Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-06-07 / 55. szám

M MmpdPä március 6-7., szombat-vasárnap Szeretettel köszöntjük LEONÓRA, INEZ TAMÁS nevű kedves olvasóinkat! A Leonóra az arab eredetű Eleonóra név rövidült válto­zata. Védőszentje Szent Eleo­nóra angol királyné (1291). A Tamás bibliai név görög-latin formája, jelentése: iker. Védő­szentje Aquinói Szent Tamás. A Nap kél: 6.18 órakor, nyugszik: 17.34 órakor. ÜGYELETES RIPORTER vasárnap Jhidellai Ildikó S : (32) 416-455 115 évvel ezelőtt, 1884. március 6-án született Po­zsonyban Orbók Lóránd (képünk) tanár, bábjáté­kos, spanyol író. 1912-ben Vitéz László Bábszínháza címmel része volt a ma­gyar bábjátszás létrehozá­sában. Az első világhá­ború kitörése Párizsban érte, internálták, majd Spanyolországban telepe­dett le, ahol Lorenzo Azer- tis néven író lett. Spanyol és katalán nyelven írt színműveivel a spanyol nyelvterület ünnepelt író­jává lett. A tündér c. szín­művét a Vígszínház mu­tatta be (1915). A szépiro­dalmunkban Kuncz Ala­dár Fekete kolostor c. regényében emlékezett meg róla. 150 esztendeje, 1849-ben ezen a napon fejeződött be az 1848/49-es szabadságharc jelentős ütközete, a szolnoki csata. Damjanich vörössipkásai, Vysocki lengyel önkéntes légiója, Woronieszki dzsidásai, Vécsey hadcsoportja fényes győzelmet aratott az osztrákok felett. „Gyorsan, váratlanul, mint felhőtlen égből lecsapó villám” - írta Jókai - „félkörben jött rohanva a forradalmi sereg a sáncok ellen, mint egy acél ív...” Erősen felhős ég ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A gyakran erősen megnövekvő felhő­zet mellet csak nagyon kevés napsütés várható. Többfelé lesz eső, záporeső, egy-két helyen esetleg zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél több­nyire élénk, néha erős lesz. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 9, 11 fok körül várható. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 9 Balassagyarmat: 11 Szécsény: 9 Bátonyterenye: 10 Pásztó: 10 Ipolytamóc: 9 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Nógrádban Március 6-án, szombaton 10- től 18 óráig Salgótaijánban és környékén; 14-től 22 óráig Rét- ságon és környékén, Szendehe­lyen és Katalinpusztán; 18-tól másnap 2 óráig Bátonyterenyén és környékén; március 7-én, vasárnap 6-tól 14 óráig Ba­lassagyarmaton és környékén, Érsekvadkerten, 14-től 22 óráig Pásztón és környékén, Szé- csényben és környékén, Őrha­lomban és Endrefalván lesz el­lenőrzés. ? Hírlap-horoszkóp Halak (II. 21—III. 20.) A Hold hatására érzelmi szintje megnő, fogékony a szerelemre. Bolygója hozzásegíti a luxus és a jó élet élvezetéhez. Boldoggá teszi egy kellemes körben elfo­gyasztott ebéd vagy gyertyafényes vacsora kedvesével. Önbi­zalma hozzásegíti, hogy maga irányítsa életét. Kos (III. 21-IV. 20.) Alkalma van elgondolkozni, elemezni a múlt és a jövő lehetőségeit, a siker felé vezető lépéseket. Sze­mélyes varázsa, kisugárzása hatalmas, aligha tud bárki is Ön­nek ellenállni. Mágikus erővel hat szerelmesére. Bika (IV. 21-V. 20.) Jobbnál jobb ötletek jutnak eszébe. Szinte az egész világot meg tudná hódítani. Megszállottan végzi munkáját, rendezi otthonát és környezetét, és mindezt élvezettel csinálja. Este aztán jólesik a pihenés, tévézés. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Igen erőteljesek a jótékony bolygómoz­gások. A Neptunusz szárnyakat ad fantáziájának, aminek munkájában és kapcsolataiban megtalálja anyagi és erkölcsi eredményeit. Kedvese kellemes meglepetést okoz Önnek. Rák (VI. 22-VII. 22.) Kedélyállapotának ingadozásán kívül nem sok eseménnyel szolgál ez a hét vége. Csak vasárnap vár­ható változás, mivel megszokott tettereje és energiája vissza­tér. így kedvet érez mindenhez, ráadásul elismerés követi ■k igyekezetét. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Unja az egyhangúságot. Olyan munkákat szeretne, melyek kiemelnék a megszokott keretek­ből, és szellemileg is jobban igénybe vennék. A változás érde­kében tartalékolja energiáit. Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Kicsit nyugtalan, pedig nincs rá külö­nösebb oka. Harmonikus, kiegyensúlyozott hét végére számít­hat. Folyamatosan belelendül munkájába, estefelé alig tudja abbahagyni, amihez hozzákezdett. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Ez a hét vége bonyodalmakkal kezdő­dik. A folytatással már nagyon is elégedett lehet. Komoly sike­reket könyvelhet el, ha engedi, hogy döntéseit megérzései ve- , zéreljék. Skorpió (X. 24—XI. 22.) Szombat, vasárnap, kicsit visszafo­gottnak érezheti magát. Rossz közérzete miatt talán orvoshoz is szalad, aki megnyugtatja és eloszlatja aggodalmait. Kellő önismerettel ezt On is megteheti. Vasárnap este már úgyis rendben lesz minden. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Otthoni kötelezettségeinek csak ne­hezen tud eleget tenni, bár pénzt, fáradságot' nem kímélve, mindent megtesz családjáért. Házastársával vagy partnerével nézeteltérésekre kerülhet sor, amelyben sajnos, Ön húzza a rö- videbbet. Bak (XII. 22-1. 20.) Kerülje, hogy agyondolgozza magát, hogy túl sok kötelezettséget vállaljon. Most igazán megenged­heti, hogy kényeztesse magát. Megérdemli, hogy lazítson, s hogy vásároljon egy pár divatos, tavaszi cuccot, aminek örül. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Ön teljes képzelőerejével tud arra kon­centrálni, amit csinál. Precíz és lelkiismeretes, elkerüli a hibá­kat. Ragyogó elképzeléseit mágikus erővel elfogadtatja kör­nyezetével. Szinte örömmel teljesítik az Ön kívánalmait. felit * # ______Hétfői Lapunkból______ 60 éves és ötven éve kántorizál Messze földön híresek a ba­lassagyarmati katolikus plé­bániatemplomban megtartott hangversenyek, amelyeken gyakran igazán neves éneke­sek és hangszeres művészek is fellépnek a közönség nem kis örömére. A szervező, Varga János kántor, a Szent Felícián kórus karnagya még a rendszerváltozás előtt indí­totta be a templomi koncert­sorozatokat. Szinte hihetet­len: az idén hatvanadik élet­évét betöltő Varga János már ötven éve kántorizál! Hat szám - egy nyeremény! V, HÉT A HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány E heti nyertesünk; Tőzsér Ferenc, Kazár. GRATULÁLUNK! Á MAI NYI :ROS2AM; llti 0 i i [JJ io Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: 6:3, avagy játszd újra tutti... Magyar vígjáték. 20.00 órától: Ronin. Feliratos amerikai akcióthriller. Apolló Kamara, 16.00 és 18.00 órától: Ronin. Feliratos am. akcióthriller. 20.15 órától: 6:3 avagy, játszd újra tutti... Magyar filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 13.30 órától: Csenő manók. Amerikai vígjáték. 17.45 órától: Az Utolsó dobás. Amerikai akciófilm. 20.00 órától: Démoni csapda. Színes amerikai thriller. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Félelem és reszketés Las Vegasban. Színes amerikai film. IC Március 4-i &ENÚ nyerőszámok 1 4 8 9 10 20 22 23 29 33 37 46 49 56 61 62 64 72 77 80 Lába kelt kanalak Oslóban a nyitott ajtók napján a város polgárai a kávézgatás után az 500 ezüst kávéskanálból 275 darabot elloptak. A tanács azért hirdette meg e programot, hogy közelebb kerüljön a város lakói­hoz. A rendezvényt a Nobel-dí- jak átadására is szolgáló díszte­remben tartották. HaHoTa Felismerés- Már akkor tudtam, hogy nem kívánt gyerek va­gyok, amikor haj­szárítóval kellett játszanom a fürdőkádban. Elemterefere-Szép a ruhád, hol vet­ted?- Sehol. Az anyukám Varta. Huncut beteg A gyógyfürdőben beszél­getnek a betegek.-Hogyan lehet az, hogy ha a lábadat masszírozzák, te mindig nevetsz, én meg ordítok a fájdalmamban?- Én mindig az egészsé­ges lábamat nyújtom oda. Tündérmese A tündér figyelmeztetően felemeli az ujját.-Jól gondold meg, mit kérsz! Figyelmeztetlek, csak egyetlen kívánságodat tudom teljesíteni!-Azt szeretném, ha vé­konyabb lenne a combom!- Csak magaddal törődsz, másra nem gondolsz?-Jól van na, akkor azt kérem, hogy minden nőnek vékonyabb legyen a combja! Kocsmában-Te meg mit keresgélsz olyan izgatottan a zsebed­ben?- Csak azt szeretném tudni, hogy szomjas va- gyok-e még? A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből - A. tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből Vádlottak padján a fél világ Nem mondhatnám, hogy minden bíró legtitkosabb vágyai közé tartozik hétéves ügyeket tárgyalni, egy napra tizenhat embert megidézni, de közülük csak hármat élőben látni, menthető ok­ból memóriazavaros tanúkkal küszködni, s közben tizenötször napolni, halasztani, szakértőt kirendelni és felülvéleményez­tetni. Nos, az élet nem kívánságműsor, szép példa erre Cs. I. esete, amelyben eddig „elkopott” néhány bíró, védő, meg egy pár rendőr - s amelyben ennek ellenére nyitott maradt az az izgalmas kérdés, hogy a vádlott bűnös vagy ártatlan? ... Az odáig világos, hogy volt egy autó, ami 1992. február 17-én éj­jel Visegrád és Pilisszentlászló között elhagyta az úttestet és fel­csavarodott két fára. Még az sem vitás, hogy az esetnek két halottja volt, meg két sérültje, s az autót Cs. I. vezette. Minden más, ami az ügyben felmerült, csak feltéte­lezés, illetve vád, amelyről nem- hogy jogerősen nem döntöttek, de eddig még az első fokú eljárást sem sikerült lefolytatni. Éhhez ugyan a vádlott is hozzájárult némileg, hiszen egy időben elfo­gatóparanccsal keresték, de bő­ven voltak bajok a halált okozó it­tas járművezetéssel vádolt férfi el- majd feltűnése előtt és után is. A problémák gerincét a rend­őrségi jegyzőkönyvek jelentették: a sofőr annak idején többször be­ismerte, most viszont már határo­zottan tagadja, hogy ivott - pon­tosabban, hogy az ütközés előtt ivott; a korábbi beismerő vallo­másokat visszavonva indoklásul többnyire annyit közölt: „nem tu­dom, ez hogyan került a jegyző­könyvbe”. Az „akkoriban minden papírt aláírtam, nem tudom, hol született ez a nyilatkozat” kitétel egyéb­ként még többször előkerült, s a jegyzőkönyvek hitelességéről fo­lyó vita már az ügynek először nekigyürkőző Buda Környéki Bí­róságon is nagyban folyt. A vége az lett, hogy a védő feljelentette a tanács elnökét közokirat-hamisí­tás miatt, ám a Fővárosi Ügyész­ségi Nyomozó Hivatal megta­gadta a nyomozást. Ilyen előzmények után érkezett el 1997. december 10-e, amikor Cs. I. már harmadszor nem jelent meg a tárgyaláson (tizenhétszer viszont igen), így a bíróság ügyé­szi indítványra elrendelte előzetes letartóztatását. A védő a döntést megütközéssel fogadta, mond­ván: a vádlott csupán betegsége miatt maradt távol. A betegség valószínűleg speciális külföldi gyógykezelést igényelt, mert a le­tartóztatást elrendelő végzésnek a rendőrök képtelenek voltak ér­vényt szerezni, tudniillik Cs. I.-t sem égen, sem földön nem lehe­tett megtalálni, még hónapokkal később sem. Mivel a vádlott „ismeretlen he­lyen tartózkodott”, az eljárást fel­függesztették, a Pest Megyei Bí­róság pedig tavaly áprilisban megszüntette az előzetes letartóz­tatást. Ez utóbbi aktust a védő úgy értelmezte, hogy már az elrende­lés is törvénysértő volt, így hát ismét feljelentette a bírónőt, jog­ellenes fogva tartás bűntettének kísérletei!) miatt. Ezúttal sem volt szerencséje, az ügyészek megint megtagadták a nyomozást - mert a cselekmény nem bűncselek­mény -, s ugyanez lett a sorsa dr. P. K. harmadik feljelentésének is, amely hivatali visszaélést rótt fel a Buda Környéki Bíróság bí­rójának. A sokadik, nyomozást megta­gadó határozat után a Pest Me­gyei Bíróság elnöke megunta a dolgot, s most már ő jelentette fel az ügyvédet hamis vád bűntette miatt - de hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, dr. P. K. is felje­lentette az elnököt nagy nyilvá­nosság előtt elkövetett rágalma­zás címén. Ezúttal viszont a köz- társasági elnökön bukott meg a dolog, ő ugyanis nem járult hozzá a bíró elleni büntetőeljárás lefolytatásához. A tavaly végre előkerült Cs. I. sem sokáig örülhetett annak, hogy visszavonták az elfogatópa­rancsot: hiába lobogtatta a bírói végzést, már másnap előállították a szentendrei kapitányságra, s az intézkedés határozottságát jól mu­tatja, hogy a rövid látogatás során a férfi egyik foga is odalett. Ebből az alkalomból megszületett az ügyben az ikszedik feljelentés is (jogellenes fogva tartás bűntette miatt), az ügyben a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálódik. A hosszas huzavona azért ho­zott néhány - kétes értékű - eredményt: a Buda Környéki Bí­róság valamennyi bíróját kizárták az ügy elbírálásából, dr. P. K.-t pedig idén januárban a Budapesti Ügyvédi Kamarából, igaz, állító­lag nem a Cs.-ügy miatt, s nem is jogerősen. Most tehát újabb (számításaink szerint már vagy a harmadik) védő lépett be az ügybe, amely erős hasonlóságot kezd mutatni egy tengeri kígyó­hoz, s amelynek tárgyalása már­ciusban is folytatódik a Legfel­sőbb Bíróság által kijelölt Balas­sagyarmati Városi Bíróságon dr. Tóth Bars tanácsa előtt. Soós József »TA r<T\ i tx ,.3f ttttvt ti Kiadja: Nógrádi Média Kft. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: \j||| D A T| |J|Í UTDT AD DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. 1 y \JVjJV/ll/ MEGYEI IIUaLÍíI Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és ‘y“"* ‘"»"-«»'i “■'"*"»» g™*61 terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIH1R Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. Körömfestés a divat Japánban - De nem a ha­gyományos, hanem a mintázott. fotó: FEB-Reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom