Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-19 / 42. szám

Jusson orvosra, gyógyszerre, élelemre - Éljünk meg a pénzünkből! Nem könyöradomány az, ami jár Az Acélgyári úti üzemorvosi rendelő alagsori bejárata melletti helyiségben az acélárugyár nyugdíjasbizottságának tagjaival: Koronczi Ernőné titkárral, Vágvölgyi József, Dombi József, Őr­lik Ferenc vezetőségi tagokkal és az alapszervezet egyik nyugdí­jasával, Csonka Dezsővel az alapszervezet életéről váltunk szót. Családias beszélgetés-Jelenleg ötszázhetven tagunk van, mindannyian volt acél­gyári dolgozók, köztük azok is, akik a környező községekből jártak be annak idején dolgozni. Nyugdíjazásuk után igazoltak át hozzánk. A rendszerváltás óta nagyon kevesen kívánkoz­nak közénk, mondván: - A munkásoknak már nincs érdek- képviseletük.- Mivel fordulnak önökhöz nyugdíjas kollégáik?- Kevés a nyugdíj, sokba ke­rül a gyógyszer, az orvosi költ­ség, nagy a rezsi, az árak állan­dóan emelkednek. Van olyan kollégánk, akinek húsz-hu­szonöt évi munka után sem éri el az ellátása a húszezer forin­tot. Egyik nyugdíjastársam harminckilenc évi munka után az idei emeléssel jutott el a negyvenkétezer forintig - vála­szolja a titkár.-Nekem a gyerekeim segí­tenek be, hogy meglegyenek a legszükségesebbek - folytatja egy kevés nyugdíjjal rendel­kező tag.- A családcentrikus kormány elveszi az egyik nyugdíjastól a törvényben megszavazott pénzt Szomorú számadatok A nyugdíjas „népesség” életvi­tele az elmúlt 15-20 évben egyre komplikáltabbá és nehe­zebbé vált. A 80-as évtized so­rán összességében folyamato­san romlott: szinte hihetetlen, vagy inkább megrázó, ám saj­nos igaz, 1980-1989 között 31 százalékkal!) csökkent a és odaadja a másiknak, holott a kisnyugdíjasok anyagi támoga­tása a szociálpolitika feladata - veszi át a szót egy másik. - A kormány szembeállította a szü­lőket gyerekeikkel.-Megosztotta a nyugdíjaso­kat is - folytatja az előbbi gon­dolatot az, aki negyvenöt évet húzott le a gyárban.- Tőlem havonta háromezer­ötszáz forintot vett el a kor­mány - kapcsolódik a beszélge­tésbe Őrlik Ferenc. Egyöntetűen kijelentik: nem nagyon szeretik ezt a kormányt, amelyik 51 milliárdot vett ki a nyugdíjasok zsebéből. Szó szót követ, végül felteszik a kérdést:- Ha a kormány nem tartja be a nyugdíjemelésre vonat­kozó törvényt, milyen alapon kéri számon a törvénytiszteletet a lakosságtól? A nyugdíjas-alapszervezet vezetősége a nagyon kis ösz- szeggel rendelkező nyugdíjasai közül, három év alatt, tizenöt személynek - de lehet, hogy többnek - segített 500-1000 fo­rint méltányossági nyugdíjeme­lés megszerzésében.- Úgy tudom, a cég vezetése nyugdíjak reálértéke. Az 1990-1993 közötti években a csökkenés üteme még fokozó­dott is: amíg a korábbi közel tíz év alatt az említett 31 százalék­kal, addig e négy év alatt további 27 százalékkal csökkent a nyug­díjak reálértéke. És mivel ebben a négy évben a reálbérek „csak” 17 százalékkal csökkentek, így a nyugdíjas-társadalom viselte a továbbra is megbecsüli volt dolgozóit.-Igen. A korábbi években több módon támogatott: tavaly ötszázötvenezer forinttal. Eh­hez jön még a tagdíjakból származó 250-270 ezer forint. E két forrásból gazdálkodha­tunk.- Mire futja?- Két-három évvel ezelőtt tíz-tizenegy buszos kirándulást tudtunk szervezni. Az idén jó lesz, ha kilencre futja. Zsóri- fürdőn és a balatonalmádi üdü­lőben az első és az utolsó turnus a nyugdíjasoké. Főszezonban, ha a dolgozók közül nem tud valaki elmenni üdülni, a beuta­lóját nekünk ajánlják fel. A cég a szállást ingyen biztosítja. Ét­kezésünkről, odautazásunkról magunknak kell gondoskodni - mondja a titkár. A nyugdíjasbizottság segélyt is juttat a rászorulóknak. A ne­héz helyzetben lévőknek eze- rötszáz-kétezer forintot, egyéb esetekben öt-hatszáz, illetve ezer forintot.-Ismerjük egymást, tudjuk, hogy csak az jön hozzánk kéré­sével, aki valóban rászorul - jegyzik meg többen is. Maguk mögött tudják a Va­sas Nyugdíjas Alapítvány tá­mogatását. Nagyon súlyos ese­tekben (tragédia, műtét, hosz- szan tartó betegség), öt-tízezer társadalmi átalakulás nagyobb terhét. És ekkor még nem szá­moltunk azzal, hogy a nyugdíja­sok kirekesztődtek a privatizá­ciós folyamatból és annak eset­leges hasznaiból. 1994-ben az összes foglal­koztatott (2,9 millió fő) nettó átlagkeresete az előző évhez vi­szonyítva 27,1 százalékkal nőtt. Ugyanezen időszakban a nyug­díjak csak 24,8 százalékkal emelkedtek, jóllehet, az Or­szággyűlés határozata szerint a nyugdíjaknak a nettó átlagbé­rekkel azonos mértékben kellett volna nőniük. 1994-ben a fo­gyasztói árindex 18,8 százalék­kal nőtt, a nyugdíjak vásárlóér­téke ekkor némileg emelkedett. Kilátások, remények A kormány 1995. március 12-i- Bokros-csomagként elhíresült- intézkedései erősen - és főleg hátrányosan - érintették a forintot küld a nehéz helyzetbe kerülteknek. Elhalálozás esetén kétezerötszáz forint segélyt kap a hozzátartozó. Az ötvenéves szakszervezeti tagokat ajándé­kokkal lepik meg. A beteg nyugdíjasokat meglátogatják.-Örülnek, hogy nem felejt­jük el őket - egészíti ki az elő­zőeket Őrlik Ferenc, majd így folytatja: - Megtörtént, hogy beteg társunk ottjártunkkor az orvosnál volt. Házastársa kérte, menjünk vissza beszélgetni. Megtettük, nagyon jólesett neki.- Támogatóink sorából ne hagyjuk ki Gálné Horváth Ma­rikát, a kultúrház igazgatóját sem. Szívesen ad helyiséget, nem kér érte bérleti díjat, mi pedig segítünk a különböző rendezvényekre szóló jegyek eladásában - mondja Koronczi Ernőné.-Kérem foglalja össze a nyugdíjasok kívánságait!- Hangsúlyozom: a nyugdíj nem könyöradomány. Amit ka­punk, annak ellenértékét koráb­ban többszörösen, értékálló fo­rintban befizettük. Nem vagyunk senkinek az eltartottja. Annyi le­gyen a pénzünk, hogy jusson or­vosra, gyógyszerre, élelemre, fi­zetni tudjuk a rezsit. Vagyis él­jünk meg a pénzünkből, ne pedig egyik napról a másikra elszegé­nyedjünk. V. K. nyugdíjas-társadalom életkö­rülményeit. 1995-ben a saját jogú nyugdíjak - az előző év­hez viszonyítva - mintegy 20 százalékkal emelkedtek, mi­közben a fogyasztói árak 28,2 százalékkal. 1996-ban még mindig csökkent a nyugdíjak reálértéke (a nyugdíjak kb. 20 százalékkal, a fogyasztói árin­dex 23,6 százalékkal emelke­dett.) 1997-ben következett be a „fordulat”, amikor is a nyug­díjak valamivel több mint 20 százalékos növekedése túlha­ladta a fogyasztói árindex 18,3 százalékos emelkedését. Az 1998-as tények és az ez évi ki­látások már némi reményt sej­tetnek. 1999-ben a nyugdíjasok átlag 11 százalékos növekedést „élvezhetnek”, s ha a kormány­zatnak sikerül az inflációt tíz százalék alá szorítani, valame­lyest javulhat a nyugdíjasok helyzete. B. O. f~^zűkös helyen is lehet jól ^ beszélgetni jelszóval tért Lj be a két nyugdíjas a vá­ros egyik forgalmas vendéglá­tóhelyére. így mondták, s hoz­zátették, hogy az ilyen ap­rócska helyek családiasab- bak. Pedig a választásban döntő szerepet játszott az a kétségtelen tény, hogy itt ol­csóbban mérték a búfelejtőt, mint más helyeken. Késő délután, amikor már a közeli pályaudvarok for­galma is csillapodott, szabad helyet is találtak az asztalként is használt állványok mellett. Valamikor számos helyen elő­szeretettel alkalmaztak ilyes­mit, de napjainkban már ke­vés van ebből a sajátos bútor­zatból. Ugyanis ezek az aszta­lok kettős funkciót szolgál­nak: a gyors étkeztetést és a gyors ivást. Ezekbe a kis büfé­ivó jellegű egységekbe kétféle ember jár szívesen. Akinek kevés az ideje a járműve indu­lásáig, s akinek itt nem kell szégyellnie, hogy kevés a pénze a mindennapi italra. Két nyugdíjasunk meg­kapta a kedvcsináló első fe­lest és rögvest nagy beszélge­tésbe kezdtek. A sok-sok em­lék, barát, barátnő felidézé­sébe úgy belefeledkeztek, hogy se láttak, se hallottak. Közben persze becsúszott a második rundó is, és kezdett megmelegedni a nagykabát. Otthonosan szétgombolkoz- tak, s újra kezdték fonni a be­szélgetésszálakat. Egyszer csak egy alak állt melléjük és majdnem elvette előlük az asztalon lévő italt. Felkapott pillantásuk egy öreg, riasztó arcra tévedt. A zilált ősz haj, ráncos hom­lokra hullott, a szemek zava­rossága lehetetlenné tette a pillantások összekapcsolódá­sát. Az idős nő orruk alá tolta jobb markát, amelyből koszos zsebkendő csüngött ki. S va­lami érthetetlen hangon kérte őket valamire. Mind a ketten kényszeredetten bámultak a jelenségre, s nem értették mit akar. Az meg csak topogott mellettük. Egyre türelmetle­nebbül és egyre zaklatóbban. Üres markával ismét a poha­rak felé kapdosott, majd ki­bontotta a markában szoron­gatott zsebkendőt és mutatta a pénzét. Ebből arra következ­tettek, hogy a szakadt átme­neti kabátot viselő nő pénzt akar kérni tőlük.-Pénzre van szüksége? - kérdezte egyikük. - Jegyre kell, utazik valahová? Választ nem kaptak, csak valamilyen érthetetlen szó­zagyvalék hagyta el a nő vér- telen, keskeny ajkait. Ekkor látták, hogy fogai is alig van­nak már neki. Az orrukat megcsapta az ital szaga.- Ne haragudjon, italra nem adunk - mondta a fiata­labb és szelíden arrébb tolta. A nő azonban nem hagyta magát. Arrébb totyogott és tovább nyújtogatta a kezét a poharak után. Az idősebb nyugdíjas a kiszolgálókhoz fordult, akik többször is rá­szóltak a vendégek között ka­csázó nőre, hogy hagyja abba a kunyerálást és csukja be a háta mögött az ajtót. Mivel a vendégek közül senki sem akart szóba állni vele, láthatóan egyre idege­sebb és elviselhetetlenebb lett. S ekkor egy vendég megszánta és a pulthoz lépve italt kért neki. A kiszolgálók figyelmez­tették, hogy ne vásároljon az öregasszony számára italt, mert nem issza meg. A vendég hitetlenkedve csóválta a fejét és hallgatva a büfésekre húsz forintért egy deci üdítőt fize­tett. ő többet akart, de felhív­ták a figyelmét, hogy a több üdítőt mindig kiönti. Ez rossz cselekedet volt, mert az öregasszony való­színű nem erre számított. Re­megő kezében tartva a poha­rat, a vendégek között dőlön- gözve céltalanul járkált a bü­fében. Valahol letette már a poharát is. Végül a két nyug­díjas mellett megmakacsolta magát s nem mozdult. Újra felemelte a zsebkendős kezét és a gyűrött, mosatlan textilt széthajtogatva mutogatta né­hány fémpénzét. Másik kezé­vel az asztalon lévő poharak után kapdosott, mutogatta a pénzt, mintha csak meg akarná venni tőlük az italt. Csak a büfések noszogatá­sára, majd nagyon határozott hangjára hagyta abba szesz­társi ajánlkozását. A történtek során kibon­takozott vita elrontotta légkört. A bent lévők hangulata is fagyossá válto­zott. Két nyugdíjasunk beszél­getése sem ért véget családias hangulatban. Odakint még váltottak néhány szót, majd csendesen elindultak haza. A sarkon kézfogással köszöntek el egymástól, még azt is elfe­ledve, hogy akkor legközelebb hol és mikor találkoznak egy jó beszélgetésre. Pádár A. Elárulva, elhagyatva - Megdöbbentő adatok - Halvány reménysugár Hogyan szegényedett el a nyugdíjas-társadalom? Au 1980-as évektől kezdődően folyamatosan csökken Magyar- ország népessége, ugyanakkor ezzel ellentétes tendenciaként viszonylag gyors ütemben növekszik a nyugdíjasok száma. A róluk való gondoskodás az állam szociálpolitikájának része, egyben minősítője is. Hogyan felelt meg az utóbbi időkben a kormányzat a nyugdíjas-társadalom jogos elvárásainak? A nyugdíjrendszerben a biztosítási elvek mellett a differenciá­lásra való törekvés „mély nyomokat” hagyott. A hozott intéz­kedések kezdetben hozzájárultak a létbiztonság növeléséhez, de jelentős érdekeket is sértettek. A rendszer fokozatosan el­vesztette érzékenységét, s ez a nyugdíjas-társadalom elszegé­nyedését eredményezte. Az adott kedvezmények nem sokat se­gítettek, csak remélni lehet, hogy a nyugdíjasok életkörülmé­nyei belátható időn belül jobbra fordulnak. HiNtAsZkK Wm ppp1! Az . emberek TT többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben ol­vasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi minden­kinek kijár... Szép jó éjszakát! Lám csak, hogy begurult a feb­ruár: mérgében hózivatarosan, erőnek erejével tartaná itt a te­let, pedig ez nem fog sikerülni neki. Vastag hólepelbe burko­lóztak a domboldalak, de a fe­nyők sűrű lombja sok helyen már lerázta magáról a könnyű terhet. Alkonyodik. Szorgosan pipáznak a kémények, a füst jeladás: kint csend, de odabent zajlik az élet. Meleg van, va­csora, család, pajkos gyerekek. Kávéillat, otthonaroma. Féltve őrzött biztonság. (A tavasz, még inkább a nyár, tücsökzenés estéivel majd billent egyet a falak közötti harmónián, de ettől csak a meg- szokottság lesz más.) Életjel a lesöpört járda, az otrombácska szájjal vigyorgó hóember, na és mostanában a nászestéiket tartó kutyák viháncolása. Egy hátra­csapott fülű, hófehér óriás egyik este, mint az árnyék kö­veti kurta, négylábú barátnőjét, menet közben még hárman-né- gyén csapódnak hozzájuk. Pa­takon át, a kapualjakig a földön „húzzák” mámoros pofájukat, aztán irány a következő utca. Néhány szembejövő, kutyát sohasem simogatott nőnek a földbe gyökerezik a lába. Azt sem tudja, szaladjon vagy ma­radjon, pedig a tüzelő kutyahá­ziak ügyet sem vetnek ilyenkor az emberre. Hiába, ők minden­kinél jobban érzik a tél kimúlá­sát, a tavasz közeledtét. Ebadta se hall, se lát Dömötörjei csak egymásnak élnek, odakint a domboldalon jól meg is vere­kednek a lánykutyák kegyeiért. De az ember már csak ilyen (lett): az éjszakai kutyalármá­kért megy a jegyzőhöz pa­naszra, s ettől mindjárt meg­könnyebbül. Pár nap múlva elégedetten hajtja fejét a pár­nára: megszűnt az ablaka alatti ebcsinnadratta. Éjféltájban vi- songás riasztja, kábultan ül, ki­felé fülel: más hangok ezek. Elhúzza a függönyt, aztán sza­lad ki, kapja a seprőt, s hadoná­szik, mint egy boszorka. Elfúló hangon belekiabálja az éjsza­kába: sicc, mihasznák! Kacag­tató jelenet: a tüzelőstafétát át­vették a macskák. Szép jó éj­szakát világ! MEGYEI Milliomossá lesszükH «ssi«;. imte. areijaa! nyeremény billió forint

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom