Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-22 / 93. szám

2. oldal 1999. április 22., csütörtök Pásztó És Környéke Tiszteletdíjért Erdőkürt - Április 29-én tartja soron következő ülé­sét a képviselő-testület. A törvényes előírásoknak megfelelően megtárgyalják a módosított szervezeti mű­ködési szabályzatot. Ebben rögzítik, hogy a korábban főállású polgármester he­lyett az újonnan megválasz­tott Havjár Mihály társa­dalmi megbízatásként, tisz­teletdíjért látja el munkáját. Otthagyta a nagyvárost egy kis cserháti faluért Élet a hajdani betyártanyán Szinte teljesen kihaltak a cserháti kis falu utcái, néha- néha egymásra acsarkodva csak két kutya tekereg a templomi elágazásnál. Mint égi vándor, valahonnan elő­bukkan egy kamionféle, já­ratlan vezetője a boltba menne, de feltartóztatja a le­lakatolt ajtórács: itt bizony aligha vesz harapnivalót. Té­tován szétnéz, de sehol senki. Falu, ahonnan mintha mindenki elutazott volna: Kutasó mindig ilyen déltájban? Vagy a kertek vége esik kicsit messze a házaktól? Emelkedő távolában feketeruhás asszony tesz-vesz az udvaron, a szemközti soron virágos előkeltek. Az egyik ház előtt ketten beszél­getnek. Egyikük a pesti jövevény, de már kevesen emlegethetik őt így. Nemcsak betelepült, örök híve lett ennek a varázslatos tájnak. Nemcsak az öltözéke, egész lénye átvette a maga választotta környe­zet szokásait. A fejkendője úgy simul, mintha mindig is ezt hordta volna. Csupán a kiejtése árulja el, hogy nem tartozott mindig ide.-Annak idején, véletlenül ve­tődtünk ide, s egyik pillanatról a másikra határoztam el: itt akarok élni. így is lett, innen jártam vissza dolgozni - így az asszony, akinek egy fia volt, de már azt is elvesz­tette. Egymaga ügyel a hosszú ház épségére, figyel arra, hogy be ne ázzon a tető, s ki legyenek javítva a vakolat hibái. Az udvar, a kert ta- vaszias rendjére most a virágzó gyümölcsfa teszi fel a koronát. Eh­hez az épülethez nem mindennapi történet fűződik, legalábbis így tudja a tulajdonosa: „betyártanya volt ez egykor.” Itt adtak találkát egymásnak a környék kétes hírű, bujkáló férfiai. Félig ismert bandá­jukról sokáig csak suttogni mertek az emberek. Az új tulajdonosnak róluk „beszélt” a döngölt padló, egy-egy régi bútordarab és néhány mondattöredék is. A pesti nyüzsgés nem hiányzik, sőt a kisközösségi élet sem, ez utóbbi legfeljebb a templomba já­rókról mondható el. Erre a helyre vágyakozott, s bizonyosan jól vá­lasztott, mert megtartotta magának ezt az elcsendesült világot. Húsz év a tanúja. (mj) Iskolai névadó Kálló/Erdőtarcsa - Április 20- án zajlott le a kállói általános is­kola névadó ünnepsége. Az ese­mény délelőtt ünnepi műsorral kezdődött, melyet az iskola diákjai és nevelői állítottak össze. A Gera Emil helybeli fafaragótól kapott Rákóczi-portrét egy emléktáblára helyezve avatták fel, majd megko­szorúzták. Hagyományteremtés szándékával hozták létre a Rákó- czi-szekér emlékplakettet, melyet a közösségi munkában legjobb eredményt elérők: Török Judit nyolcadikos, Kalmár Viktória és Kovács Alexandra, az erdőtarcsai tagiskola negyedik osztályos tanu­lói vettek át. Ők ültették el az első fákat az iskola vezetése által létre­hozott Rákóczi emlékparkban, mely az iskola területén található. Délután a diákok - 230 gyerek - vetélkedőn bizonyították, ki tud többet II. Rákóczi Ferenc életéről. Útépítések Ecseg/Kozárd - Az ecsegi ön- kormányzat a Madách út fel­újításához pályázat útján 1,5 millió forint támogatást kért. A kozárdi képviselő-testület a Kossuth út felújításához és a vízelvezetéshez 5,4 milliót kí­ván elnyerni pályázatán. Mindkét önkormányzatnál a kötelezően előírt 30 százalé­kos saját erő szerepel a költ­ségvetésükben. Amennyiben a pályázatuk­nak zöld utat biztosítanak, azt követően a közbeszerzési tör­vénynek megfelelően megver­senyeztetik a kivitelezési megbízásra pályázókat. Keménykalap és bányászkobak, Tavasz tévé, néprádió, Karádi a gramofonból Fiatalságát idézik a tárgyak Urbán Antal kedvenc tárgyai között fotó: rigó tibor Néhány pillanat, s a gramo­fon korongján felhangzik Ka­rádi Katalin búgó hangja: Hamvadó cigarettavég... Év­tizedeket ruccanunk vissza a múltba. S bár serceg a 30-as évekbeli masina, meg-meg- zakkan, akadozik a tűje, této­ván száll a régi, kedvelt méla­bús melódia, Urbán Antal palotási régi­séggyűjtőnek egyik legnagyobb öröme, ha sikerül „feltámasz­tani”, működőképessé tenni egy-egy szerzeményét. Például, ha zöldesen felvillan az öreg vi­lágvevő rádió varázsszeme, vagy éppen valamelyik tévé­matuzsálemén elkapott filmből valamelyik Latabár nevet rá... Ezért sem véletlen, hogy Ur­bán Antal palotási házában nincs szabad falfelület. Régi képek, újságok címlapjai tapé­taként borítják a lakás falát, a padlón régi szőttesek. Az egyik sarok valóságos „időmúzeum”: kakukkos órák, faliórák, zseb­órák, palackba varázsolt időmé­rők sorjáznak a polcokon. Ko­mótosan, méltóságteljesen, vagy éppen hetykén ketyegnek a parányi szerkezetek, legtöbb­jük elvárt pontossággal mutatja is gazdájuknak az időt. Urbán úr kedvelt pihenőhelye ez a sa­rok, kedvenc karosszékében - a míves darabot is egy öreg ház sötét pincéjében fedezte fel - olvasgat, lazít két teendő, ház körüli munka között.- De honnan ez a gyűjtő­szenvedély? Urbán Antal rög­tön kijavít: amatőr gyűjtő ő, hobbi, kedvtelés hajtja, mint­sem üzleti szellem. Hasonlóan, mint a barátját, akitől örök életre megtanulta: a régi tár­gyak elmúlt kultúrák üzenetei, azokat becsülni kell.-Trabantomat javítottam a Józsinál, amikor egy rozsdás alkatrész az utamba került, ezért hanyag mozdulattal félre­dobtam. Letolt, mint egy pen­gősmalacot: „ember, az egy régi kocsi váza a 40-es évekből, annak lelke van, vigyázz rá!” — lehet ennek már huszonöt, har­minc éve is. Megfogadtam az intelmét, s azóta kutatok a régi tárgyak után, mert azoknak lel­kűk van. A gyűjteménynek csak egy része látható a lakásban, a többi padláson hever, gondosan be­csomagolva. A napokban kike­rültek dobozaikból, életre kel­tek a múlt relikviái: a palotási Mihályfr Ernő Művelődési Házban megnyílt Urbán Antal régiséggyűjtő kiállítása. Előtte Urbán úr minden tárgyat kézbe vett, féltő gonddal áttörölgetett, -fényezett. Rádiókat, tévéket, gramofonokat bekapcsolta, ki­próbálta, hiszen az ő régiségei­nek egyik fontos jellemvonása, hogy használhatók, öregségük­ben megkopottak, patinásak, de működnek, mert új gazdájuk, az 52 éves targoncaszerelő amit csak tudott „megreparált”. Nézem az öreg televíziókat, Tavasz, Duna, Tisza, Munkácsy terpeszkedik az asztalokon, s mintha gyerekkorom hatvanas évekbeli világának képe kö­szönne vissza: félve, már-már alázattal kopogtattunk, s ké- redzkedtünk be csapatostól a falu egyetlen házába, ahol tele­vízió fénye kéklett „Tenkest” nézni. De hasonló, kicsit ké­sőbbi kort idéznek az öreg vi­lágvevő rádiók, amikor apáink, nagyapáink, bizalmas szomszé­daink komótosan odaültek a ké­szülék elé és csendben, titkon, kezüket állandóan a keresőgomb közelében tartva hallgatták a Szabad Európa Rádió tiltott, ál­landóan zavart, recsegő adásait. Nem régen megalakult Palo­táson az Antikvitás klub, veze­tője ki lehetne más, mint Urbán Antal.- Szeretnénk bevonni a fiata­lokat, az általános iskolásokat a klub munkájába, hiszen azáltal, hogy felfedezik településük ré­giségeit, megismerik múltját is és közelebb kerülnek jelenéhez. Az önkormányzat a közelmúlt­ban megvásárolt egy régi portát, ott szeretnénk kialakítani a fa­lumúzeumot. Búcsúzva házigazdánktól és féltett régiségeitől, megkérdez­tük tőle: mit jelent számára a gyűjtemény?- A fiatalságomat idézik, mintha én lennék siheder ko­romban. Szabó Gy. Sándor A rosszból is lehet tanulni - „A mai világ nem változik, így hát nekem kell hozzá igazodnom' Közmunkások álma: állandó munkahely A múlt héten, pénteken az „Al­konyévek” című oldalunkon „Szerencse, hogy faluban élünk” címmel megjelent busz­váróban folyó beszélgetés nem Cserhátsurányban, hanem Cserhátszentivánban történt, akárcsak most az ottani köz­munkásokkal folytatott eszme­csere is, de ezúttal nem a busz­váróban, hanem az új aszfalt­szőnyeggel borított út mentén: *-Több a pénz, gyorsabban telnek a napok. Szükség van a közmunkával járó keresetre - állítja szűkszavúan Holecza András jövedelempótlós köz­munkás, aki nőtlen ember, szü­leivel él együtt. *- Örültem a lehetőségnek, otthon unatkoztam. Itt gyorsab­ban telik az idő - folytatja ké­sőbb Mezősi Béla, aki ugyan­csak helybeli, korábban Buda­pesten dolgozott, amíg a cég meg nem szűnt. - Amikor oda­haza vagyok, kerti munkával, favágással töltöm az időm egy részét. Örülnék, ha lenne fo­lyamatos munkám. A község­ben sajnos, nincs erre lehető­ség. *- Annak idején Érdről gépko­csival jártam Budapestre dolgozni. Úgy kerülte^ Cserhátszentivánba, hogy eladtuk a családi házat, s a kapott pénzből itt vettem egyet. Egyébként szabolcsi vagyok. Jól érzem magam a faluban. Legna­gyobb gondom, hogy nincs folya­matos munkám. Tavaly nyáron egy hónapig Budapesten dolgoz­tam. Az albérlet 15 ezer forintba került, így hát maradt is, meg nem is a keresetemből, - mondja Bag­lyos Sándor, ugyancsak jövede­lempótlós, aki a kőművesszakmát tanulta ki. Kisvártatva így foly­tatja: -Gondolhatja, nem fizetett agyon a maszek vállalkozó.- Megszerette a községet?- Nincs szándékomba tovább- állni. Pásztón és Szécsényben pró­báltam munkához jutni. Mindkét helyen azt mondták: a bejárást nem tudják fizetni. Én viszont nem tu­dom vállalni, ugyanis az elérhető kereset 25-30 százalékát jelenti a buszbérlet. Ezért tanultam a szak­mát, hogy ezt csináljam? - kérdi elkeseredetten. Az érdeklődő szakmunkások csapatába tartozik, szabad idejét olvasással is tölti.- Mit vár az élettől?- Jót nem. Annak örülnék a leg­Noskó Sándor örül az útnak jobban, ha állandó munkám lenne, folyamatosan dolgozhatnék. *- Nagyon örülök a polgármester úr által felajánlott közmunka-lehe­tőségnek. Korábban a pásztói Ál­lami Nyomdában dolgoztam mint berakónő és betanított gépmester. Utána a kereskedelemben próbál­koztam. Otthagytam, mert a tulaj­donos nem fizetett meg. Előbb munkanélküli, majd jövedelempót­lós lettem. Kislányom születése után hazaköltöztem szüléimhez Cserhátszentivánba. A közmunkás fiúkkal - utal az előbbiekre - együtt dolgozom, csak most más a feladatom. Étek viszek a beteg, idős embereknek. Amikor szüksé­ges, beszerzőn gyógyszereiket. Mint közhasznú munkás, volt; amikor parképítésben segédkez­tem, míg máskor rövid ideig gon­dozónőként időseket támogattam. A történtek ellenére alapvetően op­timista vagyok. Vallom, hogy a rosszból is lehet tanulni. Szeptem­berig szól a szerződésem. Szeret­ném, ha meghosszabbítanák, mert nincs más munkalehetőségem. Sze­rencsére kislányom, aki idő közben felcseperedett, nem követelődző, megérti, hogy most csak kevésre jut. A mai világ nem változik, így hát nekem kell hozzá igazodnom. A polgármester úrnak köszönhe­tem, hogy 7-8 ezer forinttal több a pénzem mint közmunkásnak, a jö­vedelempótlással szemben - hang­súlyozza Vigh Anna. V. K. Csináljam, vagy ne csináljam? - Visszatérő dilemma egy tenyésztő életében Már Winston Churchill is kecsketejet ivott... Cumisüvegből kap kecsketejet a gida- Életemben évenként visszatérő kérdőjel, hogy abbahagyjam, vagy tovább folytassam a kecske­tenyésztést. Amennyiben nem si­kerül a saját értékesítési tervünk ­kecskesajtot árusít - és nem látom az alagút végét, vagy el­adom, vagy levágom az ál­lományt! mondja Rába­közi Elemér felsőtoldi kecskete­nyésztő Hol­lókő és Szé- csény felé ha­ladva, a köz­ség határán lévő nyári szállás előtt, rövid időre megszakítva az elodázhatat­lan munkálatokat. A szavak hallatán kicsit meg­ütközve néztem rá, mert jó né­hány évvel ezelőtti találkozásunk alkalmával mint kezdő tenyésztő megvalósítható elképzelést vázolt fel, mely idegenforgalom szem­pontjából is sokat ígérőnek és gazdagnak látszott. Az már lát­szik: elképzeléséből bizonyos dolgok meg is valósultak.-Építésbe nem kezdek, mert nincs munkaerő, olyan, aki dol­gozni akar, értelmét látja a kecs­ketenyésztésnek és vállalja az ez­zel járó felelősséget is. Az előb­biek miatt a támogatást sem tu­dom igénybe venni. Morálisan megbízhatatlan a munkaerőpiac. Ráadásul nagyon sokba kerül a takarmány a tavaly őszi nagy eső­zések miatt. Amikor Németor­szágból, Stuttgart környékéről hazatértem, nem gondoltam, hogy akkora fába vágom a fejszémet, amiből nem tudom kivenni. Az embernek nincs se szombatja, se vasárnapja, mégis azt mondom, a kecsketenyésztésben van fantázia. Bár kerestem, de eddig még nem sikerült befektetőtársra találnom. Ha meglelem, akkor együtt na­gyobbat léphetünk. Én nagyon szeretem a kecskéket, de tenyész­tésükhöz érzék is kell. Néhány évvel ezelőtt megis­mert szándékának komolyságát jelzi, hogy a portáján az akkor meglévő 17 anyaállomány mára 60-ra nőtt, melyből 40 a fejősek száma.-Bioállatok. Csipkebokros te­rületen legelnek, ahol jó a fű is, nincs agyonműtrágyázva. A jelen­legi állomány viszont túl nagy nekem. Naponta kétszer kézzel fejek. Kezemet annyira megeről­tettem, hogy beállt a görcs. Fizi­kailag és felelősségtudat szem­pontjából megbízható munkatár­sat keresek, aki szereti a kecské­ket és hosszabb időre elkötelezné magát ezzel a munkával, de az ilyen olyan ritka, mint a fehér holló! Pedig a községben sokan vannak munkanélküliek, jövede­lempótlósok. Ha nem lesz az előbbihez hasonló gondom és a továbbfolytatás mellett döntök, akkor 100-ra növelem az állo­mányt. Bizakodása indokolt, mert egyre inkább elismerik a kecske­tej előnyeit. Winston Churchill is megitta a napi fél liter kecsketej- adagját. A tényésztő falubeli portáján 5-6 kis gida játszadozik Rábaközi Elemér feleségének társaságában. Bizonyára ebben szerepe van a nemsokára elérkező evésidőnek is. Cumisüvegből kapják az any­juktól kifejt tejet.- Az öt kis gida naponta 3 litert fogyaszt, a nagyobb - mely a la­kás egyik ajtóbejáratának küszö­bén méltóságosan néz maga elé - a hívó szóra sem válaszol. Az ő napi adagja egy liter. A jelenlegi állomány naponta 40 liter tejet ad. Ebből 36 litert dolgoz fel a ház asszonya sajttá, ami igen finom és egyre inkább kelendő. Főleg azóta, hogy a há­zuk kapuján lévő tábla vásárlásra invitálja az erre járókat, a finomat szeretőket. -v. k-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom