem a leg­fontosabb) kellékét: a pedagó­gus körüli viszonyokat... De ez már az iskolán túlmutató fel­adat. Czene Gyula tán számíthatnak ma is népsze­rűségre. Bónuszdalok természetesen ezen a hanghordozón is találha­tók, mint például a „Lepihenni melletted” (amit ugyan Del­Ez is nagy korszak volt húsa Gjon vitt sikerre) Rózsival igazi ritkaság a lemezgyűjtők számára és egyben a Bergendy egyik legjobb slágere. A másik bonusz a „Kikap­csolom az idegrendszerem” (a „Kenguru” című film egyik be­tétdala), az együttes popzenéjét nem szerető közönséget is meg­lepte igényességével és prog­resszivitásával. Ezen az albu­mon hihetetlenül jól hangsze­relt, mai füllel is elfogadható dalok követik egymást. Egy nagyon jó album, amely nem hiányozhat egyetlen CD-gyűj- teményből sem! * * * JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „a” válasz, azaz „Look At Me”. CD-k, illetve kazetták közül választhat szerkesztőségünkben Varga Rita (Salgótaiján, Al­kotmány u. 5. sz.). Mai kérdésünk: Ki volt a Non-Stop együttes egykori ve­zéregyénisége? a. Horváth Charlie b. Szigeti Ferenc c. Victor Máté Beküldési határidő: július 7. Címünk: Nógrád Megyei Hír­lap, „Pop plusz rock”, 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. Sándor András Az első autósmozi Oroszországban Moszkvában megnyílt az első orosz autósmozi, amelyhez étterem és bár is tartozik. A filmszínház 110 férőhelyes - mármint autókat számítva a jegy árában pedig benne van az inni- és ennivaló ára is. Az autósmozi a legújabb orosz és külföldi filmeket fogja vetíteni, és elsősor­ban a tehetős moszkvai­akra számít közönség­ként. Feltehetően az első fecske után sem fognak gomba módjára szapo­rodni Oroszországban az autósmozik, mivel egy­előre még a „gyalogosmo­zik” is válságban vannak. A lakosságnak nemigen van pénze szórakozásra, az orosz filmeseknek pe­dig filmezésre, a viedeo- tékákból kölcsönözni pe­dig jóval olcsóbb. Az iskolának az önállóságot köszöni az olimpiát nyert diák Egy tehetség értékrendje Ezen a héten az ötös találat nyereménye SZERENCSíiÁTÉK RT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom