Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27-28 / 49. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. február 27., szombat Tíz éve nem volt olyan ragyogó hó, mint február közepén - állította egy helybeli - Tucatnyi pályán indult a Tátra „ostroma” Újra felfedezték Jasnát a nógrádi síbarátok Jasná talán a leghíresebb szlovák síparadicsom az Alacsony-Tát- rában. Február közepén egy tizenkét fős tarjáni síbarátcsapat indult el, hogy e páratlan környezetben töltsön egy szűk hetet. „Kertek alól” indult a felvonó, méghozzá szó szerint Elkészül a paprikás krumpli Mint kiderült, a legjobb időpontot sikerült elcsípni, hiszen a helybeliek sem emlékeztek ennyire pompás hóhelyzetre. Egy ottani férfiú szerint tíz éve nem esett ennyi, és ilyen jó minőségű csapadék, s ez meglátszott a pályák forgalmán is. Az északi lejtőn másfél tucatnyi, különböző erősségű pálya vátja a sportolni, illetve tanulni vágyókat. A „libalegelőtől” a fekete pályáig minden előfordul, mindössze Cho- pokra, a csúcsra nem lehetett följutni, a rettenetesen erős szél miatt. Itt a lift ülőkéit is leszerelték. A csapat egy tizenkét személyes, négyszobás bungalóban lakott, amelyben az árszinthez képest minden komfort megtalálható. A kötelező reggelit a közeli szállodában svédasztalos formában vehettük igénybe. Ragyogó kiszolgálásban volt részünk, az étlapon még magyarul is feltüntették a gazdag választékot. Igaz, némi derűre adott okot néhány étel leírt formája, de már annak is örül az ember, hogy számítanak rá és anyanyelvén rendelhet. Nem állhatom meg, hogy az étlapról szemezgessek, korántsem a gúny, mintsem a derű kedvéért. A hideg előételek között olvastam a „Tokehalmőj hagymőval” nevű specialitást, míg a halételek között szerepelt ez a gyöngyszem: „halfiié atsútue sajtal”, vagy a „karán- tott cápahatsering”. Ettől persze még rátaláltunk a csapat kedvencére, a brindzás halus- kára. A pályaszállásról kétüléses lift vitt fel 1500 méter magasba, ahonnan a kezdők is simán leereszkedhettek, például az 5-ös számot viselő, kb. öt kilométer hosszú, ragyogó vonalvezetésű erdei szerpentinen. A liftnél akár fél órát is el- töltöttünk, annyira nagy volt az érdeklődés, ám érdekes módon hét végén lecsökkent a forgalom. Talán a közeli Donovaly- ban zajló kutyaszán-világbajnokság miatt. Sajnos, a hódeszkások hamar felszántottak egy-egy szakaszt, ám a folyamatos hóesésnek köszönhetően, no meg a gépi karbantartás következtében reggelre minden pálya járhatóvá vált. Néhány nehezen síelhető, jeges-köves szakasz alakult ki a hegytetőkön, ahol a gyér növényzet nem volt képes megfékezni az időnként orkán erejű viharokat. Akit a fagyos tátrai levegő megcsípett egy kicsit, az kárpótolhatta magát, ha felkereste a Jasnától mindössze 40 kilométerre, Poprád irányában található Besenová nevű termálfürdőt. Nagyon kellemes délutánt töltöttünk el a 70 fokos forrásvizű, nyitott medencében, amelyet pár évvel ezelőtt alakíthattak ki. Mennyivel csodálatosabb érzés másnap kimenni a pályákra! A bátrabbak bebarangoltak tucatnyi fekete és piros jelzésű hegyoldalt, kihasználva, hogy Jasnán ugyanúgy barangolhat az ember, mint a felkapott osztrák, vagy olasz síparadicsomokban. Van itt tányéros, „tojáskabinos”, ülőkés és csá- kányos sífelvonó, amelyekből otthon is elkelne egy-kettő. A pihenőt szinte mindenki a csúcsra időzítette. A kétüléses felvonó első állomásán meleg étel, jéghideg és forró ital várta a sportág szerelmeseit. Az időnként kibukkanó napsugár pazar látványt tárt elénk: a Tátra gyönyörű vonulatait, hósapkás, ködöt szurkáló csúcsait, a hatalmas fenyőrengeteget. Kicsiny csapatunk saját ellátásra rendezkedett be, azaz, délután fél ötkor, amikor az utolsó lift is leállt, szálláshelyünkön gyülekeztünk. A síprogram feledhetetlen része a közös vacsora, különösen akkor, ha mindennap más-más tölti be a szakács szerepet. Jóízű kvaterkázással köszöntött ránk az öreg este, s érdekes módon senkinek nem hiányzott a televízió. A hazaút vasárnapra esett, épp’ akkor, amikor Donovaly- ban befejeződött a kutyaszánvilágbajnokság. Rengeteg kocsi ereszkedett lefelé a hosszú szerpentinen, amelyen a korábbi elterelés miatt vékony jégréteg alakult ki. Itt egyébként is tanácsos óvatosan közlekedni, amit villogó lámpák és magyar feliratú tábla is jelez. Sajnos nem túl jó hírrel szolgálhatok azoknák, akik csak most indulnak útnak: alkalmi jasnai ismerősöm szerint ugyanis megállíthatatlanul jön a tavasz. T. Németh László Pazar kilátás nyílik az egyik hegyi büfétől A SZERZŐ felvételei Levente, üvegcsiszoló, a labdarúgás szerelmese: Dembrovszki Károly Akit csak a gyermekkor köt Erdélyhez Nagybányán született, Tordán és az Aranyos partján élte gyermekkorát. 1942-ben tizenhat évesen jött Salgótarjánba szüleivel és két testvérével. Bátyja és ő is üvegesnek szegődött, ki is tartott választott szakmája mellett. Pár hónap híján 38 évet dolgozott le hűséggel a most hetvenharmadik életévében járó Dembrovszki Károly. Salgótarjáninak vallja magát, minden ide köti. Innen indult- ahogy azt mondom: „indult”, kijavít. Vitték kalandos útjára, mint leventét a háborúba. Fegyvert már nem tudtak a kezükbe adni, de vitték őket, míg végül az utánuk jövő szovjetek utol nem érték a leventéket. Katonáskodás után Közmunkákat végeztek. Es- choffenben, Ausztriában hadifoglyok lettek és ismét vitték őket, most már nem nyugatra, hanem pont az ellenkező irányba ... 1945 augusztusában Romániában érte a hír őket: amnesztiában részesülnek, ha nincs a hónuk alatt jelzés. így feltartott kézzel a bizottság előtt megkapták az iratokat.- Szeptemberben már a gyárban dolgoztam. Az ötvenes években még pár hónapra behívtak katonának, de ezek már csak emlékek.- Hogy milyenek voltak ezek az évek? - kérdez vissza- a munka és a sport töltötte ki napjaimat. Atletizáltam, hosszú távon róttam én is a kilométereket, bajnokság, versenyek követték egymást. Fel sem tudom már sorolni az egyesületek számát, a versenyzési lehetőségeket.-Nem, nem értem el feljegyzésre érdemes eredményt. Azt hiszem, fél évszázad távlatából nem is ez a lényeg. Jókat futottunk, jól éreztük magunkat. Én egyébként is megsértődtem, otthagytam a csapatot, már csak azért is, mert a labdarúgás megszállottjaként 1942-től tagja Vagyok az SBTC-nek. A tagkönyvembe ugyan 1948 van beírva, de ez tévedés, ki kell javítani. Kértem, mert megvannak a dokumentumok. Én nem maradtam el tagdíjjal akkor sem, amikor három pengőt fizettem és nincs tartozásom most sem.-Igaz, hogy külön pluszpénzt is fizet az SBTC-nek?- Igen, igaz. Havi ezer forintot. Úgy tudom, négyen vagyunk nyugdíjasok, akik komolyan vettük a tavalyi felhívást. - Keserédesen hozzáteszi, hogy akik a felhívást készítették, a mai napig sem fizettek. .. Egy élet sportja- Úgy tudom, az SBTC-nél egy időben még vezetőségi tag is volt.- Igen, egy rövid ideig az ifisek intézője voltam. Mivel az elnök tudomására jutott, nem vagyok a bánya alkalmazottja, egy levélben megköszönte a közreműködésemet. Dembrovszki Károly a téli napokban is rója a napi kirótt kilométereket. Szálfatermete a belvárosban tűnik fel legtöbbször, kezében a lapunkkal, mert mint mondja, lépést kell tartani. Olvasni kell. Fejfedőt, sálat mínusz 10 foknál sem visel. Kérdésemre, hogy fázik-e, egyszerűen csak azt mondja: nem fázom, így szoktam meg. A munka gyönyöre- Talán a melegüzemben gyűjtött tartalék ad ennyi hőt, hogy nem fázik?- Életem a csiszoldához köt. Ott nem volt túl meleg.- Egykoron nagyon szép, csiszolt áruk készültek.- Napjainkban is készülnek ilyenek.- Van még kapcsolata a gyárral?- A korombeliekkel. Múlik az idő, cserélődnek a generációk!-Emlékszik-e a szép munkákra?- Aki készíti, annak minden munka szép. A néha nehéz vagy bonyolult mintákat, motívumokat nem csak a szem, a kéz is begyakorolja és egy harmónia jön létre. Minden porcikánkban kell érezni a finomságokat, aminek az eredménye a termék. Örül neki a felhasználó, a készítő egyaránt. Minden üveg szép, de számomra az überfango- sak, a mélyen csiszoltak a legszebbek. Ránézek a pohárra, vizsgálom a díszeket és közben hallom a korona sikolyát, ahogy véste, alakította a motívumokat, az ember keze nyomán. Ember és gép együttműködése a vitrinek dísze, vagy használati tárgy számomra többet mondanak. Közel négy évtizedes munka gyümölcsei. . . Néha jó emlékezni - szúrja közbe. Esteledik ... A február még mindig rövidre szabja a napot. Kisszo- bámban ülünk egymással szemben kezében egy sörösüveg, amiből néha-néha kortyolgat. És bár alkonyodik, látom Károly vibráló, kutató szemét, sok mindent szeretne mondani az évtizedek távlatából - gyermekkora a kiszámíthatatlanul kanyargó Aranyos partján, a hadifogság, a város fejlődése, a gyár ... Néma történetek Tódulnak a történetek, mégis hangtalan, nyomasztó a csend. A toll sercegése is hallható, ahogy érinti a papírt. Látom: a kezével is mondani akar valamit, formálja ujjait. Megtöröm a csendet...- Karcsi mit mondana búcsúzóul?- Búcsúzóul? Semmit. Ismét csend és nézem a közben székéből felálló férfit. Szálfatermete a messze néző szempár, talán az Aranyos partjára vitték. Kezei mintha mozdulnának is és évszázadok vízmosásában formált színes követ emelnénk ki, vagy egy szépen csiszolt üvegtálra emlékezik, nem tudom. De kezeit a szemei elé emeli.- Jó egészséget, Károly! Kálovits Géza Laposra taposva Fülsértő, éktelen csörömpöléssel két laposra taposott kólásdobozt rugdal a megyeszékhelyen, a városközpont duplaszéles járdáján két kajla nagy kamasz. A buszmegállóban várakozó polgárok legyintenek: itt van a tavasz... Senki nem akad, aki rászólna a gyerekekre, hogy valami nemesebb játékszert keressenek, ha már a járdán, vagy a főtér műmárvány kövezetén focizgatnak. A színes fémdobozok bizony nagyhangúak. S a nagy hangról, a zajról, s akár épp a laposra taposott dobozok által, a környezetvédelem katasztrofális helyzetére is asszociálhatunk. Igen jó, ha szellemes jelszavak buzdítására laposra tapossuk a környezetszennyező fém-, papír-, műanyagdobozok, flakonok tízezreit, de hol vagyunk még a nélkülözhetetlen szemléletváltozástól, közfigyelem-alakítástól ? A polgár legyen részese az egészségesebb környezetért vívandó küzdelemnek. Kiabáljon, ha tonnaszámra szórják a sót a havas-latyakos utakra, holott tudható, micsoda méreg az a termőtalajba visszamosva. Tiltakozzon, ha új és új kampányokkal környezetkárosító pelenkák használatát szorgalmazzák, pedig a fejlett országokban rég túl vannak ezen a divaton. Szóval: 3-4 évvel az uniós csatlakozás előtt a kormányzatnak is, az önkormányzatoknak, vállalatoknak, intézményeknek is, meg a városlakóknak, falupolgároknak is tudomásul kell venni, hogy a környezet mai állapota drámai akadály lehet az integrációs folyamat során. S már-már leküzdhetetlennek is tűnhet, hiszen sok száz milliárdos beruházásokkal, fejlesztésekkel lehetne csak megalapozni a változtatást a szennyvízkezelés, hulladékhasznosítás ügyében is, meg a levegőszennyezés, olajkárok, élővízszennyezések dolgában is. A fenyegető kockázatok óriásiak, még akkor is, ha a polgárok figyelmét majdani PHARE- pályázatok nagy ígéreteivel terelik el a hétköznapok tehetetlenségéről. Gondolván, úgyis csak az tudja, mi az a szennyvízügy, akinek pincéjében víz bü- dösödik, úgyis csak az tudja, mi az olajkár, légszennyezés, akinek háza előtt évek óta szabálytalanul parkolnak, pöfögnek, tankolgatnak százéves öreg teherautók tucatjai, vagy ha ugyanezen monstrum - gépezetek épp egy olyan gyerekekkel zsúfolt iskolaudvar, közterület szomszédságában forgolódnak, ugyanazon hatóságok engedélyével vagy tűrésével, ahová épp a mi gyerekünk jár... Pedig politikai kampányok során mindig központi kérdés a környezetvédelem ügye, a közrend dolga is. Vajon miért nem az a hétköznapokon ? Olyankor csak marad a rossz szöveg: a jövőben azt tervezzük... Majd a PHARE-program pénzével... Majd ekkor, majd akkor... S az első látásra bagatell szabálytalanságok szennyezése, - ott van az élővizeinkben, a tápláló talajban, a fűben, fában, zöldségben, gyümölcsben és ott van ezáltal az emésztőszerveink le- bonthatatlan káros anyagai között is... Semmi köze se volna a drámai egészségkárosodási folyamatokhoz, mindezen gondoknak? Dehogy nincs! Csak semmibe vesszük a riasztó tényeket. Hová lett a város gyönyörű sétánya? Mitől barnák az ereszt- vényi erdők? Mi lesz az egykor oly gyönyörű Dolinkával? Ki segít a gyári mocsoktól fuldokló belvárosi élővizeken? Nincs válasz. Erdős István
