Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-30-31 / 25. szám

1999. január 30., szombat Hazai Körkép 9. oldal Magyar Honvédség: változások a vezérkarban Fejcserés támadás A legfontosabb a közbiztonság A belügyminiszter sokkal nagyobb szigort ígért Tegnap országos vezetői értekezletet tartottak a Belügymi­nisztériumban, s megvonták a kormányváltás óta eltelt két­száz nap mérlegét. Ezt követően a belügyminiszter újságírók előtt aláhúzta: a kormányprogramban kiemelt stratégiai fel­adatok közül a közbiztonság szerepel az első helyen. A szárazföldi vezérkar fő­nöke, Preininger Ambrus al­tábornagy kiképzési főszem­lélő lesz, helyére Havril And­rás vezérőrnagy, a 3. gépesí­tett hadosztály parancsnoka kerül - jelentette be Szabó János honvédelmi miniszter. Ezzel a tisztséggel az altábor­nagy egyúttal a vezérkari főnök helyettese is lesz. Preininger Ambrus beszámolója szerint a kiképzési főszemlélő feladata lesz a katonai kiképzés ellenőr­zése, irányítása, és a moderni­zált tiszthelyettesképzés alapja­inak megteremtése. Ezt az új képzési rendszert fogja erősí­teni a 2000-ben beindítandó al­tiszti akadémia is. A vasárnapi deutschlands- bergi autóbusz-katasztrófa áldozatai közül elsőként a 13 éves Csordás Evelint helyez­ték örök nyugalomra tegnap Szombathelyen. A tehetséges kislány nemrég egy indiai nemzetközi gyermekrajz- pályázaton második helyezést ért el. Pénteken a tragédia to­vábbi négy áldozatától is végső búcsút vettek: Bükön a 17 éves Német Ivettől, Deve- cseren a 16 éves Venyegei Ve­ronikától, Tapolcán a 17 éves Kanizsai Balázstól, Kapuvá­ron a 13 éves Kiss Mihály Venceltől. Kőszegen ma ki­lenc áldozatot temetnek el. Göncz Árpád németországi útja miatt felesége, Göncz Zsu­zsanna képviseli a köztársasági elnököt szombaton Kőszegen, a múlt vasárnapi ausztriai autó­A tegnap hajnalig tartó ma­gyar-szlovák tárgyalás végez­tével Bős ügyében még min­dig elég távol áll egymástól a két fél álláspontja, néhány kérdésben azonban sikerült megállapodni. A küldöttségek 11 pontos jegyzőkönyvben foglalták össze a megbeszélés eredményeit. Bartus Gábor, a Dunai Kor­mánybiztosi Iroda főtanács­adója elmondta: megállapodás született például arról, hogy a szlovákok a további tárgyalá­sokhoz a bősi és a dunacsúnyi létesítményekről újabb adato­kat szolgáltatnak a magyar szakemberek számára. Ugyancsak megállapodtak abban, hogy a közeli jövőben Az altábornagy elmondta: megtiszteltetésnek veszi az új feladatkört. Végh Ferenccel, a Magyar Honvédség parancsno­kával már korábban megálla­podott arról, hogy jelenlegi po­zícióját 1999-ig látja el. Szólt arról is, hogy a hadsereg kikép­zési rendje a NATO-csatlako- zás után szigorúbbá és hatéko­nyabbá válik: kevesebb lesz az üresjárat, egy hónapból két-há- rom hét telik majd kiképzéssel. Szabó János bejelentette: Preininger Ambrus júliustól tölti majd be új tisztségét. Ad­dig módosítani kell a honvéd­ség vezetési rendjére vonatkozó kormányhatározatot, mert az rendelkezik a vezérkari főnök helyetteseiről. busz-katasztrófa halálos áldo­zatainak temetésén - közölte Faragó András elnöki szóvivő. A kormányt Pokorni Zoltán oktatási miniszter és Szabó Já­nos honvédelmi miniszter kép­viseli a katolikus gyászszer­tartáson, illetve a temetésen. A grazi államügyészség nyilvánosságra hozta a múlt va­sárnapi stájerországi autóbusz­baleset nyomán elrendelt mű­szaki szakértői vizsgálat ered­ményét. Eszerint a katasztrófát a fékberendezés és a sofőr ve­zetési hibája együttesen okozta. Az államügyészség javasolta Kolcsár József buszvezető őri­zetbe vételét. A Kossuth rádió tudósítójának tegnapi beszámo­lója szerint az osztrák hatósá­gok egyelőre nem tudják meg­kezdeni a többszörös borda­töréssel, súlyos állapotban lévő sofőr kihallgatását. FEB együttes környezeti és gazda­sági hatásvizsgálatot végeznek, mert ez nélkülözhetetlen a meg­lévő létesítmények üzemelte­tési rendjének közös kialakítá­sához. A dokumentumba foglalták azt is, hogy egyes kérdések megtárgyalásába független külső felet is bevonnak. A meg­lévő környezetvédelmi monito- ringot, vagyis a környezeti ál­lapot mérését mindkét fél fon­tosnak tartja. A magyar-szlovák tárgyalá­sokat március 10-én Pozsony­ban folytatják. Ekkor, mint az iroda főtanácsadója elmondta, a többi között azt is megvitatják, hogy milyen újabb szakértői munkacsoportok kialakítására lenne még szükség. (h. gy.) Pintér Sándor elmondta azt is: a Belügyminisztérium által el­készített, szervezett bűnözés elleni törvénycsomag többek között tartalmazza a prostitú­ció kezeléséhez szükséges eszközrendszert, az idegen- rendészeti jogszabályok mó­dosítását és a nyomozóható­sági felderítés eredményessé­géhez elengedhetetlen törvé­nyi változtatásokat is. A belügyminiszter beszélt arról is, hogy az új kormány megalakulása óta létrejött a Minderről tegnap a Miniszter- elnöki Hivatalban esett szó, abból az alkalomból, hogy a kormány a héten tárgyalt a közigazgatás átfogó rendezé­séről, korszerűsítéséről.- A testület - mint Balsay István politikai államtitkár el­mondta - hatályon kívül he­lyezte az előző kabinet ezzel a kérdéssel foglalkozó feladat­tervét. Részben azért, mert bi­zonyos elemeik teljesültek, rendőrség új struktúrája, amelyben egységes irányítás alá kerültek a szervezett bűnö­zés elhárításával foglalkozó egységek, a központi bűnül­dözési igazgatóság beolvadt az Országos Rendőr-főkapi­tányság Bűnügyi Főosz­tályába. A Belügyminisztérium már megkezdte a kapcsolatok ki­építését az Európai Unió ren­dészeti együttműködési szer­vezetével, az Europollal. Kormánydöntés alapján elin­részben azért, mert az új kor­mány programjából, az euró­pai uniós csatlakozásból újabb tennivalók következnek. Rendezni kell például a mi­nisztériumok, a központi köz- igazgatási hivatalok és orszá­gos szervezetek egymáshoz való viszonyát és hatáskörét. A jövőben fokozatosan meg­szűnik az irányítás és felügye­let gyakran meglévő kettős­sége, megnő a minisztériumok dúlt a teljes körű okmánycsere is, amelynek során bevezették az uniós adatbiztonsági köve­telményeknek megfelelő új út­levélcsaládot, és az újonnan forgalomba kerülő gépjármű­vek már törzskönyvet kapnak. Ami a statisztikát illeti: 1998-ban 600 621 bűncse­lekmény vált ismertté, 0,4 százalékkal több, mint egy év­vel korábban. Ami pedig a jö­vőt illeti: a belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a szer­vezett bűnözésről szóló tör­vénycsomag elfogadása után minden eszközt megragadnak a közbiztonság és a közrend javítására. Ezentúl sokkal na­gyobb szigorral lépnek fel a bűnelkövetők ellen. K. T. felelőssége. A gyakorlati szer­vezési és hatósági feladatok például kikerülnek a hatáskö­rükből. A kormány május 31- ig kéri be a tárcák ezzel kap­csolatos elképzeléseit, de a Miniszterelnöki Hivatal mun­katársai is országjáró körútra indulnak.- A közigazgatás átfogó fej­lesztése érinti majd a megyé­ket és a régiókat, de alapve­tően a munka hatékonyságá­nak javítását szolgálja - hang­zott el. - Az a cél, hogy az ál­lampolgárok ügyeik intézése­kor „észre se vegyék”, hogy hivatallal, hivatalos szervek­kel van dolguk. (d. g.) A házelnök véleménye. Az ellenzéki pártok a parlament „veszekedős” arcát szeretnék fenntartani azzal, hogy ellenzik az új parlamenti munkarend bevezetését és ragaszkodnak ahhoz, hogy minden héten sor kerüljön az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásokra - jelentette ki pénteken Ader János, az Országgyűlés elnöke. Döntés szombaton. A Ma­gyar Demokrata Fórum XIV. Országos Gyűlésének küldöttei ma döntenek arról, hogy Dávid Ibolya vagy Lezsák Sándor ve­zesse-e elnökként a pártot. Az új alapszabály szerint csak az országos választmány által ja­vasolt személyekre lehet szavazni. Civil alapítvány. Precedens Klub elnevezéssel ismert jogá­szokat tömörítő civil jogvé­delmi alapítvány alakult az SZDSZ támogatásával. Magyar Bálint, a párt elnöke azzal in­dokolta a lépést, hogy Magyar- országon kormányzati zsák­mánynak tekintik a civil társa­dalom államalkotó szerepét. Forráshiány. Míg a szakmi­nisztérium a szociális területen dolgozók 14,3 százalékos bér­emeléséről beszél, az önkor­mányzatok csak 10-11 százalé­kos keresetnövelést látnak megvalósíthatónak - hangzott el pénteken a Szociális Terüle­ten Dolgozók Szakszervezeté­nek budapesti tanácsülésén. Milliárdok felújításra. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az idén 10 milli­árd forintot szán műemlék-fel­újításokra - mondotta tegnap Hámori József miniszter a Ma­gyar Építész Kamara budapesti küldöttgyűlésén. Túlterhelt orvosok. A Ma­gyar Orvosi Kamara (MOK) tagjait munkaidejüket megha­ladó időben, pihenő- illetve munkaszüneti napokon csak abban az esetben kötelezhetik munkavégzésre, ha az adott év­ben túlóráik száma nem érte el a 144 órát - áll a MOK pénteki állásfoglalásában. Növekvő kárérték. Az elmúlt évben jelentősen nőtt az átuta­lással elkövetett csalások kár­értéke: míg 1997-ben 96 millió, addig tavaly már 241 millió fo­rint ez az összeg - közölte a BRFK Gazdaságvédelmi Osz­tályának vezetője. Gyorshajtás. Jelentősen túl­lépte a megengedett sebességet a decemberben halálos közúti balesetet okozó Császár Előd - közölték az ORFK közlekedés- rendészeti osztályán. A jármű-, szakértők szerint az énekes BMW-je ütközéskor is még 79-85 kilométeres sebességgel csapódott a rendőrautónak. A kormányt két miniszter képviseli a temetésen A sofőrt okolják a balesetért Bős: több részkérdésben megállapodás született Márciusban újabb forduló Államtitkári kinevezések. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter pénteken kine­vezte a tárca öt helyettes államtitkárát: Bodor Andrást, Dénes Ferencet, Szekeres Pált és Topolánszky Ákost, akik 1999. január elsejétől töltik be e posztot. Az ifjúsági ügyekért fele­lős Hölvényi György február 8-án lép hivatalba. fotó: feb/stefler Balázs Elkészült az „észrevétlen hivatalok” terve Növekszik a tárcák felelőssége Nem az országban lévő mintegy háromezer önkormányzat a sok, hanem különféle állami hivatalok találhatók fölös szám­ban. A magyar közigazgatás százezer köztisztviselőjének lét­száma sem rí ki az európai átlagból, a 290 ezernyi közalkal­mazott azonban már tekintélyes mennyiségnek mondható. A Presszó minden előtt. A Magyar Újságírók Országos Szövetségében kiosztották a Filmszemle filmkritikusi díjait. A legtöbbet a Presszó című film készítői vehették át. A ren­dezésért és a fényképezésért Sas Tamás, a legjobb női alakításért megosztva Söptei Andrea (balról), Fullajtár Andrea és Kecskés Karina kapta a legtöbb szavazatot. fotó: feb/kallus Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: V szerelemről, ** bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Ifmt: Olt Csók és Könny című, most megjelent női lapban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom