Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-20-21 / 66. szám
1999. március 20., szombat SZÉCSÉNY Regionális idegenforgalmi tanácskozás Hollókőn Legyen vonzóbb ez a táj (Folytatás az 1. oldalról) eredményeiről a testület pénteken Hollókőn tartott ülésén a főtitkár, dr. Czeglédi József számolt be. A nagyrégió tavaly több ízben közösen jelent meg külföldi kiállításokon és vásárokon, valamint számos hazai rendezvényen. Elkezdődött a tájegységet bemutató kiadványok megjelentetése is. Az ez évi tervekről a főtitkár elmondta, hogy 23 milliót kívánnak pályázatok támogatására fordítani. A piacszervezésre szánt tízmillió forintot elsősorban hét külföldi, idegenforgalmi kiállításon való közös megjelenés céljaira költik. Millenniumi kiadvány és egy eseménynaptár elkészítésére, kiadására is készülnek. A pályázatok közül elsősorban azokat kívánják támogatni, amelyek a meglévő kirándulóhelyek rendezését, kistérségi, idegenforgalmi fejlesztési tervek megvalósítását, illetve új turisztikai kiadványok megjelentetését segítik elő. Annak érdekében, hogy a régió minél vonzóbb legyen a turisták számára. Kiemelt feladatának tekinti a bizottság a tájegység méltó képviseletét a millenniumi nagyrendezvényeken, s továbbra is nagy figyelmet szentel a kistérségi idegen- forgalmi bizottságok felállításának. Az ülés külön napirendi pontban foglalkozott az Utazás ’99 kiállításon való részvétellel: a Közép-Duna-vidék 113 négyzetméteren mutatkozik be, az érdeklődők a térség bor- és gasztronómiai kínálatával is megismerkedhetnek. (m.j) Megrendezték a kémiaverseny megyei döntőjét Hárman jutottak tovább * Megyei Körkép ________|jp bátonyterenye H árom hónapja termel a varroda - Százhetven dolgozónak van munkája Szügy hétköznapi csodái Világpiacra termelni csak világszínvonalú technológiával lehet - Elégedettek a tulajdonosok Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnáziumban rendezték meg a napokban a 31. Irinyi János középiskolai kémiaverseny megyei döntőjét. A döntő egy elméleti és egy gyakorlati fordulóból állt, amelyen a részt vevő diákok magas szintű szaktárgyi tudásról tettek tanúbizonyságot. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet a középiskolák 9-10. osztályosainak szervezte, melynek jelentősége az, hogy lehetőséget ad a diákoknak tudásuk összemérésére, a választott - vegyészi, orvosi, környezetvédő - pályára való alapos felkészülésre. A háromtagú versenybizottság - Herczegné Varga Ilona elnök, Gyarmati Attila és Földi Montika szaktanárok - értékelése alapján az A húsvét, a tavaszi szünet és az évszak jegyében vidám Tapsi- show-ra várja a gyerekeket március 27-én szombaton a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ Az előző évi, tetszéssel fogadott kezdeményezést megismételve ennek a napnak is része lesz a tapsifülesek három napig látható kiállításának megnyitása. Ehhez azt kérik a szervezők, hogy március 22-én vagy 23-án hozzák el a művelődési házba a gyerekek kedvenc nyuszifiguráit (amelyek lehetnek plüssből, fából vagy műalábbi eredmény született: első helyezett Pataki András, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szak- középiskola 9. osztályosa, szaktanára Nádi Zoltán, és a 10. osztályos Csank Csaba, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium tanulója, szaktanára Gyarmati Attila. Második helyezett Agócs Gergely 10. osztályos, Bolyai Gimnázium, szaktanára Paróc- zainé Varga Ildikó, harmadik helyezést ért el Sándor Csaba 10. osztályos, Mikszáth Gimnázium, szaktanára Nádi Zoltán. Az országos döntőt Győrben rendezik meg egy későbbi időpontban, amelyen Nógrád megyét Pataki András, Csank Csaba és Agócs Gergely képviseli majd. H. E. anyagból). A 27-én 10 órakor megnyitandó kiállítás így sokkal látványosabb, na és kedvesebb lehet az apróságoknak és másoknak is. Tapsifüles-kavalkád lesz a következő része a programnak. Az elnevezés ünnepi hangulatot teremtő játszóházat fed tojásfestéssel, nyuszijelmez-készítéssel, egyebekkel. Tizenhat órától locsolóverset mondók versenyeznek, este hattól pedig a nyuszibuli előadóinak tapsolhatnak. Ez a koncert belépődíjas, de a családok és tapsifüles-kiállítók kedvezményt kapnak. Közel 25 éves államigazgatási munkám alatt összesen nem kaptam ennyi elismerő szót, mint most önöktől - mondta Markó Antal, Szügy polgármestere a német Mahler Vario System Gmbh. vezetőinek, a falu határában megépült első nagy ipari üzem avatóünnepségén, mely a külföldi befektető minden várakozását felülmúlta.- Meggyőződésem, hogy jól döntött a Mahler cégvezetése akkor, amikor Magyarországot, s Szügyöt választotta autóipari és műszaki textíliák gyártására - fejtette ki a köszöntők után Lantos Ede, a Mahler új vállalatának, a szügyi BLM Hungarynak ügyvezető igazgatója, aki külön köszönetét mondott Daum és Müller uraknak, a konszern vezetőinek azért, hogy a zöldmezős beruházás mellett döntöttek. A szügyi gyáravatón jelen voltak a Mahler németországi gyárainak és anyavállalatának vezetői, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség, a Magyar Államkincstár, a Gazdasági Minisztérium, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Budapést Bank vezetői, a varroda dolgozói és természetesen a kivitelező Dudás Kft. vezetője, Dudás Pál, akit a beruházás műszaki tartalmáért nem egy vezető méltatott. Claas Daum, a vállalatcsoport tulajdonosa kifejtette, hogy nem először jár Magyarországon, a nyolcvanas évek elején ugyanis közreműködött egy német gyár áttelepítésében. Az akkori gazdasági ésszerűtlenségeket látva, örömmel tapasztalja a változásokat. Szügy- ben különösen meglepetés érte: el tudták indítani a beruházást úgy, hogy csak telefonon tartották a kapcsolatot a polgármesterrel. Mint mondta, az emberi tényező mindennél fontosabb, ennyi idő alatt Németországban is elképzelhetetlen lenne egy gyár felépítése. Pedig itt sem ment minden olyan egyszerűen. Ipartelep nem létezett, volt egy mezőgazdasági művelés alatti terület negyven tulajdonossal, de a fálu fejlődése szempontjából meghatározó gyárat mindenki szívesen látta volna Szügy határában. Ez az egységes akarat segítette a cégnek a tulajdonba kerülést, hat hét alatt(!) a hatósági engedélyek beszerzését és a központi támogatáshoz jutást. Heinrich Brunstein, a Mahler ügyvezető igazgatója elmondta, hogy öröm számukra, hogy alkalmazni tudták a korábban már termékeiken dolgozó varrónőket is. Az immár százhetven fős létszám elérésében nagy érdemeket szerzett Lantos Ede,, és Markó Antal is.- Mindig történnek Szügyben hétköznapi csodák - mondta köszöntőjében a polgármester, utalva arra, hogy míg néhány napja a szabadságharc évfordulója, s a NATO-csatlakozás adott okot az ünneplésre, most ez a gyáravató, melyet reményei szerint további beruházások követnek. Mint mondta, Szügy bebizonyította, hogy egy kis település is lehet a térség meghatározó pontja. Azzal, hogy kiépített ivóvíz-, szennyvíz- és vezetékes gázrendszerrel rendelkeztek, a befektetők fogadására felkészültek. És milyen kis dolgokon is múlhatnak a nagyok? Brunstein úrék bizalmát az első látogatásukon talán azzal nyerték meg, hogy a német vendégek energiatakarékos közvilágítást találtak a faluban, s számukra ez az itt élők jó szemléletéről tanúskodott. A polgármester egyébként őszintén elérzékenyült a gyáravatón. Nem (csak) a dicsérő szavak tettek rá ilyen hatást, hanem az, hogy miután a helyi iskola énekkara egy szép népdalcsokrot előadott, a német vezetők őket egy 200 ezer forintos adománnyal jutalmazták. Erre itt még nem volt példa. Elismerő szavakból a dolgozóknak is jutott, akik munkájukkal referenciát jelentenek. Világpiacra gyártanak világszínvonalú gyárban, a kezük közül kikerülő munkák Magyarországról, Nógrád megyéről, Szügyről visznek hírt - mondta Markó Antal. Repülőgépekre is készülnek majd üléshuzatok Szügyben, ugyanis anyavállalatuk egy másik céggel közösen több ilyen irányú megrendeléshez jutott - nyilatkozta Heinrich Brunstein. A részvénytársaság a tulajdonában lévő KÖP AG, valamint a Mahlerhez tartozó társaságokon keresztül Dél-Afrikától Kínáig 20 ezer dolgozót foglalkoztat a gyáraiban. Magyarországi beruházásuk hét- százmillió forintba került, melyből a négyhajós varrodaépület és annak kiszolgáló létesítményei 360 millió forintot érnek. Már három hónapja folyik a termelés, Audi, Volkswagen típusokhoz cabriotetőket, a Roverek teljes műszaki textilkonfekcióját és Mercedes-, Seat-tolótetőket, kerékvédő huzatokat, s lakókocsihoz előtetőket, kempingsátrakat varrnak. A járműipar mellett a cég jelen van a hadiiparban is, nyugati megrendelésre golyóálló mellénykollekció is készül a gyártósorokon. A 170 fős létszám is figyelemre méltó, ugyanis a régióban a munkanélküliségi ráta 16 százalék fölötti. A beruházást különböző pályázati keretekből ezért is támogatta a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács. T. L. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Ünnepi szentmise Balassagyarmat - A katolikus főplébánia-templom- ban március 21-én, (fe- kete)vasámap 11 órakor művészek - Sirák Péter (Liszt-díjas orgonaművész), Vincze Dávid (trombita), Szent Felícián kórus (vezényel: Varga János) - is közreműködnek a szentmisén. Nyílt nap Salgótarján/Balassagyarmat - Az autóklub északmagyarországi területi szervezete március 20-án, szombaton 7.30-tól 13 óráig nyílt napot rendez a megye- székhelyen a Bartók B. u. 14/a, Gyarmaton a Mikszáth u. 2. sz. alatt. Ennek keretében térítésmentesen végzik el az alábbiakat: közlekedésbiztonsági vizsgálat, futójavítás, fékhatásmérés, lengéscsillapító-vizsgálat, környezetvédelmi mérés, olajcsere, zsfrozás, kerékszerelés, centírozás. A klubba ezen a napon kedvezménnyel lehet belépni. Marad az igazgató Borsosberény - Borsosbe- rény, Horpács, Pusztaberki önkormányzatai Homyák Sándomé általános iskolai igazgatónő megbízását 2001. augusztus 31-ig meghosszabbították. Új mozigépek Nagyoroszi - Korszerű, nagy teljesítményű mozigépeket helyeztek üzembe a filmszínházban. Az új, automata kapcsolású gépek kiváló minőséget nyújtanak a film- és mozirajongók számára. Véradás Varsány - Az alsó iskola épületében, március 21-én, vasárnap adhatnak vért a helybeliek. A salgótarjáni vértranszfúziós állomás dolgozói 9 és 16 óra között várják a jelentkezőket. BM-dicséretek Március 15. alkalmából belügyminisztériumi dicséretben és jutalomban részesült Sánta Imre, a BM Nógrád Megyei TÁKISZ irodavezetője és Demus László, a balassagyarmati önkormányzat munkatársa. Lőrincz Sándor rendőr őrnagy az ORFK vezetője általi dicséretben és jutalomban részesült. A te húsvéti kabalád is ott lehet a kiállításon! Tapsifüles váija a kicsiket A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség bajtársi találkozója Salgótarjánban Daliás, nehéz idők tanúi A múzeumban köszöntötték a résztvevőket ' (Folytatás az I. oldalról) következményeire, elismeréssel szólva az országban és Nógrád- ban is kibontakozó ellenállási mozgalomra, annak mártírjaira és ma is élő tanúira, köztük a tegnapi esemény résztvevőire a jászberényi, temesvári, debreceni, miskolci hadi- fogolytáborokból verbu- váltakra, akik a 45-ös Magyar Honvédség katonáiként elsők között voltak készek felvenni a küzdelmet a németek ellen. Puszta Béla a történelem meghamisítására törekvő mai szándékokra is felhívta a figyelmet. Tiltakozni kell az ellen is, hogy Budapest utcáin neonáci fiatalok csoportja masírozhat, ünnepelhet. Szót kell emelni ez ellen, hiszen ilyen rendezvény megtartására csak nálunk van lehetőség Európa országai közül - hangsúlyozta. Antal Ferenc, a nyolc éve alakult szövetség történetét, tevékenységét mutatta be előadásában. Dr. Zi mányi Tibor a Manesz érdekvédelmi tevékenységéről szólt. Keserűen jelentette be: tagjaik eddig minden évben megkapták a 17 ezer forintos gyógyszertámogatást, a miniszterelnöki hivataltól kapott levélben arról értesítették, hogy ezt az Orbán- kabinet nem adja meg a Manesz tagjainak. Az elnök bejelentette: levélben kérik majd a döntés felülvizsgálatát és hasonlóra biztatta a szövetség minden szervezetét. A hónap rendőrei Zsigmond Tiboméé az ajándék A városi rendőrkapitányságokon megtartott szavazás alapján tegnap délelőtt átadták a Hónap rendőre címet a megyei főkapitányságon. Eszerint ezt a címet nyert el most Pocsai Zsuzsanna törzs- őrmester (Balassagyarmat), Bencsik Emó' főhadnagy (Bátonyterenye), Szilágyi Péter őrmester (Pásztó), Széplasz Viktor törzsőrmester (Rétság), Fazekas Árpád zászlós (Salgótarján), Zsigmond Tiborné közalkalmazott (Szécsény) és Borzák Norbert zászlós (főkapitányság). A szerencse kedvezettje lett Zsigmond Tiborné, aki üvegajándék-csomagot vehetett át.