Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-08 / 6. szám
1999. január 8., péntek SporTTüköR 7. oldal Országos ifjúsági sakkcsapatbajnokság - Másodszor indultak nógrádiak Előrébb léptünk a ranglistán Másodszor vettek részt Nógrád megyeiek a 18 éven aluli sakkozók országos csapatbajnokságon. A budapesti Gyömrői úton negyven együttes tagjai öt napon át görnyedtek a sakktáblák fölé, s a tarjáni Vásártér fiataljai is közöttük voltak. Két csoportban, hatfordulós svájci rendszerben kezdődtek a küzdelmek, hogy azután az ott elért sorrend alapján a helyosztókon dőljön el a végső sorrend. A csapatok helyzetét nehezítette, hogy szigorúan megkötötték játékosaik korát, s egy 10 év alatti fiút és egy 18 év alatti leányt kellett szerepeltetni. (A 10 év alatti fiút kiválthatták egy másik ifjú hölggyel). A salgótaijániak kétszer győztek, kétszer kikaptak és ugyancsak kétszer döntetlent értek el a csoportmérkőzéseken. így végül is a 21-24. helyért játszhattak. Sajnos, itt is a kettes szám bűvöletébe kerültek, ez azonban most csak a vereségek számát jelentette. Ösz- szességében tehát a 24. helyet szerezték meg, amely kilenc helyezéssel kedvezőbb a tavalyinál. Az elért 24. hely önmagában nem mond sokat, de ha az ob I- ben éllovas miskolciak 25. helyezéséhez hasonlítjuk, már árnyaltabb képet kapunk. Voltak persze sztárcsapatok is, mint táblán 8-ból 4,5 pontot szerzett, ami jónak mondható teljesítmény. Susán Péter a negyedik táblán veretlen maradt, s hat partiból két remi mellett négyszer is nyert. A többi fiú - Babarczy Péter, Gyócsi Péter, Keszi- petik János - jóval halványabban tologatta a bábújait, sőt, ketten egyenesen leszerepeltek. Ugyanakkor szépen helytállt a két kislány, Lazák Brigitta és Szvi- rák Brigitta, mindketten 2,5-2,5 pontot hoztak. Mint Frink Ferenc csapatvezető elmondta, főleg a végjátékokban kell még sokat javulniuk a mieinknek, ami fiatal koruk és rutintalanságuk alapján természetes. Ha ez sikerül, a jövőben további előrelépés várható tőlük. Üdvös lenne még az is, ha megyénk másik két ob II-es sakkegyesülete is kiállítana egy-egy ificsapatot, s ez esetben a mostani támogatókon kívül újabbak is megnyerhetők lesznek a sakk számára. (Satis) Szvirák Brigitta jól játszott például a bajnok Paks, ahol az első táblán Ács Péter nemzetközi nagymester játszott. Mögötte meg olyanok ültek, mint a salgótaijáni Balázs József-em- lékversenyen remeklő Tóth Ádám, vagy a lapunk hasábjain is bemutatott 11 éves csodagyerek, Berkes Ferenc. A mieinknél Újj Dani az élNemzetközi sífutóverseny az ausztriai Marienseeben, salgótarjáni sikerekkel Kis-Simon Tünde itt sem talált legyőzőre Az országos bajnokságon való sikeres szereplés után az ausztriai Marienseeben vett részt versenyen a Petőfi DSE néhány sízője. Közülük a biatlon ob-n három aranyérmet begyűjtő Kis-Simon Tünde itt is győzött a klasszikus stílusú 5 kilométeres számban a serdülők között. Papp Ildikó az ifjúsági lányok között ezüstérmet szerzett. Rá- duly Dóra a negyedik, Oravecz Ferenc és Kimer Liliána az ötödik, míg Halász Dorottya a hatodik helyen végzett, (e. a.) Ismét pattog a bőrgolyó a salgótarjáni városi sportcsarnokban Papírforma, vagy meglepetések? Ma délután a középdöntőkkel folytatódnak a Salgótarján városi teremlabdarúgó-bajnokság küzdelmei az AB-Aegon Kupáért. Az első körből továbbjutott két négyes csoportba sorolt csapatok ezúttal is körmérkőzéses formában mérik össze a tudásukat. Ezt követően jöhetnek majd a helyosztók, s végül a hab a tortán, azaz a döntő összecsapás. Most nézzük, az eddig látottak alapján, ki milyen esélyekkel vág neki a küzdelmeknek a legjobb nyolc között! Az A-csoportban található a tavalyi bajnok, a sokak által végső győzelemre is esélyes Coca-Coia együttese. Ami biztos: Sebestyén, Omyik, Gáspár és társaik többször bizonyították már, hogy profi szinten művelik a teremfocit. Itt lép küzdőtérre az eddig legtöbb döntőt játszó Főiskola gárdája is, amely szeretne a hagyományoknak megfelelően szerepelni. Alapító tagjai közül Horváth Gyula, Bodor Ferenc még ma is oszlopos tagjai a védelemnek. A Rallye eddigi teljesítménye önmagáért beszél, hisz pontot sem vesztettek, s fürgeléptű csatáruk, Drajkó Ferenc vezeti a góllövőlistát. A csoport negyedik tagja nem kisebb név, mint a tavalyi salakbajnok, az ÉMASZ együttese. Nagy kérdés, hogy a torna során súlyos sérülést szenvedett Földi Attila hiányát hogyan tudják pótolni. A másik ágon legtöbben az eddig nagyszerűen menetelő, kiváló játékosállománnyal rendelkező Áfész sikerét jósolják. Kétségtelen, hogy Garai, Rigó, vagy Králik neve garancia lehet az előkelő helyezésre. Az egykori NB-s nagybáto- nyi focistákat felvonultató Tip- Top csapatát is sokan a döntő közelébe várják. Nem kell félteni Mihalkóékat, megoldottak ők már ehhez hasonló nehéz feladatokat. A Juhász-Könyv nagy gólarányú győzelemmel biztosította helyét a nyolc között, s ha a rutinos Dóra és Bocsi jó napot fog ki, megizzaszthatják bármely ellenfelüket. Az Infokért parádés végjátéka juttatta a középdöntőbe, s bár mint tudjuk, a labda gömbölyű, úgy gondoljuk, számukra a most következő mérkőzések jutalomjátéknak tekinthetők. Az elődöntők menetrendje. Január 8., 16 óra: Euro Ex Bau Coca-Cola - Főiskola. 16.50 : Rallye - ÉMASZ-Sportcsamok. 17.40: Juhász-Könyv - Áfész. 18.30: Infoker BSA - Tip-Top. Január 9., 15.30: Főiskola - Rallye. 16.10 : ÉMÁSZ-Sport- csamok - Euro Ex Bau Coca- Cola. 17.10: Cered - Petőfi 6. (Szlivka). 17.50 : Áfész - Infoker BSA. 18.40: Tip-Top - Juhász-Könyv. (kétes) Hírek itthonról és a nagyvilágból Életének 64. évében rövid szenvedés után, szerdán késő este elhunyt Tichy Lajos hetvenegyszeres válogatott labdarúgó. Tichy Lajost, aki a kispesti klub elnökségének tagja volt, az egyesület saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. * * * A labdarúgó PNB-ben szereplő Diósgyőri FC vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy a csapat új vezető edzője Szapor Gábor, a korábbi másodedző lett, aki a lemondott Tomyi Barnabást váltotta fel a kispa- don. Rónai Kálmán a DFC-t működtető korlátolt felelősségű társaság ügyvezető igazgatója a kialakult helyzetre való tekintettel azt is bejelentette, hogy 1998 második fél évében 11 637 390 forintot fizettek ki Tomyinak, s tartozásuk 16 058 850 forint. * * * Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke megállapodott abban, hogy amennyiben Blatter tervei szerint kétévente kerül sor a labdarúgó-világbajnokságra, azt semmiképpen sem az olimpia évében rendezik. * * * Paolo Montero, a Juventus védője lett az olasz labdarúgóbajnokság legtöbbet kiállított játékosa, miután az AC Milan elleni mérkőzésen szándékos kezezésért tizenkettedik piros lapját kapta meg a nyolc éve Itáliában idegenlégióskodó uruguayi futballista. Lelátó - A szabad bekiabálások rovata lapunkban Mi az igazság a Tucker-ügyben? Lelátó rovatunk a minap kritikus hangvételű levelet kapott kosárlabdaügyben egy kedves olvasónktól. íme: Tisztelt Sportrovat! Az 1998. december 5-i Nógrád Megyei Hírlap „Nem üdülnek a Balaton partján a Sasok” című cikkében újságírójuk eléggé pontatlanul fogalmazott és ezzel - remélhetőleg akaratán kívül - megsértett egy kosárlabda-játékost, akinek távolléte miatt én emelek szót ez ellen. A játékos, akiről szó van, az amerikai Theodor Tucker. A szerző a cikkben ezt írta: „... nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.” Ez valószínűleg azt jelenti salgótarjáni viszonylatban, hogy - figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a kosárlabda csapatjáték - Tuckemek egymaga kellett volna megnyerni a Sasok mérkőzéseit, nem csak az ellenféllel, hanem saját játékostársaival is dacolva. Továbbá ez azt is jelenthette, hogy az amerikai játékost ne érdekelje az a tény, hogy három hónapja nem kapja meg a szerződésben foglalt járandóságát és elhiggye a vezetőség az elnök pénztelenségről szóló beszámolóit. Szeretném, ha valamit még itt, Salgótarjánban sem felejtenének el. Azt, hogy az idegenlégiósok: profik. Tehát nem a vezetőség szívhezszóló Szavaiért, hanem pénzért játszanak. Az a tény, hogy Tucker három hónapot játszott a Sasoknál anélkül, hogy pénzt kapott volna érte, ez csakis azért volt, mert a kosárlabda az élete még itt, Salgótarjánban is. Újságírójuk másik pontatlansága a cikkben ez volt: „...ráadásul edzésmunkája és magánélete is hagyott kívánnivalót maga után.” Azt hiszem, a cikk írója nem sok kosárlabdaedzésre járt el, mert akkor láthatta volna, hogy amíg a többiek a pénzre (esetenként az edzőre) várva, az egész termet elfoglalva csak fociztak, addig az amerikai kosaras az oldalt álló palánkon gyakorolta a dobásokat társával, Brandi Attilával. A magánéletéről igazán őt illene megkérdezni, mielőtt felelőtlenül leírjuk azt, hogy kívánnivalót hagy maga után. Végezetül a befejező mondat a cikkben „Tat”- ről: „Ezek után nem csoda, ha a Dániába hazarepülni szándékozó Tuckert nem marasztalták a klubvezetők.” Igen. Valószínűleg nem találták meg a közös hangnemet a marasztaláskor, ez pedig nem újabb ígéret, hanem a pénz. Azzal, hogy Theodor Tucker elment, valószínűleg csak a salgótarjáni kosárlabda-szerető emberek veszítettek; a Fekete Sasok vezetősége pedig- nyert, mégpedig több hónap kifizetetlen járandóságot. Andó Gertrúd Salgótarján Mi sem természetesebb, mint hogy a levéllel kapcsolatban kikértük a Salgótarjáni Fekete Sasok elnökének véleményét is.- A bajnokság kezdetekor nagyon örültünk, hogy Tucker idekerült, nagyon jó ajánlólevelei voltak. Megfordult az NBA- ben, Tunéziában, Görögországban, Dániában, így a hallottak alapján meg voltunk elégedve vele - kezdte Dániel Tamás. - Külföldi játékost a magyar klubok általában húzóembernek igazolnak, akinek nyerő embernek kell lennie. A korábban Tarjánban megfordultak közül Larry Carr, Ruszlan Haszja- nov, Dimitrij Skurin, Alexandar Radenkovics vagy Mirko Zserajics jó példa erre. Ehhez képest Tucker a felkészülési tornákon gyenge teljesítményt nyújtott, kifejezetten edzetlen volt. A bajnokság első mérkőzésein közepes-teljesítményre állt be: átlag húsz..pontot dobott, s. nem igazán volt erőssége a védekezés sem. A folytatásban aztán egyre romlott a fizikai állapota, s már csak tizen-egynéhány pontokat szerzett. Ezért mondható, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Fájó, de el kell ismerni, hogy annak ellenére, hogy jó vételnek látszott (egy átlag amerikai játékos árának negyven százalékáért került Salgótaijánba), nagy mellényúlás volt részünkről, személy szerint részemről a leigazolása.-A magánéletéről őt magát kellene megkérdezni, ám meglehetősen sietve távozott Magyar- országról. Többektől visszahallottuk, hogy mérkőzések előtt is kimaradozott, ráadásul egy alkalommal súlyos verekedésbe is keveredett. Szállásadója lakásában is tetemes károkat okozott.- A fizetéséről úgy állapodtunk meg, hogy egy adott hónapra járó pénzét a következő hónap első és tizenötödik napja között kell megkapnia. Ehhez képest október harmadikán szerződést szegett, mivel nem volt hajlandó átöltözni egy edzés előtt, mondván: nem kapta meg a fizetését. Október derekán derült ki az is, hogy krónikus asztmától szenved. Ez az első igazán őszies napokban jött elő, addig ugyanis eltitkolta. November közepéig kifizettük, távozásakor lakásából több műszaki cikket önkényesen magával vitt, így ezután nem kívánunk és nem fogunk fizetni Tuckemek - fejezte be reagálását a klub elnöke. (aá) Theodor Tucker Meglepetések nélkül folytatódott Balassagyarmaton a teremfocitorna - AII. forduló eredményei Döntetlenül végződött a Fekete Vonat - Meviz rangadó Különösebb meglepetések nélkül zajlottak le Balassagyarmaton a teremlabdarúgó-bajnokság II. fordulójának mérkőzései. A Fekete Vonat és a Meviz csapata igazi rangadót játszott. Mátyásék háromszor is vezettek, de Szlezák Péterék mindig egyenlítettek. A hetesrúgásoknál az döntött az előbbiek javára, hogy Oláh Tibor, a Fekete Párduc az ő kapujukat védte, s egy hetest is értékesített. A Babcsán Junior jó meccset játszott a Szlezák és Társa Bt.- vel, melyen az döntött, hogy a fiatalok csak a helyzeteket alakították ki, a Paumann Zsolt vezérelte rutinosabb csapat viszont szerzett egy szerencsés gólt az NB I-ben is megfordult Fábri Jani révén. A Torosz úgy verte meg egy góllal Nagyoroszi csapatát, hogy szünetben Kovács Paliék még két góllal vezettek. A Cserhátprint újabb sikerét az örökifjú Nagy Mihály vezényelte. A Vízmű nagyon lelépte a Babcsán Műveket, akárcsak a további győztesek a veszteseket. Unitim - Cserhátprint 2-5 (1-2). Vezette: Szűcs. Unitim: István - Fekete, Szakács, Katona, Nyiijei, Borda, Csábi, Kovács, Rezni- csek. Szatmári. Cserhátprint: Hegedűs - Béres, Zsidai, Nagy M., Holes, Czibulya, Szolik. Góllövő: Reznicsek, Szatmári, illetve Nagy (2), Zsidai (2), Béres. Babcsán Junior - Slezák és Tsa Bt. 1-0 (0-0). V.: Szűcs. Babcsány Junior: Tresó J. - Jambrik, Hugyecz, Antal, Paumann Zs., Szakai, Bogdán, Fábri, Gyurovics, Terék, Babcsán Zs., Tományi. Slezák és Tsa Bt.: Tresó B. - Oláh, Jelen, Pál, Szabó, Rob, Zoljánszki, Kanyó, Saár, Gaál, Benécs, Bata, Babcsány Á. Gl: Fábri J. Torosz - Nagyoroszi 5-4 (1-3). V.: Szűcs. Torosz: Tóth J. - Pálok, Osztrozics, Dudás, Mikus A., Takács, Róza, Diósi I., Oláh, Rith. Nagyoroszi: Bogdány - Varga, Berki, Garazsi, Sivó, Kovács, Vidák, Szabó. Gl.: Oláh (2), Osztrozics, Diósi, illetve Szabó (2), Garazsi, Vidák, Rith. Kontakt Oázis - Dolcevita 2-6 (0-3). V.: Szűcs. Kontakt: Oravecz - Pribeli, Kopcsányi, Király, Széles, Szűcs, Markó. Dolcevita: Kristók - Varga L., Tani, Bárány G., Naszály, Szabó, Szilági, Vadkerti, Bo- zsó, Kovács N. Gl.: Széles, Szűcs T., ill. Naszály (2), Tani, Szilági, Kovács, Szabó. Babcsán Művek - Vízmű 1-5 (0-2). V.: Szűcs. Babcsán Művek: Pintér - Nánássy, Borkó, Kovács J., Szakai T., Kovács A., Szandai, Babcsán T., Ocsovai, Pityi. Vízmű: Vidamusz - Erdélyi, Strihó, Vígh, Oláh J„ Bóta Z„ Bera, Széles, Kristófik, Szilfai. Gl.: Ocsovai, illetve Kristófik (3), Erdélyi, Oláh J. Meviz Kft. - Fekete Vonat 3-3 (2-3). V: Szűcs. Meviz Kft.: Istvanovszki, Hodászi J. Piaki, Hodászi L., Szlezák P„ Orgoványi, Pintér, Varga P. Fekete Vonat: Oláh T., Pet- rovszki, Mátyás, Szűcs G., Oláh R„ Oláh T„ Oláh M„ Erdélyi, Gyebnár, Strihó G. GL: Orgoványi, Plaki, Szlezák, ill. Oláh T„ Oláh M„ Oláh R. Hörpi - Határőrség 1-13 (0-5). V.: Szűcs. Hörpi: Géczi - Balia S., Bállá Sz., Szedlák, Homyák, Nagy Z„ Tóth F. Határőrség: Tolnai Csúzda, Molnár, Szalánszki, Kelemen, Kalácska, Tedás, Schuchmann. Gl.: Balia Sz., ill. Szalánszki 5, Kelemen 3, Kalácska, Molnár 2, Csúzda, Tedás. Jogászok - Gösser 1-10 (1-4). V.: Szűcs. Jogászok: dr. Balázs - dr. Csonka, dr. Tóth, dr. Bóna, dr. Gál, dr. Fekete, dr. Halaj. Gösser: Szabó T. - Szabó Zs., Boda, Valent, Urbán, Keresztes, Nógrádi, Szabó, Kiinger, Németh. GL: dr. Gál, illetve Boda, Valent, Urbán (2), Nógrádi (2), Kiinger, Németh (2), Keresztes. Real Margit - THC 20-1 (10-1). V.: Szűcs. Reál Margit: Virág Zs. - Búzás, Cseri, Koleszár, Pintér I., Virág B., Oláh, Gálik. THC: Pernye - Ferencsik, Zorván, Jele D., Kecskés, Gaál P„ László, Frecska, Makrai. GL: Gálik (8), Koleszár (4), Pintér I. (2), Búzás (2), Cseri (2), Virág (2), illetve László L. A múltkori meglepetés döntetlen után váratlanul nagy zakót kapott a THC. (Kanyó)