Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-25 / 47. szám

Francia énekesek az AIDS-kutatásokért „Élete értelme” Az AIDS gyógyításának kuta­tására és a betegek kezelésé­nek támogatására közel fél­száz francia énekes összefogá­sával készült „Együtt” című könnyűzenei CD-lemez Fran­ciaországban alig három hó­nap alatt 40 millió frank (mintegy 1,6 milliárd forint) nyereséget eredményezett, amit az érintett intézmények­nek a napokban átutalnak. Az összeállítás igen dina­mikus címdalát - „Élete ér­telme” - összesen negyven- ketten énekelték, köztük Pas­cal Obispo, Julien Clerc, Pat­ricia Kaas, Lara Fabian, Johnny Hallyday, Zazie. A CD-lemezt, meglehetősen borsos ára ellenére, november végétől több mint 700 ezer példányban vették meg. A jótékonysági akciót kez­deményező - s jogdíjukról is lemondó - énekesek Cathe­rine Trautmann kulturális mi­niszterhez fordultak utólagos intézkedése reményében. Azt róják fel az állami hatóságok­nak, hogy a humanitárius cél el­lenére sem tették lehetővé, hogy a szokásosnál alacso­nyabb áfa-val terheljék e CD- kiadványt - emiatt a lehetsé­gesnél 8 millió frankkal keve­sebb gyűlt össze, pontosabban: e pénz nem az AIDS-akció ja­vát szolgálja, hanem a költség- vetés bevételeit gyarapítja. Számítógépen hívható a „virtuális óvoda” Unoka a zseniképzőben Pop plusz rock A dimenziók között... Van Hongkongban egy óvoda, ahol a világ minden részéről ki­választott tehetséges artistaje­löltek készülnek a jövőre. És él, az óvodától sokezer kilomé­terre, a németországi Ahrens- burgban egy 59 éves szobafestő, aki néhány gomb lenyomása után naponta mindent megtud a négyéves Janoschról. Az uno­káról, aki a hongkongi zseni­képző lakója. Dietrich Jahn, a nagypapa beüti a kódjelet a számító­gépbe. A képernyőn megjelenik az „Üdvözöljük Önt a Cirkusz­óvodában”. Természetesen)?) létezik kü­lön Janosch feliratú file, vagyis dosszié. Ebből kiderül, hogy a kisfiú társaival együtt most a hagyományos kínai oroszlán­táncot tanulja, ezt adják elő majd az egyik kis társuk szüli­Sürgősen megerősítésre szorul az Interpol egyik speciális ágazata, a gyer­mekek és fiatalkorúak sze­xuális kizsákmányolása el­leni küzdelmet összehan­goló részleg. A világrendőrség - külö­nös tekintettel a Hollandiá­ban és más országokban le­leplezett gyermekpornó-üz- leti hálózatra - immár lépés- kényszerben van. Ennek a helyzetnek a tuda­tában kénytelen részben ki­egészíteni nemzetközi rend­őri szervezetét a gyermek- és napi ünnepségén. A nagypapa azt mondja, fantasztikus érzés ez a napi kapcsolattartás a tíz­ezer kilométerre lévő unokával. A virtuális óvoda ötlete egy 47 éves pedagógustól, az ang­liai Urrey grófságban dolgozó Christian McCullochtól szár­mazik. Ő szervezte meg néhány angol, ausztrál, amerikai és hongkongi kollégával. - Ösz- szeültünk és eltöprengtünk azon, mit profitálhatna a mi szakmánk az Internetből. Ke­restek egy olyan intézményt, ami minden szempontból meg­felel a célnak. A hongkongira azért csaptak le, mert a híres kínai artistaisko­lába harminc országból tobo­rozták a nebulókat. Munka volt elég. Maga McCulloch vagy négyszáz órát szánt arra, hogy a dolog megvalósuljon. fiatalkorúak pornográf célra történő felhasználásának a megakadályozására, a nem­zetközi bűnszövetkezet le­leplezése és felszámolása ér­dekében. Az új szervezeti egység a kidolgozott koncepció sze­rint szorosan együttműködne a legkülönbözőbb gyermek­védő szervezetekkel s infor­mációit természetesen mind a százhetvenhét Interpol-tag- ország illetékeseinek a ren­delkezésére bocsátaná a fen­ti célok elérése érdeké­ben. Napjainkban, amikor az egy­kori amerikai és brit példa, a New Kids On The Block és a Take That alapján hétről hétre nőnek ki a kiadók si­kervárományos táncos lábú fiúcsapatai, fel sem kapjuk a fejünket, ha egy újabb csapat után szaladnak a lányok. Most azonban Nagy-Britan- niában valami nagy dolog ké­szülődik... Awesoma - készülnek a ma­gyarországi zsákolásra is Itt már valami egészen másról van szó, egy valóságos új legen­dáról, melynek Awesome a neve és most készül a nagy elődök után Európa meghódítására. A zenekar különlegességét az adja, hogy a kosárlabdarajongó srá­cokat nem egy külső producer hozta össze, hanem együtt talál­ták ki magukat, ráadásul őrült­ségeikkel nemcsak a jóképű fi­úkra vadászó angol kamaszlá­nyok szimpátiáját váltották ki, hanem úgy tűnik, hogy a terem­tés koronáinak ifjabb kiadásai is szimpatizálnak a hozzájuk na­gyon is hasonlító, egyáltalán nem „műanyag” srácokkal. A formáció bája talán éppen ebben van: ők ugyanolyanok próbálnak maradni a sikerek közepette is, mint amilyenek voltak, ugyanazok a londoni fickók. Alex, Stevo, Derek és Steven 1994-ben alakították együttesüket, majd rövidesen már az East 17-tel turnéztak. ’96-ban ők voltak az év sztárjai, melyet követően napvilágot lá­tott első albumuk, mely a vára­kozásoknak megfelelően el­kezdte hódító útját előbb a szi­getországban, majd ’98-tól Eu­rópában. Van tehát egy új csa­pat, készülődve a kontinens „át­törésére”. Az Awesome pedig - kosaras nyelven szólva - egy hatalmas ugrással készül a ma­gyarországi zsákolásra is. * Ma már nem ismeretlen a ma­gyar közönség előtt a Down Low neve, hiszen két igazi kö­zönségsikert hozó lemez és lát­ványos fellépések jelzik a csa­pat útját. Öt kitűnő zenész együttes munkája és egy tipiku­san amerikai stílus európai megjelenése kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a csapat, amely ma már az egyik legmeghatáro­zóbb jelensége a német és Be­nelux slágerlistáknak. Egészen egyedi zenét játszanak, az álta­luk csak európai hip-hop-nak nevezett muzsikát, ami lénye­gében nem más, mint a bro- oklyni gettókból világhírűvé vált Gangsta Hip-Hop európai- zált változata sok vokállal meg­spékelve. Down Low - Egyre feljebb a csúcs felé Lényegében ennyi a siker titka, no és persze maga az együttes, a két előadó, Joe Thomson rapper és Mike Da­lién énekes, valamint a kitűnő produceri csapat. Az új lemez, a Third Dimension nemcsak egyszerűen jobb mint az előző, de stílusosabb és slágerdúsabb is', ez pedig már a biztos siker jele. Az album egyik érdekes­sége az első single-siker, a Once Upon A Time, vagyis a Volt egyszer egy vadnyugat, amely a klasszikus Morricone- filmzene részeit tartalmazza. A maxi már az első héten rögtön a tizenegyedik helyig jutott a slá­gerlistán, jelenleg pedig a ne­gyedik. Az anyagon ezen kívül még egy tucat remek hip-hop szám található, ami ma a stílus népszerűségének csúcsán ko­moly siker lehet. A német le­mezkritikusok szerint mára érett össze Mike és Joe duója, ezen a korongon lehet a legjob­ban érezni az új stílus jegyeit. * Egy remek zenész, aki még a nyolcvanas évek elején tűnt fel egy Annie Lennox nevű hölgy­gyei és ők ketten, mint a Eurythmics zenekar több mint félszáz millió lemezt adtak el világszerte. A kilencvenes években szólópályára lépett és alkotott olyan sikereket, mint például a Heart Of Stone. Ma új albuma mellett elektronikus látványkiállításokat tervez mú­zeumokban, filmeket rendez és ír, a zenélés mellett pedig bele­bolondult az Internetbe. Itt mu­tatta be először új anyagát is. Ez a sokrétű ember pedig nem más, mint Dave Stewart, aki Grammy-díjas, négyszeres győztese az év brit dalszerzője címnek és tavaly megkapta az ASCAP kitüntetését a Sweet Dreams című daláért, amely az elmúlt 15 esztendő legtöbbet játszott felvételének bizonyult.- Én a kultúra mérnöke va­gyok - jelentette ki internetes sajtótájékoztatóján a modern zene legsokoldalúbb egyéni­sége. A friss LP a Sly Fi elne­Dawe Stewart - „a kultúra mérnöke ” vezést kapta, amely egy telje­sen hagyományos lemez ren­geteg ötlettel és zenei megol­dással. A CD dalai is érdekes körülmények között születtek, hiszen a Stewart család az Amazonason vett részt egy csónaktúrán, melyre a családfő a legfontosabb rögzítőberen­dezéseket vitte magával és ezeket az ötleteket valósította meg. Higgyék el, van miből fütyörészni. * JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Zana Zoltán (Ganxsta Zolee) nyolc évig do­bolt egykori együttesében. CD-t, vagy kazettát választ­hat szerkesztőségünkben: Ki- szely Viktor Balassagyarmat, Achim A. u. 2-4. sz. Mai kérdésünk: Melyik volt az a fiúcsapat Magyarországon, amelynek egyik albuma megha­ladta a százezres eladási álom­határt? a. Hip Hop Boyz b. Manhattan c. Happy Gang A helyesen tippelők között a Record Express kiadó által fel­ajánlott hangkazettákat sorsol­juk ki. Beküldési határidő: március 3. Címünk: Nógrád megyei Hír­lap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. Jó játékot, sok szerencsét! Sándor András Fitnesszklubok kétéves kortól Az amerikai fitnesszklubok sorá­ban megjelentek azok, amelyeket speciálisan gyerekek számára működtetnek: két évtől felfelé. Itt is vannak súlyzók és különféle csodagépek, amelyek különféle izmokat mozgatnak meg - ám a felszerelés ezeknek a mini kor­osztályoknak a testére szabott. A gyerekklubok hívei azzal érvel­nek, hogy a lehető legfiatalabb korban kell hozzászokni az egészséges életmódhoz. Zenei Nobel-díjat, azaz Polar-díjat kapott Stevie Wonder A soulzene legnagyobb egyénisége Stevie Wonder, a világhírű világtalan amerikai soul- énekes kapta az idei Polar- díjat. A rangos zenei elis­merés másik kitüntetettje Yannis Xenakis görög származású francia zene­szerző. A díjak odaítélését hétfőn jelentette be a Svéd Királyi Zenei Akadémia. A zenei Nobel-díjnak is nevezett Po­lar-díjat Stig Anderson, az ABBA együttes egykori producere alapította 1992- ben, létesítéséhez ő maga is hatmillió dollárral hozzájá­rult. Tavaly Ray Charles és Ravi Shankar, 1997-ben Bruce Springsteen volt a kitüntetett. Á korábbi évek díjazottjai között van még Joni Mitchell kanadai énekesnő, Pierre Bou­lez francia zeneszerző, Dizzy Gillespie és Paul McCartney is. A negyvenkilencedik évé­ben járó Stevie Wonder — a díjat odaítélő zsűri szerint — a rock legnagyobb egyéni­sége és a műfaj legszebb hangú előadója. A gyermekek szexuális kizsákmányolása Erősít a világrendőrség Az elmúlt esztendő legjobb előadói, zenekarai: a Rolling Stone szerint Leszavazta a közönség a szakmát A pop-rock legjobbjainak kivá­logatása sok szempontú, és so­kan is foglalkoznak vele. A Rol­ling Stone magazin nem „ki­rálycsináló” a szakmában, de szakmai és olvasói véleménye fontos mérce, odafigyelnek rá. A magazin szerint az év elő­adója a Beastie Boys. Ott volt a „Szabadságot Tibetnek” címmel tartott nyári koncerten, s ez - az egyéb koncertek és a Hello, Nasty című lemez mellett - sok szavazatot jelentett. Hip-hopot játszik, énekel a Lauryn Hill is, akit tízszeresen jelöltek Grammy-díjra, s akinek The Mi- seducation of Lauryn Hill című lemezét a szaklap az év legjobb­jának kiáltotta ki. Övé volt a leg­jobb kislemez (Doo Woop), s ő lett a magazin szerint az év leg­jobb rhythm and blues előadója, de még az év énekesnője is. A hip-hop előadók legjobbjának vi­szont Jay Z-t kiáltották ki. A leg­jobb férfi előadó Beck, a hard rock és heavy metal bandák ver­senyét a Kom nyerte. Á közönséget leginkább ér­deklő kategóriák közül a Pearl Jam a legjobb koncertkörútért kapott Rolling Stone-díjat. A leg­jobb koncertalbumért, a No Secu- rity-ért viszont a Rolling Stonest jutalmazták. Joni Mitchellt a leg­jobb „visszatérőként” ünnepel­ték, John Lennon pedig legutóbbi négylemezes Antológiájáért ka­pott posztumusz elismerést. A szakmai véleményt több esetben leszavazta a közönség, de voltak egybeesések. A rajongók is az év előadójának találták a Beastie Boyst. A legjobb férfi énekes viszont Marilyn Manson (a szakma szerint a legjobb „sze­relésben” mutatkozó művész). A női előadók versenyében a közönség Madonnát favorizálta Hillel szemben, aki egyedül a rhythm and blues kategóriában kapott első helyezést. Madonna viszont az év dance előadója ka­tegóriáját is megnyerte. A leg­jobb együttes a Pearl Jam, bár a Beastie Boys összességében sok­kal több szavazatot kapott a kö­zönségtől, hiszen a legjobb kis­lemezért, a legjobb albumért járó elismerést is beseperhették. A hard rock kérdésében a közönség és a szakma egyetértett, de a pub­likum szerint a Kom együttesé az év turnéja is. Az ifjú arcokat te­kintve, a szakma szerint Rufus Wainwright, a közönség szerint Natalie Imbrugllia ausztrál éne­kesnő a legjobb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom