Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-27 / 173. szám

Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Szokások és modorok / degen férfi nyitja a liftajtót, durva módon törtet befelé, meg sem várva, hogy kiszáll­janak a bennlévők. Egyikük megkérdi, hogy kicsoda az il­lető, s hogyan jutott be a zárt kapun, hiszen nem itt lakik. Mi köze hozzá? - kérdez vissza a sötét képű alak, s behúzza a liftszekrény ajtaját. Meséli az esetet az ismerő­söm, s azóta is azon töpreng, hogy a rablókinézetű férfi ki­hez mehetett. Mert valakinek be kellett engednie, hiszen csak a háziaknak van kulcsa a kapuhoz. Azután merengve te­szi hozzá, hogy ki tudja. Lehet, hogy saját kulcsa van, hiszen nemcsak a gépkocsikat nyitják már álkulcs segítségével, ha­nem lakásokat is. Nyugtatom, hogy rémeket lát. Nem szabad annyi krimit nézni a tv-csator­nákon. Na de mit nézzen mást, ha csak ezekkel öntik nyakon mindenünnen? Magyarázom neki, hogy bizonyára ismerős­höz érkezett, de az is lehetsé­ges, hogy olyan új lakó, akivel még nem találkozott. Nem tudtam megnyugtatni, de ezen nem csodálkozom. Furcsa változáson megy át a társadalom, amit egyszerűen csak a modortalanság, a há- nyavetiség, az illemtelenség fo­lyamatának mondhatok. Mindezzel ugyanis bárhol já­runk, szembe találkozunk. Mintha csak az emberek mind többen - és egyre többen - fe­lejtenék el az egymás iránti tiszteletet, azoknak az íratlan társadalmi szabályoknak a be­tartását, amelyek a normális európai berendezkedésű álla­mokban természetesek. Valaki nagyot nevetett ami­kor erről beszéltem neki. Mit gondolsz, hogyan tartanának be az emberek íratlan szabá­lyokat, amikor az írottakat is megszegik? - kérdezte, s már sorolta is a példákat vélemé­nyének igazolására. Itt van­nak például nyáron a motoro­sok. Néhányon azt játsszák, hogy esténként többször is végigdübörögnek Salgótarján belvárosában olyan fülsike­títő zajjal, hogy beleremegnek az ablakok, ők a belvárost használják motoroskorzónak több száz ember nyugalmát zavarva, idegeit tépve, lesaj­nálva bármiféle tiltó szabályt. Elvégre ők a két keréken járó Janik! Na persze a négy keré­ken ülők között is vannak ilyen öntörvényűfickók. Nem­csak abban jeleskednek, hogy úgy állnak be a kevés parko­lóba, hogy más be ne férjen. Vagy olyan motorzajjal köz­lekednék, hogy a szuperszoni­kus repülőgép is megirigyel­hetné. Nem szólva arról az új szokásról, hogy nem szállnak ki a gépkocsiból, hanem ad­dig dudálnak, amíg meg nem hallja, akihez jöttek. Jogkövető állampolgárok­ról beszélünk úton, útfélen. Bizony nagy szüksége lenne a nemzetnek olyan polgárokra, akik nem azért tartják be a szabályokat, mert különben büntetés jár érte, hanem azért, mert megértik, hogy jogszabályok nélkül kialakul az anarchia. A jogszabályok mellett azonban érvényben vannak azok az íratlan társa­dalmi normák, amelyeket a normálisan gondolkodó em­berek alakítottak ki az évszá­zadok során. Két dolog azon­ban szükséges mindehhez. A z, hogy értelmes jogszabá­lyok szülessenek, s az em­berek kellően műveltek legye­nek az íratlan szabályok elfo­gadására. : h\r YXiwzs- «SS??'"-« js&á _ . . __________■______ t elksliow - műsorjai ■ f M> percben ,-^IiilM ■EjpüZ'.'li:... Y. házigazda: ndor Andris E heti vendeg: UNISEX Nemzetközi ifjúsági nyári egyetem Salgótarjánban: huszonnegyedszer Úton az Európai Unióba (Folytatás az 1. oldalról) A tervezett első előadás „A kormány ifjúságpolitikai törek­vései a millennium küszöbén” címmel elmaradt, mert az Ifjú­sági és Sportminisztériumból nem érkezett előadó. Baranyi Éva, a Miniszterelnöki Hivatal civil kapcsolatok főosztályáról „A civil társadalom szerepének erősítése, együttműködés, közös felelősség” címmel tartott elő­adást. Mondandójának - amely­ben fogalmi kérdéseket igyeke­zet tisztázni, visszapillantást tett a magyarországi civil szerveze­tek történelmi múltjára és ele­mezte a ma mintegy 60 ezer(!) szervezet helyzetét - lényege szerint a civil szervezetek a de­mokrácia letéteményesei. Varga Csaba szociológus, a A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság, az Országos Va­dászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete, valamint a Földművelési és Vidékfejlesz­tési Minisztérium Nógrád Me­(Folytatás az 1. oldalról) Prodanovic. - A polgári áldoza­tokról, a polgári létesítmények megsemmisüléséről szólnak. A NATO azt mondta, hogy első­sorban a katonai létesítmé­nyekre és célpontokra mér csa­pásokat: a képeken viszont az Harmadik Évezred Alapítvány Stratégiakutató Intézet részéről mutatta be a globalizáció és az információs, avagy a tudásalapú társadalom követelményeit az európai csatlakozás kapcsán. A támogatott értékek sorában kü­lönösen nagy hangsúlyt helye­zett a kimunkált tudatra, a határ­talan informáltságra, a lokális szabadságra és a világegész iránti érzékenységre. Rámutatott arra, hogy a jelenlegi magyaror­szági tudásszerkezet messze el­marad még a fejlett országok át­lagához képest, s amennyiben nem épül fel azinformális társa­dalom, nem lesz nemzeti fel- emelkedés, nem várható sikeres európai integráció. Szelényi Zsuzsa, a budapesti Európai Ifjúsági Központ ­gyei Földművelésügyi Hivatala együttműködési megállapodást készített elő, amelynek részle­teit július 29-én, az érintett szervezetek vezetői a megyei rendőrkapitányságon ismerte­látható, hogy megsemmisültek kórházak, lakóházak. A kiállí­tás címe akár figyelmeztetés is lehetne: íme, Európa, a világ 1999-ben.- Az a célunk, hogy minél több ember láthassa: mi történt valójában Jugoszláviában ­amely integrált szervezete a strasbourgi centrumnak - igaz­gatóhelyettese az 1949-ben ala­kult Európa Tanács által működ­tetett intézmény szervezeti fel­építését, tevékenységének fő el­veit és eszközrendszerét mutatta be. A délutáni kiscsoportos fog­lalkozások keretében a „Helyi gazdaságfejlesztési és vállalko­zásélénkítési kezdeményezése­ket segítő modell” címmel a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ munkatársai tartottak bemutatót. A Németországból érkezett Christiane Pape, a Waldjugend által szervezett szeminárium vezetője az inter- kulturális tanulásról, a kulturális cserékről és képzési programok­ról beszélt. A nyári egyetem ma plenáris üléssel folytatódik. tik. A fegyveres testület, a va­dásztársadalom, és a vidék dol­gaiban illetékes intézmény a lopások számát és a .jómada­rak” esélyét szeretné csökken­teni megyénkben. T. L. mondta megnyitójában Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke. - Ha nem csak gondosan megvá­logatott fotókat közöltek volna a híradások, az emberek rádöb­bentek volna: ez a háború nem az emberi jogokért, hanem az emberek ellen folyt. H. E. Hírek Járdaépítés Szügy - Járdarekonstrukció zajlik a község főútján. A Rákóczi úton 950 méter hosszon kap kiskockakő­burkolatot a járda. A mun­kához, ami saját kivitele­zésben történik 3,5 millió forintos támogatást nyert pályázaton a község. Óvodakonyha Nógrádmarcal - Az intéz­ményhez hozzáépítve új konyhát alakítanak ki a mar­cali óvodában olyan ütem­ben, hogy az az indításra már üzemképes legyen. Munka még azt követően is marad, mert augusztus 30-ra a mele­gítőkonyhát adják át, ezt kö­vetően építik ki a hátsó ki­szolgáló részt és a konyha ét­termét. így már önálló főző­konyhaként üzemel a léte­sítmény, ami nem csak az óvodásokat, de az iskolásokat és az időseket is kiszolgálja. Új jegyző Hollókő - Hárman pályáz­tak a polgármesteri hivatal közelmúltban megüresedett jegyzői állására. A képvi­selő-testület nemrégiben hozott döntése szerint Hor­váth Gabriella az új jegyző, augusztus 1-jétől. Gazdakereső Salgótarján - Fekete, két hónapos, tacskó jellegű kis­kutyáknak sürgősen gazdát keres az Állatotthon Alapít­vány. Örökbe adnának egy fehér, ivartalanított (lakás­ban is tartható) macskát is. Telefon: 32/311-840. Megállapodást kötnek a vadászok és a rendvédelmi szervek Puskások és, jómadarak” Fényképekkel a háború ellen Nógrádban nem gyártották, de forgalmazták - A régi bankók november 15-ig beválthatók Hamis ötezresek: itt a vég? - Fémszál a, jműpénzben” (Folytatás az 1. oldalról) munkatársai egy vállalkozó gépkocsijában hetvenmillió fo­rintnyi „csinált” ötezres bank­jegyet számoltak össze. Tudo­másunk szerint még nem derült ki, hogy az előállításban ludas ózdi nyomdász mit keresett megyénkben ezzel a pénzzel, amelynek nagy részét még szét sem vágták, ívekben szállította. A másik esetben már pénz- hamisítás bűntette miatt bünte­tőeljárás is indult B. Zsolt 33 éves büntetett előéletű karancs- lapujtői lakos, F. Béláné 46 éves büntetlen salgótarjáni la­kos és F. Izabella 26 éves bün­tetlen salgótaijáni lakosok el­len. Az eset úgy jutott napvi­lágra, hogy B. Zsolt a salgótar­jáni határátkelőhelyen lévő pénzváltóban hamis ötezrest akart beváltani és ennek kap­csán került sor rendőri intézke­désre. Az őrizetbe vett szemé­lyeknél tartott házkutatások so­rán 30 darab 5000 forintos bankjegyet találtak a nyomo­zók. Az ügyben fontos szerep jutott D. Miklós salgótarjáni la­kosnak, aki az ugyancsak salgó­tarjáni O. Lajost bízta meg a ko­rábban beszerzett hamis 5000 forintos címletű bankjegyek el­adásával, aki végül is O. József közvetítésével B. Zsolt karancs- lapujtői lakosnak értékesítette a hamis pénzt, aki ebből akart szlovák koronát váltani. A pénzt D. Miklós szerezte be, minősége rendkívül jó, a szakember számára is megté­vesztő. A silkeborgi német pénzpapírból származó anyag­ból lett készítve. Biztonsági fémszállal és a biztonsági pon­tokkal. UV-lámpa alatt is úgy viselkedik, mint a szabályos pénz. Csupán egy úgynevezett száraz mosás hiányzott a tech­nológiai folyamatból, ami egy kicsit megtöri a pénzt. Ha ezt is megcsinálják, akkor valóban szinte felismerhetetlenné válik a bankó, tökéletes a hamisít­vány. E két ügy mellett sok olyan esetről van tudomása a rendőrségnek, amikor egy-két darab hamisított ötezresen ad­tak túl vagy akarták ezt. Ha máshonnan nem jutott a ható­ság tudomására, a Magyar Nemzeti Bank emissziós főosz­tálya minden alkalommal je­lezte, hogy mely területről ér­kezett be hozzájuk a pénz. A postahivatalok és a pénzin­tézetek forgalma az elmúlt na­pokban jelentősen megnőtt: so­kan cserélik ki régi ötezresei­ket. Lapzártáig Nógrádban nem akadt hamis bankó. A Magyar Posta hivatalos közleménye szerint a régi ötezreseket no­vember 15-ig fogják beváltani. Kíváncsiskodó - Elóvonal Mihaiih Júlia rovata - Telefont 32-416-455 Viharvert meder - Egyszemes kívánság Rovatunk várja kedves olva­sóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kí­váncsiskodó kérdéseit, észre­vételeit. A 416-455-ös telefo­non naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségün­ket, de személyesen és levél­ben is fordulhatnak hozzánk. A fenti számon munkaidőn túl, üzenetrögzítőnk is ren­delkezésükre áll. Kéréseiket, észrevételeiket mindig névvel, címmel - ha lehetséges - tele­fonszámmal közöljék. Hordalékok A salgótaijáni Tóstrand melletti patak még első - júniusi - ára­dásakor elmosta a medrét bur­koló lapokat. Több száz méter­rel lejjebb „rakta le” azokat, a rengeteg hordalékkal együtt, s a strand melletti buszmegálló partoldalát is megbontotta a víz. Olvasóink azt szeretnék megtudni, mikor hozzák rendbe a meder burkolatát, takarítják el az iszapot és a széttört kőlapo­kat? Válaszért a Salgótaijáni Fog­lalkoztatási Kht.-hoz fordul­tunk, ahol elmondták, hogy a munkaügyi központtal kötött szerződés alapján október 17-ig harminc közmunkás dolgozik az ilyen jellegű károk elhárítá­sán, közülük tizenketten jelen pillanatban a Tatár-árokban, s néhány héten belül elérik a Beszterce-lakótelep kérdéses részét. Az iszapmentesítés azonban a városgazdálkodási és -üzemeltetési kft. feladata. Mert drága a pirula... A fájdalom nem rossz tanács­adó - mondhatná az egyik Kis- Zagyva-völgyi településen élő olvasónk, akivel valószínűleg teljes mértékig egyetértenek a kisebb-nagyobb fájdalommal együtt élni kényszerülők. Fel­vetése a következő: mivel drága a gyógyszer és sokszor nincs kéznél az a nagyon hi­ányzó, egyetlen szem, az ember úgy megvenné az első, útjába eső patikában, de nem teszi, mert nincs szüksége egy egész doboznyi mennyiségre, s főleg mert nem akar költekezni. Mi­ért nem lehet egy-két szemes csomagolásban forgalmazni a fájdalomcsillapítókat? Berze Gábor, Nógrád megye tiszti főgyógyszerésze átgondo­lásra ér­demesnek tartja az ötletet. Megje­gyezte, hogy régebben volt érvényes, úgynevezett bonthatósági rende­let, amiről mintha megfeledkez­tek volna. A rendelkezés, a meg­felelő szakmai és egyéb háttér megléte azért fontos, mert a kis kiszerelésű gyógyszernek is ma­radéktalanul meg kell felelnie a biztonsági szempontoknak, csomagolásán hiánytalanul fel kell tüntetni a szerre vonatkozó tudnivalókat. A tiszti főgyógy­szerész azzal fejezte be mon­dandóját, hogy a különböző fó­rumoknak továbbítani fogja a hasznosíthatónak tűnő felvetést. Kiöntötték a karamellt, már ha az volt Nem a tehenek a hibásak (Folytatás az 1. oldalról) múlt hét csütörtökén terítették ezzel a boltokat - jelzettektől datálják a tejivás következmé­nyeit, aztán a 27-i, majd a 28-i jelzésűekre. Akár poütej, akár a dobozos „legjobb” minőségű­nek kikiáltottból poharaznak, bekövetkezik a nem várt baj. Akinél egyéb nem, hát az, hogy maltert köp utána. Informáci­ónk szerint az elmúlt hét szerda Felújítások - Mátraszele ön- kormányzata 3 millió forintos ráfordítással végzi az általános iskola és az óvoda felújítását. Korszerűsödik az intézmények vizesblokkja, fűtése, a teljes festés mellett lambériaburkola­tot is kapnak a belső falak. éjjelén falat bontottak az üzem­csarnokban, ahol a csomagoló­anyagok addig védtelenül vár­tak sorsukra, amíg a gumicsö- vön át meg nem érkezett leendő tartalmuk: a tej. Tudomásunk szerint egyébként a fogyasztó- védelemhez eddig még nem ér­keztek jelzések a fehér nedűk kapcsán, sem egyik, sem másik esetben. j. k. Nyári program Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ gyermekkönyvtárában július 27-én 10 órától a „Vadnyugati mackókaland” című videofil­mét vetítik a gyerekeknek. 14—16 óráig társasjáték gon­doskodik a szórakoztatásról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom