Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-08 / 6. szám

Aki visszavágyott Tarjánba - Beregtől Ausztráliáig, mégis a szülőföld vonzásában Szívüket telefonhíd köti össze Csaknem három évtizede ismertem meg Baráth leüt. Az ak­kor még tűzről pattant, cserfes teremtés, olyan biztonsággal járt-kelt az egykori Salgótarjáni Kohászati Üzemek kovácso­lógyári gépei között, hogy bámulatos. Nem volt ő kovács, de­hogy. Adminisztrációs munkakört töltött be a B üzemben, ahol a boronatárcsákat, a süllyesztékes gyártmányokat, az őr­lőgolyókat készítették. Baráth Icu - mert élete párja után csak így szólította mindenki - amikor pénteken reggel megérkezett az üzemi újság, átvette a nekik járó köteget és vitte a munká­soknak, hogy a reggelizés szünetében át is olvashassák. Ilyenkor mindig volt néhány kedves szava mindenkihez, hi­szen úgy ismerte a napokban érkezett új felvételes melegítőt is, mint senki más. Nem fukar­kodott a szóval, dicsért ha meg­érdemelte az illető, de korholt is, ha rászolgált valaki. Az utóbbiból kijutott az üzemi lap szerkesztőinek is, ha úgy érezte, hogy elhanyagoljuk az üzemük látogatását. Keveset írunk róluk, vagy netán valami­lyen magyartalansággal, stílus- talansággal találkozott az új­ságban. Hangulatteremtő A szőke hajú, örökké vidám te­remtés egyike volt azoknak, akik egy-egy munkahelyen, közösségben a jó hangulat meg­teremtői, fenntartói voltak. Öt sosem kellett agitálni, hogy se­gítsen, ha látta, hasznossá teheti magát valamiben, szó nélkül tette a dolgát. Azaz, dehogy szó nélkül! Jókedvű, s nem mindig irodalmi szövegével a többieket is magával ragadta. Rá nem le­hetett haragudni akkor sem, ha kicikizte az embert. Időközben elszaladt harminc esztendő. Nemrégiben találkoztam Icuval, akinek időközben ala­posan megváltozott az élete. Az egykor örökvidám asszony csaknem árnyéka önmagának. Hatalmas bánat nyomja a lel­két, hiszen alig több mint egy éve halt meg szeretett párja Ba­ráth Zoli. A Beregből ide szár­mazott férfit rajongásig szerető asszonyban ennyi idővel a végső elválás után is csak nehe­zen oldódik a testet-lelket bé­nító fájdalom. A lélek szomo­rúságát segít ellensúlyozni a vi­lág túlsó végén élő egyetlen fia. A fiatalember, aki szép kar­riert futott be eddigi életében Ausztráliában dolgozik japán származású szép feleségével. S mivel ebből a távolságból nem olyan egyszerű gyakorta haza- rándulni, egyetlen hónapot sem mulaszt el, hogy leüt felhívja telefonon. Amikor néhány esztendeje elhatározták, hogy nyugdíjasé­veiket Zoltán csarodai szülőfa­lujához közel, Vásárosna- ményban élik le, Icu követte párját. Icu egy alkalommal el­mondta, hogy a beregi vidéken mennyire szerették és tisztelték Zoltánt, aki nemcsak ember­sége miatt lett köztiszteletben álló személyiség, hanem fafa­ragó művészete révén is. őt, a salgótarjáni származású asz- szonyt is befogadták a meleg­szívű beregi emberek. Zoltán azonban váratlanul meghalt, s Icu megdermedt lel­két a legnagyobb emberi me­legség sem tudta felmelegíteni. Úgy érezte, vissza kell jönnie a szülőföldre. Ide a gyökerekhez. Erőt gyűjtve megtette ezt a lé­pést, de magával hozta szeretett egykori férje hamvait is. Magányos ünnepek Amikor a napokban érdeklőd­tem tőle, hogy hol töltötte a szeretet ünnepét, a karácsonyt, s hogyan fogadta az új eszten­dőt, szomorú hangon mesélte el, hogy bizony teljesen magá­nyosan. Noha vannak rokonai, de mégis csak így történt. Csak akkor kapott egy kis színt a hangja, amikor arról beszélt, hogy a kisfia felhívta Ausztrá­liából. Köszöntötték őt, s bol­dog ünnepeket kívántak neki. Icu boldogsága valahogyan bezáródott a lakása falai közé. Otthon érzi magát a legjobban, hiszen együtt él Zoltán fényké­peivel, kész és félkész alkotása­ival, fiáék ajándékaival. Mind­azokkal az emlékekkel, ame­lyek egy megélt világ esemé­nyeit, örömeit, aggódásait éb­resztik benne, hogy újra átélve felidézze magában a múltat. Orvosa az idő Azt mondják a bölcsek, hogy az idő a legjobb orvos, a leg­nagyobb fájdalmakat is meg­gyógyítja. Lehetséges, bár én úgy gondolom, hogy az idő múlásával már nem gyógyu­lunk, csupán tudatunk mé­lyebb rétegeiben raktározód­nak el a különböző emlékek. S persze talán a legmélyebbre a fájdalmas emlékek, amelyek­től szeretnénk végleg megsza­badulni. Mindebben segítséget kap­hatunk a külvilágtól, amelyből sosem szabad kikapcsolódni, mert végleg beszűkülünk. Icu életének jelenlegi szaka­szában éppen itt tart. Szeretne kapcsolatban maradni az élet­tel. Tervei között szerepel egy kiállítás rendezése, amelyen bemutathatná Zoltán megma­radt alkotásait. Szeretné ha Zoltán egykori barátai, isme­rősei, tisztelői legalább még egyszer megtekintenék azokat a szobrokat, amelyeket társa maga után hagyott. Számolja már a napokat is, hiszen szeretett fia rövidesen hazajön, hogy megölelhessék egymást. Erre a találkozásra is nagyon készülődik, mert bár­milyen fejlett is a hangátviteli technika, egymás szívdobogá­sát csak akkor lehet érzékelni, ha két ember átöleli egymást. Pádár András Egy perág sem unatkoztam-Volt munkatársaim közül többeket az első pillanatban nem ismerek fel, csak azután, amikor rám köszönnek: Csó­kolom Eta néni...!-Imádtam a salgótarjáni Ve- gyépszemél dolgozni. Onnan men­tem nyugdíjba. Utána még három évig foglalkoztattak. A titkárság­hoz tartoztam. Szabad ki- és bejá­rásom volt, - foglalja össze nyug­díjazását megelőző éveinek né­hány vonását D. Mihályné. Pályafutását az akkori beru­házási banknál kezdte, Barna Sándor igazgató irányítása alatt, aki azóta már sajnos nem él. Négy év után a Magyar Nemzeti Bank­hoz szegődött, majd 1972-ben ki­kérték a Vegyépszer salgótarjáni gyárába. Akkor Trizna János volt az igazgató.- Pénzügyi előadónak és pénz- tárellenőmek vettek fel. Ennek el­látása mellett részt vettem a köz­életi feladatokban is. Több kollé­ganőt helyettesítettem. Szíves szóval emlékszik Misz József, Gressai Sándor és Ba­logh László igazgatókra.- Igen megbecsültek. Két­szer kaptam Kiváló Dolgozó ki­tüntetést. A gyárral való kapcsolat meg­szűnése után az asszony lányá­nak segített. Szabad idejének egy részét lekötötték az unokák.- Misinek, a férjemnek én gé­peltem a temetésre készülő bú­csúztató szöveget. Amikor a csuklóm eltört, akkor a máig is nagyon kedves volt kolléganőm segített be a gépelésbe. Egyéb­ként egy percig sem unatkoztam. A unokák már felnőttek. Mindketten Budapesten laknak és dolgoznak.-A lányunokám egy bróker­cégnél titkárnő, az unokafiamnak számítógépes elfoglaltsága van. Többszöri nekirugaszkodása után sikerült felvételt nyerni az egye­temre. Történelemből és szocioló­giából kíván diplomát szerezni. Érdekességként említem, lány­unokám esetét: harmadikos gim­nazista volt, amikor nyelvtanulás céljából az USA Kentucky álla­mában folytatta tovább tanulmá­nyait és fejezte be a gimnáziumot, tette le az érettségit. Visszatérve itthon nem fogadták el, ezért kü­lönbözetivel magyar érettségit tett. A kinntartózkodás nem volt in­gyenes, annak ellenére, hogy csa­ládnál lakott. Nagyon szeretem őket, viszont ők is szeretnek en­gem, - mondja nagy melegséggel a hangjában. - Az ünnepeket is együtt töltöttük. Máskor sem felej­tenek el. Nincs könnyű dolguk. Albérletben laknak, ketten ha­vonta 30 ezer forintot fizetnek érte. A kedves, közvetlen Eta néni, a maga 77 évével naponta megfőzi a lánya által hozott nyersanyagból az aznapra megbeszélt ebédet.- Mire telik a nyugdíjból?- Lakásom a férjem után a sajá­tom. Nemrég 20 százalékkal, az özvegyi járadékkal emelkedett a nyugdíjam. A rezsim viszont na­gyon sok, havonta 20 ezer forint. A tavalyi év nem volt számomra a legjobb, mert kétszer voltam kór­házban, ami elég sokba került.- Mit vár az élettől?-A nyugdíjasoknak nem sok reményük van arra, hogy köny- nyebb lesz az életük. Csak úgy tud létezni az ember, ha a család össze­fog, egymást támogatja. Egyetlen szórakozásom a lottó, csak ez se­gíthet rajtam. A tévében a délutáni sorozatokat kedvelem. Pár évet szánok még magamnak, hogy megtudjam, lányom és unokáim meddig jutottak az életben, miként alakult a sorsuk. Addig pihennem sem szabad, mert utána rosszul esik felállni. V.K. Nyugdíjaskor« színészek aktív évei - Sean Perm (balra) és Jack Nicholson mosolyog a kamerába felvételünkön új, „Zűrzavar” című közös filmjük bemutatóján. A film fekete komédia néhány barátról, akik szeretnék megtalálni összeza­varodott, kusza és furcsa magánéletük értelmét. Unokák öröme - A nagyszülők a kínai Harbin városában jégből épült palotába vihetik el a szórakozni vágyó apróságo­kat. A „fagyott vidámparkban” szánkózni is lehet. L-l ___■___■___________________— H attyúk kikötője - A bulgáriai Várna kikötőjében évről évre hattyúk százai telelnek ki: a lakosok etetik is őket. HiNtAsZéK Milliók adakozásból - Jó szándék és akarat: együtt sokra viszik Megújult a palotási plébánia Elavult tetőszerkezete miatt életveszélyessé vált, nem volt benne sem fürdőszoba, sem WC, kívánnivalókat hagyott maga után a konyhai burkolat, s a nyílászárók is alaposan elhaszná­lódtak. múlt év tavaszától nem nézhették ezt tovább a helybe­liek s az egyházközség irányításával, 400 ezer forint készpénz­zel nekiláttak az épület felújításának. Ez a pénz azonban édes­kevés volt, ezért elkezdték a gyűjtést. nincs módja arra, hogy hintaszékben ol­vasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi minden­kinek kijár... Január kalendáriuma A néphit úgy tartja: minél job­ban didereg a január, az em­berre annál bőségesebb esz­tendő vár. A százéves naptár szerint 1999 januárjában az idő­járás úgy alakul majd, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. A Merkur jegyében bekö­szöntő esztendőkben ugyanis a január tartós, időnként csikorgó hideget hoz, miközben az ál­landó szélcsend mellett sem eső nem esik, sem hó nem hullik. A szél feltámadásával csak a hó­nap legvégén lehet gyökeres időjárás-változásra számítani: szemerkélő esővel, havas eső­vel enyhébb idő köszönt be. A néphit szerint a január pusztítja ugyan a tűzifát, ugyanakkor a kemény hideg áldás a zöldség­féléknek és a gabonának. A pa­rasztnaptárak szerint a bőséges januári hó „gondoskodik” az egész évi trágyát. A fagyos ja­nuár meghozza a korai tavaszt, az erdők hamarabb kizöldül- nek, és a kertekben korán nyíl­nak a virágok. Azt is megfi­gyelték: ha hatodikán enyhe az idő hamarabb köszönt be a ta­vasz. Kemény jég gazdag ter­mést ígér, más szóval a vastag hótakaró a teli zsák reménye. Ha az év első hónapja enyhe, állítólag akkor viharos lesz a tavasz és a nyár, a januári me­leg esőket pedig csak mérsékelt termés követi. A jóslat azt is mondja: ha januárban nem jön a tél, márciusra, áprilisra ideér. Amennyi esőcsepp januárban hullt, annyi hó fagyasztja má­just. Vagy másként: januárban a sok eső gyümölcsöt nem ér­lelő. A januári napsütésre is gyanakodva tekint a néphit, jól­lehet azt jósolja, hogy a fagyos hideggel vagy vastag hótakaró­val párosult januári napos idő forró nyarat vetít előre. Ellen­ben, ha ilyenkor a napsütés és a tartósan enyhe idő hatására megindul az olvadás, előme­részkednek a szúnyogok és a giliszták is megjelennek a föld felszínén, úgy ez csak rossz tré­fának fogható fel. A zöld január kétes öröm, de inkább üröm: nem jó az egészségnek, mert a szokatlan enyhülésben a meg­csappant ellenállóképességű szervezet hamar megbetegszik. Az adományok adományo­zásra ösztönöztek olyannyira, hogy az első körben egymil­liót meghaladó összeg gyűlt össze. A családok anyagi helyzetüktől függően kisebb- nagyobb mértékben adakoz­tak. Tudomást szerzett a nem csekély költségekkel járó fel­újításról a helyi származású, Bécsben élő lelkész, s tízezer schillinget küldött. Miközben ment a munka, újabb feladatok, szükség­szerű kiadások merültek fel, hiszen csak az új tetőszerke­zet 1,28 millióba került. S hol volt még a fürdőszoba, WC kialakítása, a konyha burkolása az ablakok cseréje, a villanyszerelés! Elkezdő­dött hát az adománygyűjtés másodszor is, az eredmény: 1,3 millió forint. Az önkor­mányzat kétszázezer forint­tal, építőanyaggal és munka­erővel segítette az elképzelé­sek megvalósítását. Obreczán János, az egyház­tanács elnöke az adományozá­sok, a feladatok kapcsán el­mondta, hogy a ministráns gyerekektől az idősekig min­denki részt vett a munkálatok­ban, voltak olyan napok, ami­kor ötvenketten sürögtek-fo- rogtak, dolgoztak a mesterek körül. Szívvel-lélekkel tették mindannyian, mert nagyra be­csülik Hupka József atyát, aki tizenöt éve fáradhatatlanul szolgál. A megszépült plébánia he­lyiségeiben akadnak még tennivalók, de az egyházta­nács bízik abban, hogy a hí­vek segítségével a bérmál- kozásra teljesen rendben lesz az épület. (mj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom