Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-03-04-05 / 78. szám
1999. április 3., szombat Húsvét 7. oldal Feltámadás - újjászületés Életünk tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, érthetetlen eseményekkel, mindennapi csodákkal. Húsvétkor a keresztények a legnagyobb csodát ünnepük: Jézusfeltámadott, az élet erősebb a halálnál, a szeretet erősebb a gyűlöletnél. Józan gondolkodású mai ember elképzelhet-e ilyesmit? Rájöhettünk volna-e mi emberek magunktól ilyen gondolatra, amikor még a tanítványok sem mertek ilyesmire gondolni. Tele voltak rémülettel, félelemmel és jogos aggodalommal várták a jövőt. Az üres sír először nem hitet, hanem tanácstalanságot szült és ez az elbizonytalanodott, rájuk nehezedő rémület teljesen érthető volt. Halottak feltámadásáról soha nincs személyes tapasztalatunk, sőt ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy a halállal mindennek vége. A mi földhözragadt, materiális gondolkodásunk ebben csődöt mond. Itt egy olyan világ tárul fel előttünk, amely a mi emberi látókörünket messze meghaladja és felülmúlja. A feltámadás hite nem az apostoloktól származik Erre képtelenek lettek volna, hanem onnan, hogy olyan hatalmas külső hatás érte őket ami megváltoztatta az életüket és hittel térdre kényszerítette őket. Ez a nagy esemény nem lehetett kisebb és más, mint hogy ők valóban találkoztak a feltámadott Jézussal, amit már minden hitetlenség ellenére sem lehetett nem megtapasztalni és elfogadni. Ez egy óriási fordulatot, pszichológiai változást hozott az életükben, amiért a legnagyobb áldozatot is meghozták: vértanúhalált haltak érte. A feltámadás utáni találkozáskor az apostolok lelkében már derengeni kezdett az eddig hallottak és kezdték megérteni az érthetetlent: „...Jézusnak fel kell támadnia a halálból. ” (Jn. 20,9) A mi vallásunk erre épül, és lényege nem egy tanrendszer, szertartások gyakorlása, egy erkölcsi tartást adó intézmény fenntartása, hanem egy új világlátás és új életvitel. Sokan mondják, hogy kell a hitoktatás a gyermekeknek, kellenek a vallási szervezetek, kellenek a bibliai ismeretek a felnőtteknek, mert ezek hozzátartoznak a megfelelő erkölcs és az általános intelligencia kialakításához. Ez azonban nem elég! Szent Pál nagy igazságként ezt így fogalmazza meg: „Ha csak ebben az életben reménykedünk minden embernél szánalomra méltóbb vagyunk, de Krisztus feltámadott a halálból, elsőként a holtak közül. ” (1 Kor 15,19) Ez a mi reményünk és hitünk és ez több mint mindent tudni és mindent birtokolni. Ez a hit: Jézus és a mi feltámadásunk hite új életet és perspektívát nyit mindannyiunk számára. A húsvéti hit által új ember születik bennünk, és ez a teremtés nyolcadik napja. Nem lehetünk ugyanazok az emberek, mint eddig! Újjá kell születnünk és a tanítványoktól tanulnunk kell az újjászületést. Húsvét ezt a csodát, a feltámadást és a feltámadás lehetőségét hirdeti nekünk. Az élő Jézus lesz azoknak a jutalma, akik Neki élnek, vele küzdenek, régi énjükből feltámadnak, és mindig a szeretet mellett döntenek. Vessük alá kicsiny értelmünket e nagy titoknak és kérjük: Feltámadott Jézus jelenj meg nekünk, szegődj mellénk, mint az emmauszi tanítványok mellé, és segíts élnünk, újjászületnünk! Keszthelyi Ferenc váci püspök Húsvét után látogatást tesz a Szentföldén - Nemsokára teljesül a régi álom Ötvenhat esztendeje énekli Jézus szerepét Patakon, a római katolikus templomban szinte ősidők óta hagyomány a húsvéti passió, amely nem más, mint Krisztus kín- szenvedése történetének zenei feldolgozása. Virágvasárnap és nagypénteken adják elő a templom karzatán, változó létszámmal: szerepel benne az evangélista, Júdás, szolgáló és a kar, amelyben legalább öten énekelnek. gatókönyv” természetesen mindig ugyanaz, bár időről időre történnek kisebb-na- gyobb változások, hiszen az új kiadású könyvekben másként van megírva a liturgia, de a lényege persze Diósi András gyakran emlékezik a régi időkre és hajdani társakra Diósi András fiatal gyerek volt még 1943-ban, amikor Tóth Kelemen József az akkori kántor kiválasztotta őt Jézus szerepének éneklésére. Hogyan emlékezik erre a régi időre? Kiderül, hogy nagyon is elevenen él benne ez az emlék csakúgy, mint az akkori emberek, a hajdani társak. Mint mondta, fiatalítani kellett, mert azok, akik korábban énekelték a passiót, szép lassan kiöregedtek.- Öten voltunk akkor fiatalok, de régen is volt már sóhajt egy nagyot Diósi András. - Mára sajnos, csak magam maradtam az akkori szereplőkből, akik azóta mind eltávoztak az élők sorából. Ötvenhat éve már, hogy éneklem Jézus szerepét, és még egyetlen egyszer sem hiányoztam. Nagyon örültem annak, hogy én lettem a kiválasztott, mindig szerettem énekelni. Nem mintha olyan „művészi” hangom lenne, sohasem tanultam zenei vonalon, de - ahogyan ezt a kántor megjegyezte - jó erős. A „forváltozatlan. Éppen ezért nincs is nagy szükségem a próbákra: ha álmomból fel- költenek, akkor is el tudom énekelni. A két előadás nem teljesen egyforma, vannak apró különbségek, de az alap ugyanaz: Krisztus urunk kínszenvedésének története. András bácsi már hetven- három éves, de ma is nagyon tevékeny ember. Három évvel ezelőtt elveszítette a feleségét, azóta magában él. Házasságukból három gyermek, két leány és egy fiú született, de egyikük sem követi az édesapa példáját. Mint mondta, fia nagyon elfoglalt ember és az időhiány mostanában különösen nagy úr. Egyik leánya a közvetlen szomszédban, fia pedig alig 50 méterre lakik tőle, így aztán soha nincs egyedül. Unatkozni meg nem ér rá, hiszen visszavették a földet, az pedig a tavasz beköszön- tével bőven ad munkát. Ritka is az olyan alkalom, amikor András bácsit otthon lehet találni napközben.- Most egyébként nagy út előtt állok - árulja el András bácsi. - Húsvét után megyek a Szentföldre. Meg is ijedt a kántor, amikor mondtam neki, mert azt hitte, hogy az utazás húsvétra esik: kérdezte is mindjárt, kit tud ő ennyi idő alatt betanítani Jézus szerepére? Mert hát, az egész passiót a kántor fogja össze, neki kell a szereplőkről gondoskodni. De hát, csak április 23-án indulunk, végigjárjuk a nyolc nap alatt Jeruzsálemet, Betlehemet. Tudja, én mindig szerettem volna oda eljutni: így aztán, amikor a leányfalui lelkigyakorlatos ház igazgatója említette a lehetőséget, kapva kaptam az alkalmon. Megbeszéltem a családdal és jelentkeztem a nagy útra. Nagyon várom és nagyon izgulok: maga az a tudat, az az érzés, hogy Krisztus urunk ott járt... Mert ezt nem lehet letagadni, ez nyilvánvaló mindenki számára, aki nyitott szemmel jár. Hegedűs Erzsébet „Szemléletes képet kaptunk a diktatúráról az emlékiratok tanulmányozásával” Saját maguk számára fedezték fel Mindszentyt Százhuszonhárom dolgozat érkezett arra a középiskolások számára meghirdetett országos pályázatra, amelynek középpontjában Mindszenty József bíboros személye, s az esztergomi prímásoknak a magyar közéletben betöltött szerepe állt. A budapesti díjkiosztón a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium két diákja első, illetve harmadik helyezésért járó jutalmat vehetett át. valamint az, hogy a legnehezebb helyzetekben is a haza sorsa volt számára mindenek előtti, ez tekintélyt parancsoló.-Milyen forrásokat tanulmányoztatok? K. R.: - Elsősorban Mindszenty emlékiratait, de körleveKovács Róbert (balra) és Meló Tamás az eredményhirdetés után Az első helyezett Meló Tamás, és a harmadik helyezett Kovács Róbert látszólag olyan, mint bármelyik kortársa. Tizenegyedik évfolyamosok, akik már a közelgő pályaválasztásra kell figyeljenek. Egyházi témájú dolgozatuk ellenére egyik sem papnak készül. Róbert valószínűleg közgazdaságtant fog tanulni, Tamást pedig a politológia, a jog, illetve a történelem érdekli. Egyikük sem könyvmoly, igaz, Tamás az átlagosnál több időt tölt olvasással.- Mit jelentett számotokra a Mindszenty-életmű megismerése? K. R.: - Mindszenty hajlandó volt föláldozni magát a hazájáért. Történelemből még nem tartunk ennél a korszaknál, ám a diktatúráról szemléletes képet kaptunk az emlékiratok tanulmányozásakor. A koholt vádak, a Pócspetri-ügy, amelyet az iskolák államosítására használtak ürügyként, Magyar- országnak egy hazugságokkal teli időszakáról beszélnek nekünk. M. T.: - Magyarságtudata, leit, a mai történelemtankönyveket és Gergely Jenőnek a katolikus egyház magyarországi történetét feldolgozó művét is. M. T.: - Az emlékiratok mellett én Kriskó Gyula, valamint Bitskey István több tanulmányából használtam fel részleteket.- Jutottatok-e valamilyen új, eddig még meg nem fogalmazott következtetésbe?- Számos töften&sz, egyházi történetíró foglalkozott már a Mindszenty-élatművel. Iskolánk kétezer kötetes könyvtára, de az egyházmegyei könyvtár és a jelenlegi tudásunk még aligha alkalmas erre. Azt hiszem, mi most leginkább saját magunk számára fedeztük fel Mindszentyt — mondja Tamás, Róbert pedig egyetértőleg helyesel. * * * A Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium 1992 szeptemberében indította első tanévét, s akkor még csak általános iskolások jártak oda. A balassagyarmati tanintézet két évvel később már hatosztályos gimnáziummá fejlődött. Ma ez négyszáz diák és 39 pedagógus mindennapjainak szerves része. Az itt tanulók ünnepei sokszor eltérnek más iskolákétól. A Szent Imré-s ünnepek ugyanis az egyházi ünnepkörhöz kapcsolódnak. A lelkinapok, az orató- riumi foglalkozások (ezeknek Róbert is rendszeres látogatója) és sok egyéb más révén többen a családban is úgy nőnek fel, hogy igazán nehezen is tudják megfogalmazni, mit is jelent számukra a vallásosság. Köztük járva azonban valami különöset tapasztal az idegen is. Pedig, ahogy a fiúk mondták, nem csodabogarak... A tehetséges fiataloknak a budapesti díjkiosztó ünnepségen - egy harminc-, illetve tízezer forintos pénzjutalom mellé - Paskai László érsek, Habsburg Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke, valamint dr. Sem- jén Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárának gratulációja is kijárt. Mindkettőjük felkészítő tanára Meloné Varsi Agnes, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium tanára, aki mellesleg Tamásnak az édesanyja. Tarnóczi László Madárdalos csatazaj Nem tudom, túlzás-e, hogy nem merek önfeledt lenni. Nem tudom mire vélni, miért akarom távcsővel kémlelni az eget, s egyáltalán azt sem tudom, ezt és azt miért nem tudom. Van itt más furcsaság is: egy ideje egyre gyakrabban óhajtom, lenne inkább lapos ez a bolygó: ne lássam a dupla kondenzcsíkos katonai gépek félelmetes légi menetelését! Fél óra, tizennyolc perc, majd már csak tíz perc különbséggel követik egymást a harci repülők. Gombnyomásra működésbe lép a „hadművelet”, s mindez szavakba öntve puszta rádióhír, amit azonban a hírolvasók sem képesek csak felolvasni, megrendültség nélkül tudtunkra adni. Ráadásul nagypénteken még a harangok is itthagynak bennünket. Elnémulnak, mert hisz’ itt az ünnep, Krisztus szenvedésével, a golgotái, baljósán beborult éggel. A szeles setétség, ez a meteorológiai jelenség húsvét tájékán menetrendszerűen megkeres bennünket. Akár a havas eső, amely a mi dimbes-dombos tájékunkon minden tavaszon megtépázza a virágba borult aranyesőbokrokat. Könyörtelenül. Figyelni kellene a most is gyönyörű tavaszra. Figyelni volna jó, a szépséges héricsre, az esténként már finoman illatozó jácint, mélykék, fehér, rózsaszín csodájára. Arra, hogy a májusfa - dacolva a fösvényen hideg hajnalokkal — minden reggelre merészebben bontogatja egymásra simuló, levélkisdedeit. Legalább pár percre a tavasz mellett kellene maradni, hozzábújni, szeretgetni. így is lenne, ha nem állna meg tétován a sietős mozdulat, miközben mákot darál, fát hasít a kéz, s azon jár az ész: ásni, vetni is elkelne már. S idetolakszik a „buta” feltevés: tényleg olyan fontos ez most? Illő-e azon mérgelődni, hogy lekozmált az étel, elfogyott a porcukor? Illő-e örülni pár megtakarított forintnak, új ruhának, mikor mások földönfutóként menekülnek? Nyitott ablakon finom ebéd illata árad ki, beeresztve a bevetésre kész gépek hátborzongató hangját... Patak partján kamaszok ütik a tollaslabdát, harsányak, de néha ők is felfelé kémlelnek. A természet tud valamit az ilyen dilemmákra: a termőföld teremni akar, mert melegen süti a nap, a barázdabillegető is ott illeg katonásan, ahol kell, a friss szántáson szedeget. Az embernek is tennie kell hát a dolgát. Elszorult torokkal, rossz érzésekkel. A tudattal, hogy aranyos a madár, jólesik a napsütés, de szebb lenne ez az egész, ha nem vetülne rá a mégoly természetesnek mondott félelem árnyéka sem. Talán így lesz majd holnap. Olyan holnapon, ahol a madárdal szünetében nem hangzik harci zaj. M. J.
