Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-13-14-15 / 61. szám
6. oldal Mozaik 1999. március 13., szombat VADNYUGATI TÖRTÉNETEK Cowboyok és indiánok Gyermekkorunk legendás alakjai tűnnek elő képzeletünkből, ha cowboyokra vagy indiánokra gondolunk. Winnetou, az utolsó mohikán, vagy a végtelen prériken vágtázó mesebeli cowboyok jutnak eszünkbe. De vajon kik is voltak azok az igazi személyek, akik példaként álltak a történetírók előtt? Sorozatunkban azokat a híres indiánokat és cowboyokat mutatjuk be, akik valójában léteztek és akiknek élete számtalan film és könyv alapjául is szolgált. Luke Short Luke Short apja texasi farmján tanult meg célba lőni és talán a Vadnyugat legjobb céllövője volt. Lövése soha nem tévesztett célt. Kis termetét azzal kompenzálta, hogy nagy pisztolyokat hordott magával. Fiatal korában a sziú indiánokkal kereskedett, majd rájött, hogy szerencsejátékokkal könnyebb pénzt keresni. Ebből következően célba lövő tehetségét és gyorsaságát is sokszor kellett használnia. Luke divatosan öltözködött, selyemkalapot hordott és kis termete ellenére nagyon népszerű volt a nők körében. Rövid ideig Tombstone- ban lakott és dealerként dolgozott ugyanabban a kocsmában, ahol Wyatt Earp. Mikor elég pénzt ösz- szejátszott magának, Dodge Citybe költözött és megvett egy bárt. Felvett egy csinos nőt zongoristának és az üzlete elég gyorsan beindult. Ekkor hoztak a városban egy törvényt, miszerint nők nem lehettek zongoristák bárokban. Luke erre egy zenekart alkalmazott, de az sem tartott sokáig, mert űj törvény született. Zenekarok sem játszhattak bárokban. Nyilvánvaló volt, hogy egy rivális bártulajdonos jó ismeretséggel rendelkezett a városi elöljáróságnál. Amikor Luke kitalálta, hogy kiről van szó, fogta a puskáját és elindult megkeresni az illetőt. Másnap kitiltották a városból. Táviratozott barátainak, köztük Wyatt Earpnek is segítségüket kérve. Azok néhány nap múlva meg is érkeztek és megjelentek a polgármesteri irodában. A törvényeket újraírták és a nő visszakerülhetett Luke báljába. Bár az üzlet jól ment, Luke eladta a bárt és Texasba költözött. Ott vett egy újabb kocsmát, de rövidesen újabb problémával került szembe. A helyi detektíviroda tulajdonosa védelmet ígért neki busás pénz ellenében, de Luke elküldte a fenébe. A volt marsall, akinek senki nem mert ellentmondani a városban, verekedés közben pisztolyához nyúlt. Ez lett a veszte. Luke először az ujjait lőtte szét, aztán végzett vele. Luke Short 33 éves volt, amikor lebetegedett és meghalt. Iron Shirt (Vasing) Évszázadokon keresztül az amerikai prérik déli részének meghatározó indián törzse a comanche volt. A XIX. században a fehér emberek terjeszkedésével a comanchik nem értettek egyet és nagy ellenállást fejtettek ki. Egyik félelmetes vezetőjük volt Pohibit Quasha, akit csak Iron Shirt néven emlegettek. A mexikóiak és a fehérek közül is sokan babonásan féltek tőle, mert elterjedt róla, hogy nem fogja a fegyver. Többen esküdtek, hogy golyóval eltalálták, mégsem halt meg. Iron Shirt csapata hirtelen rajtaütéssel támadott meg telepeseket, falvakat és könyörtelen volt ellenfeleivel. Ezt elégelte meg Texas kormányzója 1858-ban, amikor John Fordot, a híres indiánverőt bízta meg a Texas Rangerek vezetésével. Felhatalmazta Fordot, hogy bármilyen eszközzel is, de végezzen minden ellenséges indiánnal. Ford 100 Tangerből álló csapatát 113 indiánnal egészítette ki. Ezek a tonkawa törzsből valók voltak, akik ugyan nagyon barátságosak voltak a fehér emberekkel. Azonban a többi indiánok utalták őket, mert kannibálok voltak. Néhány napos lovaglás után Ford emberei elérkeztek egy comanche faluhoz, ahol azonnali támadásba kezdtek. A tonkawa indiánok indultak először harcba és végeztek a falu csaknem minden lakosával, amikor megérkeztek Iron Shirt lovas harcosai. A lövöldözésben Iron Shirt vezette embereit és csak úgy pattogtak vissza a golyók felsőtestéről. Aztán egyszer csak hirtelen lezuhant a földre és holtan maradt ott. A comanche harcosok döbbenten megtorpantak, majd menekülésre fogták. Számtalan indián esett el a harcban, míg a rangerek csak egy embert veszítettek. Iron Shirt vasingét egy golyó a szívénél ütötte át. A vasing több száz éves volt. Iron Shirt őseitől örökölte, akik talán a Kolumbusz utáni idők egyik spanyol katonájától kapták vagy zsákmányolták. Frank Aponyi CIRKUSZBAN szombat, vasárnap/ Információ, jegy előrendelés: Jelentés a hegyről Hagyásfák, jelfák „Ember, ne félj: nő már a nap! A jégfogú szél nem harap. ” Áprily Lajos Tél végére csupaszra vetkőztek a fák. Legtöbbjüket már az ősz megfosztotta lombkoronájától, de sokan közülük, mint például a tölgyek, a ci- báló szelek ellenére egész télen át megtartották fakóbama, zörgősre száradt leveleiket. Aztán a tél még szikrázó zúzmaraköntössel és puha hóbundával is felöltöztette őket, de most már teljes ágrendszerüket, alakjukat, egyéniségüket megmutatva tárulnak elénk, várják a rügy- fakadást. Évről évre szemünk előtt zajlik ez, a természet örök megújulását hozó végtelen körforgás, melyhez képest egy emberöltő csupán a pillanat töredéke, s mégis menynyire megváltozhat még ezalatt is a természet egy-egy részlete. Vagy azért, mert az ember hozzányúl, vagy éppen azért, mert magára hagyja. Itt a Salgópuszta környékén is, ahol gyerekkoromban még kiterjedt szántóföldek, legelők voltak, most fenyőerdő zöl- dell, az idős tölgyes helyén növendékerdő cseperedik, az erdei tisztást pedig, ahol azelőtt birkanyáj legelészett, lassan benövi a bozót, visszahódítja az erdő. Vannak azonban olyan idős fák, melyek már akkor is ugyanott, ugyanúgy állottak. Már akkor is nagyon idősek voltak, de azóta alig öregedtek, ők képviselik a változó tájban az állandóságot. Biztos tájékozódási pontot jelentenek, ők jelzik az ösvények kezdetét, az erdőrészek határát és ők mutatják meg, milyen fákból állott a korábbi erdő, melynek emlékét ember- és fanemzedékeken is átívelve hordozzák. Ők a hagyásfák. Remélve, hogy messze túlélnek bennünket, sokukra üzeneteket is bízunk. Valakiről, valamiről elnevezzük, vagy megjelöljük őket, s hisszük, hogy a rájuk bízott üzeneteket sokáig őrzik, utódainkat majdan ugyanúgy emlékeztetik, mint ahogy egy idős fa révén ma emlékezünk Rákóczi fejedelemre, Erkel Ferencre, Madách Imrére, vagy a hét vezérre. Sokszor a törzsükbe vésett jelekről nevezzük el őket „nyilas”-fának, ,Jce- reszt”-fának, jellegzetes alakjukról „kétágasának, „odvas”-nak, „villámsújtott”-nak, a benne lakó madárról „baglyosának, „harkályos”-nak, vagy a rajta tanyázó szarvasbogarakról „szarvas”-fának. Némelyekre csak nevünk kezdőbetűit bízzuk, másokra esetleg otrombaságainkat is. És vannak olyanok, amelyek nem kaptak és nem is fognak kapni semmilyen jelet, mégis ismeijük és szeretjük őket. Ilyen a salgóbányai park hatalmas, kétágú szelídgesztenye fája, a Strázsahegy ágkaijai- val a földre támaszkodó hars óriása, a Boszorkánykő ösvénye melletti tölgymatuzsálem, a Lo- sonczi Anna-forrás közelében a sokszorosan villámsújtott, kiégett odvú öreg bükk és a Petőfi- forrás melletti, sok törzsével szétterülő évszázados fűz. Sokáig sorolhatnánk még őket, hiszen sokan vannak mindannyiunk környezetében. Egyszer aztán ők is összeros- kadnak, de helyüket átveszik utódaik, melyek rendszerint már ott növekszenek körülöttük. Fancsik János Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk meg- miatt. Ezerforintos vásárlási sz. A mai rejtvény megfejtését fejtése: Úgy látom még mindig utalványt nyert: Mestra Bema- március 18-ig kell beküldeni haragszol a tegnap esti vitánk dett Nagyoroszi, Kertész u. 23. szerkesztőségünk címére. Templomaink története Átmentett kegykép-BORSOSBERÉNY A Rútságtól északnyugatra fekvő helység már a kő- és bronzkorban is lakott terület volt, a feltárások leletei is erről árulkodnak, eleink már a népvándorláskor letelepedtek itt. Neve - Borsos Borin, Beryn, Berinke - a feltehetőleg családnévként használt Borsos előtag és a valószínűleg kabar eredetű Berény törzsnév összeolvasztásakor keletkezett. A Czepán elnevezésű oldal leletei és az ún. pusztatemplom részén feltárt területek egyértelműen bizonyítják az ősi mivoltot, okleveles említése 1393-ban történik először, ekkor a Losonczyaké. 1470- ben Mátyástól kapja adományul Madách László és Jánosy Gáspár. Ezt követően a török hódoltságé, a török adókönyvek szerint 1562-ben 38 adóköteles háza van, 1579-ben pedig 28. Később Rizván Di- vano drégelyi török katona nyert itt 1700 akcse jövedelmű zsoldhűbért. 1598-ban még Madách Péter a földesura, de a XVII. sz. elején elpusztul a település és csak egyetlen adóköteles háza marad az 1633-as. török adóösszeírás szerint. Lassan ismét benépesül, 1715-ben 18, 1720-ban 15 adóköteles háztartása van. „Berénke, Borsosberénke” Szent Márton tiszteletére felszentelt templomának építéséről nincsenek pontos adatok. Az 1724-es Canonica Vi- sitatio 1730-at ír, Mocsáry szerint két évvel előbb építették. História Domusa 1774- ből is csak hallomások alapján jegyzett dolgokról számol be. Az azonban biztos, hogy az épületet 1790-ben teljesen felújították. Homlokzati tornya előre- ugró, alatta a félköríves kapun át jutni az előtérbe, melynek két oldalán félköríves ülőfülke látható. A templomba vezető bejárat felett „A. D. 1790 AMPLIATA” felirat olvasható. Félköríves szentélye körül lábazat, északi oldalán egy ablak. A sivár homlokzatot követő déli oldal három, egyenes záró- dású ablakkal, az északi pedig kettővel biztosítja a fény bejutását. A főoltár képe a névadó szentet ábrázolja, a História Domus szerint 200 forintért hozatták Bécsből, 1791-ben. Az oltár berendezése, a díszes tabemákulummal együtt Bo- donyi János és társai költségén készült, pár évtizeddel előbb készültek a szószék márványozott díszei és a mellékoltár angyalszobros taber- nákuluma. A színezett fafaragásos szobrok (Szent Márton püspök, Szent József és egy pie- taalakzat) a XIX. sz. közepét idézik. Kegyképe az 1713- ban épített, majd lerombolt kápolnából származhat. Egyházmegyei műremekként említik az 1753-ból datált aranyozott ezüst kelyhet: „P.Ioa.Hen.Moricz. cur. 1753 pro E. Berinke.” A negyvenes évek elején dr. Bazsó István volt a „be- rinkei” plébános, Horpács és Pusztaberki filiákat is ő látta el. Egykor Szomolypuszta is a borsosberényi filiák között szerepelt. Kolostor is, templom is állt itt, még a johannita lovagrend gondozásában, 1247 táján rendházuk is volt ezen a területen, ma már csak a hely emlékeztet minderre. Borsosberény plébánosa volt 1994-től Karácsondi Mihály, akit egy éve Mogyoródra helyezett Keszthelyi Ferenc váci megyés püspök. Ma a nagyoroszi plébános látja el Berényben a papi teendőket. D. F.
