Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-18 / 64. szám

március 18., csütörtök Szeretettel köszöntjük SÁNDOR és EDE nevű kedves olvasóinkat! A Sándor görög eredetű név, jelentése: férfiakat védő. Védőszentje Szent Alexand- rosz jeruzsálemi püspök, vértanú (2S0). A katolikus liturgikus natár szerint ez a nap Szent Cirill püspök, egyháztanító napja (383). A Nap kél: 5.52 órakor, nyugszik: 17.53 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Mihalik Júlia S : (32) 416 - 455 110 évvel ezelőtt, 1889. március 18-án hunyt el Nagyváradon Römer Flóris művészettörténész, régész, katolikus pap (képünk). Az 1848/49-es szabadságharcot kapitányként küzdötte vé­gig, amiért nyolc évet ra­boskodott, majd életét a ré­gészetnek és a műemlékku­tatásnak szentelte. Ennek érdekében két archeológiái folyóiratot adott ki. Művei­ben a Bakony hegységgel és a régi Pest műemlékeivel foglalkozott. Rangos segéd­könyve a Műrégészeti ka­lauz...(1866). Rómerrel közös volt a sorsa a 100 éve, 1899-ben Budapesten elhunyt Csemegi Károlynak, aki szintén hosszú várfogságot szenvedett a szabadságharcban való részvétele miatt. Az ő műve az első modem magyar bünte­tőtörvénykönyv és annak miniszteri indoklással való ellátása („Csemegi-kódex”). 130 éve, 1869-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra Dmitrij Mengyelejev (1834—1907), orosz kémikus a kémiai elemek tu­lajdonságai ismétlődésére vonatkozó periódusos rendszerét, melynek találóan „Az elemek spekulatív rendszere, atomsú­lyokra és kémiai hasonlóságokra alapozva” címet adta. Napos idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A mai napon sok napsütésre számít­hatunk, a felhők csak időnként növek­szenek meg, de csapadék nem való­színű. Az északkeleti, keleti szél nap­közben megélénkül, időnként meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 5,6 fok körül alakul, ez egy­két fokkal hidegebb az átlagnál. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 5 Balassagyarmat: 5 Szécsény: 5 Bátonyterenye: 6 Pásztó: 6 Ipolytamóc: 5 Szőrmók szörnyek anyanyelve - Beszélő játéko­kat fejlesztett ki egy tokiói cég: a képen látható szőrmók szörnyecskéket ugyanis Amerikából vitték be a szigetor­szágba, de eddig csak angolul „tudtak”. .. HALLÓ SZÍVPOSTA NÉMETH SÁNDORNAK Salgótaijánba! Boldog névnapot kíván: FELESÉGE, GYERMEKEI, MENYEI, UNOKÁI HALLÓ SZÍVPOSTA POGÁNY JÓZSEFNEK Mátraszőlősre! Boldog névnapot kíván: FELESÉGE, GYERMEKEI, MENYEI, UNOKÁI, DÉDUNOKÁI ; 3f:4c 4c & $ $ Ml VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * ————————— ^ Halak (II. 21—III. 20.) Felemelheti az önmaga elé állított mér­cét. Szerencsés napok előtt áll, amikor könnyen eléri mindazt, amiért máskor keményen dolgozott. Fortuna ünneplésre teremt lehetőséget. Kos (III. 21-1V. 20.) Munkája eredménye által hirtelen a fi­gyelem középpontjába kerül. Irigyei okozhatnak néhány kel­lemetlen pillanatot, de ezen emelkedjen felül. Mások elismerik és méltányolják teljesítményét. Szíve most könnyen szere­lemre lobbanhat. Bika (IV. 21-V. 20.) Amit elhatároz, azt tűzön-vízen keresz­tülviszi. Túlhajszolja magát, mert a vállalt feladatot maximáli­san el akarja végezni. Ezt az iramot csak akkor bírja sokáig tar­tani, ha gyakrabban lazít, sportol, kikapcsolódik. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Az Ikrek most megteremthetik szeren­cséjüket. Ne feledje, szerencseszáma az 5-ös, a sárga szín pe­dig ösztönzi és rendkívül kellemessé teszi közérzetét. Bonyo­lult érzelmi problémái megoldódnak. Rák (VI. 22-VII. 22.) Romantikus, álmodozó hangulatban van. Belemerül az álmodozás zsongító hangulatába, s félrete­szi a gyakorlati problémákat. Nem baj, ha ábrándozik. Ez meg­termékenyíti a fantáziát. Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.) Kihunyt a tűz, elszállt a felpa­rázsló pillanat, de megmaradt az emléke. Jólesik visszagon­dolni rá. Bármilyen furcsa, de ami tegnap felkavarta, ma nyug­tatóan hat Önre. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Fontos értesüléseket kaphat. Örököl­het vagy nagyobb összeget nyerhet. Mindehhez a Halak csil­lagkép kozmikus tere kitűnő hangulattal, tántoríthatatlan önbi­zalommal ajándékozza meg. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Úgy érzi, bele kellene vágnia vala­mibe. Szerencsét kellene próbálni, ha már úgysem tud kijönni a fizetéséből. Nézzen körül, hogy mit tehetne boldogulása ér­dekében. Ragadja meg a kínálkozó alkalmat. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Szinte fizikailag is tapasztalja, hogy személyisége milyen nagy fejlődésen megy keresztül. Ma olyan kapcsolatokat létesít, amelyeket ki akar terjeszteni. Egyik munkatársa érdekes betekintést ad technikai program­jába. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Még nincs veszve minden. Hivatásá­ban kedvező fordulatra, kiemelésre számíthat. Vállalkozásai beindulnak, s ha nem is alakulnak egészen zökkenőmentesen, a legrosszabbtól nem kell tartania. Bak (XII. 22-1. 20.) Métje fel a lehetőségeit és tudását annak érdekében, hogy a legszemélyesebb problémáit megoldja. Ál­lítsa helyre a harmóniát, barátságait, mert Ön csak úgy tud - lelki nyugalomban - továbblépni. Figyeljen étrendjére, egész­ségére, szokásaira. Vízöntő (I. 21—11. 20.) Rendkívüli eredményeket tud elérni most, hogy az újhold feltöltötte pozitív energiákkal. Karrietje töretlenül ívelhet fölfelé. Azokat a terveit is megvalósíthatja, amelyekről - önbizalom hiányában - már lemondott. Ihletet és merészséget kap a bolygóktól. Jf. í4c x ix. 'M 'M & & & & & M M M M Holnapi Lapunkból Tanévzáró a népfőiskolán Az idősek népfőiskolájának negyedik tanévét indította el tavaly novemberben a salgó­tarjáni József Attila Művelő­dési Központ. S mert ami igényes és jó, afelett olyan gyorsan telik az idő, nagyon hamar eljött március 17-e, a tanév utolsó, sorrendben a ti­zenhatodik összejövetele. Terített asztal mellett foglal­tak helyet a „főiskolai hallga­tók”. Körükben volt a prog­ramfelelős Gyenge Györgyné népművelő, egészségfejlesztő és oktatásszervező is. Hat szám - egy nyeremény! It HÉT AH 1ST 1 NYE REMEM vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I 0 0? V ? Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: Apád-anyád idejöjjön. Amerikai filmvígjáték. 20.00 órától: A katona. Feliratos am. fantasztikus film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Ronda Ügy. Színes, feliratos amerikai film. Balassagyarmati Madách, 15.30 órától: Egyiptom hercege. Amerikai rajzfilm. 17.45 és 20.00 órától: A szerelem hálójában. Színes amerikai film. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Egy hölgy arcképe. Színes amerikai film. Szécsényi mozi, 18.30 órától: A Patrióta. Amerikai akciófilm. Március 16-i IV Renó nyerőszámok 12 20 23 24 41 42 46 47 54 57 59 65 67 68 71 72 73 77 78 80 SIMON PATRIKNAK CEREDRE! Névnapod alkalmából örömteli, boldog életet kíván: anya és apa VIaHoTa Hasonlat A tanító a köz­mondásokról ma­gyaráz az iskolá­ban, majd felszó­lítja Pistikét:- Fiam, mondj egy pél­dát arra a közmondásra, hogy „nem mind arany, ami fénylik”!- A tanító úr nadrágja - feleli Pistike. Biztos ami biztos A feleség évődik a férjé­vel:- Mondd meg, drágám, de őszintén, milyen nő a zsánered, milyen nőt sze­retsz? Az okosakat, vagy inkább a szépeket?- Sem ezt, sem azt, téged szeretlek, drágám! Figyelmes fér)- Egy ruhát szeretnék vásárolni a feleségemnek, mert most lesz a születés­napja - mondja a butikba belépő férj az eladónak.- Milyen fazont sze­retne?- Az teljesen mindegy.- Értem. És milyen szí­nűre gondol?- Bármilyen megfelel.- És a méret?- Az is mindegy. Holnap úgyis kicseréli. Üzemi baleset Két gazdasszony beszél­get:- Az én féljem tejivás közben halt meg.- Hogyan történt?- Ráült a tehén. KOSSUTH 430 Reggeli krorika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport 538 Falu- rád». 6.00 Krónika. Spoft 7.00 Kró­nika. Sport. 8.00 Krónika Sport 8.17 Mindennapi tudomány. 837 Paragra­fus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.04 Nap­közben. 11.05 A Szat» család. 11.35 „..mi lesz ebbőir 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvény­könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Meleghozó szentek: Sándor. Joz^f, Bendek. 1330 Római katofkus fél­óra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Iro­dalmi figyelő. 14.54 Aranyalap. 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni kró­nika 16.20 Hasznos tudnivalók. 1635 Felhang. 17.05 Magyarország­ról jövök. 1800 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 1930 Jó éjszakát gyere­kek! 19.40 Petőfi Sándor versei. 20.04 Hagyományápolók. 2030 Ha­tárok nékül. 21.04 Magyar dzsessz. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késő est krónika 2230 Hangos recept 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.04 Hallgas­suk együtt. 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 432 Hajnal dal­lamok 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 630 Hírek. Időjárás. Sport. 7.00 Hí­rek. Időjárás. 730 Hírek. Időjárás. Sport. 733 Közlekedés. 8.45 Sport- reggel. 9.00 Petőfkfélelőtt 931 Hí- rek. Időjárás. 9.05 Közlekedés. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gotdiusz-plusz. 9-50Aprócseptő. 10-OOHírek. Időjá­rás. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 1134 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.15 Hangalbum. 11.45 Manapság. 1130 Korkérdés. 1230Jó ebédhez szőlanóta. 1330 Hírek. Időjárás. Sport 13.05 Közle- kedés. 13.06 Verkli. 13.50 Vízállásje­lentés. 14.00 Kabaiécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.00 Közle­kedés 1730 Háztól házig. 1830 Közlekedés. 1831 Kölyökrádió. 1830 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hí­rek. Időjárás. 1934 Unikum. 20.00 Karinthy Színpad. 21.00 Hírek. Idő­járás. 21.04 A P. Mohi felvételei. 22.00 Modemidők. 2230 Tíar*. 23.00 Húpercek. 2115 Ennyi 24.00 Ép után 5.45 Hajnali gondolatok. 530 Határ­tól határig. 630 Szabadság tér. 9.05 Bor és hatalom. 9.35 Kincsestár. 11.05 Családorvos. 1130 A szere­lem jogán. 1230 Híradó. Időjárás. 12.15 AKT. 1235 Lezáratlan akták. 1230 Uni-jó 12.40 Második lehetőség A szépségverseny 13.30 Hagedorn lánya Dr. Heike Hagedorn 14.20 Magyar műemlékek 14.45 Natura magazin 15.10 Csflagok égen és földön 16.00 Együtt i/.oo A termeszei enaioopeataja 17.45 Körzeti híradók 18.00 Kommentár 18.20 Hangszál(l) 18.45 Mackó apó meséi 19.00 A bestia (br. sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Imagine - John Lennon (amerikai dok.-film) 21.45 Nevetett ma már? 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 Pubtikum 23.00 MM 23.10 Labdarúgó-kupanap & 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális (ism.) 9.20 Néprajzi értékeink 9.30 Tanoda 10.30 Szomszédok (ism.) 11.00 Tanoda-plusz 12.00 Telesport Bajnokok Ligája (összefoglaló) 12.30 Híradó, időjárás 12.45 AKT 12.55 Lezáratlan akták 13.00Tévémagiszler 14.00 Bor és hatalom (ism.) 14.55 Az első villamos 16.00 Repeta 17.30 Kincsestár (ism.) 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 19.45 Nemzeti értékeink 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Jelenetek egy házas- ságból (svéd film,-2/1.) 22.00 Visszatérés Édenbe (14.) 22.50 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató 5.50 Jó reggelt Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Satöbbi 10.15 Színkép 10.45 Follow me 11.10 Segíts magadon! 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Kedves nővérkék (163.) 13.20 A bérgyilkos halála (francia film) 14.45 Marimar 15.15 Kakuk! (talkshow) 15.45 Kassandra (3.) 16.35 Gazdagok és szépek (372.) 17.00 Sunset Beach (134.) 17.50 Százmillió 18.15 Szerencsekerék extra 18.35 Plusz (akt. mag.) 19.30 Szerencsekerék 19.55 Fonó nyomon 20.45 Légi zsaruk 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét Magyarország! 22.45 Forró nyomon 23.00 Magyarország holnap 23.30 Színkép 24.00 Jolly Joker Folyékony arany 5.50 Nap-kelte 9.00 Esti gyors (ism.) 13.05 Video Hits No. 1 17.05 72 óra 17.35 Santa Barbara (7.) 18.30 Híi3 19.00 MASH (am. vígj.) 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Úrháboni: 2063 (17.) 20.50 Anyuci tutira megy (amerikai thriller) 22.35 Esti gyors 23.30 Santa Barbara (ism.) 0.20 72 óta (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Régiók (ism.) 9.45 A zene arcai (ism.) 10.40 Nagypapa csodaor­szága 11.35 Néptáncok 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.50 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Minoritates Mundi 13.05 Mágnás Miska (ism.) 14.30 Amit a sajtokról tudni kell 15.00 Győztesek és vesztesek 15.45 Az óceán lánya (77.) 16.10 Katedra nélkül 16.20 Csillagjel 16.50 Hogyan készülnek? Az ecset 17.05 Halld, Izrael! 17.40 Mesefiimek 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Együtt a család (tőrök film, 1995) 20.30 Zorán- Mi kéne még; Ünnep 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Mü-terem-tés 22.20 Metocco 23.10 Amerikai anzix (magyar film) 0.50 Híradó flf SZÍV TV 7.00 Könnyűzenei kirakat 8.00 Music Box 16.30 Agrárpiac 17.00 Lesen (sportmagazin) 18. X Könnyűzenei kirakat 19. X Közhír 19. X Utazzon velünk! 19.45 Kló? 20. X Sportműsor 22. X Közhír (Ism.) 23. X Könnyűzenei kirakat 24. X Utazzon velünk! (ism.) 6.30 Fecsegő tipegők. 7.00 Rocko. 7.30 Clarissa. 8.00 Popeye; Deify. 10.00 P. J. és az elnök fia. 11.00 Music Box. 13.30 Popeye. 15.00 A félelmetes Honchok. 16.00 Fecsegő tipegők. 16X Jaj, a szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa (am. sor.) 18. X Pete és kis Pete 18.30 Deify 19. X Kapásjelző 19.30 Hír-M (híradó) 20. X Őrangyalok (amerikai sorozat) 21.45 Ufóakták rejtélye (am. sci-fi-thriller) 23X Hír-M (ismétlés) 24.X Kapásjelző (ismétlés) ms 6.05 Varázslatos álmok. 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub. 9.10 Esme­ralda. 10.00 Megveszem ezt a nőt! 10.50 Az első csók. 11.15 Pont hu. 11.45 Barátok közi. 12.10 Lois és Clark. 1255 Mert vagy nem meri? 13.00 Hírek. 13.10Élettér.1320 Re- ceptklub 13X Gyilkos sorok (55.) 14X Kiipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.05 Sweet Valley 16.30 Az első csók (266.) 17.X Meri vagy nem meri? 17.05 Lois és Clark (58.) 17X Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (68.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt X.X Pensacola (22.) Nehéz választás XX Nikita, a bérgyilkosnő Visszaszámlálás 21.45 Híradó. Időjárás 22. X Megdöbbentő világ 23. X Művészbejáró: Maszkok (ír. film) 0.40 Fókusz (ismétlés) 650 Sztárközeben: Dan Aykroyd. 7.00 Jó barátok. 725 így készült Casino. 755 Az üstökös éve. 9.30 Őt is anya szülte. 1120 Teg­nap és ma 13.00 Holywoodi cse­megék. 13.30 Ragyog! 15.15 Kőbunkó 16.45 Az elveszett hercegnő 18.20 Profibokszdöntő X.X Bolond szél fúj (am. vígjáték) 22.05 Melrose Place 22.45 Mr. Jones (am.film) TARJÁNI TV 17.40 Action Man 18.05 Filmajánló 18.10 Keresd a párját! 18.18 Szevasztok! 18.30 Programolló 18.40 Játék és zene tíz percben 18.50 Igazságügyi kérdések 19.28 Petőfi Sándor-emféktúra 19.30 Szabadság, szerelem, ta­vasz a gyermekrajzokban 19.40 Köszönik a honvéd százados sírján 19X1999. március 15., Sal­gótarján XX Harc az időért (amerikai vígj.) / t w\ fTrn tat» ^at*Ía: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Villi’ ll i I| IJipi \ U Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. I T * 1/ mrr.vri fl I i\ 1 J/l I Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és uwmmmM. mm,.»mma»««■»» »«»?«««ág. teijesztésl csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. TeL: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06X30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hfrlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.

Next

/
Oldalképek
Tartalom