Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-25 / 70. szám
március 25., csütörtök Szeretettel köszöntjük IRÉN és ÍRISZ nevű kedves olvasóinkat! Az Irén görög eredetű név, jelentése: béke. Védőszentje Szent Iréné, aki 300 köröl szenvedett hite miatt máglyahalált. A katolikus az ortodox és a görög katolikus naptárban az Úr megtestesülésének hírüladása. Szűz Mária örömhírvétele, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. A Nap kél: 5.38 órakor, nyugszik: 18.03 órakor. 85 évvel ezelőtt, 1914. március 25-én halt meg a franciaországi Maillane- ben Frédéric Mistral (ejtsd: Frédérik Misztrál) (képünk) francia (provan- szál) költő, aki a dél-francia nép életének, szokásainak ábrázolásával, az itteni tájak leírásával a pro- vanszál irodalom újjáéb- resztője lett. Fő műve a 12 énekből álló Miréio hősi eposz (1859). 1904-ben műveiben a dél-francia nép lelkűidének ábrázolásáért és provanszál filológiai munkásságáért Echagaray-jal megosztott Nobel-díjat kapott. 155 éve, 1844-ben született a Bihar vármegyebeli Nagyszalontán Arany László költő, író. Négyéves volt, amikor Petőfi a hozzá címzett bűbájos verssel megajándékozta. Költői elbeszélése a Hunok harca, fő műve a Délibábok hőse. ÜGYELETES RIPORTER Szabó Gy. Sándor ^ : (32) 416-455 295 éve, 1704-ben született Faludi Ferenc. Legismertebb írása a Téli éjszakák (1787) című keretes elbeszélésgyűjtemény. Válogatott művei 1985-ben jelentek meg Fortuna szekerén okosan ülj címmel. Kevés felhő, meleg ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A száraz levegőnek köszönhetően, ami éppen felettünk tartózkodik, ma szinte zavartalan napsütésre számíthatunk. Túlnyomóan derült lesz az ég, így csapadék sehol sem várható. A déli szél napközben többfelé megélénkül. Délutánra 15, 17 fok körüli értékre melegszik a levegő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 15 Balassagyarmat: 16 Szécsény: 15 Bátonyterenye: 15 Pásztó: 16 Ipolytamóc: 16 Miniatűr világ műanyagból - Az USA-beli Carls- badban megnyílt a legújabb legoland: a városka valamennyi épülete a dániai legogyár építőkockáiból készült. ifc >fy ífí 5f?3fí5fC [jfcjfcífciífc % * * * 5jc * MI VAR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * # Kos (III. 21-IV. 20.) Napvilágra kerül egy kisebb - vagy nagyobb vétke, ami nyomasztotta lelkét. Vállalja a korábbi botlásait, és teljesen felszabadul, hogy nem kell tovább titkolóznia. Az idő lassan múlik, mégsem szabad sürgetni a dolgokat. Bika (IV. 21-V. 20.) Kissé zavartnak látszik, mert nem találja meg gondolatainak, érzéseinek a megfelelő kifejezési formát. Viselkedése mégis tiszteletet ébreszt. Kellemes órákat tölthet barátaival vagy szerelmével. Ikrek (V. 21-VI. 21.) A csillagok bátorságra és vállalkozásra ösztönzik. Merész játszmákban nyerő lehet. Pénzügyei kiválóan alakulnak, éles eszét jól tudja használni a tőzsdei műveletekben. Szerelemben nem ismer lehetetlent. Rák (VI. 22-VII. 22.) Váratlanul egy újabb feladatot kell megoldania, ami alól nincs kibúvó. A megterhelést elég jól bírja, de a nagy sietségben több hibát is elkövethet. Pénzügyi helyzete stagnál, most semmilyen külön bevételre ne számítson. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Kellemetlen napra számíthat. Heves viták lehetnek partnerével és eléggé feszült a hangulat családjában is. Meglepő fordulatok sincsenek kizárva. Legyen elővigyázatos! Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Fizikailag ragyogó állapotban van és jókedve ösztönzőleg hat környezetére is. Tele van tervekkel, reményekkel és vágyakkal. Most minden sikerülhet. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Ma vagy holnap jó lenne befejezni azt a munkát, amibe még a héten belekezdett. Utána viszont nem ártana lazítani. Itt az idő, hogy kedvére kibeszélgesse magát. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Munkahelyén rég várt változásokra számíthat. Bármilyen váratlan esemény is történik, ne veszítse el a fejét. Kis bátorsággal minden a legszerencsésebben alakulhat. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Amit lehet, azt intézze el még húsvét előtt, hiszen most segítik a Nyilas jegyűt a csillagok. Ne ijedjen meg attól sem, ha kisebb-nagyobb kockázatot kell vállalnia. Ahhoz a pénzhez azonban, amit egy bizonyos célra gyűjtöttek, ne nyúljon. Bak (XII. 22-1. 20.) Önnek most jól megy sora, nincs oka panaszra. A gyerekek teljesen elvarázsolják, élete megszépül és érzelmekben gazdagabb lesz. Vigyázzon egészségére, mert nagyon csalós a tavaszi meleg. Vízöntő (I. 21-11. 20.) A Vízöntők számára most kedvező a csillagállás. Változatos, érdekes feladatokat kapnak, és nagyra értékelik tevékenységüket. Most megcsillogtathatja Ön is tehetségét. Kedvese állandóan Önre gondol. Halak (II. 21—III. 20.) A Halak jegy szülötteinek legszerencsésebb napja a csütörtök. Felül tud emelkedni a körülményeken és ki tudja használni a bolygók pozitív energiáit. Hosszú távú tervei sorra valóra válnak. Váratlan örömökben és meglepetésekben részesül. * W &&&&&&&&& __________Holnapi Lapunkból__________ S zer (etet) - Szeretettel a szer ellen Kár érte a pénz - mondta a lány augusztusban, amikor először kacérkodott az ismeretlennel. Mégis mixelte barátnőivel az ital-gyógyszer káros kotyvalékát. A szeptemberi dizsiben rosszul lett az extazitól, s már hanyagolta az iskolát. Aláírást hamisított, meglopta a szüleit. Novemberre eladta személyes holmijait, csuklópántra valót azért hagyott. Bukásra állt, s karácsonyra új fecskendővel lepte meg - magát, az új esztendő a balesetin köszöntött rá. HaHoTa jr Március 23-i tojó nyerőszámok 1 5 7 9 11 25 36 39 46 47 50 54 57 61 62 64 67 73 79 80 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Március 25-én, csütörtökön, 6-tól 14 óráig: Salgótarjánban és környékén; 14-től 22 óráig: Bátonyterenyén és környékén; 14-től 22 óráig: Balassagyarmaton és környékén számíthatnak a gépkocsivezetők műszeres sebesség-ellenőrzésre. Alomautó Hosszú évek keserves kuporga- tása után a félj közli:- Drágám, végre van már annyi pénzünk, hogy meg- vehessük azt az autót, amire 1979-ben kezdtünk gyűjteni.- Tyűha! A vadonatúj Cadillacet?- Nem, az 1979-est! Osztálytalálkozó Hajdani egyetemisták húsz év után találkoznak. Emlékszel, milyen kis kövér, pipo- gya fráter voltam? - kérdi az egyik. - Nekiálltam edzeni és ma már maratonit futok.- Pompás, - mondja a másik.- És emlékszel, milyen félénk voltam? Milyen gyönge tanuló? Nahát, elvégeztem egy szónoklattani tanfolyamot és most évente százezreket szórakoztatok színpadi fellépéseimmel.- Pompás.- Na és te? Változtál?- Ó hogyne. Emlékszel, milyen brutálisan őszinte voltam, ha valaki untatott? A szemébe mondtam, hogy nem érdekel. Ma már csak azt mondom: pompás. Jó tanács- Többször is előfordult, hogy munkából hazajövet más férfi karjában találtam a feleségemet. Mitévő legyek?-Nem is tudom. Vállalhatnál túlmunkát. Moziműsor TTHTrmTnrm nun rrrmn rnnmiTTTTmTnrnrnTi Salgótarjáni Apolló, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Szükségállapot. Szinkronizált amerikai akciófilm. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Good Will Hunting. Színes, feliratos amerikai film. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Patch Adams. Színes amerikai film. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Keresd a nőt. Színes szinkronizált amerikai Szécsényi mozi, 18.30 órától: Chipkatonák. Amerikai computeranimáció. Rádió- és televízióműsor-ajánlat Uh nmt jEuLiÉij KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4,40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika. 7.00 Krónika. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyors- fénykép... 9.04 Napközben.11.05 A Szabó család. 11.35 Fejezetek az Inyesmesterség köréből. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50Tör- vénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Mária-motetták. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Körmondat 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Vukovics Sebő emlékirata. 20.04 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.04 Magyar dzsessz. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késő esi krónika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó. 23.04 Mindenki zeneiskolája. 23.33 Népszerű dallamok 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. 7.33 Közlekedés. 8.45 Sport- reggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.01 Hírek. Időjárás. 9.05 Közlekedés. 9.10 Kabaréperoek. 9.40 Gondiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 VerkH. 13.01 Hírek. Időjárás. Sport. 13.06 Közlekedés. 1380 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz- játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 A P. Mobil felvételei. 21.00 Hírek. 21.04 A radikal magyar hölgyek. 22.00 Modemkfők. 22.30 Menza. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.45 Hajnali gondolatok. 5.50 Határtól határig. 6.00 Szabadság tér. 9.00 Bor és hatalom. 9.40 Kincsestár. 11.05 Erdőkerülő. 11.30 A szerelem jogán. 12.00 Híradó. Időjárás. 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.30 Uni-jó 12.40 Második lehetőség (10.) 13.25 Hagedorn lánya (10.) 14.15 Ahubulák 15.10 Szívtipró gimi 16.00 Rondó 17.00 Hazanéző 17.45 Körzeti híradók 18.00 A zsidó hitközségek műsora 18.20 Hangszál(l) 18.45 Mackó apó meséi 19.00 A bestia (br. sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szomszédok 20.30 Kincsestár-kabaré 21.00 Lámpaláz 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenó 22.30 Világ-kép 23.00 MM 23.10 Ki kopog az ajtómon? (amerikai film) 8.00Tudóra. 9.00 Aktuális. 9.20 Néprajzi értékeink. 9.30 Tanoda. 10.30 Szomszédok. 11.00 Tanoda-plusz. 12.00Telesport magazin. 12.30 Híradó. Időjárás. 12.45 AKT. 12.55 Lezáratlan akták. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Bor és hatatom. 15.30 Dallamról dallamra 16.00 Repeta 17.30 Kincsestár (ism.) 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 19.50 Van öt perce? 20.00 Híradó 20.30 Remekművek 21.15 Visszatérés Édenbe (16.) 22.05 Telesport Műkorcsolya- és jég- tánc-vb 23.05 Mélyvíz 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy. 9.45 Satöbbi. 10.15 Színkép. 10.45 Follow me. 11.10 Segíts magadon! 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat. 12.30 Kedves nővérkék 13.00 Boeing-Boeing (amerikai vígjáték) 14.55 Marimar (mex. sor.) 15.15 Kakuk! (talkshow) 15.45 Kassandra (8.) 16.35 Gazdagok és szépek (377.) 17.00 Sunset Beach (139.) 17.50 Százmillió 18.15 Szerencsekerék extra 18.35 Plusz 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.45 Légi zsaruk (német sorozat) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estél Magyarország! 22.45 Fonó nyomon 23.00 Magyarország holnap 23.30 A Duna krónikája 24.00 Jolly Joker (német sorozat) 0.50 Vers éjfél után 9 5.50 Nap-kelte 9.00 Esti gyors (ism.) 12.55 Video Hits No. 1 17.05 72 óra 17.35 Santa Barbara (12.) 18.30 Hír3 19.00 MASH (am. sor.) 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Úrhábom: 2063 (18.) 20.50 Minden gyanú felett (amerikai thriller) 22.35 Esti gyors 23.30 Santa Barbara (ism.) 0.20 72 óta (ism.) DUNA TV 5.30 Virradóra. 9.10 Régiók. 9.45 Muzsika-szó. 1025 Néptáncok. 10.40 Jenny. 11.55 Vers. 12.00 Lapszemle. Hírek. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Anziksz. 12.45 Helikon. 1325 Ló és ember. 14.15 Amit a sajtokról tudni kell. 14.45 Győztesek és vesztesek. 15.30 Az óceán lánya. 16.00 Katedra nélkül. 16.10 Urunk élete. 16.25 Nyetvőiző. 16.55 Uhuka, aki egész nap a tévét nézte 17.00 Figyelj! 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Az apa helye (francia film) 20.35 Bartók Béla: A csodálatos mandarin (részlet) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Szubjektív színházi kalauz 21.45 Játéktér (magazin) 22.15 Bástyasétány 74% (magyar zenés vígjáték) 23.40 Híradó 23.55 Vers 24.00 Genézis - Csütörtök SZÍV TV 7.00 Könnyűzenei kirakat 8.00 Music Box 16.30 Agrárpiac (ism.) 17.00 Lesen (ism.) 18.00 Könnyűzenei kirakat 19.00 Közhír 19.30 Utazzon velünk! 19.45 Ki ő? 20.00 Sportműsor 22.30 Közhír (ism.) 23.00 Könnyűzenei kirakat 24.00 Utazzon velünk! (ism.) 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko (ism.) 7.30 Clarissa (ism.) 8.00 Popeye; Deify (ism.) 10.00 Kísértetjárás a Harring- ton-házban (ism.) 11.00 Music Box 13.30 Én kicsi pónim 15.00 Olyanok, mint mi (amerikai film) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Jaj, a szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Én kicsi pónim (15-16.) 19.00 Kapásjelző 19.30 Hír-M (híradó) 20.00 Mentsük meg a jávor- szarvast! (am. film) 21.50 Sárkányvirág (am. pszicho-thr.) 23.40 Hír-M (ism.) 0.10 Kapásjelző (ism.) RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt! 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Pont hu 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Lois és Clark (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Gyilkos sorok (30.) 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.05 Sweet Valley A pletykafészek 16.30 Az első csók (271.) 17.00 Meri vagy nem meri? 17.05 Lois és Clark (63.) 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (73.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (213-214.) 20.00 seaQuest DSV A mélység birodalma Ördögárok 20.50 Nikita, a bérgyilkosnő (5.) 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 Megdöbbentő világ 23.00 Az erkölcs nevében (francia film) 6.30 így készült: Ha ölni kell 7.00 Jo barátok 7.25 Sztárközeiben: Dennis Quad 7.50 Ellopott elefánt 9.25 Egy htján túsz 11.00 Fránya macska 12.30 A milliókat érő arc 14.05 Percy, a parkőr 14.35 Egy kölyök Artúr király udvarában 16.05 Túlélni Picassót 18.10 Francia csók 20.00 A hullámok rabjai (angol vígjáték) 21.40 így készült: Légörvény 22.05 Melrose Place (amerikai sorozat) 22.50 Egy híján túsz (amerikai vígjáték) 0.25 Nyerő páros TARJÁNI TV 18.00 Action Man 18.25 Filmajánló 18.30 Keresd a párját! 18.38Szevasztok! 18.50 Programolló 19.05 Kvíz telefonos játék 19.10 Nyelvvizsgára készülnek 19.40 Kiállítás Mihályfi Ernő gyűjteményéből 19.45 „Kallódó vagyonunk, a gyermek” 20.30 Úriemberhez nem illő (angol film) NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT BATOMTEREKYE. PÁSZTÓ n£riAO SALOÚTARIAN, SZÉCSÉNY VÁROSOK 6S KORNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső n. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árashálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.