Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-28 / 122. szám

4. oldal Ország - Világ - Hirdetés 1999. május 28., péntek Magyar katonák is részt vennének a békefenntartásban Elfogatóparancs Milosevics ellen A volt jugoszláviai háborús bűnökkel foglalkozó hágai Nem­zetközi Törvényszék főügyésze, Louise Arbour csütörtökön be­jelentette, hogy vád alá helyezte Szlobodan Milosevics jugo­szláv államfőt és négy másik jugoszláv vezetőt. A hágai főügyésznő hozzátette, hogy az elnököt koszovói tevé­kenységéért, emberiség elleni bűnökért akaiják felelősségre vonni. Milosevics az első ál­lamfő, aki ellen hivatalosan vá­dat emelnek a nemzetközi tör­vényszéken. A jugoszláv elnök ellen nemzetközi elfogatópa­rancsot adtak ki. Az ENSZ és az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet csütörtökön bejelen­tette, hogy biztonsági óvintéz­kedésként mérsékli tevékeny­ségét Bosznia szerbek ellen­őrizte, keleti részében, mert megtorlásoktól tart a jugoszláv elnök elleni hivatalos vádeme­lés után. A boszniai Szerb Köz­társaság keleti, Jugoszláviával határos részét szélsőséges, Belgrádhoz hagyományosan közel álló szerbek ellenőrzik. Csernomirgyin közvetít A hivatalos hágai bejelentést követően nem sokkal a nem­zetközi sajtószolgálatok gyors­hírben közölték: Szlobodan Mi­losevics a koszovói válság „ha­ladéktalan” rendezése mellett szállt síkra, és „a katonai útról a politikaira való áttérést” sür­gette. A jugoszláv elnök a Konsztantin Micotakisz volt gö­rög miniszterelnökkel Belgrád- ban csütörtökön tartott találko­zóján beszélt. Viktor Csernomirgyin egy nappal elhalasztotta eredetileg csütörtökre tervezett belgrádi útját, mivel elhúzódtak a há­romoldalú, orosz-finn-ameri- kai tárgyalások Koszovóról. Az orosz elnök balkáni különmeg- bízottja így csak pénteken repül a jugoszláv fővárosba, jóllehet a vnukovói kormányrepülőté­ren személyzettel együtt egész nap azonnali indulásra készen várakozott egy különgép - je­lentették be Moszkvában. Orosz diplomáciai források szerint Csernomirgyin külön- gépe péntek délelőtt, helyi idő szerint 10 óra tájban száll le a Belgrád melletti repülőtéren. A Kreml sajtószolgálata ar­ról számolt be, hogy a három­oldalú tárgyalások moszkvai fordulójának befejezése után Csernomirgyin telefonon tájé­koztatta Borisz Jelcin orosz ál­lamfőt a tárgyalások mérlegé­ről. A közlemény részletek is­mertetése nélkül csak arról tett említést, hogy a két politikus a jugoszláviai helyzetről folyta­tott eszmecserét. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) szerda óta támad a Pogaj és Vlahen (Al­bánia) közötti mintegy tíz ki­lométeres határszakaszon - kö­zölte csütörtökön az albániai Krumában az Európai Bizton­sági és Együttműködési Szer­vezet (EBESZ). Szerda hajnal óta heves összetűzések zajlanak a térségben az UCK fegyvere­sei és a szerb erők között. Az összecsapásokban csütörtök dé­lig két albán polgári személy vesztette életét és legkevesebb két UCK-harcos megsérült. Az EBESZ megfigyelője szerint az UCK célja egy Koszovóba ve­zető folyosó megnyitása. A leendő KFOR feladatai „A kormányzat és a parlament politikai pártjai elkötelezték magukat a koszovói helyzet békés rendezése mellett, így egy NATO-felkérés esetén va­lószínűsíthető, hogy magyar ka­tonák is részt vennének a KFOR-alakulatok tevékenysé­gében” - nyilatkozta a Honvé­delmi Minisztérium szóvivője. A Balkán stabilitása Erdélyi Lajos dandártábornok emlékeztetett arra, hogy ma­gyar katonák vettek már részt és jelenleg is szolgálnak béke- fenntartó és humanitárius ala­kulatokban Bosznia-Hercego­vina és Albánia területén. A KFOR-alakulatok elsődleges feladata a békefenntartás, il­letve a szülőföldjükről elmene­kült albán nemzetiségűek visz- szatelepülésének elősegítése Koszovóba. A szóvivő közölte: szerda este megérkezett az utolsó két amerikai F-18-as gép Taszárra, így számuk elérte a 24-et. A harci repülők szerdán és csütörtökön kiképzési repü­léseket hajtanak végre, vala­mint a fel- és leszállást gyako­rolják a kijelölt tartalék repte­reken, Pápán és Kecskeméten. A délkelet-európai térség ál­lamai előtt világos távlatokat kell nyitni a modem Európához való felzárkózásra - hangoz­tatta a térség stabilitását célzó egyezmény előkészítése végett csütörtökön Bonnba érkezett külügyi vezetők előtt a német diplomácia irányítója. Joschka Fischer rámutatott: Délkelet- Európa országait nem szabad kirekeszteni a földrész integrá­ciójából. Ez vonatkozik Jugo­szláviára is,, amelynek szintén részesülnie kell a majdani stabi­litási egyezmény előnyeiből. Ehhez azonban arra van szükség, hogy Belgrád eleget tegyen a koszovói válság ren­dezése során a Nyugat által tá­masztott feltételeknek. A pe- tersbergi tanácskozáson hazán­kat Bagi Gábor helyettes kül­ügyi államtitkár képviselte. Belgrádi tájkép, csata után. A NATO ismét „rekordot” döntött fotó: feb/reuters Ki felügyelje a tb-alapokat? A társadalombiztosítási alapok ezermilliárd forintnyi va­gyonának elköltése nem történhet meg társadalmi kontroll nélkül - vallják az ellenzéki pártok, akik parlamenti felügye­lőbizottság felállítását szorgalmazzák. A miniszterelnök szerint Sel- meczi Gabriella államtitkár lemondása csupán két héttel hozta előbbre a tb-alapok Pénzügyminisztérium alá ren­delését. A társadalombiztosí­tási önkormányzatok tavalyi felszámolása után az államtit­kár amúgy is csak átmenetileg, az új struktúra kialakításáig vette át a felügyeletet. Gógl Árpád egészségügyi miniszter lapunknak el­mondta: Selmeczi Gabriella lemondásával megszűnik a társadalombiztosításért felelős államtitkárság a Miniszter- elnöki Hivatalon belül. így az a legtermészetesebb, hogy a két pénztár ellenőrzése a Pénzügyminisztérium appará­tusához kerül. Az Egészség- ügyi Minisztérium ettől füg­getlenül tovább dolgozik az ágazat reformján, amelynek szerves része a biztosítási rendszer átalakítása is. Béki Gabriella szabadde­mokrata országgyűlési képvi­selő május 20-án ismételten eljuttatta valamennyi ország- gyűlési képviselőhöz azt a ko­rábbi javaslatát, amely a tb- alapok felügyeletét egy par- . lamenti bizottsáj^éítebázná. A képviselőnő emlékeztetett arra, hogy 1997-ben éppen a Fidesz javasolta a pártok által delegált tíz tagból álló fel­ügyelőbizottság létrehozását az akkor még működő tb-ön- kormányzatok helyett. Kökény Mihály, az Ország- gyűlés egészségügyi és szociá­lis bizottságának szocialista elnöke szintén a parlamenti felügyelőbizottság mellett tette le a voksát. Szerinte a tb- alapok Pénzügyminisztérium alá rendelése nem más, mint visszaállamosítása annak, amit hosszú évek alatt sikerült elkülöníteni. N. Zs. Legyen sikeres csapatunk tagja! Világszerte több mint 190 000 alkalmazottjával a Bosch-csoport fogalom a gépjármű-technológia és -felszerelések, a telekommunikáció, az elektro­mos kéziszerszámok, az autóhifi-rendszerek és a termotechnika területén. Termékeink évtizedek óta a minőség, a teljesítmény és a megbízhatóság jelképei. Cégünk a világ 134 országában végez ter­melő és értékesítő tevékenységet. Most Hatvan­ban induló, új autóelektronikai vezérlőegységeket gyártó üzemünk szakembergárdájának bővítésére keresünk szakképzett, költségkönyvelésben jártas főkönyvelőt. Erre a feladatra olyan, dinamikus, nagy munkabírású kollégát keresünk, aki közgazdászként többéves könyvelési tapasztalattal és könyvviteli rendszer kezelésében szerzett jártassággal rendelkezik. A pozíció betöltésénél a magyar adójog- szabályok alapos és a német nyelv társalgási szintű ismerete elengedhetetlenül szükséges. Ha Ön képes a vállalat egésze elé kitűzött célok érdekében dolgozni, németnyelv-tudása képessé teszi Önt külföldi üzletágainkkal s az anyacégünkkel történő folyamatos kapcsolattartásra, esetleg tud angolul is, akkor Ön az, aki csapatunk új tagjává válhat, s akinek cégünk egy nagy hagyo­mányokkal rendelkező, nemzetközi konszern támogatását, a feladat nagyságához illő, teljesít­ményarányos jövedelmet, valamint kitűnő szak­mai és személyes továbbfejlődési lehetőségeket ajánl fel. Ké.rjük, fényképpel ellátott önéletrajzát „HBH” megjelöléssel küldje el az alábbi címre: Robert Bosch Elektronikai Kft., (Schmiedt László személyzeti vezető) 3000 Hatvan, Esze Tamás u. 2. tel.: 37 544-110, fax: 37 544-129, email: laszlo.schmiedt@hu.bosch.com <3> BOSCH

Next

/
Oldalképek
Tartalom