Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-27 / 121. szám

6. oldal VILÁGTÜKÖR 1999. május 27., csütörtök Ismét „rekordot döntöttek” a NATO légicsapásai Jugoszláviában Uniós tervek a Balkán stabilitására Kedden immár második éjjelen bombázta a NATO a jugo­szláv elnöki rezidenciát Dobanovciban. A szövetség napi helyzetjelentése szerint a villa fontos parancsnoki bunker is, ezért sorolták a katonai célpontok közé. A NATO ismét rekordot dön­tött azzal, hogy 650 repülés­ből 284 közvetlen csapás­mérő küldetést teljesített, 74 pedig a légvédelem ellen irá­nyult. Rugóvá a menekülteknél A kedd éjjeli hadműveletek­ről kiadott közlemény a célok közül kiemelte a koszovói szerb erők 21 tüzérségi be­rendezését, 5 tankját, egy föld-levegőrakéta-indítóját, egy légvédelmi ütegét és több páncélozott járművét. A stra­tégiai célok sorában az elnöki villa mellett megemlített öt rádió- és tévéátjátszót, négy laktanyát, három lőszerrak­tárt, három olajtárolót és két egyéb raktárt. Támadták a belgrádi speciális rendőri központot, a raktárként szol­gáló pristinai vasúti alagutat, továbbá a katonai parancs­noki és légvédelmi posztokat Újvidék, Pristina, Kraljevo és Krivovo térségében. Ibrahim Rugóvá, a koszo­vói albánok mérsékelt veze­tője szerdán délelőtt néhány órás látogatásra Macedóniába érkezett. A rövid utazás fő célja a Macedóniában mene­dékre lelt koszovói menekül­tek meglátogatása volt. Ru­góvá a Szkopjétól északra fekvő brazdai menekülttá­borba, majd a Macedónia és Koszovó határán lévő blacei táborba ment. A koszovói rendezés kér­déseiről folytatott eszmecse­rét szerdán Moszkvában Igor Ivanov orosz külügyminiszter és Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes. Az amerikai diplomata két héten belül már harmadszor járt az orosz fővárosban, ahol szerdán a háromoldalú, orosz-finn­amerikai tárgyalások újabb fordulóján vett részt. Közvetítési kísérletek „Szó sincs Koszovó bármi­féle felosztásáról: senki sem akarja feldarabolni ezt a terü­letet. Az ilyen hírek megté- vesztőek. A nemzetközi kö­zösség dokumentumai szerint a koszovói problémát Jugo­szlávia területi épségének és szuverenitásának megőrzése mellett kell megoldani” - je­lentette ki a megbeszélések után Igor Ivanov, aki a nap folyamán rövid látogatásra Stockholmba utazott, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkárral tárgyaljon a balkáni helyzetről. Strobe Talbott ismét köve­telte a szerb csapatok teljes kivonását Koszovóból. Sza­vai szerint erre a menekültek visszatérése érdekében van szükség. „A teljes csapatki­vonás után viszont a nemzet­közi közösség már megfonto­lás tárgyává tehetné, hogy engedélyezi-e a szerb erők hivatalos személyi állomá­nyának részleges visszatéré­sét Koszovóba, pontosan megszabott feladatkörrel, és tevékenységük szigorú ellen­őrzése mellett” - közölte az amerikai diplomata. Talbott leszögezte, hogy a békefenntartó erők magját a NATO-nak kell képeznie, éppen a menekültek érdekei­nek védelmében. Reményei szerint ebben a többnemzeti­ségű erőben Oroszország is szerepet vállal majd. Stabilizálási és társulási szerződés kötését javasolja az EU és a bővítési folyamatba még be nem vont balkáni or­szágok között a közösség végrehajtó szerve, az Európai Bizottság. A brüsszeli testü­let szerdán fogadta el javasla­tát, amely a jövő héten az unió külügyminiszterei elé kerül. A kezdeményezés célja: biztosítsa a térség or­szágait Brüsszel támogatásá­ról, a végső cél: beillesztésük az egységesülő európai szer­kezetbe. A segélyek feltételei Hans van den Broek, a bizott­ság e térségért felelős tagja emlékeztetett arra, hogy az unió - a múlt héten elfoga­dott, úgynevezett stabilitási paktum keretében - hosszú távon a teljes jogú tagságot is kilátásba helyezte az érin­tett öt országnak: Macedó­niának, Albániának, Bosz­nia-Hercegovinának, Hor­vátországnak és egy demok­ratikus Jugoszláviának. Már a társulási és stabili­zálási egyezmény megköté­sének is kemény feltételei vannak. Ezek közé tartozik a demokrácia működtetése, a kisebbségi jogok és a mé­dia függetlenségének bizto­sítása, szabad választások tartása és eredményük érvé­nyesítése, megkülönbözte­tésmentes bánásmód a pol­gárok között, a gazdasági reform megkezdése, a jó­szomszédi kapcsolatok iránti készség kimutatása, illetve Bosznia, Horvátor­szág és Jugoszlávia eseté­ben a daytoni vállalások tel­jesítése is. Budapest lehetne a központ A téma: mi lesz a koszovói válság után? Magyarország lehetőségeihez mérten, és a koszovói, illetve a délszláv válságból származó gazdasági veszteségeit figye­lembe véve kíván hozzájá­rulni a délkelet-európai újjá­építési alaphoz. Ezt szerdán jelentette ki Hor­váth Gábor külügyi szóvivő azzal kapcsolatban, hogy csü­törtökön a németországi Pe- tersbergben lesz a délkelet-eu­rópai stabilitási kezdeményezés szakértői konferenciája. A rendezvényen Bagi Gábor helyettes külügyi államtitkár képviseli Magyarországot. A szóvivő emlékeztetett: Buda­pest kész arra, hogy a térség új­jáépítését célzó program köz­pontja legyen. „Felajánljuk térségismere­tünket, fejlett pénzügyi és banki infrastruktúránkat, aktív üzleti szféránkat és gazdaságszerve­zési tapasztalatainkat” - kö­zölte Horváth Gábor. A kezdeményezés már egy jövőbe tekintő stratégiai prog­ramot vázol fel, amely a koszo­vói válság lezárását követően a teljes térség politikai és gazda­sági stabilitásához vezethet. Célja a hasonló konfliktusok kirobbanásának megelőzése. A közeljövő magyar vonat­kozású diplomáciai eseményei közül kiemelkedik, hogy Mar- tonyi János külügyminiszter jú­nius 1-jén Bonnban megbeszé­lést folytat német partnerével, Joschka Fischerrel. a koszovói rendezési folyamat, a délkelet­európai stabilitási kezdemé­nyezés ügye mellett a hamaro­san lezáruló német uniós elnök­ség összegzéséről, valamint az uniós bővítés kérdéséről is szó lesz a találkozón. Egy osztrák suhanc a kancellárt vette célba Újabb levélbombabotrány Az osztrák hatóságok meg­erősítették, hogy Viktor Kiima kancellárnak szánta első levélbombáját az a 18 éves fiú, akit a hét végén vet­tek őrizetbe. Robbanószerke­zeteket, köztük 17 levélbom­bát találtak nála. Ausztriában nagy megütközést keltett az ügy, hiszen a vasár­nap őrizetbe vett fiú többször beszélt környezetének a bom­báiról, de senki nem vette őt komolyan. Sokan nem értik ezt a kö­zömbösséget, hiszen éppen nemrég ítélték életfogytig­lani börtönbüntetésre Franz Fuchsot, azt az osztrák férfit, aki levél- és csőbombáival éve­ken keresztül tartotta rettegés­ben egész Ausztriát. A most le­tartóztatott fiú is Fuchsot ne­vezte meg példaképeként. A felső-ausztriai Langen- steinben lakó, munkanélküli fiú letartóztatása és szobájában a bombagyár felfedezése a vélet­len műve volt. A súlyosan dep­ressziós fiatalember vasárnap hajnalban randalírozott a lakás­bán. Édesanyja nem tudta meg­fékezni, ezért kihívta a rend­őröket. A fiú a rendőrautóban azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit a levegőbe röpít. Az egyik rendőrnek gyanús lett a dolog, visszament a fiú lakásába, ahol megtalálta a robbanószerkeze­teket. A hatóságok szerint a fia­talember bombái tökéletesen működtek volna. Torony könnyű magas kamat Szeretne a legjobbak között lenni, akik mindig kiugró pénzügyi eredményeket érnek el? Az ABN-AMRO Speciális Forint folyószámla által kínált toronymagas kamattal Ön is megtalálhatja számítását, ráadásul pénzéhez bármikor kamatveszteség nélkül hozzáfér­het. Sőt, még egy nemzetközi érvényességű Cirrus/Maestro bankkártyát is kap tőlünk ajándékba, amelyet országszerte mintegy 400 pénzautomatánál használhat. Új számláját több mint 90 hosszan nyitva tartó bankfiókunk bármelyikében megnyithatja. További informá­cióért kérjük, hívja az ABN AMRO Bankvonalat, ahol munkatársaink a nap 24 órájában válaszolnak kérdéseire! Meglátja, a csúcson mindig van hely! ABN AMRO Bank Napról napra többet nyújt Legközelebbi bankfiókjaink: 3060 Pásztó. Kölcsey F. u. 4. Tel.: 32/560-020 • 3100 Salgótarján. Rákóczi u. 15. Tel.: 32/416-166 Speciális Forint folyószámla * EBKM (a 41/1997. számú Kormányrendelet szerint). Eves nominál kamatláb: 13,32%. A közölt mutatók 500 000 forintos nyitóegyenlegtől, valamint 1999. május 10. és június 11. között érvényesek. A Bank a megadott időpontot követően megváltoztathatja ajánlatát melyről a Hirdetményben tájékoztatja Ügyfeleit A részletes feltételeket az Üzletszabályzat Tartalmazza. Ingyenes átvizsgálás Szervizlátogatási füzet Yaris és Avensis próbaút Nyaralása előtt idén júniusban is ingyenes átvizsgálás­sal és szervizlátogatási füzettel várjuk szervizeinkben, b Ha javítást is megrendel, hat alkatrészcsoportot* I kínálunk akár 50% megtakarítást jelentő pj:,, egységárakon, sőt a cserékhez esetleg szükséges kiegészítőket is 30%-kal olcsóbban adjuk! Várakozás közben pedig miért ne ■Rl bróbálná ki az új Avensist és Yarist? Ha HL ajánlatunk Önnek is tetszik, találkozunk júniusban... Toyotájával Is! * olajszűrők, vezérmű- és ékszíjak, kuplungtárcsák, féltengely-gumiharangok, kipufogódobok • KOCSIS ÉS TÁRSA KFT BAJA TEL.: 06-79-321-810 • NÁFRÁDI KFT BÉKÉSCSABA TEL.: 06-66-324-564 • MAYER TOYOTA BUDAKESZI TEL.: 06-23-536-600 • TOYOTA PEST BUDAPEST TEL: 260-1811 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG KFT BUDAPEST TEL.: 363-5883 • SAKURA KFT BUDAPEST TEL: 250-8900 • SAKURA LINE KFT BUDAPEST TEL.: 2030-766 • M3 AUTÓKERESKEDELMI KFT BUDAPEST TEL: 252-2713 • ÚJHELYI AUTÓ KFT DEBRECEN-JÓZSA TEL.: 06-52-347 244 • T0Y0TA-EGER EGER TEL 06 36-426-400 • AUTOHAUS KOPF KFT ÉRD TEL.: 06-23-369-444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS GYŐR TEL. 06-96-325-600 • REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELMI KFT MO HALASZTELEK- LEJARÓ TEL.: 06-24-455-445 • TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TEL: 06-62-241-628 • HERING AUTÓHÁZ KIT JÁSZBERÉNY TEL: 06-57415038 • KOTO AUTÓHÁZ KFT KAPOSVÁR TEL.: 06-82-529-530 • TOYOTA KARCAG KARCAG TEL.: 06-59-312-588 • TROMF KFT KECSKEMÉT TEL : 06-76-320-627 • M+F AUTÓ KFT KISKÖRÖS TEL.: 06 78-311-106 • NIPPON MOTORS KFT MISKOLC TEL.: 06-46-313-258 • KOVÁCS AUTÓHÁZ MONOR TEL: 06-29-413-381 • NAKATO KFT NAGYKANIZSA TEL.: 06-93-310- 180 • JUKO KFT NYÍRPAZONY TEL: 06-42-230-587 • TROSKA AUTÓHÁZ KFT PÉCS TEL.: 06-72-325-553 • KAKUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK KFT SALGÓTARJÁN TEL.: 0532- 430-646 • TOYOTA BALATON SÁGVÁR TEL 06-30-869-775 • TOYOTA-FUN MÁRKAKERESKEDÉS SOPRON TEL.: 06-99-320-660 • TOYOTA SZEGED KFT SZEGED TEL.: 06-62- 467-591 • ANGYALFI KFT SZÉKESFEHÉRVÁR TEL: 06-22-337-589 • SZEYOKO KFT SZEKSZÁRD TEL.: 06-74-415-933 • AUTÓSZOLG SZENTENDRE TEL.: 06-26-312-921 • AUTÓFÓKUSZ KFT SZOMBATHELY TEL: 06-94-317-451 • AUTÓ GÖBÖLÖS KFTTATABÁNYA TEL: 0534-512-870 • VÁCZI AUTÓCENTRUM VÁC TEL.: 06-27-305030* AUTÓHÁZ VESZPRÉM KFT VESZPRÉM TEL.: 06-88-427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA KFT ZALAEGERSZEG TEL.: 06-92-315672 Most jó lenni Toyotának Hat fontos alkatrészcsoport kedvezménnyel megtakarítás ® TOYOTA Toyota minőségi szerviz - csak így érdemes! A kiegészítő egységesen alkatrészek is 30% akciós áron engedmény Albán tankok védik a menekülők útvonalát fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom