Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-16 / 88. szám
Húsz éve nem látott fiú - Idősek ebédre várva a cserhátsurányi megállóban Szerencse, hogy faluban élünk... A cserhátsurányi fedett buszmegállóban elhelyezett állványon egymás mellett sorakoznak a szociális étkeztetésben részesülő idős nyugdíjasok ebédhordó edényei. Az érintettek közül többen itt várják az ételt szállító gépkocsit. Kihasználva a várakozási időt, beszélgetésbe elegyedünk. Egyikük huszonöt évvel ezelőtt lett rokkantnyugdíjas. Nyolc évvel ezelőtt érte el a .rendes” korhatárt.-Nyugdíjamból megélek. Az ebédért naponta 131 forintot fizetek. Dolgozni nem tudok, mert tönkrement mind a két kezem - mondja és mutatja Mezősi Béla. A legszükségesebbre jut Dolgozott szabóként, építőmunkásként, bányászként. Két gyereke közül az egyik helyben lakik, az apa hetenként egyszer meglátogatja fiát. Nyugdíjából havonta ötezer forinttal segíti, mivel jövedelempótlós. Jelenleg közmunkásként tevékenykedik. Lánya Pásztón él. Elmondása szerint a havi apanázsból jut fröccsre is. A mellette ülő Csemyus Béla 83 éves.- Koromhoz képest elvagyok. A nyugdíjból a legszükségesebbre jut. Házam van, kerttel, amelyet nem tudok már művelni. Feleségem agyműtéten esett keresztül, béna lett. Az előbbiek miatt kertünket más dolgozza meg. Két fiam van, az egyik Pesten lakik. Oda jelentettük be feleségemet, hogy a fiú segíteni tudjon édesanyjának a felülvizsgálaton való részvételben. Nagyobbik fiam Bécsben él. Utoljára vagy húsz évvel ezelőtt látogatott meg bennünket. Öccsével telefonon tartja a kapcsolatot. Ő tájékoztatja állapotunkról. A „Mikor jössz haza?” - kérdésre csak annyit válaszol öccsének: - Minek menjek, többet én sem tudok tenni, mint te. Csemyus Béla és felesége is részese a szociális étkeztetésnek.-Egyik hónapról a másikra élünk nyugdíjunkból - folytatja nem sokkal később a váróba betérő 57 éves Kalocsa Tibor.- Munkanélküliként előnyugdíjba mentem, egy teljesen megszűnt budapesti cégtől. Egy éve értem el az öregkori nyugdíjkorhatárt. Szerencse, hogy faluban élünk, van kertünk, ahol a megtermelt burgonyával és más zöldséggel csökkentjük az étkezésre szánt kiadásokat. Egyébként nagy a rezsink. A fűtési szezon 70 ezer forintunkat „viszi el.” Ha már a községbe behozták az egészséges ivóvizet, azt használjuk, nem a korábbi nitrátosat. Munkalehetőség nincs, napszámba sem hívják az embert, a kiadások pedig nőnek. Ha nem volna kertünk, nem biztos, hogy egy idő után ki tudnánk fizetni a villanyszámlát, elmehetnénk az aluljáróba hajléktalannak. Nem kapott választ Kalocsa Tibor 43 évi gépi lakatos munka után 8 800 forinttal ment nyugdíjba. Most 22 900 forintot kap. Tavaly kérte a Nógrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot, hogy emeljék a járandóságát. írásos kérelmére - nem tehetünk semmit - válaszolták. Tavaly - elérve a rendes nyugdíj- korhatárt - kérte, hogy egészítsék ki a nyugdíját. Erre 1998. május elseje óta nem kapott választ. Beszélgetés közben a jelenlévő Noskó Sándor polgármester kér szót. Elmondja, hogy a képviselő-testület három kategóriába sorolta a szociális étkeztetésben részesülők hozzájárulásának összegét. Megragadva a lehetőséget, (nem provokálva a polgármestert), sorra kérdeztem a jelenlévőket:- Miként vannak megelégedve a polgármester faluért végzett munkájával?- A község másképpen néz ki, mint azelőtt. Sokat fejlődött. Meg vagyok vele elégedve - mondta Mezősi Béla.- Harmadszori polgármesterré történő választása mindennél többet mond - folytatja Kalocsa Tibor.- Én is rászavaztam - egészíti ki az előzőeket Csemyus Béla. Nehezen mozgathatók A véleményeket hallgató Vich Anna közmunkás is szót kér. Szerinte a polgármester mindent megtesz a faluért, mert szereti a települést. Ha nem így lenne, akkor nem törődne vele. A buszra várakozó Kecskés János a kívülálló szemével (Kis- tarcsáról jár ide!) a következőket mondja: -Közvetlen az emberekkel, megkérdezi őket, mi a fontosabb számukra a község életében, mit hogyan látnak, miként kellene cselekedni. Elismerik a faluért tett fáradozásait. Kezdeményező, aki az itt élők jobbítását szolgáló fejlesztési lehetőségeket is felkutatja és megragadja. Ezt a tevékenységét az ,Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér!” mondás határolja be. Ami nekem furcsa, hogy nehezebben mozdítható a lakosság. V.K. A zagyvapálfalvai síküveggyár kulturális életének archívumából Emléklap a „Szabin nők elrablóitól” Korábbi visszaemlékezéseinkben már említettük, hogy milyen nagy sikerrel mutattuk be itthon és több vidéki kultúrházban is a „Szabin nők elrablása” című darabot 1949-ben, majd többször is megismételtük - közkívánatra. Ebben az időben futott a darab Budapesten is. Természetesen a gárda felruccant megtekinteni az előadást. Ott kaptunk egy emléklapot a darab szereplőinek aláírásával. Kemény Gizi, Dajka Margit, Orsolya Erzsi, Ráday Imre, Solthy György, Bilicsi Tivadar, Gálcsiki János, Kamarás Gyula kézjegye található rajta. Néhányan a mi szereplőink közül is aláírták: Gazdaghegyi József, Gyimesi Olga, Toldi Éva, Berta Ferenc, Bulyovszky Dezső. Gyakran volt vendégünk a különféle rendezvényeken Zagyvapálfalva két híressége is: Bódi József operaénekes és Gerelyes Endre író. Vendégszerepeit kultúr- házunkban - mások mellett - Máthé Péter, Dékány Sarolta, Szécsi Pál, Bencze Mária, Maros Gábor, Pitty Katalin, Putnoki Gábor, Béres Ferenc, Salamon Béla, Gobbi Hilda, Pethes Ferenc, Simon Erzsi, Jákó Vera is. Kemény vári István Megzavart nyugalom - A falu legidősebbje - Milyen lesz a jövő Kutasója? Régi idők talaján új életcsíra Győr János és felesége ma élnek csendesként Győr János bácsi és mások is úgy tudják, nincs nála öregebb lakója Kutasónak, amely olyan aprócska, hogy jó, ha a száztíz-egynéhányat eléri a lélekszáma. Kicsi is, csendes is - bár, mint az egyik asszony mondta, mostanában megzavarták a helyiek nyugalmát szokatlan, ijesztő dolgok. Betörtek házakhoz, s ez nyugtalanít néhány egyedül élőt.- Megszoktuk már, hogy semmit nem zárunk, szanaszét hagyunk mindent. Eddig így is jó volt - jegyzi meg az egyik asszony. Olyan hangsúllyal, amelyből érződik: olyan nagyon ezután sem lesz ez másként, mert nehéz azt hinni, hogy nem térnek vissza a régi idők. Az idő máskülönben is igen fontos szereplője Kutasónak. A maiak hajlamosak mindent ezzel mérni: a kilencvenkettedik évében járó Győr János bácsi emlékezete szerint ’28-ban épült itt az iskola, de diák „már rég nem jár oda,” más feladatot kapott az épület. Neje annak idején a téeszben, a háztájiban dolgozott. Jórészt csak erre, a mezei munkára volt itt mód, de ők ebben sohasem találtak kivetnivalót. Végezték a munkájukat, nevelték a három fiukat és a lányukat (aki jelenleg a falu polgármestere). Győr János asztalosmesterként tartotta fenn a családot. De sok stafí- rung-bútordarabot készített, kezei hányszor végigsimították a gyalult fát! (Emlékein mosolyog a mester...) Ma pedig élnek csendeskén. A ház körüli teendőkből végezgetnek, amit bírnak, s azt veszik észre, hogy megint elmúlt egy nap. A Győr házaspár gyerekei közül kettő nem.Kutasón él, s így vannak ezzel mások is. A fiúk, lányok a munkáért elhagyták a falut, látszik az arcokon: ez már a múlt, nincs értelme köveket megmozgatni ellene. Az idősek beletörődtek abba, amit rájuk mért a sors. Akinek messze vannak a szerettei, megsegíti egy jó ismerős, a szomszéd. Él még az önzetlen segítség íratlan törvénye. Kutasó jelene már magán viseli egy új arculat, egy más kistelepülési életforma sajátos jegyeit. Vannak, akik úgy tudják, a környező erdők és szántók aranykoronánként mindössze nyolcszázért keltek el... Nem idevalósiak az új gazdák. Az élettelennek látszó portákon épületfelújítás kellékei, a pa- lánkkerítés mögött betonkeverő hangoskodik. A gémeskutas, zöldablakos parasztház hollandoké, amott a pesti művésznő szépen rendbe tett háza. Nem állandó, de új lakói is vannak a kis falunak. Ki tudja, mit hordoz magában ez az életcsíra? (Mj.) hintaszék Az emberek többségének nincs módja naponta arra, hogy hintaszékben olvasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... Altató Eleinte megmosolyogta magát, azután azon morfondírozott az asszony: ötvenéves fejjel vajon nem a tehetetlensége jele-e már ujjainak össze-összekulcsoló- dása és a napi dolgai felett elidőző esti fohásza. Finom váll- mozdítással „nem tudom” volt a válasz, de ösztönei súgására másnap sem felejtette el az el- alvás előtti, gondolati „rendrakást”, ami abból állt, hogy a jót kérte szeretteinek. Sokszor azzal is beérve, hogy legalább rossz ne történjen'velük: ne legyenek erős fájdalmai a vesebeteg anyjának, ne romoljon tovább csontritkulással kezelt idős nagynénje állapota. A következő és az azutáni napokon újabb és újabb tételekkel gyarapodott kéréseinek listája. Imát mondott azért, hogy be ne törjenek a nagynén- jéhez, ne tépje újra a vihar a már terméstől roskadozó szilvafát, maradjon életben anyja rejtélyesen megsérült, szeretett kutyája. Imádkozott a szívbeteg ismerősért, csendes esőért, a törött lábú gólyáért. Ilyen módon, nap nap után mind több védelmeznivalót talált, s már csak nagy ritkán meditált módszere hiábavalóságán. Néha-néha azért öniróniával arra gondolt: ha megtartja ezt a szokását, s lelkiismeretesen bővíti védelmezettéi köreit, lassan ébren töltheti a fél éjszakát, mire minden számára fontos élőt számba vesz. A fontossági sorrendre is ügyel, s valamennyinél elidőzik pár másodpercet. Ez azonban mégsem fordult elő. Azért sem, mert minden újabb huszonnégy óra más gondokkal hozakodott elő. így forgószínpadszerűen váltakoztak a sürgős megoldásra, elsimításra váró, de elodázást nem tűrő ügyek, bajok. Nem fordult elő, mert csendes elmélkedése, magába fordulása hamar és váratlanul érkezett el álom és ébrenlét határához. Szellemi-fizikai feszültségére, fáradtságára jótékony oldószerként hatott a gondolati terepszemle, teste ellazult, tudata ellustult, majd visszavonult. S ő békésen elaludt. Az öregedés nem betegség - Az elvesztett képességek visszaállítása (2.) Társadalmi-gazdasági változások és hatásaik Differenciált megközelítésre és rendszerben való gondolkodásra van szükség az időskor megítélésénél. Megfogalmazható, hogy az időskor nem betegség, de az életfunkciók lelassulnak és erre számítani kell. Az időskorúak kihívást jelentenek a különböző tudományágak szakemberei számára is. A betegségek következtében kialakuló képességcsökkenések és képességromlások, a rokkantságok rehabilitációt indokolnak, amelynek célja az érintett működések . (funkciók) helyreállítása, az egyén független, önálló életvezetésének kialakítása. Hasonló című írásunk első részében szóltunk arról, hogy nemcsak változik, de „őszül” is a világ, s ezzel azt akartuk kifejezésre juttatni, hogy egész egyszerűen fogalmazva elöregszik a népesség, ezért az idős- korúakkal való foglalkozás is előtérbe kell kerüljön, ez minden magára valamit is adó állam, társadalom eminens érdeke. Sok minden mellett az időskori rehabilitációról szóló cikkünk első részét azzal zártuk, hogy az elmúlt évtizedek kutatásai és változásai, valamint azok eredményei és következményei szükségessé tették, hogy az időskorúak problémáit rendszerszerű megközelítésben és személyre szólóan mintegy „egyedi elbírálással” kezeljék, kiderült ugyanis, hogy a kor előrehaladtával az emberek közötti különbségek mind nagyobb szóródást, eltérést mutatnak, a különbözőségek felerősödnek. Nagy kihívás Tehát érdemes és szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy minél inkább idősödik az ember, annál inkább megmutatkozik mássága - éppen az egyéni életút, az öregkori programozottság és életstílus miatt személyiségének rendszerében. Viszont határozottan ki kell mondani, hogy az öregedés, az idősödés nem betegség, de a korban előrehaladva az egészség és személyes jólétiség esélyeit a kómemző kockázatok mindinkább csökkentik és mind akut (hirtelen fellépő, heveny), mind pedig krónikus (tartós, huzamos, idült) betegségek gyakoribbá válását eredményezik, célszerű és hasznos tehát az érintettnek magának - testileg és lelkileg is - felkészülni erre. Ugyanakkor nemcsak az egyén, de az orvos-egészségügy számára is nagy kihívás az időskorúak „kezelése”. A legnagyobb feladat, hogy egyénre szabottan tudja megállapítani a korban bekövetkező „normál” változásokat, és a velük kapcsolódó, összefonódó patológiás (beteges, kóros) eltéréseket. Alapvető megállapítás, hogy a normál elöregedés során az életműködések kapacitásának beszűkülése következik be, miközben lassul is ez a működés a kielégítő egyensúly meghagyásával. Kóros eseteknél ugyanakkor az érintett életfunkció (életműködés) egyensúlya felborul, leromlik. Az ördög a részletekben Az időskorú emberek egyéni különbségei miatt (genetikai adottságok, szocializációs jellegzetességek, életkörülmények, életúti történések, életmódi sajátosságok, személyiségstrukturális jegyek) az idősödő és időskorú emberek nagy diagnosztikai (diagnosztika = a betegség felismerése), terápiás (terápia = gyógymód) és rehabilitációs feladatot jelentenek az egészségügynek, az orvoslásnak és más szolgáltatásoknak egyaránt, mert mint tudjuk, az ördög a részletekben van. E nagy kihívás és összetett feladat megoldásához, az eredményes és kíméletes terápia biztosításához a gerontológiai-geriátriai (írásunk első részében e kifejezéseket már értelmeztük: az első idegen szó az időskorral foglalkozó tudományt jelenti, az utóbbi pedig magát a gyógyítást, az orvoslást tételezi) szakismeretek nélkülözhetetlenek. így kerül megkülönböztetésre a geriátriai rehabilitáció (nemes egyszerűséggel azt mondhatnánk, hogy az öregek talpra állítása), melynek „elkülönítését” az idősödés és időskor szervezeti, lélektani és társadalmi sajátosságai indokolják. A hagyományos,,rehab” Korszerű megközelítésbén mind a normál öregedéssel járó működéskapacitás-beszűkülés következtében beálló teljesítményváltozások, mind a korosodással járó betegségek miatt kialakuló képességromlások, az ún. rokkantságok rehabilitációt indokolnak. Ennek megfelelően az érintett működések helyreállítása, az egyén független, önálló, aktív és elégedett életvezetésének biztosítása a rehabilitáció célja. Ez az úgynevezett hagyományos ,,rehab”, ezzel szemben az ún. geriátriai rehabilitáció ismeri a „relatív egészség” fogalmát, valamint az idősödéssel járó betegségeket és nem utolsósorban az öregedéssel gyakoribbá váló szociális hiányosságokat is. így elfogadja a mindenkori relatív rehabilitációs eredményességet (tehát nem akarja az öreget megfiatalítani), a szinten tartó biztosítást, a kielégítő egyensúlyt és a pótló, (korrekciós) működések másodlagosságát. Jó lesz, ha korunk előrehaladtával megjegyezzük magunknak a hagyományos „rehab” mellett a geriátriai rehabilitáció korszerű értelmezését is. Baráthi Ottó
