Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15-16 / 112. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE ___________________~ _________________________________________1999. MÁJUS 15. | A salgótarjáni születésű, Bu­dapesten élő Bérezi Margit „Angéla zsoltára” címmel je­lentette meg magánkiadá­sú memoárkötetét. Ebben -mint az alábbiak is igazol­ják - zagyvapálfalvai gyer­mekéveire is visszaemlékezik. * „A bányatelep, tágabb ottho­nom emberré válásom éppúgy meghatározta, mint a szülői ház. Szőkébb társadalmi közeget al­kottunk egy faluközösségnél, job­ban össze voltunk zárva, nem vá­lasztottak el egymástól kerítések, udvarok. Néhány értelmiségi csa­lád képezte a társadalmi különb­séget, ők külön kocsikban utaztak a bányavillamoson, kertes há­zakban éltek. A kolóniában, egymás közvet­len közelében elkülönülni szinte lehetetlen, a családok élete nyílt színház a szomszédok előtt. A kö­zösségi élet akaratlan valósult, mintha egy család tagjai lettünk volna, taszítások és vonzások együtt formálták napjainkat. Csakhogy, míg a családok minden különbözőségük ellenére házastársi vagy vérségi kötelék­kel vannak összeláncolva, a ko­lónia lakói nagyon is távol álltak egymástól különböző nemzetisé­gük révén, összetartó kapocs csak az egyfajta életlehetőség, ez azonban nem tudta megszüntetni a különbözőségeket. Megannyi ősi emlék, történelmi, nemzeti­ségi múlt és temperamentum ví­vott csatát közvetlen környeze­temben szinte naponta. Mégis ebben a kolóniái egy­más mellett élésben éltem át a kö­zösségi élet legtágabb perspektí­váit a különféle kóstolóktól, a szégyentelen kölcsönökig. A vi­szályoknál ezek a kedves, egymás gondját felvállaló gesztusok je­lentették a sorsközösséget, a ba­rátság kényszerén túl a jóindu­>>Angé[a zsoltára » lat spontán megnyilatkozását. Mintha közös lett volna a só, a liszt, a krumpli, mindaz, amire a másiknak szüksége volt. A te­lepen nyitott kézzel és nyitott szívvel éltek az emberek, a sze­génységet könnyű volt szétosz­tani. Aki máról holnapra él, nem teperhet a holnaputánra. A telepen senkinek sem volt módja vagyont gyűjteni, így nem is keményítették meg az embereket a félretett garasok. Közösen hallhattuk az ajtó fölé kitett rádiót, jutott az ínyenc fa­latokból a gyerekeknek, ja szomszédoknak is. Hagyomá­nyaitól ennek a sokszínű kö­zösségnek el kellett sza­kadnia, ha egyszer kisza­kadt saját népi gyökere­iből. De bizo­nyos fokig vallási elveit is feladta az új körülmé­nyek között. Igaz, a val­lásgyakorlat biztosítva volt, templo­mok is épül­tek, csakhogy az élet maga változott meg azok szá­mára, akik elvándoroltak a régi faluközösségből. Valahol a város és a falu kö­zött foglaltunk helyet. Köves volt a főutcánk, bányavillamo­son utaztunk, óvoda, iskola, mozi, kaszinó, könyvtár, kultúr- est szolgálta a művelődést, s ezek a lehetőségek nem kedvez­tek a vallásgyakorlatnak. A telepről gyérebben kígyó­zott vasárnaponként színes hul­lám a katolikus templom felé, mint a faluból, s ezek is inkább a gyerekek, asszonyok csoport­jaiból alakultak. A férfiak kár­tyáztak, vagy kugliztak a kaszi­nóban, és nem csak közömbö­sek voltak a vallással szemben, hanem bírálták is az egyházat, s akadt köztük ateista is. Apám is a közömbösök közé tartozott, csak elnézte anyánk­nak, hogy hitben nevel bennün­ket, de őt gondolkozásában po­litikai elvei irányították. Hogy életem során olyan érzékenyen reagáltam az igazságtalan­ságra, hogy az igazságtalanság ellen lázadni mertem, ennek gyökerei apám proletár öntuda­tához, a bányatelepi miliőbe nyúlnak vissza. Részlet Lukács evangéliumából: „Láss, a te hited megtartott téged. ” Kevés emlék él olyan eleve­nen bennem, mint az a forró, nyári délelőtt, a sztrájk, mely eggyé kovácsolta az embereket. A bányairoda előtt várakozott szinte az egész telep, mi lesz a tanácskozás eredménye, na­gyobb lesz-e a kenyér. Anyám tilalma ellenére én is ott szo­rongtam játszótársaim között. Félelmünkben elrejtőztünk a hátsó sorokban, mert valami eddig ismeretlen rettegés der­mesztette meg a nyári forrósá- got. Óvodás korú voltam, csak félig értettem, mi történik, miért sá­padtak az asszonyok, mi teszi a férfiak arcát elszánttá, hogyan van bátorságuk szembenézni a pusztító fegyverekkel, ez az öntu­datlan jelenlét mégis szívembe véste, hogy az igazságért folyta­tott harcban semmit sem számít az emberi egzisztencia, sem az emberi élet. A sorstragédiák is ott a telepen markoltak a szívembe először, va­lami ősi, elemi rémülettel. Ha be- lejajdult egyhangú, csendes éle­tünkbe a sziréna, jelezve, hogy bányaszerencsétlenség történt, megállt az élet, és mindenki a bá­nya bejárata felé futott, akár dol­gozott ott hozzátartozója, akár nem. Es nem a kíváncsiság haj­totta az embereket, hanem az együvé tartozás tudata, hogy a bajban egymás mellett kell állni, egymást kell támogatni. Ilyenkor békültek meg a viszálykodók, az igazi bajban. A sorstragédia tudata időt­lenné tágult, ha a szerencsétlen­séget temetés követte, és felcsen­dült a bányászinduló halkan, vég­telenül szomorúan, s mi vala­mennyien átéltük a lefelé tartó szerencse fojtogató rémét, mely ellen lehet harcolni, kell is, mégis jön fergetegként, és megpecsételi az életet. ” Film jegyzet: Vizesnyolcas A sport ugyebár többnyire az egészséges elfoglaltsá­gok közé tartozik. Egy kis gyúrás, egy kis torna, egy kis foci, biciklizés vagy ko­cogás azért rendesen kar­ban tartja az ember testi és lelki kondícióját. Pláne akkor, ha valaki egészen magas szinten műveli, sőt, ha profi sportolóként - kel­lemeset a hasznossal ala­pon - még némi pénzma­got és hírnevet is a zsebébe csúsztathat az elért telje­sítményéért. Nos, Bobby Boucher (Adam Sandler - „Pancse- rock”, „Golyóálló”, „Nászok ásza”) éppenséggel nem tartozik ebbe a magas kategóriába, hiszen meg­elégszik azzal a nem éppen felemelő feladattal, hogy úgymond vizesfiúként némi frissítőt szervírozzon a helyi (amerikai) focicsapat széles vállú és nagy szájú sztárjai­nak. Egy napon aztán kirúgják az állásából, Bobby ezért némi utánjárást követően el­szegődik a környék legbé­nább, ebből következően legeredménytelenebb csapa­tához, ahol azonban a sok tehetségtelen játékos között nemcsak vizesfiúra, hanem egy nagyjából megfelelő csatárra is szükség lenne. Bobby anyja, aki otthon mindenféle zagyva étellel és szöveggel traktálja fiacská­ját, persze mást képzelt el gyermekének, ezért hallani sem akar a sportkarrierről. Bobby persze annak elle­nére, hogy azelőtt még vé­letlenül sem botlott labdába -pláne, hogy gólt rúgjon vele - megkedveli a sportot és titokban eljár az edzé­sekre, hogy ütődött társai oldalán megpróbálja a sírból visszahozni a csapatot. Egyszer aztán csoda tör­ténik: a teljesen amatőr Bobby Boucher istenadta focitehetségnek bizonyul és pályája fényes üstökösként kezd a sport egén egyre fel­jebb és feljebb ívelni . . . Általában minden évben mutatnak be olyan filmeket a mozikban, amelyek a vá­rakozásokkal ellentétben már az első hetekben nézők millióit csábítják jegyvé­telre, hogy ezzel nem kis örömet - és jó sok zöldha­sút - szerezzenek a nem várt sikert elért producerek szá­mára. Idén ilyen cipőben jár a Robert De Niro-Billy Crystal páros vígjátéka, az „Analyze This”, illetve Ke­anu Reeves szuperlátványos sci-fije, a „The Matrix”, a ta­valyi évben hasonló meglepe­tést - és óriási bevételt - szerzett Jackie Chan „Rush Hour”-ja, na és persze a ná­lunk most bemutatásra ke­rülő „Vizesnyolcas” is. Amerikában a film már szépen átlépte a bűvös százmillió dolláros határt és még most is a gólvonal felé robog. A vicces sportfilm kezdő sípszava a salgótarjáni Apollóban és a balassa­gyarmati Madách moziban is május 13-ától hangzik fel. Szilágyi Gábor A 22. múzeumi világnap a 40 éve alapított Nógrádi Történeti Múzeumban Szándéktól a megvalósulásig... A magyar, és így a nógrádi múzeumok nagy ünnepe év­tizedeken át a minden év ok­tóberében megrendezett a múzeumi és műemléki hó­nap volt. Csaknem tíz éve, hogy a szép számú érdeklődő közön­séget és az intézményeket megfosztották a kiállításokban és egyéb rendezvényekben gazdag együttes ünneplés egy hónapig tartó nagyszerű és hasznos örömétől. Hazánk csatlakozott az UNESCO 1972-ben hozott ha­tározatához, amely május 18- át a múzeumok világnapjává tette. így legalább a múzeum- látogatók táborának figyelme e szép tavaszi napon fokozot­tan fordul az intézmények felé, az idén már huszonkette­dik alkalommal. Életünk elmúlt tíz évében, amikor viták zajlanak a múze­umok jelenét és jövőjét ille­tően is, talán nem árt emlékez­tetni arra, amit annak idején, 1873-ban Henszlmann Imre így fogalmazott meg: „-Kér­dik, mire való a múzeum? Elébb ébresztésre, utóbb okta­tásra. Mert nincs fogékonyabb a fiatal léleknél, a fiatal képze­lőtehetségnél, de nem minden gyermek növekedhetik a fővá­rosban, jó tehát, hogy kisebb városban is találjon tárgyat, mely hajlamát és ízlését éb­ressze, tevékenységének irányt adjon...” Az 1959. május 24-ei szüle­tésnapjára emlékező, azt ün­neplő Nógrádi Történeti Mú­zeumot a „Miért fontos szá­munkra a múzeum?” címmel csokorba szedett vallomásaik­kal köszöntik a Gagarin Álta­lános Iskola diákjai május 17- én, hétfőn 9.30-kor a Múzeum téren. Ezzel veszi kezdetét a rendhagyó módon két naposra bővült világnapi eseményso­rozat az intézményben, majd - még mindig szabadtéren - a Viganó néptáncegyüttes és a Kölyök Dixieland Band gála­műsora szórakoztatja a részt­vevőket. 11 órától - már az múzeum épületében - dr. Horváth Ist­ván „Szándéktól a megvalósu­lásig - avagy milyen lett a múzeum?” címmel tart elő­adást, a múzeum egyéb terme­iben a muzeológusok és más szakalkalmazott társaik várják „baráti beszélgetésre” a kö­zönséget az alábbi témákban: 11 órakor „Ecsettel és hón­nal” címmel Balázs János festő költői hagyatékával, 12.30 órakor „Tollal és tussal” címmel Madách Imre rajzaival és kézirataival kapcsolatosan dr. Kovács Anna várja eszme­cserére az érdeklődőket. 11.45 órakor ritkán látott felvételeket mutat be diaképe­ken a múzeum archívumából Buda László fotós 12.30 órakor Kubányi La­josról, a múlt századvégi nóg­rádi festőről beszélgethetnek az érdeklődők Bagyinszky Ist- vánnéval. 11 és 12 órakor A nemesi kutyabőrt „mesélted meg” dr. Szvircsek Ferenc. Gábler Vilmos a század első évtizedeinek jeles taijáni fo­tográfusa volt. 11.45 órakor felvételeivel idézi meg a tör­ténelmet feketén-fehéren Vág- völgyiné Bene Orsolya. 11.15 órakor „Azok a bol­dog szép napok” című utazási emlékeivel, 12.15 órakor terí­tett fehér asztal mellett felidé­zett hajdani vendéglői hangu­lattal várja beszélgetőtársait Balogh Zoltán. A felsorolt események idő­tartama 20-25 perc, lehet tehát a témák és beszélgetés-veze­tők között akár válogatni, akár többet is felkeresni, a léleg­zetvételnyi szünetekben pedig megnézni a díjmentesen láto­gatható kiállításokat. Május 18-án, kedden 11 órakor ünnepélyes keretek kö­zött avatják fel a Salgótaiján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata és a Nógrádi Törté­neti Múzeum Baráti Köre által felállított emléktáblát a negy­ven évvel ezelőtti múzeuma­lapítás tiszteletére a „Csillag­házként” ismert épületegyüt­tes előtti parkban, a volt Jankovich-Szluha kúria - amely elsőként adott otthont az intézménynek - helyén. Avatóbeszédet Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke, Becsó Zsolt, illetve Salgótarján város polgármestere, Puszta Béla mond. Háborús feszültségtől ter­hes világunkban különös je­lentőséget, hangsúlyt kap, az UNESCO szerve, az ICOM ajánlása az idei világnap „lelki tartalmához”: „-A múzeumok különleges jelentőségűek a kultúrák egy­másra hatásában, a kultúra gazdagításában és a népek kö­zötti megbékélésben, egyetér­tésben, kölcsönös megértés­ben. ” Hídváry István Rangos Moliere-díj A francia magánszínházak kiemelkedő elismerését hozta a Moliere-díjak idei párizsi átadási ünnepsége. A szakma által megszavazott 16 fontos elismerés - a legjobb darab, a legjobb színész, szí­nésznő, epizodisták, rendező, komikus, jelmezterv stb. - mind­egyikét a privát keretek közt dol­gozó művészek kapták. A párizsi Théatre des Champs-Élysées ha­talmas termében hajnalig tartott a szakma nagy ünnepe. Idén - ha­sonlóan az elmúlt 12 éves gya­korlathoz - a művészeti szövet­ség tagjai szavaztak az általuk legkiemelkedőbbnek tartott mű­vészi teljesítményre. E demokra­tikus eljárás miatt is igen nagy a Moliere-díj becsülete. A klasszikus orosz iro­dalmat képviselő Nyi- kolaj Vasziljevics Gogol „Háztűznéző” című ko­médiájával búcsúzik Salgótarjánban az 1998/99-es színházi sze­zon. A' bérletsorozat nyári szünet előtti utolsó előadá­sát a Radnóti Színház és Soproni Petőfi Színház közös produkció keretében viszi színre május 18-án, kedden 19 órakor a József Attila Művelődési Köz­pontban. A sajátos hangulatú, két felvonásos darabot Valló Péter rendezte, a főbb szerepekben - mások mel­lett - kitűnő színészek egész sorát -Bálint And­rást, Hacser Józsát, Schell Juditot, Kulka Jánost, Miklóssy Györgyöt, Szom- bathy Gyulát és - a nógrádi megyeszékhelyre e tavaszon már szinte hazajáró - Mikó Istvánt láthatja a közönség, amelynek várható nemcsak jó szórakozásban, hanem esztétikai élményben is ré­sze lesz. Cs. B. A legdrágább festmény - „Csendélet függönnyel, kanoséval és gyümölcsöstállal” - ez a címe annak a Paul Cezanne képnek, amelyik a New York-i Sotheby árverésen több mint 60 mil­lió dollárért kelt el. Ez eddig a legmagasabb ár, amelyet valaha festményért adtak árverésen. Legördül a függöny ... ,Háztűznéző”-ben Gogollal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom