Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-17 / 113. szám

6. oldal Mozaik 1999. május 17., hétfő „Brassai (Halász Gyula) Párizs szeme” Los Angelesben Dolgok végső formában „Brassai: Párizs szeme” - ezzel a címmel nyílt Los Angeles­ben kiállítás a század egyik leghíresebb fotósának műveiből, születésének centenáriuma alkalmából. Brassai - eredeti nevén Halász Gyula - 1899-ben született Brassóban és 1924-ben érke­zett Párizsba, s ott vette fel a szülővárosára utaló művész­nevet. 1930 februárjában kez­dett fotózni, hogy „rögzítse az éjszakai Párizs csodálatos ké­peit” - mondta egy 1984-ben, nem sokkal Nizzában bekö­vetkezett halála előtt adott in­terjúban.- Soha nem arra töreked­tem, hogy érdekes dolgokat fényképezzek le, a célom az volt, hogy magukat a dolgokat rögzítsem mozdíthatatlan végső formában - hangoztatta ugyanebben a beszélgetésben. Brassai éjszakákon át csavar­gott Párizs utcáin fényképező­gépével és háromlábú fotóáll­ványával, az expozíciós időt ahhoz mérte, ahogy cigarettá­ját elszívta. Híresek felvételei a Pont Neufről, a Marie-híd- ról, az Eiffel-toronyról, a Santé börtön baljós faláról vagy a Saint-Germain des Prés templom sziluettjéről. Képein megjelennek az éjszakai Pá­rizs lakói, a vásárcsarnok hó­rukkemberei, a kokottok, a rossz fiúk, a piros lámpás há­zak törzsvendégei vagy egy leszbikus pár a Le Monocle bárban. A művész fotóin fel­tűnnek az elegáns Párizs alak­jai is, bemutatja az operaház estjeit, a Maxim’s vigalmait vagy a longchampi lóverseny­pálya közönségét. - Az elő­kelő társaságot ugyanazzal a szenvedéllyel fényképezem, mint az éjszakai élet képeit, mert az élet minden útja érde­kel - jelentette ki. A Los An- geles-i Getty-központban jú­lius 3-ig tekinthető meg Bras­sai 110 felvétele, valamint né­hány rajza és szobra - ezek mintegy 40 köz- és magán- gyűjteményből érkeztek az amerikai városba. A nézők megtekinthetik a művész olyan barátairól készített fotó­portréit, mint Henry Miller, Alberto Giacometti, Salvador Dali és Picasso. Az anyagot előzőleg a houstoni szépmű­vészeti múzeumban állították ki, október 17-től 2000 január 16-ig pedig Washingtonban lesz látható. Kopt kották az Egyiptomban élő magyar zenetudós, Tóth Margit tollából Bartók módszerét követte Igazi zenei különlegesség, a kopt egyház kétezer éves, száj- hagyomány útján nemzedék­ről nemzedékre örökített zenei öröksége jelent meg könyv alakban Kairóban dr. Tóth Margitnak köszönhetően. A Szent Vazul kopt ortodox liturgiát az Egyiptomban élő magyar zenetudós több mint 700 oldalas kiadványban a vi­lágon első ízben dolgozta fel tudományos módszerekkel. Az alapot a százéves kopt tudós, Rágeb Mofiáh harmincas évek­től kezdve gyűjtött zenei felvé­telei adták. Tóth Margit Bartók Béla módszerét követve kottázta le ezeket a felvételeket. Ez a mód­szer a világon ma alkalmazott lejegyzési technikák közül a leghívebben adja vissza a zene legapróbb díszítéseit, és a tempó legkisebb változásait is jelöli. A könyv megjelenése al­kalmából tartott kairói előadá­sán Tóth Margit Bartók Béla és Kodály Zoltán jelentőségére utalva elmondta, hogy az álta­luk kifejlesztett módszer külö­nösen használható volt a rend­kívül bonyolult díszítéseket al­kalmazó kopt liturgikus zene esetében. A kopt zenét - a ne­gyedhangok használata, a keleti vokális stílusra jellemző díszí­tések miatt - sokáig egyenesen lejegyezhetetlennek tartották. Tóth Margit Kodály Zoltán ta­nítványaként a budapesti zene­akadémián végezte tanulmá­nyait, jelenleg a kairói zene- akadémia tanára és a kopt egy­házi zene elismert kutatója. A liturgiakönyvet nagy elismerés­sel fogadták, mind a zenetudó­sok, mind pedig kopt egyházi körök és az egyiptomi sajtó is. A szerzőt levélben köszön­tötte dr. Hámori József a ma­gyar nemzeti kulturális örök­ség minisztere, valamint a va­tikáni könyvtár vezetői is. A li­turgia-kötet megjelenését a magyar, egyiptomi és amerikai tudósok együttműködésének kiváló példájaként értékelték a könyvbemutatón részt vett szakemberek. A legnagyobb izgalmat egy Krisztus előtti 8. századi gyermeksír keltette Régészeti szenzációk Rómában Egy 2700 éve eltemetett gyermek sírját, Khrüszipposz görög filozófus császárkori fejszobrát és a talán Róma eddigi legrégebbi, márvány­tábla térképét találták meg olasz régészek az elmúlt na­pokban az Örök Város szívé­ben, a Forum Romanumon és a Capitoliumon folytatott ásatások során. A legnagyobb izgalmat a Krisztus előtti VIII. század­ból származó gyermeksír kel­tette, mert azt tanúsítja, hogy Róma már legendabeli alapí­tója, Romulus előtt is lakott hely volt. A capitoliumi Jupiter-temp- lom alatt feltárt sírból jó álla­potban kerültek elő egy 4-5 éves gyermek, valószínűleg egy kislány földi maradvá­nyai. Találtak mellette több terrakotta edényt, egy bronzfi- bulát és egy eddig azonosítat- lan állat csontváza is előkerült. A Forum Romanumon buk­kant elő az a fehér márvány­tábla, amely az ősi Róma alap­rajzának egy részét ábrázolja 1:246 léptékben. A régészek legnagyobb bánatára az antik térképen a már unalomig is­mert Augustus-fórum látható, de azért néhány új részletet is tartalmaz, ami bővítheti az is­mereteket a régi Rómáról. A térképlelet igazi jelentő­sége, hogy valószínűleg a Krisztus utáni I. századból való, vagyis régebbi a Septi­mius Severus császár korából (III. század elejéről) szár­mazó Forma Urbisnál, a Fo­rum Romanum nagy már­ványtérképénél, amelyet a Szent Kozma és Daniján fa­lába építve találtak. A márványtérkép pontos korát még nem állapították meg, de a római régészeti fő­felügyelőség szerint minden­képpen Augustus előtti, s meglehet, hogy a „Forma Ur- bis”, vagyis Róma város tér­képének eddigi legrégibb „ki­adása” került elő. A Khrüszipposz-bronzfej a császárkor legelejéről való, amikor a római értelmiség körében nagyon „felkapott” volt a sztoikus filozófus. Amerikai orvosok beismerése: segédkeznek az öngyilkosságokban Megváltók vagy bűnrészesek? Az Egyesült Államokban ti­zenhat orvos közül egy már legalább egyszer segített be­tegének az öngyilkosságban, zömében halált hozó injek­cióval. Erről számolt be a New England Journal of Medicine című szaklapban közölt tanulmányban dr. Diane E. Meier csoportja. De ha az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segédlet leg­ális lenne, a kutatók felmé­rése szerint még sokkal több orvos vállalkozna az eutanáziában való közre­működésre. A szakértőket nem az lepte meg, hogy az amerikai orvo- •sok 5-6 százaléka segédkezik öngyilkosság elkövetésében, hanem hogy milyen sokan be­ismerték ezt. A kutatók 1996- tól kezdve 1902 orvost kérdez­tek meg, olyan területek - az öregkori és a fertőző betegsé­gek, a rák-, a vese-, a tüdő- és az idegbetegségek specialis­táit, ahol sok a gyógyíthatatlan betegség és feltehetően gyak­ran állnak elő öngyilkossági kéréssel. A felmérés szerint az orvosok 11 százaléka bizonyos körülmények között hajlandó felírni olyan gyógyszert, ami­vel a beteg öngyilkosságot kö­vethet el; 36 százaléka meg­tenné ugyanezt, ha ez legális volna. Az orvosok 7 százaléka hajlandó halálos injekciót be­adni egy gyógyíthatatlan, raci­onálisan gondolkodó páciens­nek; 24 százalékuk megtenné ezt, ha legális lenne. - Az or­vosok 11,1 százalékát felkér­ték már halálos injekció bea­dására, és 4,7 százalékuk be­ismerte a kérés teljesítését. Az ilyen kérések több mint a felét nem maga a.beteg, hanem egy családtag vagy élettárs ter­jesztette elő, rendszerint olyankor, amikor egy héten be­lül várható volt a halál beállta. Összességében az orvosok 6,4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kérésre legalább egyszer beadott halálos injekciót vagy másként segédkezett öngyil­kosság elkövetésében. E cso­port tagjainak 53 százaléka ha­lálos injekciót adott be, a többi halál beálltát siettető gyógy­szert írt fel. Arra a kérdésre, hogy miért tett eleget a beteg kérésének, az említett csoport 29 százaléka válaszolta azt, hogy a betegnek erős fájdal­mai voltak. 78 százalék azért cselekedett így, mert páciense egyéb tekintetben került rossz állapotba. W Ft Minőség évszámra. MOST 6 FÉLE ÚJDONSÁG VÁRJA PARTNEREINKNÉL Balassagyarmat; Detti holtja, Rákóczi út 4ö. * Ipoly Áruház, Rákóczi út 41. Pásztó: Kéttex Nagymező út 18 Salgótarján: Pécskó Üzletház. Tanácsköztársaság tér * S&C Salgótarjáni .Áruház Fehérnemű osztály, Rákóczi u. 55. A Buckingham-palota nem vidámpark Nem szeretik a turisták II. Erzsébet királynő rezidenciá­ját Nagy-Britannia 21 fő látvá­nyossága közül az utolsó helyre sorolta a brit fogyasztók szövet­ségének felmérése. A turisták túl sterilnek és semmitmondónak ta­lálják a királyi lak számukra nyi­tott szobáit és termeit, amelyek nem árulkodnak lakóikról. A for­galomra ennek ellenére nem lehet panasz. A palota évente csak két hónapon át áll nyitva az érdeklő­dők előtt, és 1993 óta másfél mil­lió turista lépett be kapuján. A szóvivő elmondta, hogy a palota nem vidámpark, nem mú­zeum vagy galéria, hanem a brit királyi család működő otthona. • Becsülje meg! A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI NYEREMÉNYAKCIÓJA ! Tudja-e, hogy Magyarországon évente minden 4. ember kórházba ke- ! rúl? Tudja-e, hogy munkavállalóként minden 48. munkanapunkat be- | tegen töltjük? • Gondolt már arra, hogy mennyibe kerülne családjának, ha valamelyik ! tagja megbetegedne, esetleg kórházba is kerülne? j A Hungária Biztosító gondolt erre! Egészségbiztosításai az Ön anyagi i biztonságát szolgálják betegsége idején! Számoljon most velünk, és ! vegyen részt a Hungária Biztosító tippjátékában! BECSÚUE MEG, HOGY EGYHETES BETEGSÉGE MENNYIBE KERÜL ÖNNEK, HA AZT • otthon betegállományban tölti: ...............................................Ft • kórházban tölti:............................................................................Ft Töltse ki ezt a szelvényt, és adja postára 1999. május 31-ig. Minden szelvény részt vesz a sorsoláson, amelyen „MSD Orvosi Kézikönyv a Családban” című könyvet és a gyógyszerészek által javasolt legfonto­sabb gyógyszerekből álló házi patikatárat nyerhet, ön azonban már azzal is nyer, ha a szelvény kitöltésével átgondolja, mekkora anyagi terhet jelent egy esetleges betegség, s többet tesz egészségéért. Ahová leveleit várjuk: „Hungária egészségbiztosítások” Budapest 1957 Az Ön neve:......................................................................................................... Értesítési cím: (Csak a nyomtatott nagybetűvel, olvashatóan kitöltött szelvényeket tudjuk elfogadni.) Sorsolás: 1999. június 21-én. A nyerteseket levélben értesítjük. A visszaérkező levelezőlapokról a nevek és címek a Hungária Biztosító Rt. adatbázisába kerülnek, amelynek feldolgozását az MRM Kft. végzi. Ha a jövőben nem szeretne nevére és címére levelet vagy bármilyen tájékoztatást kapni a Hungária Biztosrió Rt.-tői, írjon a négyzetbe X-et! [J HUNGÁRIA FS BIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja Hogyan kelt el Monica Lewinsky? Két és fél hónappal azután, hogy megjelent Monica Lewinsky története, a ke­mény fedelű könyv a leérté­kelt olvasmányok közé ke­rült az amerikai boltokban. A kötet azonban egyáltalán nem bukott meg üzleti szempontból, bevett szokás ugyanis, hogy egy idő után a kiadók árengedménnyel ad­nak további lökést egy könyv kelendőségének - magyarázzák amerikai könyvkereskedelmi szakér­tők. Monica történetéből - Bili Clintonhoz fűződött in­tim kapcsolatának vallomá­sából - hamar elfogyott az első 350 ezer példány, s immár vagy félmilliót vásá­roltak belőle az Egyesült Ál­lamokban. A - fehér házi cselekményhez illő - ke­mény borítójú változat után a kiadó puha borítójút is nyomtat, méghozzá első ne­kifutásra rögvest félmillió példányt, amelyet a nyáron tervez eladni. A keményfe- deles változat ára 5 cent hí­ján 25 dollár, ám a kiadó arra ösztökéli a boltokat, hogy árulják féláron. Szextúrázni tilos Visszaeshet a japán férfiak ázsiai, főként thaiföldi szexuta­zásainak száma, ugyanis hama­rosan háromévi börtönre, vagy 10 ezer dollár körüli pénzbünte­tésre lesznek ítélhetők azok, akik az ottani gyermekprostitú­ciót használják ki. Az erről szóló törvényjavaslatot jóvá­hagyta a japán parlament felső­háza és a képviselőház is várha­tóan megszavazza majd a pár­tok egyetértésével született szabályozást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom