Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-13-14 / 37. szám
A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1999. FEBRUÁR 13-14. | Emberség kell a művészi léthez is Beszélgetőpartnerünk Orosz István festőművész, tanár Orosz István Salgótarjánban élő festőművész, pedagógus munkáit nemrégiben a Kodály Zoltán Általános Iskola galériája mutatta be nagy érdeklődés mellett, szép sikerrel. A tárlat apropója - a magyar kultúra napjának megünneplésén túl - természetesen az volt, hogy a művész negyven éve dolgozik, s tanít Nógrád megyében. Pedagógiai munkájához számos országosan, illetve nemzetközileg elismert grafikusművész, fotográfus, divattervező neve kapcsolódik, akik mind-mind az ő irányítása alatt kezdtek dolgozni. Nevéhez fűződik az ország első általános iskolai galériájának alapítása, amelyet az Arany János Általános és Szakiskolában - jelenlegi munkahelyén- hozott létre 1981-ben, s ahol tavaly már a századik tárlatát nyithatta meg az intézmény, továbbá az az ötvennégy négyzetméteres óriástabló, amelyet a Rekordok könyve is jegyez. Munkái elismeréseként megszámlálhatatlan honi és külföldi kiállításon szerepelt már. A művész-tanárt az elmúlt négy évtizedről kérdeztük.- Úgy érzem, hogy a gyermekszeretetem tartott meg a pedagógusi pályán fotó: rigó tibor Filmjegyzet - Rajtaütés Mint ahogy az köztudott, Hongkong 1997 nyarán visz- szakerült a 150 éves angol fennhatóság alól Kína kezébe. A visszacsatolást megelőző években a „kommunista visz- szarendeződéstől” való félelmükben sokan telepedtek át más országokba. Az akciófilmek egyik legnagyobb guruja, Tsui Hark is a tengerentúlon próbált szerencsét és nem is kellett sokáig kilincselnie, mert sikerült is összehoznia Jean-Claude Van Damme főszereplésével első amerikai moziját, a „Nyerő páros”-t. Tavaly azonban Hark visz- szautazott Hongkongba, hogy megrendezze második amerikai pénzből készített filmjét, s szintén Van Damme-val a „Rajtaütés”-!. Hongkong Kínához csatolását és a nagy eseménnyel párhuzamosan zajló ünnepségsorozatot nem csupán az ott lakók, de az orosz maffia tagjai is szívesen veszik; ők azonban a nézelődés helyett a tetteket választják, hogy mik- roméretű pokolgépekkel árasszák el a piacot. Marcus Ray (Van Damme), a sikeres farmerkereskedő is meghallja a nyílt titkot, de nem foglalkozik vele, hiszen a saját biznisze mindennél fontosabb a számára. Azonban egy napon megérkezik hozzá a V6 farmerokat gyártó cég képviselőnője, Karen (Lela Rockon), aki aztán a márkás ruhaneműk hamisításával vádolja meg Marcust. Főhősünk és társa, Tommy (Rob Schneider) természetesen tagadják a vádat és nemsokára napvilágra is kerül az igazság: az orosz keresztapák dobták piacra a hamis „gatyókat”, mégpedig azon okból kifolyólag, mert a farmerokba rejtették el a miniatűr bombákat. Marcusék ártatlansága ezáltal tisztázódik, ám már késő: mivel mindannyian nyakig belekeveredtek az ügybe, egyet tehetnek: mentik a bőrüket és a farmerjaikat. Ez persze csakis látványos külsőségek között elképzelhető, ezért a film további perceiben ismételten végignézhetjük, ahogy a még mindig jól kigyúrt hős lő és spárgázik, hogy a rendező, Tsui Hark elvárásainak megfelelően megmentse a világot. A belga izomember február 11-től a balassagyarmati, egy héttel később pedig a salgótarjáni moziban csap szét a rosszfiúk között. Szilágyi Gábor Vidám Színpad: parádés szereposztás - Sopron: Mikóval Színház keretezi a márciust-Valamikor nagyon régen, egész kisgyerek koromban döntöttem el, hogy én tanító akarok lenni. Édesapámnak ez a pályaválasztás sajnos nem sikerült, megpróbáltam azt bebizonyítani, hogy nekem talán fog - mondta mintegy bevezetésként a most ötvennyolc éves Orosz István.- Tizenhat esztendős voltam, amikor elkezdtem tanítani a balassagyarmati tanítóképző gyakorlóiskolájában, később kerültem Karancsal- jára, ahol egészen a katonaságig dolgoztam, majd a leszerelés után nyertem felvételt a tanárképző főiskolára, Egerbe rajz és földrajz szakra, időközben pedig a Képzőművészeti Akadémia rajzpedagógiai szakát is elvégeztem. Diploma után aztán nagyon sok helyen tanítottam. Dolgoztam Salgótarjánban — itt sokáig a József Attila Művelődési Központ művészeti vezetőjeként -, Karancslapuj- tőn, Mohorán, Kisterenyén és azt hiszem, ez fontos tényezője annak, hogy lokálpatrióta vagyok.- Mégis úgy érzem, ez alatt a negyven év alatt a gyerekszeretetem volt az, ami megtartott a pedagógiai pályán, hiszen minden tanítványom szemében visszatükröződött, s visszatükröződik ma is, ha valami szépséget sikerül együtt felfedeznünk.-A pedagógiai és a művészi pálya is olyan embert kíván, aki kész és hajlandó önzetlenül másokért cselekedni. Hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni? — Ezt én természetesnek tartom. Úgy érzem, ez a két dolog nem elválaszthatatlan, tudniillik mindkét pálya hivatástudatot tételez föl. A művésznek az a feladata - hasonlóképpen a tanárhoz - hogy valamilyen módon neveljen, s próbálja az emberek figyelmét .a jóra irányítani. Az emberre, a természetre, az életre mutasson rá akár a zenében, akár a képzőművészetben, vagy éppen az irodalomban. A pedagógia pedig eszközként szolgál arra, hogy közvetlen módon próbálja meg segíteni az embereket ezek megértéséhez.- Minek köszönhető, hogy mindvégig Nógrád megyében maradt és dolgozott? Nem kívánkozott el innen, közelebb a „tűzhöz”?- Én itt születtem Salgótarjánban és ugyan Etesen nevelkedtem, nagyon megszerettem az itt élő embereket. Nagyon szívesen tanítok itt, s jóleső érzés az, amikor van kinek előre köszönni, s vannak emberek, akik nekem köszönnek előre. Úgy élek itt, ebben a városban, ebben a megyében, mint egy nagy családban.- Ma is aktív kapcsolatot tart pályatársakkal, kollégákkal, barátokkal. Számos munkája mellett honnan meríti energiáját?- Amikor bent vagyok az iskolában —bár én szívesen tanítok mindenütt -, a legnagyobb öröm átadni azt a tudást, aminek birtokosa lehettem. Éppen ezért szeretném azt, ha ismereteimet mindig ugyanilyen örömmel fogadnák tőlem. Ezt azért vélem fontosnak, mert én is nagyon sokat köszönhetek tanáraimnak, ma pedig természetesen nagyon fontos, hogy a családom mindenben mellettem áll, mindezek mellett pedig jólesik a salgótarjáni önkormányzat és a Magyar Képzőművészeti Szövetség támogatása is.-Nagyon sok mester van, aki féltékeny a tanítványára. Én azt vallom, hogy lehet több a tanítvány, mint a mestere, mert az az igazán nagy sikerélmény! Örülök annak, hogy nekem vannak olyan tanítványaim, akik reményeim szerint ezt az iskolát tovább tudják majd vinni.- Úgy érzem, a jövőbe tekintés sokkal inkább jellemzi világlátását, mint a múlton való merengés . . .- Ismerve az optimizmusomat, azt hiszem teljesen nyilvánvaló, hogy teszem a dolgomat továbbra is. Sem a pedagógusi, sem a művészi lét nem létezhet emberség nélkül, s engem mindig erősen motivált a másokért való tenni akarás.- Próbálok azokkal is törődni, akik tanulhatnának, de nem teszik. Én hiszem és bízom benne, talán ez az, amit úgy hívnak: hivatás. Dukay Nagy Ádám Bár - szervezési problémák miatt - februárban nem volt illetve nem várható színházi előadás Salgótarjánban, a kihagyás nem hosszú idejű, hiszen a naptári tavasz legelső napján ismét lesz színház a József Attila Művelődési Központban. Március 1-jén, hétfőn 19 órától a Vidám Színpad művészei - Csal a Zsuzsa, Har- math Imre, Harsányi Gábor, Kosa András, Lorán Lenke, Sáfár Anikó és Straub Dezső - mutatják be Ray Conney, a neves vígjátékíró „Itt a nejem, hova tegyem” című bohózatát. A parádés színészgárda Kalmár Tibor instruálásában lép színre. Érdekes, hogy márciusban lesz még egy előadás, az viszont éppen a hónap utolsó napján, azaz március 31-én, szerdán ugyancsak a szokott időben, 19 órától. Ekkor a soproni Petőfi Színház társulata - amely emlékezetünk szerint először játszik ezen a színpadon - a néhány éve elhunyt világhírű cseh író Bo- humil Hrabal nem kevésbé nevezetes darabját, az életrajzi, családi elemekkel átszőtt „Sörgyári capriccio”-t mutatja be. A sajátos műfajú — komikus etűdök - darabban a szereplők — Hacser Józsa, Rácz Brigitta, Győri Péter - között a színházigazgató -Mikó István - neve is feltűnik. Ő játssza Pepin bácsit. Az előadást Szatmári György rendezte. Cs. B. Márciusban irodalmi kávéház a korábban díjazott szerzőkkel Jobbágy Károly költő emlékére Idén ismét pályázatot hirdet a Jobbágy Károly Alapítvány. A kétszeres József Attila-díjas költőnek, Balassagyarmat jeles szülöttének nevét viselő alapítvány kiadásra kész művek nyomdai költségeihez járul hozzá, a korábban általuk díjazott szerzőkkel ankét keretében hamarosan találkozhatunk egy irodalmi kávéházi ösz- szejövetelen. A költő, Jobbágy Károly már egy éve halott. Hetvenhét évet élt, szülőföldjén, Balassagyarmaton nyugszik. Végakarata szerint abba a városba került, amelynek 75 éves korában díszpolgára lett. A nevét viselő alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy ez által is nagyobb erkölcsi, anyagi támogatást teremtsenek a színvonalas irodalmi művek megjelentetéséhez. A korábbi években Csi- kász István „Levelek Bálint úrhoz”, Hrubik Béla Az Életfa árnyékában című verseskötete, valamint Ónagy Zoltán „Nem kell hal” című, prózai írásokat tartalmazó gyűjteménye az alapítvány támogatásával látott napvilágot. A költő emlékét is ápoló alapítvány az idén is pályázatot hirdet, amelyre vers, próza, esszé, szociográfia, illetve történeti és helytörténeti, nyomdakész állapotban lévő munkákkal egyaránt lehet nevezni - tudtuk meg Herczeg Hajnalkától, a Jobbágy Károly Alapítvány kuratóriumának elnökétől.- A tejes kiadásra nem vállalkozhatunk, viszont a nyomdai költségekhez - színvonalas munkák esetében — örömmel járul hozzá az alapítvány. Áz idén március 31. a pályázatok benyújtásának határideje, a műveket három példányban, két lektor véleményével kérik az alapítvány címére (2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 50.) eljuttatni. Eredményt Jobbágy Károly születésnapján, május 27-én hirdetnek, s terveik szerint márciusban irodalmi kávéház jelleggel ankétot szerveznek Balassagyarmaton azokkal a szerzőkkel, akik a korábbi években már elnyerték az alapítvány támogatását.- Itt megvásárolhatóak lesznek majd könyveik is, ez utóbbi dolgot azért is tartjuk fontosnak, mert általában kis példányszámban megjelent, nehezen hozzáférhető művekről van szó. Ezek esztétikai értékük mellett fontos szerepet képviselnek a helyi, irodalmi közéletben is - vélekedett a kuratórium elnöke. Tarnóczi László Erzsébet királyné-díj - Zenészverseny ismét fiatal zongoraművészeknek Jövőre az énekeseké a fő szerep Négy év után az idén ismét fiatal zongoraművészek számára írták ki az Erzsébet királyné-díjért folyó nemzetközi belga zenészversenyt. Az általában kétévente rendezett, immár tizennegyedik alkalommal sorra kerülő program május 3-tól 29-ig tart Brüsszelben. I. Albert belga király felesége, a Belgium-szerte nagy népszerűségnek örvendő Erzsébet királyné a harmincas évek közepén járult hozzá, hogy egy nevével fémjelzett alapítványt hozzanak létre ígéretes tehetségek díjazására. Az első versenyre a fiatal hegedű- művészek körében került sor, 1937-ben, győztese pedig Dávid Ojsztrah lett. A zongoristák első találkozóját egy évvel később tartották, s Emil Gilelsz vitte el pálmát. A legutóbbi - ugyancsak hegedűművészeknek kiírt - versenyen magyar díjazottat is láthatott a verseny értő közönsége. Baráti Kristóf a nemzetközi zsűritől a harmadik díjat, valamint az Európai Unió különdí- ját vehette át. Már azt is tudni lehet egyébként, hogy a következő versenyt kivételesen jövőre rendezik és középpontjában az ének áll majd. Húsz éve halt meg Jean Renoir, „A nagy ábránd” francia rendezője A legjobb tizenkettő között van 1894. szeptember 15-én született Párizsban. A világhírű impresszionista festő, Auguste Renoir fia volt. Párizsban járt egyetemre, az I. világháborúban megsérült, egész életében bicegett. Kerámiázni tanult, majd újságíróként dolgozott. A '20-as évek elején fordult érdeklődése a film felé, forgató- könyvíró és rendező lett. Első filmjein erős impresszionista jegyek találhatók, művein irodalmi indíttatás érződik. Leghíresebb filmje, az 1937- ben rendezett „A nagy ábránd” 1958-ban bejutott a híres „brüsszeli 12-be.” A film az I. világháborúban, hadifoglyok között játszódik, Jean Gabin és Erich von Stroheim bravúros alakításával. A filmet Goebbels betiltotta, a nacionalisták ádázul támadták pacifizmusa miatt. Renoir a német megszállás idején az Egyesült Államokba emigrált. 1950-ben visszatért Európába. Utolsó jelentős filmje a „Doktor Cordelier végrendelete”. 1970-ben visszaköltözött az USA-ba, hamvai azonban szülőföldjén nyugszanak. Felszállni, vagy fejjel a falnak”
