Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-16 / 62. szám

6. oldal Hirdetés 1999. március 16., kedd Két éve már, hogy nem lehetsz velünk. Két éve már, hogy csak emlékezünk. Magad sem tudod, mit hagytál itt nekünk. Szivünkből egy darabot örökre elveszítettünk. Nagyon fái, hogy nem lehetsz velünk. MÉG ELÜNK, EMLÉKEZÜNK! Hisz nem maradt más nekünk, csak az emlék és a Te gondolataid, melyek erőt adnak az élet rögös útján. Örökké veled leszünk, mert az elmúlás nem vehet el tőlünk. Végtelen szeretettel: SZERETŐ CSALÁDOD Mély fájdalommal tudatjuk ^ mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDORFERENC (Mátyás) kőműves 57 éves korában elhunyt. Temetése 1999. március 18-án (csütörtökön) 16 órakor lesz a vizslási temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 3 " REX-HUM ANUM' TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. ^(32) 431-544 Éjjel -nappal: 06-30/552-137; 06-30/552-138 Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa és rokon, ID. SEREGI ALBERT y 86 éves korában elhunyt. Egyházi búcsúztatása és temetése 1999. március 16-án, 14.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD I s l^^ély fájdalommal tudatjuk^^ hogy ÖZV. SZIGETI JÁN0SNÉ szül. Bábi Lenke 90 éves korában elhunyt. Temetése 1999. március 18-án, 11.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD I Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDŰS LÁSZLÓ (BEÓ) r. főtörzsőrmester 43 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1999. március 16-án (ma) 16 órakor lesz a litkei temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban osztoznak. AGYÁSZOLÓCSALÁD ADÁS-VÉTEL Előnevelt csirke kapható a mát- raverebélyi majorban. 32/471- 035. Golyós vadászfegyver eladó. Érd.: 32/461-943 telefonon. Kárpótlási jegyet, ÉMÁSZ, DÉMÁSZ, TITASZ, TIGÁZ és egyéb részvényeket veszek. 06- 30/9726-347. Nagy disszu- és nagy oxigénpa­lack töltve, felszereléssel eladó. Irányár: 70 000 Ft. Mátravere- bély, Rákóczi út 29. Salátapalánta eladó. Szécsény, Petőfi út 12. Tel.: 32/371-581. Textima 3 szálas összevarró gép jó állapotban eladó. Érdek­lődni: 32/314-909 számon. JÁRMŰ "0" évestől autóját karambolo­sán megvenném. 06-20/9778- 735. Audi 100, 1984-es (szivar) ere­deti gyári állapotban 2. tulajdo­nostól eladó. 06-20/989-3121. Dízel Robur eladó. 20/9259- 714. Eladó Lada Samara 1990-es, 3 ajtós. Tel.: 32/340-159. Gépjármű-átíratás ingyenes ügyintézése biztosításkötéssel, sorban állás nélkül. Piramis Bróker Rt., Salgótarján, Al­kotmány u. 20. Telefon: 06- 30/9633-200. Renault 11-es, 1700 cm3-es, ’87-es évj., 400 000 Ft-ért el­adó. Tel: 35/367-471. TÁRSKERESŐ Társ- és partnerközvetítés "Profil" módra. Csak március­ban ingyenes nyilvántartásba vétel egész Nógrád megyéből! Nonstop telefon: 32/317-714, 06-20/9583-188. ÁLLÁS 40 cég 180 munkaköre: rész- és főmunkaidős állások, diák­munkák, gazdálkodás, vállal­kozás. Velünk keressen mun­kát, pénzt, karriert! Hívjon! 32/441-201. Ápoló(nőt) keresek idős, beteg bácsi mellé sürgősen, Salgótar­jánba. Egész napra, éjszakára is. Ha hozzánk egy külön szo­bába költözne, az lenne a leg­jobb. Fizetés megegyezés sze­rint. Hívjon még ma: 06- 20/9674-253. Kosztümök, blúzok, nyári ru­hák varrására keresünk varró- csoportokat, varrodákat. Érd. 8- 16 h-ig: 35/311-882 vagy 06- 20/9786-113. Piackutató iroda főállású al­kalmazottat vagy számlaképes alvállalkozót keres teljes fog­lalkoztatásban. Feltételek: sal­gótarjáni lakhely, saját gépko­csi, otthoni telefon. Jelentkezni Tasnádi Gyulánál lehet, a 06- 30/9544-551-es telefonszámon. Segédmunkásokat keresünk budapesti munkára Salgótarján, Mátraterenye, Bátonyterenye és Pásztó vonzáskörzetéből, mindennapos szállítással. Érd. telefonon: 32/353-871. Szeretsz keményen dolgozni? Az átlagnál nagyobb keresetet szeretnél, s mindezt egy fiata­los, életvidám csapatban? Már betöltötted a 18-at, de még nem vagy 38, akkor időpont-egyez­tetésre hívd hétköznap délelőtt, a 32/310-078-at! Takarmányértékesítéssel fog­lalkozó cég keres kizárólag ta­pasztalt, piacismerettel rendel­kező üzletkötőt Nógrád me­gyében. Szakmai önéletrajzu­kat kérjük a szerkesztőség cí­mére "Takarmányozási mana­ger" jeligére eljuttatni. Vállalkozó szellemű munkatár­sakat, üzletembereket keresünk kisebb tőkebefektetéssel, nem ügynöki munkára. 32/310-992, 8-12-ig. INGATLAN K.-lapujtőn összk. családi ház eladó. St. városkp.-i, gázos la­kást beszámítok. 32/447-285. 3 éve épült családi ház Ma- gyargécben sürgősen eladó. Érd. este 19 h után: 32/377- 139. Pécskő úton lakást vásárolnék. Ajánlatokat „Lakás” jeligére a kiadóba kérek. Kisterenye legszebb részén 2 szintes ház eladó. 32/350-916. Nőtincsen 3+1 szobás, gázos családi ház garázzsal, nagy te­lekkel eladó. 35/360-362, 35/350-235. VEGYES 1 éves tojótyúkok eladók. Etes, Kotroczópuszta. 3 HÓNAP INTENZÍV AN­GOL alap- és középfokú nyelvvizsga-felkészítő tanfo­lyam indul április 1-jétől ide­gen nyelvi előismerettel ren­delkezők részére! Munkanélkü­liek egyéni elbírálás alapján támogatást kérhetnek a munka­ügyi kirendeltségeknél! ILS Nyelviskola. Tel.: 32/316-244. 3 lány részére bútorozott lakás hosszabb időre kiadó Salgótar­jánban. T.: 32/317-417, este. A Magyar Állatvédő és Termé­szetbarát Szövetség (1054 Bu­dapest, Vadász u. 29.) több mint 20 tagszervezete állatott­honokat üzemeltet, vagy új ál­latotthonok építését szervezi. A MÁTSZ nonprofit szervezet, költségeit kizárólag támogatá­sokból és adományokból fe­dezi. Az adományokat az álla­tok létszámával arányosan osztja el a tagszervezetek kö­zött. Kérjük, adója egy százalé­kának felajánlásával is támo­gassa a szövetséget! Adószám: 18054901-1-46. Számlaszám: OTP Bank Rt. V. kér. Fiók: 11705008-204 27452. Bővebb felvilágosítás: 302-1686, 353- 0100 telefonokon. Extra könnyű fűtőolaj megren­delhető, 78 Ft/1 szállítással. Te­lefon: 06-20/989-33-70. FIGYELEM! Nógrád megye legnagyobb turkálója nyílik, he­tente új kamion érkezésével. Várjuk kedves vásárlóinkat! A nagylóci majornál 800 m2-en válogathat kedve és igénye sze­rint női, férfi-, gyermekruházat, cipők és lakástextiliákból. Vi­szonteladókat is kiszolgálunk. Originál, gyűjtőzsákos, német áru. Bizományi értékesítés is. Nyitás március 20-án. Nyitva tartás: hétköznap 8-17 óráig, szombaton 8-13 óráig, vasárnap 8-12 óráig. Tel.: 32/372-056, 32/371-464. Felsőfokú gyógypedagógiai, ál­lamilag elismert asszisztens­képzés Salgótarjánban! 06- 1/276-5918. Ha a szemészet műszerezettsé­gének javítására ajánlja fel adó­jának 1%-át, önmagát támo­gatja. Köszönjük, hogy adója 1%-át a balassagyarmati Sze­mészeti Laser Alapítvány (19163033-2-12) részére adta. KAPU ....S Holhós! 35/350­3 81. Lakásvásárlási lehetőség rendkívül kedvező kamatozású hitelfedezeti konstrukcióval. A hitel tőkéjét sem kell visszafi­zetni. 06-57/426-048. Redőnyös munkák! 32/441- 493. Redőnyös munkák 10% ked­vezménnyel! 32/441-985, 32/312-141. Spies Hecker autófesték, segéd­anyagok árusítása! 32/431-027. Személy-, vagyonőr tanfolyam indul Salgótarjánban március­ban. Végzőseinket elhelyezzük dolgozni. Szakvizsga, fegyver­vizsga, részletfizetés. Kérje tá­jékoztatónkat! 32/316-890, 32/411-920. Munkanélküliek­nek támogatás egyénileg igé­nyelhető a MÜK.-tól. Villámvédelem felülvizsgálója tanfolyam indul 1999. március végén Budapesten, a Megamos Kft. szervezésében. Jelentke­zés: Váczy Gáborné. Telefon/ fax.: 1/243-78-54. Viszonteladók, konyhák figye­lem! Akció! Burgonya 38 Ft/ kg, vöröshagyma 35 Ft/kg bruttó áron! Cím: HORDD- COOP Bt., zöldség-gyümölcs nagyker, Salgótarján, Vasvári P. út 9. A Nógrád Megyei Rendör-fökapitányság vezetője pályázatot hirdet az RFK. Bűnügyi Igazgatóságán főnyomozói és főrevizori munkakörökre. Feltételek:- közgazdaság-tudományi egyetemi vagy pénzügyi, számviteli főiskolai végzettség,- magyar állampolgárság, Érdeklődni az RFK. önálló személyzeti osztályán, a 310-458-as telefonon vagy személyesen lehet. Pályázni szakmai önéletrajzzal lehet, melyet legkésőbb március 26-ig kell az RFK. önálló személyzeti osztályáraeljuttatni.- büntetlen előélet,- gazdasági vagy költségvetési szervnél szerzett gyakorlat,- maximum 35 éves életkor. Hirdetésfelvétel: (32) 416-455/215-ös mellék. Thermoplán üvegezett ablakok, erkélyajtók, belső- és bejárati ajtók 7000 Ft-ért! (Salgótarján) 06-60/312-256 f Irodának, üzletnek, raktárnak, műhelynek alkalmas fűthető helyiségek, valamint szabad terület Salgótarjánban, ~ őrzött telephelyen KIADÓ! Érdeklődni: A.Z.M.-42 Kft. Salgótaiján, Vásártér út 17. Tel.: 32/441-341 A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ Salgótarján központjában (Salgótarján, Rákóczi út 13.) irodahelyiségeket bérbe ad kedvező feltételek mellett. í Bővebb információ: § 32/411-622/101,104 mellék. ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS BÁV-Zálog Rt. Számoltunk és o/ -kai csökkentettük /o a kamatokat. Számoltunk... és 60~75%0-ra emeltük a kölcsönösszeget. Számoltunk... és az Önök igényeinek megfelelően alakítottuk ki nyitvatartási időnket, hogy Önök továbbra is számolhassanak velünk. Nyitvatartási idő: hétfő-péntek, 7-15, szombat, zárva. Zálogfiók címe: 3100 Salgótarján, Mérleg u. 4. Tel.:32/314-687 ES KÓsTot a Káposztás húsboltban, Salgótaiján, vásárcsarnok 1999. március 18-án nyitó, új, kibővült részlegünkben (a régi niellett): S.-comb 56fa Ft helyett/ 490 Ft/kg S.-lapocka 540\Ft helyeit 470 Ft/kg R.-karaj 620 Fü hcl/ett 540 Ft/kg H.-karaj 590 Ffth/lyett 520 Ft/kg S.-taija 530 Ft Xelyett 460 Ft/kg S.-hasalja 540 Er halyett 470 Ft/kg Első csülök 360/Ft heKett 320 Ft/kg Hátsó csülök 39j# Ft helyett 350 Ft/kg S.-oldalas 490 Ft helyeit 440 Ft/kg Ezenkívül hentesáru, füstölt áru, baromfi, panírozott készítmények, kocsonyahús - valamennyi akciós áron! Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat! ■UHUNGARIA KBIZTOSÍTÓ RT; Keressük azt a hölgyet vagy urat, aki a Hungária Biztosító Rt. legújabb, egészségbiztosítási értékesítési területét Nógrád megyében megszervezi, hatékonyan működteti. Az állás betöltéséhezfelsőfokú végzettség, saját gépkocsi szükséges. Társadalombiztosítási vagy egészségügyi ismeret és s németnyelv-tudás előnyt jelent. fi Társaságunk a megfelelő anyagi elismerés mellett színvonalas képzést, ideális munkakörülményeket, hosszú távú karrierlehetőséget biztosít. Szakmai önéletrajzát 1999. március 25-ig várjuk az alábbi címen : Urbán Zsolt, Hungária Biztosító Rt. 3100 Salgótarján,Múzeum téri. It II / / HUSVmFUGGONTVASAR március 16-tól. Lakberendezési Aruház, Salgótarján, Ipoly Aruház, Balassagyarmat. 30% engedmény! f ÁíN IKR Rt. Vetőmagüzem: ' 2943 Bábolna, Telefon: 34/356-616, Telefax: 34/356-627 TAVASZI Tavaszi vetéshez vetőmagvak:- tavaszi árpa- tavaszi repce- borsó- szója- napraforgó- kukorica géprendszerek

Next

/
Oldalképek
Tartalom