Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-22 / 18. szám
1999. január 22., péntek SZECSENY Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap G. Szűcs László jegyzete Mindennapi kultúránk T hláló volt a Magyar Kultúra Napjaként a Himnusz születésnapját választani. Annál is inkább, mivel ma még szinte észrevétlenül, de egyre fenyegetőbbnek tűnő veszély vár napjaink kultúrájára - s ezen belül is a magyar nyelven eddig létrejött, vagy ezután megteremtődő - szellemi értékeire. A közelmúltban középiskolás környezetben végzett felmérés szerint fiataljaink alig 10 százaléka tudja hibátlanul elmondani „nemzeti imáinkat": a Himnuszt és a Szózatot. Ugyanakkor történelmi, irodalmi, földrajzi és más ismeretek terén is egyformán fordított arányosság figyelhető meg: minél csekélyebb a hozzánk közel álló értékek iránti érdeklődés, annál gyorsabban elmélyülnek, különösen a fiatalok körében a számukra lényegében érdektelen, vagy sokszor jövőjükre kifejezetten káros ismeretek. „Nyelvében él a nemzet!” - hirdették múlt századi reformereink, s összefogásuk nyomán kultúránk méltó szintre jutott - más nemzetek szellemi értékei mellé. Most új kihívásnak nézünk elébe, s ha a nyelvünkért aggódás továbbra is csak szűk szakértelmiségi körök szívügye marad, már a nem is túl távoli jövőben arról szólhatunk, hogy „nyelvében „el/hal a nemzet”. S hogy ez mennyire nem indokolatlan és fölösleges riogatás, elegendő csupán egyrészt az emberek, s különösen a fiatalok beszédkultúrájának gyors ütemű romlását megfigyelni. Más oldalról ugyanakkor a globalizáció térnyerésének részeként a nagyvilágra úgy nyitni már nem is ablakot, hanem egész kapukat, hogy a beáramló információ-áradattal szembeni védekezési rendszernek még a kiépítésére se készültünk fel igazán, nemhogy hatékonyan legyünk képesek használni. Természetesen egy pillanatig sem gondolok arra, hogy szembeszálljunk a világméretűfejlődéssel, hiszen az „ információ-robbanás”, vagy az „Internet-galaxis" tőlünk függetlenül is uralkodóvá és meghatározóvá vált már. Sőt élni kell az összes lehetőséggel, amely számunkra hasznos. Nem szabad megengednünk, hogy nyelvi kultúránk és szellemi értékeink rovására változzon meg bármi is. Tízért fontos a Himnusz szüli/letésnapján, de a hétköznapok során is minél gyakrabban arra gondolni, hogy a világ nemzetei között csak akkor lesz továbbra is helyünk, ha az elődeink által az elmúlt évszázadokban megteremtett műveltségi tekintélyünkkel jól sáfárkodva, s azt folyamatosan növelve kérünk, s jogosan várunk el méltó helyet ezután is a világ más népeivel egy sorban. Irodalomtörténeti relikvia is előkerült Helytörténetírók, helytörténetírás Képekkel is ünnepeltek - Orosz István festőművész, tanár (jobbról a második) kiállítását nyitotta meg tegnap Tóth Csaba, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke (jobbról az első) tegnap a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskola galériájában a Magyar Kultúra Napja alkalmából fotó: rigó tibor Népművelők és könyvtárosok közösen ünnepeltek Pásztón Nemzeti és egyetemes örökség (Folytatás az 1. oldalról) kálváriája, Erdős István Nagyoroszi történetét feldolgozó műv^ kapcsán pedig az egyre ritkább kritikai jellegű munka vitatkozó jellegét értékelte. Dr. Kovács Anna az irodalomtörténész szemszögéből fogalmazta meg kérdéseit, s gyűjtötte csokorba mindazokat, melyeket Belitzky tett fel. Nógrádot nem csupán mint földrajzilag körülhatárolható egységet, hanem mint szellemóriásokat, s méltánytalanul elfeledett gondolkodókat adó helyet határozta meg. Nagy Iván, Bérczy Károly és Pulszky Ferenc portréja kapcsán előkerült az a múzeumi tulajdonban őrzött, 1886-ban keltezett kézirat is, mellyel Bérczy Károly elindította a Madách-életmű tudományos feldolgozását. Ugyancsak érdekessége volt a konferenciának annak a ténynek a rögzítése, hogy Alsótoldhoz és Felsőtoldhoz csak a legendák kapcsolják a Mátyás Király bajnokát, Toldi Miklóst. Nógrád megye kultúrtörténetének szerves része az ipartörténet, így az előadások sorába a gácsi származású ipartörténészről, Sztudinka Ferencről készült portré jól illeszkedett. Dr. Szvircsek Ferenc ez alkalommal is színesen vázolta a jelenlegi Nógrád megye losonci és besztercebányai ipartörténeti kötődéseit. A történészek, helytörténetírók, a szellemi élet helyi eseményei iránt érdeklődők koszorút helyeztek el Varga Imre Madách-szobránál, itt Bódi Györgyné dr. mondott köszöntőt, idézve lapelődünkből, a Munkásból. A rendezvény zárásaként dr. Kerényi Ferenc Madách-élményeit osztotta meg hallgatóságával a Madách Imre Gimnáziumban. T. L. (Folytatás az 1. oldalról) muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény bevezető részéből való. Tökéletesen megfogalmazza azt a szellemiséget, amelyben ezen a területen dolgoznunk kell, meghatározza a feladatokat is. Nógrád megye önkormányzata is kötelezőnek érzi a törvény szellemét, ezért terveink szerint még az idén rendeletben fogjuk rögzíteni a köz- művelődéssel kapcsolatos elképzeléseinket. A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy a feladatok ellátására megyei művelődési központot működtethessünk.-Sok más megyével szemben nem szüntettük meg köz- művelődési intézetünket, a megyei önkormányzat felvállalta annak működtetését. Ezen az intézményen át magas szinten láthatjuk el kötelező feladata(Folytatás az 1. oldalról) tanfolyamokat szervez tanítók, tanárok és óvónők részére. Ez ugyan nem helyettesíti a gyógypedagógusokat, de a legnagyobb hiányosságokat pótolhatja. Dr. Csányi Yvonne szakirodalom-ajánlatot is hozott, amelyek ebben a témában hasznos segítséget nyújthatnak a gyógypedagógusok számára. Felajánlotta tóinkat: közművelődési szakmai tanácsadó és szolgáltató tevékenységével orientálja, támogatja a helyi művelődési otthon jellegű intézmények, települési és kisebbségi önkormányzatok, egyesületek, művelődési mozgalmak, közösségek céljait, programjait. Összegyűjti és közreadja a megye területén élő közművelődési és művészeti tevékenységet végzők listáját. A millenniumi ünnepségsorozatról szólva az alelnök elmondta, hogy a közgyűlés létrehozta a Nógrád Megyei Millenniumi Emlékbizottságot. Az elmúlt időszakban a bizottság tagjai összeállították Nógrád megye településeinek, a Nógrád megyei intézmények millenniumi programtervezetét is. Reviczki László alpolgármester Pásztó város közművelődési koncepciójáról szólva elmondta, hogy az elmúlt évek magas költségvetési hiánya elvábbá, hogy amennyiben a jövőben rendszeressé szeretnék tenni ezeket a pedagógiai fórumokat, előadók biztosításával szívesen hozzájárulnak a tanácskozások szakmai segítéséhez. Murányi Sándor, a salgótarjáni Illyés Gyuláné Speciális Gyógypedagógiai Központ igazgatója a nevelés fontosságát hangsúlyozta: legyen jelen a gyógypedagógus. A lenére sem merült fel a művelődési központ bezárásának gondolata.- Gazdasági okok miatt ugyan sor került a könyvtár és a művelődési központ összevonására, amely bizonyos szempontokból szakmai korlátokat is jelentett- hangsúlyozta az alpolgármester. - Ugyanakkor a könyvtár megfelelő elhelyezésére tett erőfeszítések azt mutatták, hogy igenis fontos a közművelődés elérhetősége a város életében. Továbbra is szem előtt kell tartani a saját bevételek fokozását, ez azonban nem mehet a kulturális élet rovására. A könyvtárnál adott az állomány bővítésének lehetősége, helyt adhat kiállításoknak, kulturális rendezvényeknek. Az önkormányzatnak fontos a közművelődési intézmények támogatása, erre kötelezi a város jelentős történelmi múltja is. H. E. tanulásban akadályozott gyermekeket nem csak befogadni, hanem elfogadni, segíteni is kell. Ez gazdagítja az ép gyermekeket is, hiszen megtanítják együtt élni a fogyatékos gyerekekkel. Kiemelte: úgy kell integrálni a tanulásban akadályozottakat, hogy miután elhagyják az iskolát, a társadalomban is megállják a helyüket. H. E. Hírek Jelnyelv-vizsga Salgótarján - Tizennégy fős, jelnyelvet tanuló csoport képzése fejeződik be a január 23-ai, szombati vizsgával, amelyet a tanfolyamot szervező Siketek és Nagyothallók Salgótarjáni Szervezete helyiségében tartanak. A vizsgázók negyvenórás alapfokú tanfolyam után adnak számot felkészültségükről. Kis zenészek napja Karancsság - Az I. István Általános Iskola zenét tanuló diákjai tartanak hangszeres bemutatót január 29-én 14 órai kezdettel az iskolában. A fellépők szintetizátoron, furulyán, gitáron és zongorán fognak játszani. Szennyvízhálózat Őrhalom - A képviselő- testület január 25-én tartja ülését. Megtárgyalják az ez évi költségvetést, ezen belül a szennyvízhálózat építésével kapcsolatos pályázatot és a település ezzel járó kötelezettségeit. Zárt ülésen döntenek a szociális és egyéb segély kérelmekről. Fahrenheit-koncert Salgótarján - A csaknem teljes számban a volt Os- sian zenekar tagjaiból álló Fahrenheit-együttes ad koncertet 23-án, szombaton 21 órától a Hang-ár szórakoztató centrumban. Iparűzési adó Szügy - A képviselő-testület az idén az iparűzési adót a nettó árbevétel után egy százalékról 1,2 százalékra emelte. A kommunális adó immár harmadik éve 1000 forint ingatlanonként és egyébre. A két helyi adóból előreláthatólag 2 millió lesz az idei bevétel a 120 millió forint éves költségvetés részeként. Gazdikereső Salgótarján - Fekete, nagy testű komondornak és egy középtermetű fiatal, szintén fekete kutyának keres sürgősen gazdát az Állatotthon Alapítvány. Telefon: 32/311-840. Az intézménynek gondoskodni kell a szakemberekről Fórum az integrált nevelésről Rendhagyó irodalomóra - A Palócföld című folyóirat Madách-emlékszámának néhány szerzője találkozott tegnap a Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola diákjaival. Pál József főszerkesztő mondott bevezető gondolatokat. fotó: gyurián tibor Testületi ülés Balassagyarmaton - Önállósodik az Ipari Park Kft. Címekről is döntöttek (Folytatás az 1. oldalról) tudja állni. Elképzelhető, hogy a szennyvízberuházás megindulása ellenére egyes utcák ellátatlanok maradnak. Konkrét költségvetés január végén lesz, az eredeti tervben szereplő adatok ismeretében a társberuházói építés, az úgynevezett második ütem és a szennyvíztisztító-telep bővítése előreláthatólag 2,4 milliárd forintba kerül. Ebből minimum 15 százalék a saját forrást jelenti. Jóváhagyták a Szondy György Szakképző Középiskola céltámogatással megvalósuló bővítéséről szóló beszámolót, melyet a beruházással megbízott NOMBER Kft. küldött. Az ipari park mielőbbi megvalósulása ügyében hosszas vita után határozatot hozott a testület, amely kimondja, hogy az ipari park címet átadja a Balassagyarmati Ipari Park Kft.- nek. A határozat értelmében az Ipari Park Kft.-be apportként beviszi az önkormányzat az ipari park területét, s kezdeményezi a törzstőke megemelését. Megerősítik a céget készpénzzel, olyan mértékben, hogy az elfogadott üzleti terv szerint a működőképességéhez a szükséges finanszírozás meglegyen az alaptőke veszélyeztetése nélkül. Sinkó Géza ügyvezető igazgató tájékoztatóban szólt a munkahelyteremtést szolgáló ipari park iránti külföldi beruházókról. Elfogadták a kilenc település regionális, kommunális, szilárdhulladék-elhelyező telepének beruházásáról szóló tájékoztatót, a 711 milliós beruházáshoz további csatlakozókat várnak a térségből. Kedvezően bírálták el Medvácz Lajos pályázatát, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ igazgatói állására és beosztásában további öt évre erősítették meg. Módosultak a városi idősek otthona térítési díjai. Jónás Gábor, a kisebbségi önkormányzat elnöke tájékoztatót adott az újkóvári szociális lakások építésének mielőbbi befejezése és átadása érdekében. Pulay László képviselő tájékoztatót kért a választói körzetében tapasztalt talajszennyeződés ügyében. Juhász Péter polgár- mester a jogutód nélkül megszűnt volt Kőporc Vállalat felelősségét említette. Szólt arról, hogy a város kormányzati segítséget kér a lakosságot veszélyeztető foldszeny- nyezettség mielőbbi megszüntetésére. Szabó Endre