Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-08 / 157. szám

július 8., csütörtök Szeretettel köszöntjük TERÉZ és ELLÁK nevű kedves olvasóinkat! A Teréz a dél-itáliai Tarasz váro­sának nevéből kialakult női név. Védőszentje Avilai Nagy Szent Teréz (1582) egyházdoktor, kar­melita apáca, a misztikus irodalom klasszikusa. Virága a fehér szegfű. Az Ellák Attila hun uralkodó fiá­nak volt a neve. Védőszentje Ger- lach lovag (1177), aki feleségének halála után vezeklő életmódot folytatott. A Nap kél: 4.55 órakor, nyugszik: 20.42 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Jakubovics Katalin : (32) 416-455 55 évvel ezelőtt, 1944. július 8- án gyilkolták meg deportálás közben a fasiszta német megszál­lók Mohácsi Jenő (képünkön) író, újságíró, műfordítót. Egy­aránt alkotott németül és magya­rul, kiváló műfordító volt, neki köszönhető, hogy drámairodal­munk kincsei (Az ember tragédi­ája, Bánk bán, Csongor és Tünde) a német színpadokra is eljutottak. Mohácsi szülőházán emléktáblát helyeztek el. 20 esztendeje, 1979-ben hunyt el Cambridge-ben Robert Bums Woodward (ejtsd: Rober Bömsz Vudvard) amerikai kémikus. R. Hoffmannal együtt a molekula- pályák szimmetriasajátságainak szerepét felismerte, az ún. Wo- odard-Hoffmann-szabályok a modem elméleti kémia alapkö­vei. 1965-ben a szerves kémia szintéziseinek továbbfejlesztésé­ért Nobel-díjjal tüntették ki. A hulahopp-rekorder, Choco Johnson (ejtsd: Csoko Gyonszn) 60 éve, 1939-ben született. A BBC tv. előtt 81 karikát pörgetett a válla és a csípője között, legalább 3 teljes fordulattal. 170 évvel ezelőtt, 1829-ben született Montmaur-ban Pierre Ponson Du Terrail (ejtsd: Fier Ponszon dü Teráj) francia író. Néhány, csapongó képzelettel írt, ismert műve: Rocambole hős­tettei, Henrik király ifjúsága. Zivatarok MEGYE TÉRSÉGÉRE Gyakran lesz borult az ég, sokfelé valószínű zápor, zivatar. Néhol felhő­szakadás, jégeső is előfordulhat. Mind­amellett hosszabb-rövidebb napos idő­szakok is lesznek. Megerősödik 1 szél, a zivatarokat viharos, néhol orkán ere­jű széllökések kisérhetik. A hőmérsék­let csúcsértéke 25,26 fok körül alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 26 Balassagyarmat: 25 Szécsény: 25 Bátonyterenye: 25 Pásztó: 25 Ipolytamóc: 26 Környezeti katasztrófa - Pusztul a Nagy­korallzátony Ausztrália partjai előtt: a kutatók sze­rint a globális felmelegedés okozza a gondokat. A következmények beláthatatlanok ... bí* ifi ifi ifi iff 1$* ifi (jf* »fi ifi íjí if* ifi f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp f MozoMfsoit # * * * * it ^ Rák (VI. 22-VII. 22.) Könnyen lehet, hogy utazásra vállal- * kozik, és ez szép élményeket ígér. Határozottan szerencsés és 4f* boldog napok várnak most Önre. Új barátokra lel, akik sok segítséget nyújtanak majd és megkönnyítik helyzetét. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Szürkén, eseménytelenül indul f a reggel, de dél körül az élet váratlan eseményekkel ejti za­varba az Oroszlánt. Rövid töprengés után most is derekasan kivágja magát. Megint csodálkozhat a környezete! Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Most kénytelen hosszú távon gon­dolkodni. Nem könnyű a döntés üzlet és nyaralás között. El- # sősorban önmagát vizsgálja meg: alkalmas-e a vállalkozással járó idegi megterhelésre? ^ Mérleg (IX. 24-X. 23.) A közös pénzekkel kapcsolatos ^ megbeszélések időigényesek lesznek, de megérik a fáradsá- got. Ha a nyaralásra takarékoskodtak eddig, azt most ne saj- nálják elkölteni, mert újra „összehozhatják” a családot. Jjf Skorpió (X. 24—XI. 22.) Nyugalmas napra számíthat. Sok kollégája van szabadságon, ezért a nagy csöndesség. Csak 3f. kevés tennivalója akad, nem érdemes most kapkodnia. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Önmagát hibáztatja olyan dolgo- üj kért, amelyekről nem tehet. Talán az bántja, hogy nem gon- y. doskodott kellőképpen gyermekei jövőjéről? Ha a lehetséges #. maximumot nyújtotta, kár a tépelődésért, az senkinek sem használ. * Bak (XII. 22-1. 20.) Következetesen véghez viszi minden feladatát, mert úgy gondolja, amit most elhalaszt, azt később már nem tudja pótolni. Támogató partnerre talál, aki hozzá­segíti a sikerhez. A csillagok szerencsét ígérnek a szerelem­ben. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Az anyagiakkal jól tud bánni. Félre tud tenni arra, amire nagyon vágyik. Családja számíthat a gondoskodására, segíti őket. Tisztában van azzal, hogy aki gyengédséget akar kapni, annak nyújtania is kell. Halak (II. 21—III. 20.) A Hold arra inspirálja, hogy új mun­kákat vállaljon. Szinte a munka megszállottja, de azért észre­veszi, hogy nem kell minden feladatot mások helyett elvé- * gezni. Vidám szórakozásra számíthat, és egy utazási lehető- # ség kínálkozik. H Kos (III. 21-IV. 20.) Nagyvonalú tervei vannak, és most _y minden elképzelését felülmúló energiával láthat a megvalósí- fásukhoz. Megengedheti magának a nagyobb költekezést. A fjf szerelemben feloldódhat. * Bika (IV. 21-V. 20.) Minden problémára rendkívül érzéke- * nyen reagál, ezért hozzátartozói biztosan számíthatnak segít- ségére. Ma kapkod, siet, így el is ronthat valamit, amiért azonban nem esik kétségbe, hanem újra elvégzi. Energiáit ki­ll adós testmozgással vezesse le. jjt Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ne keseregjen a múlton, fogadja el a ^ jelen történéseit, és örüljön az adott percnek. A tegnapokból * csupán a tanulságokat vonja le. Használja ki a bolygók ked- ^ vező állását, a szerencse Ön mellé szegődött. .# * * # * * * * * * # * # * * * # * * * * * * * * * * # # * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * # # * * * * jkt*. *Üc jtifc *íit jii* >41* 5iik jdlfc jiik Afc* Át* >sfck At* At* At* At* aIa AtA At»- At* At* At« At* Tp *** ’’T*"T* ’fr- rp« rfK rp- ff* fp- tt1 ’T' Tt* "r* tJf rfr rp Holnapi Lapunkból Rímfaragó az ,,Alkonyévek”-ben Második osztályos volt, amikor -mellőzve az apai kérést- a saját, papírra vetett locsolóver­sikéjével rukkolt elő a lányos háznál. Volt meglepetés... Szidás helyett hat fillért kapott, s bátorító szavakat: vegyen ma­gának egy kockás füzetet, s amikor kedve, ideje van, íro­gasson. A Pásztón élőn, ma már nyugdíjas Kása Imre, bárhol járt, bármit csinált, a vers­írásra, a rímfaragásra mindig szakított időt. „Alkonyévek” című összeállításunkban róla is olvashatnak. Hat szám - egy nyeremény! 27* HÉT A HETI NYEREMÉNY* vásárlási utalvány Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 19.00 órától: Jackie Brown. Feliratos amerikai krimi. Apolló Kamara, 16.00 és 18.00 órától: Fecsegő tipegők. Szinkronizált amerikai rajzfilm. Balassagyarmati Madách, 17.45 és 20.00 órától: A légiós. Színes amerikai akciófilm. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: A boldogságtól ordítani tudnék. Színes amerikai Szécsényi mozi, 20.00 órától: Első látásra. Színes amerikai film. Július 6-i Renó nyerőszámok 9 10 20 2Jf 25 26 31 32 38 U 50 53 57 59 60 61 62 73 76 79 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Július 8-án, csütörtökön, 6-tól 14 óráig: Salgótarján, 8-tól 16 óráig: Bátonyterenye környé­kén; 14-től 22 óráig: Balassa­gyarmat, Szügy, Mohora, Ma- gyamándor, Nógrádkövesd, va­lamint Galgaguta belterületén lehet sebesség-ellenőrzés. R> IIaIIoIa Dicsekvés 1 tel a silány testalkatára, hat CkX' A falusi háziorvos részletben adtam neki. ZjL a szabad idejében szenvedélyes va­Plasztika dász. Hazatér a-Doktor úr, rettenetesen vadászatról, megkérdi a fe­nagy az orrom. Tudna be­lesége: lőle egy szép, formás orrot-Na, eredményes volt a csinálni? vadászat?-Egyet? Uram! Még ta­-Mi az hogy! Van két Ián hármat is! nyulam és három új pácien­sem! Meglepetés Erős ember- Mit parancsol, asszo­nyom? A bíró kérdezi a kigyúrt- Kérek egy nyolcvanas, vádlottól: nagyon szép melltartót. A- Azt vallja be, hány po­kislányom most érettségi­font adott a panaszosnak? zik.- Mindössze egyet.- íme, ez különleges mi­-Ő viszont azt mondja, nőségű. Biztosan nagy meg­hogy hatot , , lepetést okoz majd vele.-Csak egy volt az, bíró- Az biztos, ugyanis a Iá­úr, tisztelettel, csak tekintet­nyom sportkocsira számít. Rádió- és teievíziómíisor-ajánlat KOSSUTH 4.30 Reggeli krönika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport 5.38 Falu- ráció. 6.00 Krónika. Sfxnt 8.00 Kró­nika Sport. 8.17 Mindennapi tudo­mány. 8.30 Hírek. Időjárás. 9.04 Nap­köztel. 10.00Útközben. 11.00H(rek. Időjárás. 11.05 A Szabó család. 11.35 Házimutik, 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gregorián énekek. 13.30 Római kato­likus félóra. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.06 Be­széljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16i5 Fel­hang. 17.05 Magyarországról jövők. 18.00 Esi krónika. 19.05 Sportvilág. 1929 Jó éjszakát gyerekek! 19.40 Pelöli Sándor versei. 20.00 Hírek. Idő­járás. 20.04 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Dzsessz. 2125 Kos- suth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hírek. Időjárás. Kern. 23.04 Hallgassuk együtt! 24.00 Hírek. Időjárás Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsü­törtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.00 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz- játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Könnyűzenei életmű. 21.00 Hírek. 21.04 A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. 22.00 Modemidők. 22.30 Titanik. 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Épéi után 12.00 Szomszédok (ism.) 12.35 Híradó. Időjárás 13.00 Tévémagiszter 14.00 Szünidőre 15.30 Bor és hatalom (ism.) 17.00 Nemzetiségi magazinok 18.00 Ekkehard (3.) 18.55 Lét-kép 19.15 Musica Historica 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Vasmadarak 3. (amerikai film) 22.05 Hot Jazz 99 22.55 Mélyvíz 18.30 Hír3 19.00 Murphy Brown (19.) 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Csillagkapu (11.) 20.45 Vérbeli hajsza (am. sci-fi vígj.) 22.55 Anya csak egy van 23.20 Hír3 (ism.) 23.50 72 óra (ism.) I 8.00 Music Box 18.15 Információs magazin 18.30 Agrárpiac (ism.) 19.00 Lesen (ism.) 20.00 Ártatlan megszállottság (am. krimi, ism.) 21.30 Music Box ^ DUNA TV PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 432 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. 6.33 Köz- tekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 730 Hírek. Időjárás. Sport. 733 Közleke­dés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi- délelőtt. 9.01 Hírek. Időjárás. 9.05 Közlekedés. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gotdiusz-plusz. 9.50 Apró t cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjá­rás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sport­hírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Kor­kérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00VerMi. 13.01 Hírek. Időjá­rás. Sport. 13.06 Közlekedés. 1350 5.57 Hajnali gondolatok. 6.00 Sza­badság tér. 9.00 Bor és hatalom. 9.35 Zsebtévé. 10.« Feles Elek. 10.15 Teniszsuli 5/3.10.30 Fürkész történetei 11.00 Thalassa - A tenger magazinja (8.) 11.30 A homok titkai (51.) 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Szerelmek Saint-T ro- pez-ban (65/29.) 13.25 Együtt 14.25 A pampák királya (57.) 15.20 Kincsestár 16.55 Szívtipró gimi (149.) 17.45 Körzeti híradók 18.00 Útmutató 18.25 Kérem a következőt! 18.40 Teljes napfogyatkozás Ma gyarországon 18.50 A bestia (222.) 19.15 Pampallini és a tapir 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Mr. Bean, a pálya ör­döge (angol sorozat) 20.30 Ki marad a végén? 21.00 Trópusi hőség 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 MM 22.35 Nyomkereső (norv. film) h2 5.50 Faluvilág. 6.00 Reggeli kiadás. 7.00 Jé reggelt Magyarországi 9.00 TV2-matiné. 10.00 Kedves nővérkék. 1025 Kakuk. 1035 Közvetlen aján­lat. 1120 Mindent tudni akarok! 1125 Plusz 11.50 Háború és béke (2/1) 13.40 Egy titokzatos hölgy 14.45 Gazdagok és szépek (450.) 15.10 Bayvrétch A kirándulóhajó 16.00 Sunset Beach (212.) 16.45 LuzMaria(14.) 17.40 Kassáidra (81.) 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (81.) 19.55 Fonó nyomon 20.50 Sentinel - Az őrszem 21.45 Jó estét Magyarország! 22.30 Forrongó világ Találkozás és búcsúzás 23.55 Privát kopó (6.) Az egyszer volt gyit­6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális (ism.) 9.30 Kincsestár 11.00 Gyermekbarát 5.50 Naf>kelte 9.05 Dinasztia (58.) 11.50 Video Hits No. 1 16.00 Közvetlen ajánlat 16.30 72 óra 16.55 Rablóból pandúr (ism.) 117.40 Beverly Hills 90210 5.30 Virradóra 9.10 A varázsvödör (3.) 9.30 Kalandok Kythera szi­getén (9) 10.00 Régiók (ismétlés) 10.30 A zene arcai (ism.) 11.05 Külvárosi rendek) (6.) 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Fel a lejjel! (magyar film) 14.10 Kitekintő (8/3.) 14.55 Szilícium mindhalálig (angol sorozat, 3/2.) 15.45 Tudni akarom 15.50 Az erdők királya (ismeretterjesztő film) 16.35 Akivándorló (amerikai burleszk) FF 16.50 Teleencikiopédia (27.) 17.10 Nyelvőrző 17.25 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Expressz-expressz (szlovén fijm) 19.35 Különleges múzeumok 19.50 Fű " "■ 20.10 Vá 20.40 Esti I 21.00 Hiradó. Sportpercek 21.40 Mű-terem-tés 22.20 Mint a madár... Portréfilm Haraszty Istvánról 23.00 Üdvözletek (am. film) 0.30 Híradó 7.00 Nicketodeon-sorozatok 12.00 Hé, Arnold! 12.30 Fecsegő tipegők 13.00Rocko 13.30 Pete és kis Pete 14.00 Clarissa 14.30 A titkos templom legendái 15.00 Sok hűhó 15.30 Fecsegő tipegők 16.00 Jaj, a szörnyek! 16.30 Rocko 17.00 Hé, Arnold! 17.30 Clarissa 18.00 Kenan és Kel 18.30 KaBlam! 19.00 Kapásjelző 19.30 Hír-M 20.00 Nagybácsim, a földön­kívüli (amerikai film) 21.50 Nagytappancs 2 (am. film, ismétlés) 23.25 Hír-M (ismétlés) 23.55 Kapásjelző (ism.) 17.00 Mire gondolok? 17.05 Renegade (72.) Az őrangyal 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina (14.) 18.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Cobra 11 (4.) 20.45 Mr. Végzet (amerikai vígjáték) 22.40 Híradó. Időjárás 22.55 Szakadt szakasz (6.) 23.20 Megdöbbentő világ 0.20 Fókusz (ism.) RT L KLUB tip SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ism.) 7.00 Információs magazin 7.15 Meditádós jóga 6.30 Reggeli 9.10 Receptklub (ism.) 9.20 Esmeralda (ism.) 10.05 Varázslatos álmok (ism.) 10.30 Második csók (ism.) H.OOTeievásár 11.30 Dóra mozija (ism.) 12.05 Paula és Paulina (ism.) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30Televásár 14.00 Klipklub (popmag.) 14.30 Rajzfilmklub 15.40 Második csók (26.) A csaló *16.10 Knight Rider (80.) NÓGRÁDÉHÍRLAP BA1XBAOYARMAT, BÁTONYTERBNYE. fASZTÖ, KfcTsAO. SALGÓTARJÁN. SZtCStNY V/ B KORNVtKUX NATO API* Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR HMapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig 6.30 Egyről a kettőre 7.00 Percy, a parkőr 7.30 Mozivarázs II. 8.20 Csendestárs 10.15 Fejjel a falnak 12.25 Billy, a macska 13.45 Az őserdő hőse 15.20 Bean - Az igazi kataszt­rófafilm 16.50 Selma és Johanna 18.20 Szerelmi bájital 20.00 Angyalok a pályán 2 (amerikai vígjáték) 21.30 A végzet hollywoodi asszonyai-Whoopie 22.00 Melrose F 22.45 Vérfagyasztó (am. feketekomédia) 0.15 Prostituáltak (lengyel film) TARJÁNI TV 18.25 G.I.Joe 18.50 Filmajánló 18.55 Hírek 19.05Szevasztok! 19.20 Régen várt üzlet a Pécskő utcában 19.25 Emlékezett a Doni Bap társi Szövetség 19.30 „Kinn vagyunk a vízből” 20.05 Működik az ipari park 20.20 Hírek 20.30 Kármin és arany (olasz western)

Next

/
Oldalképek
Tartalom