Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-05 / 54. szám

MMpdDt! március 5., péntek Szeretettel köszöntjük ADORJÁN és ADRIÁN nevű kedves olvasóinkat! Az Adorján (Adrián) latin eredetű név, jelentése: Hadria városából való férfi. Védő­szentje Szent Hadriánus Pa­lesztinái vértanú (308). A római katolikus naptárban ez a nap elsőpéntek, az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Kanón vértanú napja. A Nap kél: 6.18 órakor, nyugszik: 17.34 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Szabó Gy. Sándor ^ : (32) 416 -455 465 évvel ezelőtt, 1534. március 5-én hunyt el Cor- regioban (Emilia tarto­mány) Corregio (ejtsd: Korredzso) Antonio Al­legri, (képünk) pármai festő. Templomfreskóit a mozgalmasság, a fény és árnyék kontrasztja, vala­mint az alakok merész megrövidülése jellemezte. Mitologikus képei a mez­telen női test ábrázolásá­val a rokokó előfutárainak tekinthetők. Híres művé- bén (Jézus születése) a fény forrásaként Jézust ál­lítja be, mellékalakjain pedig az űjjongás pátosza a családi idill meghittsé­gével párosul. 150 esztendeje, 1849-ben született Pesten Balázs Mór, a Buda­pesti Villamosvasút Társaság alapítója és vezérigazgatója. El­képzelései alapján indult el a pesti földalatti építése. Ugyancsak 150 esztendeje, 1849-ben Damjanich tábornok had­osztálya Vécsey tüzérezredének támogatásával győzelmet ara­tott a császári hadak felett. A szolnoki csata az 1849-es évnek egyik legfontosabb eseménye, a szabadságharc nagy jelentő­ségű fegyverténye volt. Egyre több felhő ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE Napközben fokozatosan növekszik a felhőzet, egyre több helyen lehet esőre, helyenként zivatarra számítani. Eleinte még kevés napsütés is lehetséges. Kissé gyengül a nappali felmelegedés, A délnyugati szél gyakran megélénkül. A csúcs- hőmérséklet 10,13 fok között lesz. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 10 Balassagyarmat: 12 Szécsény: 11 Bátonytcrenyc: 12 Pásztó: 11 Ipolytamóc: 13 Jogos az öröm - Isabelle Autissier és Giovanni Soldini hajója a minap megérkezett az uruguayi Punta del Estebe, s ezzel befejezték a világ körüli versenyüket. FEB-Reuters * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp-*• Halak (II. 21—III. 20.) A kínálkozó üzleti lehetőséget használja ki ama, hogy általa elérje egyik legfőbb vágyát. A Merkúr az Ön jegyébe érve rugalmasságot kölcsönöz, és romantikussá teszi magánéletét. Kos (III. 21-IV. 20.) A Vénusz belép a Kos jegyébe, és különösen szeretetre méltóvá teszi Önt. Váratlan szerencse érheti pénzügyek területén. Meglévő partneri kapcsolata elmélyül. Bika (IV. 21-V. 20.) Ragyogó híreket hall, amelyek elfe­ledtetik korábbi esetleges gondjait. Ámor szerelmet hoz életébe. Szerelmi kapcsolatában nem fog csalódni. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Környezetében akadnak hízelkedő, képmutató egyének, akik eközben irigylik az Ön sikereit és elbűvölő egyéniségét. Gondolja meg, ki előtt tárja fel féltett titkait, de inkább őrizze meg azokat! Rák (VI. 22-VII. 22.) Márciusban Ön azon fáradozik, hogy kapcsolata boldog legyen. A Rák mindig kész kiállni azokért, akiket szeret, de ma ez a kötelességtudat mintha nyomasztaná. Törődjön saját szükségleteivel is! Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Ma külső fizikai megjele­nése foglalkoztatja gondolatait. Azon töri a fejét, hogy mi­lyen módon tudná vonzóbbá és megnyerőbbé tenni külse­jét. Egy mha átalakítása hasznos és fáradtságot érdemlő próbálkozás. Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Tavaszelő havában a Szűz ro­máncra vágyik. Bókokkal és ajándékokkal kedveskedik választottjának. Úgy érzi, hogy egymásnak szentelhetik a közelgő hét végét. Legalább délig ki kell bírnia! Mérleg (IX. 24—X. 23.) Szeretné javítani a kapcsolatát egyik családtagjával. Feltörnek régi sértődések, amit csak tetőznek az anyagi nehézségek. Közös érdekük és felada­tuk, hogy ezekkel leszámoljanak. Skorpió (X. 24—XI. 22.) Valakin a környezetében elural­kodhat a téli unalom. Bizonyíték erre a súlygyarapodása. Ön viszont úgy érzi, hogy megfiatalodik egy új erőnléti program és jobb étkezési szokások bevezetésének ered­ményeként. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A kemény munka ma meghozza gyümölcsét. Egyik felettese felfigyel erőfeszítéseire, és megjutalmazza. Telefonál egyik barátjának és elcsábítja egy kis ünneplésre, kikapcsolódásra. Bak (XII. 22-1. 20.) Munkájában változás következhet be, új feladatot kaphat vagy feljebb léphet a ranglétrán. Ez anyagi helyzetében nem túl sok változást jelent, pedig na­gyon sok pénzt felemészt otthona és családja. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Szórakozásra van ma lehetősége. Fontos emberekkel van együtt, akikkel egyezik elképze­lése. Új befektetési módot ismer meg. Legyen körültekintő és célratörő döntéseiben. ifi^3|<t-í£ I * # * * *■ * * # * * 4v * # # n 46 Holnapi Lapunkból Szövőszék és kecsketartás Terényben csattognak a szövő­székek, készülnek az egyszerű­ségükben szép rongyszőnye­gek. A régi háziipar újjáéledő­ben van a cserháti kisköz­ségben, s a tervek szerint bő­vülni is fog a tevékenységek köre. Mezőgazdasági fejleszté­sekre gondolnak elsősorban, de olyan formában, amit a szak­emberek gazdaságtalannak tar­tanak. Terényben hiszik azon­ban, hogy a nem intenzív állat­tartásnak, -például a kecské­nek- lehet jövője a gyenge termőképességű földeken. Hat szám - egy nyeremény! V. HÉT AH 1ST 1 NYE REMEM lYt r----------J vásárlási utalvány Á MAI NYERŐSZÁM: t o [TI Ti! .Ti Á IozeNIiíSor Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: 6:3 avagy, játszd újra tuttL.r Magyar vígjáték. 20.00 órától: Ronin. Feliratos amerikai akcióthriller. Apolló Kamara, 16.00 és 18.00 órától: Ronin. Feliratos am. akcióthriller. 20.15 órától: 6:3 avagy, játszd újra tutti... Magyar filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 13.30 órától: Csenő' manók. Amerikai vígjáték. 17.45 órától: Az utolsó dobás. Amerikai akciófilm. 20.00 órától: Démoni csapda. Színes amerikai thriller. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Félelem és reszketés Las Vegasban. Színes amerikai film. Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Március 5-én, pénteken 6- tól 14 óráig Pásztón és kör­nyékén, Szécsényben és környékén, Őrhalom és Endrefalva területein vár­ható sebesség-ellenőrzés. Március 3-i Ss nyerőszámok 1 2 5 6 11 19 21 28 29 34 37 48 55 56 61 63 64 74 79 80 HaHoTa 1 Családi öröm Leszokás- Minek örülsz- Már mindent megpró­ennyire? háltam, de képtelen vagyok- Családi örö­leszokni a dohányzásról. mök elé nézek.- Próbálja meg talán a-Nocsak! Gratulálok! A cukorkát! feleséged gyermeket vár?- Már azt is megpróbál­- Dehogy, csak elutazik tam, de sehogy sem akart két hétre az anyósommal. égni! Csütörtök JeUemzés Találkozik két fiatal hölgy.- Milyen ember a férjed?- Hallom, férjhez mégy.- Olyan, mint egy köny­Mikor lesz az esküvő? nyű tüdőcsúcshurut.- Én szerdán akartam, de- Hogyhogy? Géza csütörtököt mondott...- Nem éppen kellemes, Félreértés de el lehet vele élni még év­tizedekig.- Felírok önnek egy alta­tót, asszonyom. Ez hat hétre Modernizálva való adag.- Hogy hívják a kikap­- De doktor úr! Én nem csőit indiánt? akarok hat hétig aludni!- Off. KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Kró­nika. Sport 8.17 Mindennapi tudo­mány. 8.45 Gyorsfénykép... 9.04 Napközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.35 Petőfi Sándor Úti levelek Ke- rényi Frigyeshez. 1183 Műsorajánlat 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Graham Baiter orgo­nái. 13.30 Evangéliumi félóra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Mosonyi Aliz: Botosmesék (részletek). 14.54 Iro­dalmi műsorajánlat. 15.05 Parlamenti ütköző. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika 16.20 Hasz­nos tudnivalók. 16.25 Népzenei napló. 17,05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakái, gyerekek! 19.40 Petőfi Sándor versei. 20.04 Magyar daloskert 20.30 Határok nélkül. 21.04 Gyuikovics Zsuzsa énekel. 21.25 Fórum. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esd krónika. 22.30 Szellemtör­ténetek. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.04 Hangversenymúzeum PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajná dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. 6.33 Közleke­dés. 7.00 Hírek. Idciárás. 733 Köz­lekedés. 8.45 Zöld(sport)reggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 901 Hírek. Időjá­rás. 905 Közlekedés. 9.10 Kabaré- peicek. 9.50 Aprócsepró. 10.00 Hí­rek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.09 Goróiusz-plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.08 Hangalbum. 1152 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Biztonságban. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásje­lentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Pén­tektől péntekig. 14.43 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.50 Natúr hét. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Do­bogó. 18.00 Közlekedés. 18.01 Dél­utáni csúcs. 19.00 Hírek. 19.04 Slá­gerlista. 1930 Kölyökrádió. 20.00 Dokumentumműsor. 21.00 Hírek. 21.04 Világzene. 22.00 Szegedi jazznapok 98. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.00 Egy Széchenyi Párizsban 11.30 A szerelem jogán 12.00 Híradó. Idójárás 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.35 Szenzáció (24) 13.25 Teljes biztonsággal (8.) 14.10 Ó-Európa 14.30 A kölcsönkapott Föld 15.00 Lét-kép 15.30 Pillangósziget (9.) 16.00 Körzeti magazinok 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak -(magazin) 19.00 A Mézga család (8.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A nyakék románca (9.) 20.50 Harminchat VOLT 21.00,.Éljen a magyar!" 22.00 Alompolgár 22.35 Hírek 22.40 Aktuális 23.00 Kenő 23.05 Vallomások: A gonosz két arca (am. film) tf/ 7.55 Műsorismertetés. 8.00 Tudóra. dók. 11.00 Tanoda-plusz. 12.00 Vi­lág-kép. 12.30 Híradó. Időjárás. 12.45 AKT. 12.55 Lezáratlan akták. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Bor és hatalom. 15.15 Van öt perce? 1525 Repeta 17.00 Öregberény (18.) 17.35 Alpok-Duna-Adria 18.00 Magyar Ház - Szórvány 18.30 Fedett pályás atlétikai világbajnokság 19.30 Mesetár 20.00 Híradó 20.30 Magyarország 2000 21.00 Magyar Ház 21.30 Las Vegas, végállomás (amerikai film) 23.20 Mélyvíz 5.50 Jó reggelt Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Satöbbi 10.15 Kuk@c 10.45 Rocky és Bakacsin 11.10 Igazi szetlemirtók 11.35 Mindent tudni akarok! 12.30 Pufóka 12.45 Kedves nővérkék (154.) 13.10 Karácsonyi lótolvajok (ausztrál ifj. film) 15.25 Stefanie (német sor.) 16.15 Kakuk! (talkshow) 16.45 Gazdagok és szépek (364.) 17.10 Sunset Beach (126.) 18.00 Azok a szép napok 18.40 Plusz 19.00 Tények 19.30 Szerencsekerék 19.55 Dáridó 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szeszélyes éjszakák (amerikai thriller) 5.50 Nap-kelte 9.00 Esti gyors (ism.) 9.25 Utazás Gasztronómiában 12.55 Video Hits No. 1 18.30 Hír3 19.00 MASH (am. sor.) Üdvözlünk Koreában 2/1. 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Walker, a texasi kopó 20.50 Szárnyas fejvadász (amerikai sci-fi) 22.55 Esti gyors . 23.45 Dinasztia (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Váltó (ism.) 9.45 Mozgó kép (ism.) 10.30 Én vagyok, Jeromos 11.45 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Lóverseny 12.35 Talpalatnyi zöld 13.15 A paloták pora (ism.) 13.45 Zorán - Az elmúlt 30 év 14.00 Meztelen igazság (angol vígjáték) 15.30 Pop-sa-rock 16.00 Frankie (12/3.) 16.20 Miénk a tér 17.25 Nils Holgersson... (10.) 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkép 19.35 Wycliffe (angol sor.) 20.25 Dagi, a nehézsúlyú bokszoló (am. burleszk) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportperoek 21.40 Moulin Rouge (angol f.) 23.35 Híradó 23.50 Vers 24.00 Echo park (ism .) # SZÍVTIÍ 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.30 Gerincjavrtó torna 16.15 Információs magazin 16.30 Sportműsor 18.30 Vahur 19.00 Közhír 19.30 Kapásjelző (ism.) 20.00 Celeste (133.) 21.00 Sebességhatár (amerikai film, ism.) 23.00 Közhír (ism.) 23.30 Könnyűzenei magazin 24.00 Napraforgó 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ism.) 7.30 Clarissa (ism.) 8.00 Slapaj (ism.) 10.00 Meg nem érett szörnyek (amerikai film, ism.) 11.00 Music Box 13.30 Slapaj (13-15.) 15.00 Sherlock Holmes nyo­mon van (am. film) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Aah! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa (am. sorozat) 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Deify (5.) 19.00 Rocktükör 19.30 Hír-M (híradó) 20.00 Titkosügynökök klubja (am. akció-vígj.) 21.40 Végzetes gyémántok (amerikai akciófilm) 23.25 Hír-M (ism.) 23.55 Rocktükör (ism.) 0.25 Music Box 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt! 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Bibliai kalandok 11.45 Barátok közt (ism.) 12.1 OLois és Clark (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmódmag.) 13.20 Receptklub 13.30 Vészhelyzet (41.) 14.20 Kiipklub (popmag.) 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (258.) 16.25 Meri vagy nem meri? 16.30 Lois és Clark (49.) 17.25100-ból egy (vetélkedő) 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (59.) 18.45 Híradó . 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (185-186.) 20.00 Apály (am. thriller) 21.35 Híradó. Időjárás 21.50 Életveszélyben 22.50 RTL Night Klub A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik (amerikai horror) 0.15 Vágyak háza (am. erőt. sorozat) 6.30 így készült... 7.00 Melrose Place 7.45 Sztárközeiben: Shirley MacLaine 8.10 A három testőr (amerikai rajzfilm) 9.00 Három férfi és egy kis- hölgy (am. vígjáték) 10.45 Túlélni Picassót (am. életrajzi film) 12.50 Dzsungelkirály (am. rajzfilm) 13.45 Tina (am. dráma) 15.45 A milliókat érő arc (amerikai film) 17.25 Egyről a kettőre 17.50 Jó barátok 18.15 Ragyogj! (ausztrál film) 20.00 Fránya macska (amerikai vígjáték) 21.30 Mozi! Mozi! Mozi! 22.00 Szökevények (amerikai thriller) 23.40 Profiboksz-döntő TARJÁNI TV 18.07 így készült a Ronin című film 18.27 Szivárvány sztár 18.55 A polgári védelem napja 19.30 Derrick 20.30 Őrangyalok (5.) 9.00 Aktuális. 920 Néprajzi értéke- 16.55 Music Time ink. 9.30 Tanoda. 10.30 Szomszé- 17.35 Dinasztia (146.) NOGRAD s HÍRLAP MEGYEI. 0. RETCAG. SALOÚTAMAN. HEO.ENV VAKOSOK ES k( Kiadja: Nógrádi Média Kft. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., lel.: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőméi, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.

Next

/
Oldalképek
Tartalom