Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

Hazai Körkép 5. oldal 1999. március 1., hétfő Orbán Viktor szerint most nem kell pótköltségvetés A NATO-tagság kibírható teher Mától: szigorúbbak lesznek a büntetőjogszabályok Súlyos bűnökért - valódi életfogytig A múlt év végén elfogadott új büntető törvénykönyv (Btk.) mai hatályba lépésével jelentősen szigorodnak például a ká­bítószerrel, a robbanóanyaggal és robbantószerrel, a lőfegy­verrel és lőszerrel való visszaélés, továbbá a fegyvercsempé­szet és az embercsempészés büntetési tételei. A magyar gazdaság 1999-ben - és reményeim szerint az utána következő három-négy esztendőben - a polgárok számára egyre több lehetősé­get nyújt majd. Ez az idén is 4-5 százalékos gazdasági nö­vekedést jelent - mondta a kormányfő a rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Az esetleges pótköltségvetést illetően - amelyet az ellenzék vetett fel - a miniszterelnök ki­jelentette: az év fordulója pénzügyi-költségvetési szem­pontból mindig zavaros. „Én azt mondom, várjuk meg az első negyedév végét, nézzük meg, hogy a második negyedév első felében milyen számok mutatkoznak, és akkor térjünk vissza erre” - jelentette ki. A kormány a következő évre olyan költségvetést próbál ké­szíteni, amely nem egy eszten­dőre lenne érvényes. Ily módon egy rugalmasabb rendszerben megoldható lenne, hogy a vár­ható béremelések már január- tól-februártól érzékelhetők le­gyenek, mondta a kormányfő arra reagálva, hogy egyes szak- szervezetek sztrájkra készülőd­nek a közalkalmazottak és az egészségügyiek béremeléséért. A NATO-tagsággal azt a kö­telezettséget vállaltuk, hogy minden esztendőben a nemzeti össztermék 0,1 százalékával növeljük a hadi kiadások mér­tékét. Ez vállalható, nem köny- nyű, de kibírható teher - jelen­tette ki a miniszterelnök. Hozzátette: semlegesség ese­tén, ha Magyarországnak saját erőből kellene kiépíteni egy el­fogadható szintű védelmi rend­szert, ennek forrásait a követ­kező 15-20 évben a magyar költségvetés képtelen lett volna előteremteni. Az árvízről szólva a kor­mányfő bejelentette, hogy a gá­tak védelmére szükséges pénz rendelkezésre áll. Az ár levonu­lása után lehet hozzálátni a nagyarányú gátépítéshez, még­hozzá közmunkából, hogy az ott helyben élők munkalehető­séghez jussanak, és segély he­lyett bért, közmunkabért kap­hassanak - mondta a miniszter- elnök. A belvíz megszüntetése pénzügyi szempontból sokkal nehezebb. Ezt a problémát a kormány egyedül nem tudja megoldani, ezért a veszélyezte­tett helyeken élőket arra kérte a kormányfő, hogy tegyenek meg mindent a károk megelőzéséért, enyhítéséért. Orbán Viktor szerint a belvi­zek ellen is megoldást jelentene a nemzeti földalap felállítása. Ennek révén ezek a földek ki­válthatók lennének nem belvi­zes területen lévő földekkel. „Az államnak ilyen értelemben szerepet kell vállalnia a föld- forgalom alakításában, és akkor eleve csökkenteni tudjuk a bel­víz által veszélyeztetett terüle­tek mértékét. A mezőgazdasági miniszter úr dolgozik ezen, és úgy látom, jó kezekben van az ügy, jó ütemben haladunk előre” - mondta. A miniszterelnök szerint nincs az országban kilátástalan- ságot sugalló hangulat. „Amerre én járok az országban, mindenhol azt tapasztalom, az emberekben az a meggyőződés erősödik, hogy érdemes még egy kicsit többet dolgozni, még egyszer végiggondolni család­juk sorsát, újratervezni a jövőre vonatkozó elképzeléseket, mert úgy tűnik, hogy minden téren nagyobbak lesznek a lehetősé­gek - jelentette ki végül Orbán Viktor. Aki április 29-én 24 óráig be­szolgáltatja a rendőrségnek az engedély nélkül tartott lőfegy­vert, lőszert, robbantó- és rob­banóanyagot, az ellen nem in­dítható büntetőeljárás, tehát nem vonható felelősségre. A jogszabályváltozások szerint a jövőben önálló bűn- cselekményként szerepel a Btk.-ban az újszülött meg­ölése, az emberkereskedelem, a kábítószer készítésének elő­segítése, a bódult állapotban történő járművezetés, a nem­zetközi szerződés által tiltott A tervezet az oktatás tartalmát kívánja korszerűsíteni és gaz­dagítani, s ennek alapján isko­latípusonként új kerettanter- veket bevezetni. E terveket ez év december 31-éig adják ki az iskoláknak. Az egyes in­tézményeknek pedig legké­sőbb 2001 szeptemberéig kell a kerettanterveket és a saját pedagógiai programjukat ösz- szeegyeztetni. A módosításokban központi szerepet kap az oktatás minő­ségének javítása és az ellenőr­zés kiépítése. Ezzel kapcsolat­fegyver alkalmazása vagy az azzal való visszaélés, a ma­gántitok jogosulatlan megis­merése, a jogosulatlan titkos információgyűjtés, valamint a visszaélés teljesítményfokozó szerrel, vagy módszerrel. Lehetővé válik a valóban életfogytig tartó szabadság- vesztés kiszabása minden olyan bűncselekmény eseté­ben, amely ezzel a büntetéssel torolható meg. A kiszabható pénzbüntetés maximuma 3,6 millióról 10,8 millió forintra, míg a pénzmellékbüntetés ban még ebben az évben fel akarják állítani az Országos Értékelési és Vizsgaközpon­tot, amely várhatóan 7-9 vi­déki fiókkal működik majd. A központ felülvizsgálná többek között a pedagógusok képesítését, az osztályok átla­gos létszámát, és gondozná a szakértői rendszert is. Távlati tervként pedig megkezdené a független érettségi vizsgabi­zottságok felállításával kap­csolatos munkákat. A közoktatásban évente mintegy 500 milliárd forintot maximuma 2 millióról 10 mil­lióra emelkedik. A jogalkotó kiterjesztette azoknak az eseteknek a körét, amelyekben a pénzmosás tényállása alkalmazható, to­vábbá kibővül a bankkártyával való visszaélés bűncselekmé­nye, ezután az is büntethető, aki elfogadja a hamis bankkár­tyával történő fizetést. Módosul a bűnszervezet törvényi meghatározása, és a vagyonelkobzás szabályozása. Kizárt lesz bűnszervezet tagja­inak feltételes szabadlábra he­lyezése, és büntetésük végre­hajtásának felfüggesztése. A parlament törvénybe fog­lalta a büntetés végrehajtásá­nak elhalasztására vonatkozó részletes rendelkezéseket is. költenek el, s ennek nagy ré­szét mindenféle központi el­lenőrzés nélkül, mondta a he­lyettes államtitkár, és hozzá­tette: a módosításokban sze­replő javaslatok e „csaknem két bős-nagymarosnyi” pénz felhasználásának központi el­lenőrzését is célozzák. A törvényjavaslat az egyes tantárgyak között mutatkozó súlyponteltolódásokat is kor­rigálná. A szakértők ugyanis azt tapasztalták, hogy az ide­gen nyelvek, valamint a ma­tematika oktatása sok iskolá­ban még a meghatározott ma­ximális óraszámot is túllépi, míg a készségfejlesztő és a természettudományi tárgyak háttérbe szorultak. Lassú javulás. A belvízzel el­öntött terület országosan meg­haladja a 250 ezer hektárt, de az elmúlt napokhoz viszonyítva, a melegebb idő ellenére sem nö­vekszik a korábbi ütemben. Az Országos Vízügyi Főigazgató­ság vasárnapi jelentése szerint a lassulás a védekezés mellett a száraz, napos és szeles időnek köszönhető. Négy megye - Bé­kés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok - több mint 100 településén folynak belvízvédelmi munkálatok. Alkotmánybíróság. A taláros testület mai teljes ülésén meg­tárgyalja, helyt adjon-e annak a beadványnak, amelynek szer­zői kifogásolták, hogy az Or­szágos Választási Bizottság megtagadta a halálbüntetés át­meneti visszaállításával kap­csolatos népszavazási kezde­ményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. Olvadás? Az MSZP figye­lemre méltónak minősíti Stumpf István miniszter leg­utóbbi nyilatkozatát, hiszen az a kormány részéről eddig fe­leslegesnek tartott, sőt konkré­tan is elutasított párbeszéd mellett foglalt állást - jelen­tette ki Kovács László a párt országos választmányi ülése után. A pártelnök megje­gyezte: nem tudják, hogy ez a miniszter személyes vélemé- nye-e, vagy élvezi a koalíció, de legalábbis a miniszterelnök támogatását. Kijelentette: az MSZP változatlanul kész az együttműködésre. Új hitvallás készül. Az SZDSZ Országos Tanácsa ápri­lis 11 -re összehívta a párt kül­döttgyűlését, amelynek fő napi­rendi pontja az alapszabály módosítása, és a Szabadelvű hitvallás című dokumentum megerősítése - közölte Magyar Bálint pártelnök. Előtérben a készségfejlesztő és a természettudományos tantárgyak kerettantervek készülnek Az Oktatási Minisztériumban elkészült a közoktatási tör­vény módosításának tervezete. Az erről szóló munkaanyagot pénteken fogadta el a miniszteri értekezlet - közölte szomba­ton Környei László, a tárca helyettes államtitkára. VÁLTSON BANKSZÁMLÁT! Szolgáltatásainkról kérjük érdeklődjék fiókunkban: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 1-9. Tel.: (32) 520-150

Next

/
Oldalképek
Tartalom