Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-29 / 24. szám
1999. január 29., péntek SporTTüköR 7. oldal „Profik” teremlabdarúgó-tornája Salgótarjánban Hatan a KNC-Lafil kupáért Az amatőrök maratoni küzdelemsorozatát követően, mától két napig az igazolt labdarúgók veszik át a főszerepet a salgótarjáni városi sportcsarnok küzdőterén. Az St. Acél meghívásos nemzetközi teremlabdarúgó-tornáján hat csapat gyürkőzik neki, hogy elhódítsa az első ízben kiírt KNC-Lafil kupát. A csapatok két hármas csoportban, körmérkőzéses rendszerben kezdik meg a csatározásokat. Horváth Gyula jó házigazdához méltóan nagy gonddal állította össze a kétnapos programot, bár a játékosok véleménye szerint komoly rendezői hiányosságra vall, hogy a négy-négy elleni összecsapásokhoz oxigén palackot nem biztosított. Az „A” csoportban a Szlovákiából átránduló Losonc együttesét régi ismerősként üdvözölheti a nagyérdemű, hiszen rendszeres résztvevője a taijáni teremfocishownak. Ellenfeleik a „műfajban” igencsak jártas bátonyiak, valamint a megyei első osztályú bajnokságban vezető karancslapujtőiek. A másik ágon az NB Ill-as Mátranovák mellett a „megyeegyes” karancskeszi együttese igyekszik majd megkeseríteni az „otthon játszó” acélgyári együttes sorsát. Az igényes szurkolók megnyugtatására annyit már most elárulhatunk, hogy a csapatokban több, a labdával teremben is jó barátságban lévő játékos lép parkettre. Talán elég ha „étvágygerjesztőül” Piczek (Nagybátony), Králik (Mátranovák), Fodor (Karancsla- pujtő), Oláh Béla, Palkovics (St. Acél) nevét említjük. A program. Péntek. 14.00: technikai értekezlet. 15.00: Karancslapujtő Nagybátony. 15.50: Mátranovák - Karancskeszi. 16.40: Losonc - Nagybátony. 17.30: Karancskeszi - St. Acél. 18.20: Losonc - Karancslapujtő. 19.10: St. Acél - Mátranovák. Szombat. 16.00: az 5. helyért (A/3-B/3). 16.50: SKSE öregfiúk - Radzovce öreg- fiúk. 17.40: a 3. helyért (A/2 - B/2). 18.30: döntő (A/l - B/l). 19.20: ünnepélyes eredményhirdetés. Nógrád megye más városaiból is jöhetnek Vizsgáznak a karatésok A céljaik különbözőek, de mindnyájan ugyanazon az úton kerekeznek Hölgyek drótszamáron Az ország egyik legeredményesebb hegyikerékpáros szakosztálya a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület, amely 1997-ben a legjobb volt az egyesületek hazai rangsorában. Sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a salgótarjáni hölgyek egyre növekvő létszámban vesznek részt a bajnoki pontok gyűjtögetésében. Mivel a versenyek utáni tudósításokban nincs mód a teljesítményükhöz méltó terjedelemben foglalkozni szereplésükkel, most, a holt szezonban próbáljuk bepótolni adósságunkat. Szombaton Salgótarjánban felkészítő edzéseket és övvizsgát tart Baranyai Sándor négyda- nos mester, a Palóc Karate Szövetség instruktora. Délelőtt 9 órától a Bolyai Gimnázium, délután fél 3-tól a Gagarin Általános Iskola tomaSalgótarján, Munkás út, 50 néző, vez.: Czene. Salgó Öblös: Lázár - Mezei, Kőházi, Ács (Eged) - Jenei, Csatlós - Tóth, Szabó, Izs- dinszki (Sándor G.) - Tátrai (Smelkó), Berki (Birincsik). Edző: Simon Attila. Lejátszotta - méghozzá villanyfényben - első előkészületi mérkőzését az NB III-as taijáni Nagy meglepetésre a 19 éves francia Amélie Mauresmo bejutott a női egyéni verseny döntőjébe, mivel a teniszezők Melbo- ume-ben zajló ausztrál nemzetközi bajnokságának elődöntőjében háromjátszmás mérkőzésen legyőzte a világranglista éllovasát, az amerikai Lindsay Da- venportot. A másik ágon a címvédő svájci Martina Hingis két játszmában nyert, s ezzel megszakította az amerikai Szeles terme ad helyet az eseménynek. Közvetlenül a délutáni edzések után tartják az övvizsgát. Ezen elsősorban a salgótarjáni klub tagjai bizonyíthatják majd felkészültségüket, de Nógrád megye más városaiból is várják a karatékákat. „üveges” gárda. A két negyedosztályú együttes találkozóján - a havas és csúszós talajnak is betudhatóan - elsősorban a küzdő jelleg dominált. A mérkőzés egyetlen gólját a 40. percben szöglet után fejelte a jól érkező Csatlós. A szervezetten, agresszíven játszó hazaiak megérdemelten nyerték a találkozót. Mónika 33 mérkőzést számláló ausztráliai győzelemsorozatát. A férfiak első elődöntőjében a svéd Thomas Enqvist pályafutása során először jutott Grand Slam-toma egyéni fináléjába, mivel három játszmában elbúcsúztató ecuadori Nicolas La- penttit. A skandináv játékos a döntőben az orosz Jevgenyij Kafelnyikov és a német Tommy Haas összecsapásának győztesével mérkőzhet meg. Balázs Boglárkáé és Gyó'rfi Boglárkáé volt az úttörő szerep a szakosztály életében, de ők különböző okok miatt '96-ban kénytelenek voltak felhagyni a sportágukkal. Ám szerencsére Bottyán Henrietta, és rá egy évre Jakab Agnes Réka azonnal betöltötte az utánuk maradt űrt.- Egy itthoni bajnoki futamot megnéztem, és nemcsak a versengés, hanem annak légköre, maga az életmód is megtetszett. Ehhez jött még, hogy pár taijáni versenyzőt ismertem, így köny- nyű volt beilleszkedni az edzésmunkába, a közös tekerésekbe. Az első évben szinte versenyről versenyre javultak a helyezéseim, majd a következő esztendőben hasonló eredmények mellett már bajnoki futamon is fölállhattam egyszer a dobogó harmadik fokára. Azután már nem éreztem annyira magányosnak magam, mert először Ági, majd a többiek is „beszálltak” a versenyzésbe - vallja Heni, aki felelősségteljes kórházi munkája mellett „áldoz” kedvenc hobbijának.- Mivel úgy látom, egyéb más sikereiddel nem szeretnél dicsekedni, azért én még megjegyezném, hogy ezekben az években a városbajnokságokon te vitted a prímet. A hagyományos gödöllői versenyen egyszer arany-, egyszer ezüstérmet szereztél, mindkét Salgó Kupa egyéni indítású hegyi időfutamot megnyerted, és mind ’97- ben, mind ’98-ban a cross country szakág év végi összetett pontversenyében 5. lettél. Ági kicsit később, de mindössze 14 évesen lépett be a montisok családjába, és a kezdeti tapasztalatszerzés után tavaly már igazán magára talált. Első győzelmét még pályafutása kezdetén szerezte Nagykovácsiban, bár még nem bajnoki megmérettetésen. Tavaly azonban ob futamon már ötször is dobogóra állhatott, így az év végi összesítésben holtverse- nyes harmadik helyen végzett.- Sajnos, a tanulás és zenélés mellett alig marad időm gyakorolni, főleg hétvégén tudok csatlakozni a többiekhez. Mert nyugodtan mondhatom, a mi klubunk kitűnik az ország hasonló egyesületei közül. Itt most nem az eredményességről beszélek, hanem a kiválóan „összeállt”, jó hangulatú társaságról, nálunk öröm versenyekre járni, edzeni. Ennyi tanulás mellett - a pásztói Mikszáth Kálmán kéttannyelvű gimnáziumba jár - a szerk. - nehéz lesz fejlődnöm a kerékpározásban, és ha tartani tudom az eddigi szintet, az már jó lesz. Persze, ha sikerülne még előrébb lépni, annak nagyon örülnék - fejezi be a „Jó tanuló, jó sportoló” megyei címmel is büszkélkedhető," még mindig csak 16 éves montis lány. Kecskés Renáta és Kovács Anita szánta rá magát a lányok közül legkésőbb a versenyszerű pedáltaposásra, pedig már régóta ott „sündörögtek” a sportág körül, rendezőként, segítőként. Ám mégis csak a '98-as szezonban indultak ob futamokon, ott is csak a sorozat második felében. Ennek ellenére az év végi elszámolásban Renáta 19., Anita 22. lett a női abszolút értékelésben.-Én igazándiból csak hobbinak tekintem a kerékpározást, hiszen munka és tanulás mellett nem túl sok időm marad, hogy rendszeresen betársuljak legjobb barátaimhoz az edzésekre. Éppen ezért vérmes reményeim nincsenek, de nem is ez a fő célom. Az egészséges és sportos életmód adja az igazi értelmét az egésznek - ez Renáta hitvallása kedvenc időtöltéséről. Mindezek ellenére azonban néhány értékes helyezés mellett megnyerte például a hagyományos és rangos Mátrakor '98 kerékpáros körversenyt. Aki pedig ismeri a Gyöngyös - Mátraháza - Galyatető - Szurdok- püspöki - Gyöngyös útvonalat, az tisztában lehet ennek értékével.-Ha már új kerékpárt vásároltam, ez szinte kötelezett arra, hogy igazi megmérettetéseken is használjam - indokolja mozgásigényét Anita, aki a városbajnokság tavalyi női győztese. - Jó a közösség, sok az ismerős, most már lányok is vagyunk jó páran, a nem túl rendszeres úszás mellett jól jön a másféle mozgás is. Ha ehhez valami sikerélmény is társul, az már hab a tortán.- Hegyen-völgyön, úttalan utakon tekerni nem mindig veszélytelen. A defektek, az esések- bukások gyakori velejárói az edzéseknek, a versenyeknek. Gondolom kénytelenek voltatok ti is szembenézni a veszélyekkel.- Én a biztonságos, erős tekerés híve vagyok, nem kockáztatok. Volt már olyan versenyem is, ahol egy nagyon veszélyes szakaszon inkább áttoltam a biciklimet. A defektek ellen nem véd semmilyen óvatosság, például az említett Mátrakörön emiatt autóstoppal értem a gyöngyösi célba - így Heni.-Nekem még nem volt komoly esésem, talán ennek köszönhető, hogy nincs félelemérzetem. Vakmerőségem eddigi eredményeimben is kamatozott - vallja Réka.-Bár minket Renátával eddig még elkerültek az igazi bukások, de én gondoskodtam róla, hogy meg ne ússzuk nélküle. Az egyik békés edzés után úgy szálltam le a nyeregből, hogy közben összegabalyodtunk a mellettem lekászálódó Renátával, feldőltünk és meg- hengergőztünk a sárban - idézi vissza a mulatságos történetet nevetve Anita. Hírlik, a nem is akármilyen színvonalon versenyző salgó- taijáni hölgyek száma az idén négyről ötre szaporodik. Ez esetben SHKE női csapata lesz a legnépesebb az egész magyar mezőnyben. (Satis) Sporttürmix Játékvezetői bál A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsága szombaton 18 órától, a Salgótarjáni Népjóléti Képzési Központ különtermében rendezi meg a játékvezetők idei bálját. Az évek óta nagy sikert arató rendezvényre a nógrádi sípmestereken és családjaikon kívül ezúttal is meghívták a társmegyék játékvezetőinek képviselőit is. A bálon kapja meg elismerését a múlt esztendő legjobb nógrádi játékvezetője. Gondban kéziseink A magyar férfi kézilabdaválogatott a június 1-15. között Egyiptomban rendezendő világbajnokság C- csoportjába került, ahol többek között a címvédő Oroszország és az atlantai olimpiai bajnok Horvátország lesz az ellenfél. A legjobb 16 között egyenes kiesési rendszerben küzdenek tovább a csapatok, s a világ- bajnokság első hét helyezettje kvalifikálja magát a 2000-es sydneyi olimpiára. Focistáink a 45.-ek Magyarország válogatottja decemberhez képest egy pozíciót javítva a negyven- ötödik helyen áll a FIFA januári világranglistáján. Brazília változatlanul vezet, második Franciaország, míg harmadik a négy hellyel előre lépett Olaszország. Révben a vén hajós Megérkezett Új-Zéland legnagyobb városába, Auck- landbe az a hatvanöt éves japán Szaito Minoru, aki vitorlásával a dél-afrikai Fokvárosból indulva részt vett az Around Alone elnevezésű versenyen. Minoru, aki ötvenkét nap alatt teljesítette a távot, mintegy 7000 mérfölddel maradt le a január 2-án célba érkezett olasz győztes, Giovanni Soldini mögött. Orosz korisiker A Prágában zajló műkorcsolya Eb első aranyérmét a Marija Petrova, Alekszej Tyihonov orosz kettős nyerte, amely a párosok szabadkorcsolyázásának legjobb teljesítményével a rövidprogram során kiérdemelt ötödik helyről a kűr végére az élre ugrott. Második a lengyel Dorota Za- gorska és Máriusz Siudek lett, a harmadik helyen a francia Sarah Abitbol, Stéphane Bemadis duó végzett. Soványka hazai győzelem Salgó Öblös-FSC - RAFC 1-0 (l-O) Meglepetés az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon Mauresmo-Hingis döntő Kovács Anita versenyen teszteli új kerékpárját Bajnokságok, eredmények Teke Salgó-Sík - Nádújfalu 6-2(3053-2945) Salgótarján, Somoskőújfalu tekepálya, v.: Molnár P. Salgó-Sík: Papp K. 485, Németh B. 511/1, Frink Sz. 516/1, Svantner L. 476, Frink N. 523/1, Jakus L. 542/1. Nádújfalu: Fodor T. 515/1, Kotroczó Cs. 469, Puporka K. 466, Dósa Z. 437, Kotroczó G. 504, Gubán F. 554/1. A tavaszi szezon első fordulójában megyei rangadót játszottak a somosi tekepályán. Az első dobó pár után a vendégek Fodor Tibor révén harminc fával vezettek. Ezt követően Németh Béla, a hazaiak versenyzője nemcsak ledolgozta a hátrányt, hanem tizenegy fás előnyhöz juttatta a csapatát. A folytatásban nem tudott újítani Nádújfalu legénysége, s egyre nagyobb hátrányba került. Az utolsóként dobóállásba lépő Jakus László, illetve Gubán Ferenc egyaránt remek eredményt ért el, de ez összességében már nem befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Végül is a Salgó-Sík együttese meggyőző fölénnyel szerezte meg a két bajnoki pontot. * * * További eredmények: Szentes Vasutas TE - Gyula 2-6, Földeák - Szabolcsi Építők 5-3, Nyíregyházi Taurus - Kiskunhalas 5-3, Hódmezővásárhely - Agria Ba-Mat 6-2, Ózdi Spartacus - Kazincbarcika 6-2. A bajnokság állása 1. H.-vásárhely 12 10 0 2 64-32 20 2. Ózd 12 10 0 2 63-33 20 3. Szentes 12 8 1 3 58-38 17 4. Gyula 12 8 0 4 52-44 16 5. Salgó-Sík 12 7 0 5 54-42 14 6. K.-barcika 12 5 1 6 44-52 11 7. Nádújfalu 12 5 0 7 46-50 10 Agria 12 5 0 7 46-50 10 9. Földeák 12 4 0 8 41-55 8 1«. Szabolcsi É. 12 3 0 9 41-55 6 11. Kiskunhalas 12 3 0 9 35-61 6 12. Nyíregyháza 12 3 0 9 32-64 6 Asztalitenisz Nógrád megye egyéni bajnoksága. A Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség a salgótarjáni sportcsarnokban rendezte meg az ez évi megyei egyéni bajnokságot. Versenyszámonként népes mezőnyök gyűltek össze, amely komoly gondot okozott a lebonyolításban. Bebizonyosodott, hogy a megyei bajnokságot, ahol tizenhat számban kellene bajnokot avatni - ha minden versenyszámot megrendeznek, és egy-egy számban netán kéttucatnyi mérkőzést is lejátszanak - nem lehet egy nap alatt tizenkét asztalon megrendezni. Eredmények. Igazolt fiúk: 1. Lucska Ferenc (Bgy. Dózsa), 2. Daróczi Péter (Bgy. Dózsa), 3. Cseh Tivadar (St. Rosco SE), Szabó Ferenc (Bátonyterenye). Amatőrök: Babják Péter (Bátonyterenye), 2. Déczi Tibor (Salgótarján), 3. Ispán Győző, Berkes Ferenc (mindkettő Pásztó). Ifjúságiak. Leány egyes: 1. Nagy Hajnalka (Szendehely), 2. Juhász Andrea (Kishartyán), 3. Schmidt Kinga, Debre Dóra (mindkettő Szendehely). Fiú egyes: 1. Tóber Dániel (Bátonyterenye), 2. Csonka Tamás (St. Táncsics DSK), 3. Gyüre Gábor, Répás Péter (mindkettő St. Stromfeld). Serdülők. Leány egyes: 1. Schmidt Kinga, 2. Debre Dóra, 3. Altsach Andrea, Márton Bernadett (mind a négy Szendehely). Fiú egyes: 1. Kiss Imre (Szurdokpüspöki), 2. Rottenbacher Gábor (Szendehely), 3. Lakatos Béla (St. Petőfi DSE), Thurzó Jenő (Bgy. Kiss Á.). Leány páros: 1. Schmidt- Debre (Szendehely), 2. Altsach A. (Szendehely), 3. Oravecz- Szapppan (Szurdokpüspöki), Berei-Kövesdi (Somos-St. Petőfi). Fiú páros: 1. Kiss I.-Juhász P. (Szurdokpüspöki), 2. Lakatos-Pingiczer (St. Petőfi), 3. Thurzó-Czele (Bgy. Kiss Á.), Rottenbacher-Dragos (Szendehely). Újoncok. Leány egyes: 1. Kiss Edina (Szurdokpüspöki), 2. Varga Edina (Szendehely), 3. Schlenk Bernadett és Szegner Regina (mindkettő Sz.-hely). Fiú egyes: 1. Hegedűs Zsolt (Szurdokpüspöki), 2. Farkas Szabolcs (Karancsalja), 3. Molnár László (Szécsény), Sasvári Csaba (Karancsalja). Összeállította: (jóba) Jakab Ágnes a legeredményesebb női versenyző