Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-13-14 / 37. szám

1999. február 13., szombat Ország - Világ 9. oldal Aki teheti, halassza későbbre utazását Az autóban biztonságosabb Eredményes magyar-szlovák csúcs „Amit mások fölszedtek, mi visszatesszük a helyére” Szlovák partnere, Mikulás Dzurinda meghívására csütörtök este egynapos hivatalos látogatásra Pozsonyba érkezett Or­bán Viktor miniszterelnök és kísérete. A magyar kormányfő a pozsonyi nagykövetségen villásreggelin látta vendégül a szlovákiai magyar szervezetek vezetőit. „Hivatalos találkozónk Miku­lás Dzurindával lényegében új alapokra helyezte a ma­gyar-szlovák együttműködést -jelentette ki pozsonyi tárgya­lásai után Orbán Viktor mi­niszterelnök. - Az előző esz­tendők nehezen átlátható, ne­hezen megragadható, sodró­dást mutató kapcsolatrendsze­rével ellentétben most világos, átlátható, a kérdéseket a ma­gyar és a szlovák polgárok számára érthetően megfogal­mazó kapcsolatokat alakítunk ki. Olyan viszonyt, amelynek középpontjában valóban a szlovák és a magyar polgáro­kat elsődlegesen érintő kérdé­sek állnak.” A két fél kellő súllyal tár­gyalt az integrációs kérdések­ről. Dzurinda miniszterelnök egyetértett azzal, hogy Ma­gyarországnak a régió stabili­tásához fűződőén túl saját nemzeti érdeke is, hogy Szlo­vákia minél előbb a NATO tagjává váljék. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar polgárok érdekeit is az szolgálná, ha Szlovákia mi­előbb ugyanahhoz a bizton­sági rendszerhez tartoznék, mint amelyhez Magyarország március első hetétől tartozni fog. Hozzátette: hazánk Szlo­vákia uniós csatlakozását érin­tően is hasonló álláspontot képvisel: örülnénk annak, ha Pozsony olyan döntést tudna elérni Brüsszelben, amely fel­gyorsítja Szlovákia megítélé­sének átalakulását.- Amit ebben egy magyar kormány és miniszterelnöke megtehet, annak megtételére híd meredezik, amelyik az utolsó ilyen Európában. Remé­nyeink szerint a híd újjáépítését 2001-ben befejezhetjük” - je­lentette ki a magyar miniszter- elnök, aki jelezte: Mikulás Dzurindának felvetette, hogy vizsgálják meg, vajon a Dré- gelypalánk térségében húzódó szlovák-magyar határszaka­szon korábban létező, ám a A hangulat több mint baráti készen állunk - hangsúlyozta a kormányfő. A két ország kapcsolatában rövid távon is eredményeket hozó megállapodások közül ki­emelkedik az Esztergom és Párkány közötti híd megépí­tése. „Elszomorító, hogy a má­sodik világháború óta a két or­szág között egy olyan csonka FOTÓ: FEB/REUTERS ’60-as években felszedett vas­útvonal sínpárjainak hiányzó szakaszát a két ország ismét megépítse-e. „Amit mások fel­szedtek, azt mi tegyük vissza a helyére” - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a vasúti for­galom felújítása az ott élő em­berek életének minőségén igen kedvezően tudna javítani. Ez volt az üres padsorok hete Meg kell menteni a jellegzetes balatoni tájat A balatoni kiemelt üdülőkörzet új területrendezési tervét várhatóan az év végén tudja elfogadni az Országgyűlés. Je­lenleg egy 1989-es miniszteri rendelet gondoskodik a Bala- ton-part túiépítésének megelőzéséről és a természeti értékek megóvásáról, ezt azonban 1999. március 31-ei hatállyal meg­semmisítette az Alkotmánybíróság. A kihűlés, megfagyás reális veszélyt jelent mindazok számára, akik a nagy hófú­vásban a szabadban reked­nek. Ezért csak halaszthatat­lan esetben vállalkozzunk a rendkívüli téli időjárási vi­szonyok között hosszabb uta­zásra - tanácsolja a közleke­déspszichológus. Aki mégis autóba ül, jó, ha előre felkészül a várható nehézsé­gekre, mert a még kifogástalan üzemi állapotban lévő személy­autók sem képesek megbirkózni a napokban kialakult, helyen­ként többméteres hótorlaszok­kal. Ha valaki elakad, és nincs 500 méteren belül lakott telepü­lés, ne induljon útnak, mert a mély hó foglya maradhat. A be­temetett embert szinte lehetetlen megtalálni a hó alatt - vélekedik Siska Tamás közlekedéspszi­chológus. Csak világosban, és ha lehetséges, a bajbajutottak csak többen, összefogva indul­janak segítségért. Ha kibírják a bezártságot, mindenképpen biztonságosabb a gépkocsiban megvárni a men­tést. Az úton rekedtek egészen biztosak lehetnek abban, hogy egy, esetleg két nap múlva, de mindenképpen rájuk találnak. Addig pedig segíthet a meleg ruha, a takaró, és az előrelátó utazó által bekészített hálózsák. A szakember szerint nem árt, ha az autósok élelmet is visz­nek magukkal, innivalóból vi­szont nem lesz hiány. A hó pó­tolhatja a folyadékot. Ha a kormány - élve alkot­mányos jogával - úgynevezett veszélyhelyzetet hirdetne ki, az illetékesek egyebek mellett korlátoznák az emberek mozgását és a civil telefon- használatot, „kötelezővé” tennék a bajba jutottak meg­segítését és mindenáron töre­kednének a boltok készletei­nek folyamatos feltöltésére. A rendkívüli hóviszonyok miatt aktuálissá vált fogalomról Schieber Józsefet, a Polgári Védelem szóvivőjét kérdeztük. Mint megtudtuk, a veszély- helyzet kihirdetéséről az illeté­kes helyi, illetve regionális szervek javaslatát, kérését- fi­gyelembe véve mindig a kabi­net dönt, a szükséges intézke­déseket is maga fogja össze, ám a végrehajtást „leosztja” az érintett területekre. Schieber József a hóakadá­lyok miatt esetlegesen elrendelt különleges helyzet velejárói között említette az úgynevezett mozgáskorlátozást. Ez azt je­lenti, hogy a polgármesterek Ne bízzon senki abban, hogy ha járatja a motort, nem fog fázni. Egyrészt előbb-utóbb el­fogy a benzin, másrészt komoly veszélyt jelent a szén-monoxid- mérgezés. A szakember tanácsa szerint az átmelegedés érdeké­ben bizonyos időszakonként já­ratni lehet ugyan a motort, de akkor is -hagyjuk résnyire le­húzva az ablakot. Amennyiben többen akadtak el, és az össze­torlódott járművek vezetői egy­szerre járatják a gépkocsi mo­torját, a szén-monoxid-mérge- zés veszélye még valószínűbb. Ha valaki egyedül akad el a hóban, lakott településtől távol, mindenekelőtt saját szorongá­sát kell legyűrnie. Meg kell magát nyugtatnia, hogy nem fagy meg, nem hal éhen, és biz­tos lehet abban, hogy behava­zott autójával együtt hamarosan megtalálják. Félelmét ezúttal semmiképpen se oldja alkohol­lal, mert a kezdeti meleg bor­zongást a végső kihűlés vált­hatja fel - ajánlja a szakértő. A BM Polgári Védelmi Or­szágos Parancsnoksága közle­ményében arra kér mindenkit, hogy felelős magatartással előzzék meg a bajt, ha nem ha­laszthatatlan, ne induljanak hosszabb útra. Ám ha mégis bajba jutottak, a rendőrség, a katonaság, és a polgári védelem segítségét remélhetik. Aki útját nem tudja folytatni, melegedő­helyet valamennyi községben, városban talál. Aki elhagyott gépkocsit lát, az a rendőrségen jelezze a veszélyt. - horváth ­vagy a megyei védelmi bizott­ságok vezetői nyomatékosan kérnék a polgárokat: maradja­nak otthon, engedjék át az uta­kat a mentést végző járművek­nek. A civil telefonhasználat korlátozása a védekezésben, mentésben résztvevők egymás közti kommunikálását könnyí­tené, míg az élelmiszerboltok árukészletének „erőltetett” fel­töltése a hiánypszichózis kiala­kulását előzné meg. A szóvivő elárulta: az utóbbi módszert iz­raeli polgárvédelmi tapasztala­tokra támaszkodva 1992 óta al­kalmazzák hazánkban. A veszélyhelyzetben elvár­ható ellátási kötelezettség a bajbajutottak befogadására, te- áztatására vonatkozik, a médiák önmérsékletre szólítása pedig azt jelentené, hogy a híradá­sokban csak a védelmi bizott­ságok által kiadott információk, közöttük az élet- és vagyonvé­delmet biztosító szigorítások hangozhatnának el. A szokatlan helyzetből adódó többletkölt­ségeket a kormány az interven­ciós alapból fedezné. T. M. A két időpont közötti jogi „lyuk” betömésére szolgál az az átmeneti törvény, amelyről tegnap kezdett tárgyalni az Országgyűlés. Az előterjesz­tés Ábrahám-hegytől Zánkáig felsorolja azokat a települése­ket, amelyek területén nem je­lölhető ki új beépítésre szánt telek. E települések volt zárt­kerti részén építési engedély csak nagyméretű, szőlőműve­léssel hasznosított telkekre adható, de ott is csak kicsi, egyszintes épületre. A part menti 30 méteres sávban nem létesíthető új épület. Több képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy építtetők százai állnak ugrásra készen terveikkel, várva az április 1- jei határidőt. Feltétlenül el kell fogadni addig a törvényt, akár rendkívüli ülésnap árán is, mert a késlekedés visszafor­díthatatlan károkat okozhat. Egy másik, tegnap vitatott előterjesztéssel azt szándéko­zik szabályozni a törvényho­zás, hogy hogyan kell megol­dást találni annak a panaszos­nak az egyéni jogsérelmére, aki az Alkotmánybírósághoz fordult segítségért, és beadvá­nya nyomán alkotmányelle­nessé nyilvánítottak valamely jogszabályt. Azzal ugyanis az egyes ember gondja még nem oldódik meg, ha a rá nézve sé­relmet okozó jogszabályt megsemmisítik. Az ellenzéki honatyák szóvá tették, hogy a képviselői padsorok és a miniszteri bár­sonyszékek éppen olyan üre­sek voltak a héten, mint eddig, vagyis az új parlamenti mun­karend nem eredményezett nagyobb érdeklődést. S. Á. Göncz Árpád köztársasági el­nök csütörtök késő este indult ausztráliai és új-zélandi hivata­los látogatásra. Az államfő kí­séretében van Torgyán József földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter, Fónagy Já­nos, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára és Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. A ma­gyar államfő első állomásán Bangókban találkozott Bhumi- bol Aduljadedzs (XI. Rama) thai királlyal. A NATO-bővítés történelmi eseményének is köszönhető, hogy Massimo D’Alema olasz kormányfő hétfőn Magyaror­szágra látogat - mutatott rá Ge­ese Attila nagykövet a Coniere Europeo című olasz hetilapnak adott interjújában. Sikeresen lezárult a bécsi Collegium Hungaricum, a ma­gyar kulturális intézet műszaki átadása. A házat ugyan négy hónapos késéssel adták át, de az 1998 márciusában kezdődött építkezés a tervezett 700 millió forintos költségvetési kereten belül valósult meg. Március 12-én nyújtja át Len­gyelország Washingtonban a NATO-csatlakozás ratifikációs okmányait - jelentette be Jaros- law Sellin kormányszóvivő. * Informális kormányülés. A gazdasági fejlődés mozgásterét térképezik fel péntek-szombati, kétnapos informális ülésükön a kormány tagjai. A vitaindítót Járai Zsigmond pénzügymi­niszter tartotta. Szombaton Szentendrén agrárstratégiai kérdésekről tárgyalnak. Nemszeretem betegek. A kórházak sok esetben igyekez­nek elkerülni a hajléktalanok ellátását, többségüknek ugyanis nincs tb-kártyája és taj-száma, ezért utánuk nem fizet az egészségbiztosító - mondta Mózes István egyetemi docens pénteken egy, a hajléktalanok egészségügyi ellátásáról rende­zett konferencián. Tájékozódó megbeszélés. A Magyar Demokrata Fórum par­lamenti frakciója pénteki rend­kívüli ülésére meghívta Po- komi Zoltán oktatási minisztert és Kékesi Lászlót, á"PM helyet­tes államtitkárát. Munkaidő és verseny. A csökkentett munkaidő beveze­tése kedvezőtlenül hat a kis- és középvállalkozásokra - állapí­tották meg a Nemzetközi Ipar­unió budapesti elnökségi ülé­sén. A heti 35 órás munkaidő a kis- és középvállalkozások számára többletkiadást jelent, mert a feladatok elvégzéséhez az addiginál több munkaerőt kell alkalmazniuk. Tennivalók vészhelyzetben „Az első lecke gyilkolásból.” Ez a címe a felvételnek, amelyet a lengyel Tornász Gudzowaty készített a kenyai Masai Nemzeti Parkban, s amely a World Press Photo idei ver­senyén a természet- és környezetvédelem kategóriában az első díjat kapta, fotó: feb/reuters Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Fürdőruhában többet mutatott Ross doktor melléfog Össztánc a hastánciskolában A hét sztárja: Emma Thompson Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom