Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-12 / 60. szám

március 12., péntek Szeretettel köszöntjük GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A Gergely görög eredetű név, jelentése: éber. Védőszentje Szent Gergely pápa (604). Az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap Szent Teofánisz hitvalló napja. A Nap kél: 6.04 órakor, nyugszik: 17.44 órakor. IIGYELETES RIPORTER Dudellai Ildikó : (32) 416 - 455 175 évvel ezelőtt, 1824. március 12-én született Königsbergben Robert Kirchoff német fizikus (ejtsd: Robert Kirhoff) (képünk), aki Bunsennel együtt felfedezte a spektrálanalízis mód­szerét. Ezzel vizsgál­ható a Nap és az álló­csillagok színképe, amiből anyagukra lehet következtetni. Nevét az elektrotechnikában kettő, az optikában pe­dig egy törvény őrzi, az egyik az áramerősségre, a másik az áramkör elektromos erejére vo­natkozik, a harmadik az energiakisugárzás és a hőmérséklet közti összefüggést állapítja meg. 20 éve, 1979-ben hunyt el Vaszy Viktor karmester. 1945-től ha­láláig Szegeden dolgozott s nevéhez fűződik az ottani operaját­szás fellendítése és a Szegedi Szabadtéri Játékok újraindítása. 85 éve, 1914-ben halt meg New Yorkban George Westinghouse (ejtsd: Dzsorzs Vesztinghausz) amerikai mérnök, aki a magas- feszültségű, váltóáramú távvezeték építésének volt az úttörője. Életének magyar vonatkozása, hogy Olaszországban Kandó- rendszerű villamosmozdony-gyárat alapított. Változó felhőzet ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE A tegnapi hidegfront már távol jár a térségtől, lecsendesedett az idő. Ma túl­nyomóan napos idő lesz. Bár időnként megnövekszik a felhőzet, eső sehol sem várható. Napközben mérsékelt, változó irányú lesz a légmozgás. A leg­enyhébb kora délutáni órákra általában 7,9 fokig emelkedik a hőmérséklet. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 8 Balassagyarmat: 8 Szécsény: 8 Bátonyterenye: 8 Pásztó: 9 Ipolytamóc: Útimon V(lJyÍ2kjlj iL hr) 'J Cl j Oy Á, Ss • mi vár ma öxm: ? Hírlap-horoszkóp Halak (II. 21—III. 20.) Önnek az állandó elfoglaltság a lét­eleme, hajtja magát. Rengeteg feladatot vállal magára, és ma­ximálisan el is végzi azokat. Szakítson egy kis időt baráti be­szélgetésre, mert az állandó hajsza előbb-utóbb megbosszulja magát. Kos (III. 21-IV. 20.) A szerencsét hozó Jupiter a Kos jegyében van, ami azt jelenti, hogy könnyebben valósítja meg, amibe be­lefog, mint máskor. Ne sürgesse az eseményeket, különösen pénzügyi spekulációk területén ne, úgyis sikert ér el kreativi­tása révén. Bika (IV. 21-V. 20.) Anyagi ügyek területén szerencsés lesz, visszatér éleslátása, rátalál a jövedelmezőbb befektetési mó­dokra. Alkalma adódik tehetségének jobb kihasználására. Ro­mantikus álmai összedőlnek. Ikrek (V. 21—VI. 21.) Zűrös napra számíthat, kritikákkal ille­tik. A támadásokra adott feleletek sok alkotóenergiáját fel­emésztik. Környezetében akad, aki másként értelmezi az Ön mondásait, mint azt várná. Figyeljen önmagára, érzéseire, védje egészségét! Rák (VI. 22-VII. 22.) Soha nem késő új szakmát, vagy nyel­veket tanulni. Kapóra jöhetnek most a testvérvárosi vagy tele­pülések között kialakult egyéb kapcsolatok. Minden rossz még jól is jöhet, ha van merszünk változni és változtatni helyzetün­kön. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Emberi kapcsolatait ma kényte­len lesz kissé átrendezni. Nem csak feletteseivel várható né­hány összetűzés, de ellenségei is fenyegetik nyugalmát. Ru­galmasságával ma számtalan vitának elejét veheti. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Nehezebben érvényesíti akaratát, mert partnereinek más elvárásai vannak Önnel szemben, mint amit teljesíteni tud. Pénzügyei remekül alakulnak, bárhová is fekteti be. A szerelemben békülékeny és diplomatikus. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Semmi különösebb eseményre nincs kilátás a mai napon. Egy régóta halogatott ügynek járhat most a végére, ami adott esetben súlyos anyagi következményekkel is járhat. A könnyelműség ebben az esetben megbocsáthatatlan. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Munkahelyén változás várható, ami véget vet békés hétköznapjainak. Érdemes ezért most nagyobb energiát fektetni karrierjébe és minden kínálkozó alkalmat ki­használni. Barátai bizalmatlansága ne törje le, önmagának bi­zonyítson, ne másnak! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Senki és semmi nem tudja mostaná­ban úgy felbosszantani, mint a családtagjai. Nem szereti, ha be­leszólnak az életében. Partneréért komoly áldozatot kell hoznia, ami akadályozhatja munkájában. Bak (XII. 22-1.20.) A Bak jegyűek most nyugalomra vágynak, legszívesebben egyedül meditálna Ön is, elvonulva a világ szeme elől. Ahhoz, hogy megerősítse kapcsolatát, nyíljon ki egy kicsit, tárja fel őszintén érzéseit kedvesének. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Csillaga fényesen ragyog. Az Önből áradó szeretet és segítőkészség megszépíti környezetében a vi­lágot. Ön segít másoknak eligazodni a világ dolgaiban. Példa- mutatása megtisztelő és felelősségteljes. ylfC >jc ^ „Föl, föl vitézek!” - történelmi játszóház Tavaszváró családi hét vége Salgótarján - A József Attila Művelődési Központban már­cius 13-án, szombaton 10 órától „Föl, föl vitézek!” címmel törté­nelmi játszóházat ajánlanak szü­lőknek és gyermekeknek egy­aránt. 14 órától Az Éhező Gyermekekért Alapítvány aján­dékműsora látható. Közreműkö­dik: UFO, Hupikék törpikék, Fekete Vonat, Gáspár Győző és csapata. 16 órától „Tavaszváró” címmel játszóházat rendeznek, míg 17 órától Süni és Borzi a Mesevárban címmel a KiViSzI színjátszók gyermekműsorára várja az érdeklődőket. A prog­ramok látogatása ingyenes. 10. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY* vásárlási utalvány A MAI (NYERŐSZÁM: I oi 131121 m? Mo/jMíísor Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Penge. Feliratos amerikai akciófilm. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: John Carpenter: Vámpírok. Feliratos amerikai horror. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Szükségállapot. Színes, szinkr. amerikai akciófilm. 18.00 órától a nagyteremben: Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten. Magyar film. Madách Kamara,, 18.00 és 20.00 órától: Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten. Magyar film. Jobbágyi mozi, 18.00 órától: Kalózok. Színes magyar film. NOGMAU' mi! q YES HIMlAt eíÖŰZBiÍJ k 7ki uhét Uh Is jjj k il v- 2r3ze$áeíj£S> 3'Mupo3., f j w k 17 71 11 fj-17 faj 11 r) k'r i r;: Orrfacsaró cipőillatok juttatták börtönbe Különös szenvedély Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Március 12-én, pénteken 6-tól 14 óráig Bátonyterenyén és környékén; 14-től 22 óráig Ba­lassagyarmaton és környékén, Szügy, Mohora, Magyarnán- dor, Nógrádkövesd és Galga- guta útvonalakon várható mű­szeres sebesség-ellenőrzés. t Március 10-i n. Renó nyerőszámok 1 3 12 13 14 22 32 34 36 41 44 48 55 57 58 59 61 62 65 80 Zainal Mohamed Esza nem tud ellenállni az öreg lábbelik orrfacsaró illatának. Bárkié legyenek is, el kell lop­nia, hogy szaglászhassa. A Straits Times című szingapúri lap jelen­tése szerint egy bíróság ezért öt­heti elzárásra ítélte a 43 éves te­herautó-sofőrt. Zainalt már tavaly november­ben elkapta a rendőrség negyven pár lopott cipővel. Idén januárban azután további 18 pár bűzlő láb­belit talákak nála a rend őrei. A taxis ügyvédje azzal érvelt, hogy védencének a cipők éppen úgy a szenvedélyéhez tartoznak, mint mondjuk szipózóknak a ragasztó. Különben is csak addig birtokolja a lábbeliket, amíg azok megőrzik az általa kedvelt illatot. Ha már nem bűzlenek, akkor elajándé­kozza a cipőket az üdvhadsereg­nek, vagy ha problémamentesen megteheti, visszajuttatja őket tu­lajdonosaiknak. Különös véletlen talán, de a taxisofőrnek csak ápri­lis elsején kell megkezdenie bün­tetése letöltését, addig óvadék el­lenében szabadlábon maradhat.-----------------— — ' ' .. - ■ 1 -1J- -■ 1 ' XZ&SSü ' '■J'i'A. siií UyÉflUÉÉHI ■ " 1 r Mm« Atiinftii MÜiif-1 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Kró­nika. Sport 8.17 Mindennapi tudo­mány. 8.45 Gyorsfénykép... 9.04 Napközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.35 Degré Alajos: Visszaemléke­zéseim (1883). 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Goldmark kórus. 13.30 Zsidó félóra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Monte Cristo grófja - Italo Calvino novellája. 1455 Irodalmi műsorajánlat. 15.05 Parlamenti ütköző. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 16.25 Talpalá- való. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esi krónika. 19.05 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40 Petőfi Sán­dor versei. 20.04 Magyar daloskert. 2020 Határok nélkül. 21.04 A Stúdió 11 ú| felvételeiből. 2125 Fórum. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek Kern. 23.04 Hangversenymúzeum péntekig. 14.43 Poggyász. 15.00 Hí­rek. Időjárás. 15.50 Natúr hét. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Dobogó. 18.00 Közlekedés. 18.01 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Slágerlista. 19.30 Kölyökrádiő. 20.00 Dokumentumműsor. 21.00 Hírek. Időjárás, 21.04 Garázs. 21.30 „Füst a víz felett" 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi, 24.00 É)él után PETŐFI 4.30 Hírek Időjárás. 422 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. 6.33 Köz­lekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 8.45 Zöld(sport)reggel. 9.00 Petöfi-délelőtt. 9.01 Hírek. Időjá­rás. 9.05 Köztekedés. 9.10 Kabaré- percek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Aprócseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.15 Hangalbum. 11.45 Manapság. 11.50 Korkérdés. 12.00 Jő ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. Időjárás. Sport. 13.06 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Péntektől 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.00 Gyerekszoba 11.30 A szerelem jogán 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.35 Szenzáció (52/25.) 13.25 Teljes biztonsággal (9.) 14.10 Nevetett ma már? (ism.) 14.25 Natúramagazin 15.00 Fűben-fában 15.30 Pillangósziget (10.) 16.00 Körzeti magazinok 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak 19.00 A Mézga család (9.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A nyakék románca (10.) 20.50 Harminchét VOLT 21.00 Lányok a Lidóból (3/3.) Udo kontra üdo 23.00 Hírek 23.05 Aktuális 23.25 Kenó 23.30 Hamsun (dán film, 2/2.) 9.30 Tanoda 10.30 Szomszédok (ism.) 11.00 Tanoda-plusz 12.00 Világ-kép 12.30 Híradó. Időjárás 12.45 AKT 12.55 Lezáratlan akták 13.00 Tévémagiszter 14.00 Bor és hatalom (ism.) 15.15 Repeta 16.45 Delta 2000 17.15 Európa Galéria 17.40 Magyar Ház 18.10 Telesport 18.50 Lyukasóra 19.35 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Magyarország 2000 21.00 Magyar Ház 21.30 Sok bába közt a gyerek (portugál film) 23.10 Mélyvíz 0.10 Napbúcsúztató 5.50 Nap-kelte. 9.00 Esti gyors. 925 Utazás Gasztronómiában. 13.00 Vi­deo Hits No. 1.17.00 Music Time. 17.40 Santa Barbara. 18.30 Hir3. 19.00 MASH. 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Walker, a texasi kopó 20.50 Porsche-tolvajok (amerikai krimi) 22.40 Esti gyors 23.30 Santa Barbara (ism.) 0.20 Video Hits No. 1 15.30 Sportműsor (ism.) 17.30G. Uoe 18.00 Könnyűzenei kirakat 19.00 Közhír (híradó) 19.30 Utazzon velünk! 19.45 Ki ő? (telefonos játék) 20.00 Celeste (135.) 21.00 Karrier mindenáron (amerikai vígjáték) 22.30 Közhír (ism.) 23.00 Könnyűzenei kirakat 24.00 Utazzon velünk! (ism.) 0.15 Music Box DUNA TV h2 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális (ism.) 9.20 Néprajzi értékeink 5.50 Jó reggelt Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat -106.) 9.45 Satöbbi 10.15 Kuk@c 10.45 Rocky és Bakacsin 11.10 Igazi szeilemirtók 11.35 Mindent tudni akarok! 12.30 Pufóka (rajzfilmsor.) 12.45 Mila szupersztár 13.15 Kedves nővérkék (158.) 13.40 Zongorát Mrs. Ciminónak! (amerikai családi film) 15.25 Stefanie Egy kirándulás vége 16.15 Kakuk! 16.45 Gazdagok és szépek (369.) 17.10 Sunset Beach (126.) 18.00 Azok a szép napok 18.40 Plusz 19.00 Tények (hírműsor) 19.30 Szerencsekerék 19.55 Dáridó 22.00 Jó estét Magyarország! 22.30 Életben maradtak 22.45 Szeszélyes éjszakák A szerelem öl (amerikai krimi) 0.30 Playboy-show 5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli mu zsika. 9.05 Váltó. 9.40 AI manach 10.35 Gyula vitéz télen-nyáron 11.50 Vers. 12.00 Lapszemle. Hírek 1220 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés 12.45 Kedves. 1325 „Megidézett tör ténelem” 13.50 A magyar Cellin 14.25 Stúdióbeszélgetés 14.30 Arany János: Széche­nyi emlékezete 14.50 Virtus (ism.) 15.20Pop-sa-rock 15.50 Frankie (12/4.) 16.20 Miénk a tér 17.25 Nils Holgersson... (11.) 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkép 19.35 Wycliffe 20.25 Ebadta kölykök (amerikai burleszk) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 A „Mars bolygón” jártam (német-svájci-am. vígj.) 23.05 Híradó 23.20 Vers 23.25 Latino (am. film) 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ismétlés) 7.30 Clarissa (ism.) 10.00 Én és a papa új felesége (amerikai film, ism.) 11.00 Music Box 13.30 Popeye 15.00 Szörnyű titok (am. film) 16.00 Fecsegő tipegők v 16.30 Jaj, a szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Deify (12.) 19.00 Rocktükör 19.30 Hír-M (híradó) 20.00 Őrangyalok (3.) 21.45 Piszkos játék 23.25 Hír-M (ismétlés) 23.55 Rocktükör (ism.) 0.25 Music Box 14.20 Klipklub (popmagazin) 14.45 Rajzfilmklub 16.05 Sweet Valley - Kóma 16.30 Az első csók (263.) 17.00 Meri vagy nem meri? 17.05 Lois és Clark (54.) 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (64.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Kölcsönkinyír visszajár (amerikai vígjáték) 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 Életveszélyben 23.00 RTL Night Klub Az utolsó fejezet (amerikai thriller) 0.30 Vágyak háza RTL K LU B SZÍlfTV 7.00 Könnyűzenei kirakat 8.00 Music Box 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt! 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Bibliai kalandok 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Lois és Clark (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmódmag.) 13.20 Receptklub 13.30 Vészhelyzet (46.) 6.30 Sztárközeiben: Bill Pullman 7.00 Melrose Place 7.50 Su-Ung legendája 8.40 Szökevények 10.20 Mozimánia: Kaszkadórparádé 11.10 Az üstökös éve 12.40 Ellopott elefánt (amerikai kalandfilm) 14.15 A bűn utcája (amerikai vígjáték) 16.00 Az élet megy tovább (amerikai film) 17.35 Egyről a kettőre 18.00 Jó barátok 18.25 Kő1 egy csapat (amerikai vígjáték) 20.00 Egy híján túsz (amerikai vígjáték) 21.35 Mozi! Mozi! Mozi! 22.00 Acélcápák (am. film) 23.35 A hűtlenség ára (amerikai vígjáték) TARJÁNI TV 18.28 Slapaj 18.50 Amerikai országúton Zenés utazás a 100 Folk Celsiussal 19.30 Derrick Tisztességes bűnöző 20.30 Őrangyalok NOGRAD HÍRLAP BALASSAGYARMAT. BÁTONYIEKEXYE. PÁSZTÓ. RPTWi. SALGÓTARJÁN, SZEfSENY VÁKOSOK ÉS KORXVEKOK NAP11AP1A Kiadja: Nógrádi Média Kft. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.

Next

/
Oldalképek
Tartalom