Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-18 / 64. szám

Átadás előtt a tolmácsi faluház Avatásra készülnek az alig 800 lelkes Tolmácson, az utolsó simításokat végzik az építők a templom közelében, műem­léki környezetbe illeszkedő faluházon. 2. oldal Petőfi-versek gyermekszemmel Másodszor hirdette meg a Somoskőújfalui Általános Is­kola és a helyi közművelődési könyvtár a „Gondolataim Petőfi Sándor valamelyik versére” pályázatát. 7. oldal Két év után versenyezhetnek A szécsényi erőemelőket a város korábbi vezetése kitette az edzőteremként használt művelődési központ helyisé­géből. Ám a csapat újraéledt. 9. oldal NOGRAD MEGYEI HIEAP Ha közel akar kerülni csak egyet vegyen! BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1999. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK X. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM ÁRA: 39 FORINT, ELŐFIZETVE 29 FT NATO-zászlófelvonás Nagyorosziban A lobogót ünnepi állománygyűlés keretében húzták fel FOTÓ: RIGÓ TIBOR Marad a kockakő Gyarmaton Pénzügyi, területfejlesztesi es idegenforgalmi szempontból is vállalható, sőt indokolt Ba­lassagyarmaton a Patvarci út korszerűsítése - derült ki az illetékes bizottságok javasla­tából. A képviselő-testület így áldását adta a minap arra, hogy a város egyetlen, nem aszfaltozott átvezető útját korszerűsíthessék. A várost (vagy legalábbis annak egy részét) átszelő utak a 2119. számú, Patvarci kivé­telével mind aszfalttal ellátott. A szomszéd faluba vezető, egy jó darabon kockakővel burkolt azonban sokszor okoz problémát a közlekedésben, és - jelenlegi állapota miatt - városképileg sem nyújt szép látványt a műemléki evangé­likus templom szomszédsá­gában. Az idén a Nógrád Megyei Közútkezelő Kht. vezetői tár­gyalást folytattak a város ille­tékeseivel. Ennek nyomán ké­szültek el azok a tervek, ame­lyek az út korszerűsítését ál­lami forrásból is kivitelezhe­tőnek tartják. A kht. tulajdo­nában lévő út felújításával párhuzamosan a város csapa­dékcsatornát és járdát épít. A költségek: útépítésre öt­millió forintot számoltak, s et­től 710 ezer forinttal többet a csatornára, járdára, amelyet viszont már az önkormány­zatnak kell állnia. Ez utóbbira pályázati forrásokat is igénybe vehetnek. A remélhe­tően mielőbb kezdődő mun­kálatok végén megmarad a nagykockakő-burkolat a Kos­suth és a Szent István utcá­ban, a Baltik Frigyes, vala­mint a Temető utca pedig új aszfaltburkolatot kap. Szűkebb költségvetéssel, de lesz Salgó Rallye Megrendezhető a verseny Késik a 210-es Viszi a víz a 600 milliót Katona Kálmán közle­kedési, hírközlési és víz­ügyi miniszter úgy dön­tött, hogy a Salgótarjánt elkerülő út építésének előkészületeire szánt 600 millió forintot át kell csoportosítani az ár- és belvíz elleni védekezés munkálataira - tájékoz­tatta az MTI-t a KHVM sajtóosztálya szerdán. A kormány múlt héten úgy határozott, hogy a vé­dekezés első két hetében minden érintett szaktárcá­nak saját belső pénzeszkö­zeinek átcsoportosításával kell a védekezés költségeit előteremteni. Ennek megfelelően hatá­rozott Katona Kálmán úgy, hogy bizonytalan ideig elha­lasztja a Salgótarjánt elke­rülő útra kiírt pályázat eredményhirdetését, az elő­készületekre szánt 600 mil­lió forintot pedig az ár- és belvíz elleni védekezésie­ken fordítani. A jelenlegi kritikus helyzetben más ha­sonló KHVM által tervezett beruházások átütemezése is elképzelhető. (A vízügyi helyzetről rész­letesebben az 5. oldalon.) Kulturális pályázat Balassagyarmat önkormány­zata szeretné támogatni a he­lyi kultúra és közművelődés terén munkálkodó egyének és közösségek tevékenysé­gét, ezért pályázatot ír ki a városban élő és alkotó egyé­nek, művészek, közösségek és más értékteremtő munkát végző polgárok számára. A pályázati adatlapok besze­rezhetők a polgármesteri hi­vatal titkárságán, a benyúj­tási határidő április 9. A csípős tavaszi szél mérte össze erejét a szikrázó napsü­téssel, mikor a helyőrség ala­kulóterén ünnepi állomány­gyűlésre sorakoztak fel az 5. légvédelmi tűzérezred kato­nái és tiszti állománya. Az ünneplés oka az volt, hogy miután március 12-én or­szágunk hivatalosan is az A délelőtt folyamán „Diákjogi alapok” címmel rendhagyó osz­tályfőnöki órákat tartottak Ar- gyellán Zsuzsanna diáktanács­adó vezetésével. A 25 főnyi résztvevő megismerkedhetett a közoktatási törvényben megfo­galmazott, jelenleg hatályos di­Észak-atlanti Szerződés Szer­vezetének tagjává vált, az ala­kulatnál is felvonták a NATO zászlaját. Mint azt Kozsi.k János alez­redes, a bevezetőjében el­mondta, a csatlakozási szerző­dés aláírásával egy olyan kö­zép-európai ország hadseregé­ben teljesíthetnek szolgálatot, ákjogokkal. A diáktanácsadó irányításával értelmezték, be­szélgettek az adott témáról. Számtalan kérdés fogalmazó­dott meg, a fizikai bántalmazás­tól az osztályzáson át az iskolai lopásokig szinte minden szóba került. Argyellán Zsuzsanna ki­amelynek már nem egymagá­ban kell biztosítania az ország szuverenitásának és területi in­tegritásának fegyveres védel­mét. Minket katonákat - fűzte tovább a gondolatot az alezre­des - jogos büszkeség tölt el, hogy eddigi munkánkkal al­kalmassá válhattunk olyan (Folytatás a 3. oldalon) emelte a kompromisszum kere­sésének fontosságát. Mint mondta, a diákoknak tudniuk kell: a hangsúly azon van, ho­gyan, milyen módon keressék a megoldást saját állampolgári, diák- és gyermekjogaik érvé­nyesítését illetően.- Igen kényes téma ez - mu­tatott rá a témavezető. - Az a tapasztalatunk, hogy a diákok nem igazán vannak tisztában saját jogaikkal, nincs előttük „minta”, amelyet követni le­hetne. Ugyanakkor nem lehet (Folytatás a 3. oldalon) Szinte az utolsó utáni pilla­natban mentették meg kedden az 1999. évi Salgó Rallye-t. Az eddig huszonnégyszer megrendezett rangos nemzet­közi autósviadal tavaly kétszer is meghiúsult financiális gon­dok miatt, ám idén bepótolják a szervezők a hiányt, s huszon­ötödik alkalommal bőgnek fel A hét végén rendezték meg a közkedvelt, Nógrád megye legeredményesebb tanuló­vezetője vetélkedőt Salgó­tarjánban. Ebben a nemes vetélkedés­ben azok vettek részt, akik 1998-ban B-kategóriás jogosít­ványra vizsgáztak, továbbá az elméleti tesztlapot hibapont nélkül töltötték ki és a gyakor­lati vizsgákat elsőre sikerrel tel­majd a motorok április 16. és 18. között a nógrádi dombok között. A nagy hagyományokkal rendelkező sportesemény ren­dezési költségeiből eddig hi­ányzó három és fél millió forin­tot Nógrád Megye Közgyűlése biztosítja, a verseny összkölt­ségvetése 13,7 millióra rúg. (Bővebben a 9. oldalon) jesítették. A megyében har­mincöt vizsgázó felelt meg en­nek a feltételnek. Az idei - immár ötödik alka­lommal megrendezett - verse­nyen is elméleti, valamint ter­mészetesen gyakorlati felada­tokat oldottak meg a verseny­zők, akik közül első helyezést ért el Cseh Gábor, második lett Aradi Gábor, a harmadik pedig Dudás Andrea. Ifjúsági napok Salgótarjánban - Találkozási, konzultálási lehetőség Ismerd meg jogaid! Ifjúsági napok címet viseli az a kétnapos rendezvény, amely tegnap kezdődött a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Ta­nácsadó Iroda szervezésében. A tavaly megrendezett ifjúsági civil napok tapasztalatai alapján diákjogi kérdésekkel kapcso­latos programokat állítottak össze azzal a nem titkolt céllal, hogy találkozási, konzultálási lehetőséget biztosítsanak a diá­kok, diákönkormányzatok számára. Kik a megye legeredményesebb tanulóvezetői? Cseh Gábor az első helyezett SZÜV szakmai nap vezetőknek, a 2000 utáni informatikáról Papírszegény irodáé a jövő len lesz számítástechnikai is­mereteit gyarapítani. Ezt könnyítette meg a SZÜV Rt. szervezésében meghirdetett szakmai nap. A Napsugár étteremben rendezett tegnapi fórum meg­hívóját mintegy félszáz cég képviselője fogadta el. A ven­dégeket a SZÜV Rt. területi igazgatóságának két vezetője: Kővári Éva területi igazgató és Gyürky Zoltán kereskedelmi igazgató köszöntötte. Az első előadók között volt Bemáth Lajos, a SZÜV Rt. informati­kai vezérigazgató-helyettese, akit arra kértünk, világítsa meg a probléma lényegét. Az előadások zömében ar­ról szóltak, mi jellemzi a (Folytatás a 3. oldalon) A város is támogatja a Tatár-árok sportcélú fejlesztését Mi épül a különleges területen? Vásárterület, vagy rekreációs centrum? Ez a kérdés vetődött fel január első napjaiban, a Salgótarjáni Polgári Kör előtt le­zajlott vitaesten, a Tatár-árok fejlesztésével kapcsolatban. Mint sokak előtt ismert, a város általános rendezési tervében (árt) az említett területen egy kiállítási vásárterület megvaló­sítása szerepelt. A Tatár-árok térségében magántulajdonnal rendelkező Birkás Attila viszont egy szabadidős, ha úgy tetszik: rekreációs központ kialakítását határozta el. A kör a beszélge­tés végkifejleteként levélben tá­jékoztatta Puszta Béla polgár- mestert a kialakított vélemé­nyéről. Az érintettek a közelmúltban ismét áttekintették a frekventált terület rendezési lehetőségét, amelyekről Puszta Béla levél­ben értesítette Birkás Attilát. E tájékoztatásból kitűnik, hogy igenis létezik közmegegyezés az ügyben. A Tatár-árok ún. „S” terü­letfelhasználási kategóriába esik. Ez a besorolás lehetővé teszi sportpályák, s az ezekhez kapcsolódó kiszolgáló létesít­mények - öltözők, vendéglá­tóegységek stb. - megvalósítá­sát. Az OTEK előírása a terü­leten 40 százalékos beépített­séget enged meg. Puszta Béla hangsúlyozta, hogy a város nem szándékozik - sem a jelölt területen, sem máshol - vásárterületet létesí­teni. Az „árt” jelölés arra vo­natkozik - írja a polgármester -, hogy egy fedett sportléte­sítmény megvalósítása esetén ez a terület kiállítás-vásár be­fogadására, infrastrukturális feltételeit tekintve alkalmas. Az állásfoglalás nem akadá­lyozza, de nem is támogatja nagy számú üdülőház megva­lósítását a Tatár-árok közvet­len környezetében, viszont előírja parkolóhelyek kialakí­tását, a közlekedési kapcsoló­dás rendjének meghatározását. Birkás Attila szerint a levél­ből egyértelműen kitűnik, hogy a hivatal hajlandó a közmeg­egyezésre, így nincs különö­sebb akadálya annak, hogy a polgári kör előtt is vázolt el­képzelések megvalósuljanak. Zsúfolásig megtöltötték a termet a szakemberek Lehetséges, hogy tíz évvel ez­előtt egy vállalati vezető nem érezte még az informatika hi­ányát. Idén - ha másért nem is - az évezred dátumváltása mi­atti problematika miatt kényte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom