Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-09 / 57. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. március 9., kedd Szakkiállítások hete volt a Hungexpo vásárvárosban Nógrádiak nemzetközi mezőnyben Három kiállításnak is helyet adott a múlt héten a budapesti vásárváros. Megyénk cégeit is ott találtuk a meglehetősen erős nemzetközi mezőnyben. Olasz sütőipari berendezéseket forgalmaz a Solo Kft. A Solo Kft. az UKBA nemzetközi cukrászati, sütőipari, gasztronómiai szakkiállítás résztvevője volt. Ha így nem is, az AGIV pékségéről bizonyára sokan felismerik a nyolc éve alapított céget, amely olasz sütőipari berendezések forgalmazására jött létre Salgótarjánban.- A Nógrád megyében és megyén túl több tucat technológiát telepítettünk már - mondja Huszár László cégvezető. — Különösen népszerűek az AGIV Fomi kemencéink, valamint a CEPI liszt- silórendszerek, s persze a kisebb, látványpékségben működő berendezések is. Napjainkban a pékségek kénytelenek rájönni, hogy ezt a szakmát csakis korszerű technológiával, valamint hatékony berendezésekkel lehet művelni. Aki nem vált, ellehetetlenül. A Solo Kft. azoknak akar segíteni, akik mindenképpen szeretnének lépést tartani a gyors fejlődéssel. A cég 1995. augusztus 20- án avatta fel pékségét a Beszterce-lakótelepen, nem utolsósorban azzal a céllal, hogy a gépeket működés közben tudják bemutatni vevőiknek. Azóta az AGIV kenyér és péksütemény rendkívül népszerű lett: napjainkban több mint hetven üzletbe szállítanak, egy műszakban a lisztfelhasználás eléri a három tonnát. Eközben természetesen a fő profil, a berendezések értékesítése sem áll meg: évente 15-20 darab nagy értékű, és 40-50 darab kisebb kapacitású sütőipari gépet értékesítenek. A rajtuk készült sütemények íze fenséges, mint azt megtapasztalhattuk a kiállítási standon is. A hét második felében zajlott a Securex ’99 elnevezésű, munka- és biztonság- védelmi szakkiállítás, amelyen Nógrád megyét a balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft. képviselte. Nemszilaj Sándor kereskedelmi igazgató az erős konkurenciaharc ellenére is bizakodó, s reméli, hogy idén is képesek értékesíteni mintegy 60 ezer pár speciális lábbelit. A közelmúltban üzembe helyezett nagy termelékenységű automata révén kis sorozatokat, rövid idő alatt tudnak legyártani. Ami azonban ennél is fontosabb, megvédték a 3 éve megszerzett ISO 9001-es minőség- biztosítási tanúsítványt, ami alapfeltétele a németországi exportnak. Az Ipoly Cipőgyár Kft. a hét végén kiállítja termékeit a hagyományos budapesti cipőbörzén is, amely a Budapest Sport- csarnokban lesz, s hétfőig tart nyitva. Tegnap zárta kapuit a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai szakkiállítás, amelyen bemutatkozott az érsekvadkerti Edimodul Szerszám- gyártó és Kereskedő Kft. is. A cég az egykori Forcon szakmai kultúráját szeretné feltámasztani, a jelek szerint jó eséllyel. Ugyancsak ezen a kiállításon találkoztunk a szlovák Fermat J&F Stroje s.r.o. céggel, amelynek salgótarjáni képviselete tavaly nyílt meg. A Kassa környéki társaság elsősorban használt gépek értékesítésével foglalkozik. (németh) Aranykoszorús kisiparosmester-Gyerekkoromban a nyári szünidőben édesapámmal jártam vidékre dolgozni. Általa kerültem közel a villamossághoz - mondja ifj. Szőke László aranykoszorús kisiparosmester, a Pásztó és Vidéke Ipartestület felügyelőbizottságának elnöke. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola elvégzése után egy évig egy országos kitekintésű budapesti céget képviselt munkájával az akkori sajóbá- bonyi Észak-magyarországi Vegyiműveknél. Nagy a kockázat- Közös megegyezéssel otthagytam a céget és visszajöttem Pásztora. Itt energetikusként dolgoztam az akkori áfésznél, majd a helybeli mechanikában szerkesztőként folytattam. Két év után ismét váltottam, mivel üzemmérnökként kevesebbet kerestem, mint akkor egy segédmunkás. A váltás után kisiparosként, egyéni vállalkozóként dolgoztam tovább. Édesapáméknál laktunk, az ő műhelyét használtam, az ő révén jutottam az első időben munkához. Tudtam, hogy a kisiparosiét mást jelent, mint az üzemi tevékenység. Nagyobb a kockázat, a létbizonytalanság, mert nincs olyan rendszeres jövedelem, mint a gyárban volt. Két-három év eltelte után kialakult saját megrendelői kapcsolatrendszere, hálózata, amiben az is segített, hogy kisipari tevékenységét villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok végzésével bővítette. A viszonylag sokat ígérő vállalkozásokat a rendszerváltás erőteljesen lelassította. A pénztelenség miatt kevesebb lett a megbízás. Az árakkal pedig annyira le kellett mennie, hogy sokszor nem érte meg a munkát elvállalni.- Szakmailag igényes voltam, sohasem akartam olcsó lenni. Tudtam, hogy az alacsony ár mögött olyan fekete-, vagy kontármunka áll, amiben sokszor nincs köszönet. Sok az adminisztráció — Es most?- Annak ellenére, hogy fél éve kismértékű javulás tapasztalható a lakossági megrendeléseknél, továbbra is hiányzik a fizetőképes kereslet. A hitelhez jutás is körülményes. A pénzintézetek könnyebben adnak tízhúsz milliós hitelt, mint öt-hat- száz ezret, ugyanis a kisebb összegeknél is csaknem annyi az ügyintézés, mint több milliónál. Nekem bizonyos utánjárást követően szerencsém volt. Az egyik helybeli pénzintézet rugalmasan két hét alatt megadta a kért összeget.- Iparostársaimmal együtt vallom, hogy rendkívül nagy a ránk háruló adminisztrációs teher. Kezdő egyéni vállalkozó képtelen áttekinteni a rá vonatkozó jogszabályokat. Én is csak azért birkózom meg az újabbakkal, mert kezdettől fogva csinálom. Meg van az alapom, amire ráépítem a legfrissebbeket. Az új szabályozók évenkénti változtatása a bizonytalanságon kívül megnehezíti a hosszabb távon való gondolkodást, tervezést.-Az előbbiek a jelenre is vonatkoznak?- Különösképpen a kezdőket sújtja, akik egyedül, netán egy-két emberrel dolgoznak. Egy idő után tönkremennek. Ráadásul sok kontár nehezíti munkánkat. Egy családi ház villanyszerelésére adtam árajánlatot, azonban a munkát egy kontár kapta meg, mivel majdnem húsz százalékkal kevesebbért vállalta. Egy fél évvel később megkeresett a ház tulajdonosa, hogy gondok vannak a villanyszereléssel. Megkérdeztem, miért nem annak szól, akivel elvégeztette a munkát. Erre azt felelte, hogy már többször szólt neki, mégsem jött el kijavítani. Ezt a munkát nem vállaltam el.- Ön hogyan birkózik meg a bürokráciával?- Gyakran a hét vége is munkával telik, ilyenkor végzem a könyvelést, dolgozom ki az árajánlatokat, készítem a számlákat, a felülvizsgálati jegyzőkönyveket. Egy kisiparosnak nem negyven óra a heti munkaidő. Kevés etikai ügy-Bizonyítsa azt az állítását, mint a felügyelőbizottság elnöke, hogy a kisiparos nem adhat ki rossz munkát a kezéből!- A felügyelőbizottság az ipartestület gazdálkodását vizsgálja. Hozzátartozik az etikai ügyekben való eljárás is. Örömmel mondhatom, hogy az utóbbi négy évben nem volt ilyen témájú vizsgálatra szükség - állítja ifj. Szőke László, akit nemrég harmadszorra választottak meg újra az előbb említett tisztségre. A bőbeszédűséggel nem „vádolható” aranykoszorús mester 14 évi munkája után nyerte el ezt a rangos szakmai kitüntetést. Talpon maradásában segített, hogy optimista emberként a problémákat kihívásnak, megoldandó feladatnak tekinti. V. K. Területi matematikaverseny kisdiákoknak a „Arany-os Eszbontó” Területi matematikaversenyt rendeztek a minap Salgótarjánban, a zagyva- pálfalvai Arany János Általános Iskola szervezésében az ötödik évfolyamos diákok részvételével. Az iskolai tananyag ismeretén, tudásán kívül az ötletességet, a kreativitást feltételező feladatok sora várta a háromhárom fős csapatokat. A legnagyobb sikert ezúttal is az úgynevezett „kockara- kázás” aratta, amelynek során „Kockaraka”-készlet különféle elemeiből kellett kirakni a megadott formációkat. Az izgalmas vetélkedést, szellemi párbajt végül is a Kodály Zoltán Általános Iskola 5. c osztályának csapata nyerte meg (Domonkos Ferenc, Forgács István és Lovas Dániel személyében). Ezüstérmesek lettek a Gagarin iskola 5. c-sei. Holtverseny alakult ki a Kodály iskola 5. b csapata és az Arany János Általános Iskola 5. d- sei között, így a harmadik helyért külön meg kellett küzdeniük. A bíráló bizottság - a villámkérdésekre adott válaszok alapján - úgy döntött, hogy a bronzérem a Kodály Zoltán Általános Iskola csapatát illeti. Az „Arany-os Észbontó” legjobb kockarakázója Domonkos Ferenc tanuló lett, aki teljesítményéért különdíj- ban is részesült. Továbbképzés Jegyzőklub Szügy - Dr. Kiss László alkotmánybíró tart előadást március 9-én, kedden 10 órakor az úgynevezett jegyzőklub keretében a polgármesteri hivatalban. Téma: A települési ön- kormányzatok szervezeti és működési szabályzatai az alkotmánybírósági határozatok tükrében. A körzet jegyzői, polgármesterei, - akik részt vesznek a programban -, az előadást követően konzultáció keretében tehetik fel kérdéseiket az előadónak. OKOS GAZDÁNAK A FÖLDJE IS MŰVELT! A mezőgazdaság gyors ütemben fejlődik. Most újabb lehetőség kínálkozik arra, hogy nyomon követhesse a változásokat, mert idén ís várja az A Hírlap postpjábóifl A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Nagy sikert arattak a verebélyi kis táncosok „Csak” bécsi keringő ban, amit az szk kölcsönzött ki számukra. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani Taj- tiné Koós Edit pedagógusnak, aki felkészítette a tanulókat erre a bemutatóra. Méltán volt büszke rájuk, hiszen csodálatosan táncoltak. Elismerés és köszönet a táncpartnerként felkért ötödik és hatodik osztályos tanulóknak, akik helytálltak a nyolcadik osztályosok között. Hegedűs Tiborné Mátraverebély A mi kis falunkban - Mát- raverebélyben - rendeztek vidám farsangi mulatságot a közelmúltban. A helyi általános iskola szülői közössége (szk) fáradságot nem kímélve szervezte meg a bált. Régi szokás nálunk, hogy a nyitó táncot a végzős nyolcadik osztályosok mutatják be. Az idén a hagyományos táncegyveleg helyett „csak” bécsi keringőt táncoltak, ami túlzás nélkül állítom, óriási sikert aratott a nézők körében. Öröm volt látni gyermekeinket az álomszép báli ruhákÖröm volt nézni a gyerekeket az álomszép ruhákban Sok taps kísérte a jelmezes felvonulást a mizserfai idősek otthonában Vidám farsangbúcsúztató JflD+fflOEKW 19. NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI ÉS MEZŐGÉP KIÁLLÍTÁS 1999. MÁRCIUS 10-14. NYITVA TARTÁS: 9-17-IG A BUDAPESTI VÁSÁRKÖZPONTBAN &? Látogatóink részére a MÁV menettérti kedvezményt biztosít! AGR0+MASHEXP0 - A KORSZERŰ MEZOGAZDASAG PIACA A minap a mizserfai idősek otthonában - igaz egy kicsit megkésve - farsangi vigasságot rendeztek. Az ebédlő díszítését a személyzet és a gondozottak készítették. Az igazgató úr pár szóval üdvözölte a jelenlévőket és megkezdődött a karnevál. Két kisdiák versmondását követte a jelmezesek bevonulása. A gondozottak gyönyörködtek a szebbnél szebb és ötletesebb jelmezekben, a rövid kis jelenetekben és a fellépő nővérkék, dolgozók. a magukat még jól bíró idősekkel együtt nagyon jól szórakoztatták a jelenlévőket. A sok előadott számból - egyébként mindegyik nagyon jól sikerült- csak egyet szeretnék kiemelni, mégpedig az esküvői ceremóniát. A menyasszony egy férfi ápoló volt, a vőlegény pedig egy csinos nővérke, amit rendkívül jól alakítottak, a vőfély pedig úgy hallottam egy technikai alkalmazott volt, aki jó erős hangnemben menyasszonykikérő rigmusokat mondott. Őket kazári népviseletben követték a vendégek, demizsonnal, süteménnyel felszerelkezve. A menyasszony szokás szerint cukrot dobált a jelenlévők közé, a vendégek pedig süteménnyel kínálták az időseket. A jól sikerült farsangi délutánért az idősek ezúton fejezik ki köszönetüket a vezetőségnek, - külön Zsuzsikának - aki úgy gondolom, ennek az egész rendezvénynek a szervezője volt, ami bizony sok ügyintézéssel, utánjárással történik. A jelmezesek pedig köszönik a sok-sok tapsot. Budai Istvánné Salgótarján