Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-21 / 17. szám
január 21, csütörtök Szeretettel köszöntjük ÁGNES nevű kedves olvasóinkat! Az Ágnes görög eredetű név, jelentése: szűzies, tiszta. Virága a piros tulipán és a fehér hóvirág. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Szent Ágnes szűz, vértanú napja, akit 13 éves korában, 304- ben hite miatt kivégeztek. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Maxim és Szent Neofit napja. A Nap kél: 7.23 órakor, nyugszik: 16.28 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Hegedűs Erzsébet : (32) 416-455 moros tartalmú életképeket festett. 140 évvel ezelőtt, 1859. január 21-én született Sátoraljaújhelyen Révész Imre (képünk önarcképéről készült) festőművész. Fiatal korában népi életképeivel és zsánerképeivel tűnt fel (Petőfi a nép között). Fő műve a Pa- nem! („Kenyeret!”) című mélyen szociális tartalmú alkotás, amely komor színeivel a munkanélküli földművesek nyomorát ábrázolja. 1920-tól kezdve a kecskeméti művésztelep vezetője volt 1932-ben történt nyugalomba vonulásáig. Utolsó éveiben népieskedő, hu1924-ben ezen a napon hunyt el a Moszkva melletti Gorkijban V. I. Lenin. 1917-ben száműzetésből hazatérve, élére állt a munkásmozgalmi törekvéseknek. Személyét a reményvesztett orosz nép hatalomra törő vezetői emelték irányító pozícióba. A cári rendszer megdöntésével sok tekintetben megváltoztak a társadalmi viszonyok, kialakultak a szovjet típusú, ellentmondásos állami berendezkedés csírái. Sokrétű elméleti tevékenységet is folytatott. Világszemlélete, eszméinek, nézeteinek egy része az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján joggal bírálható. Köd, ködszitálás ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A térség legnagyobb részét egész nap sűrű köd borítja. Kisebb körzetekben rövid időre megemelkedhet, vagy fel is szakadozhat a köd. Néhány helyen ónos ködszitálás is előfordul. Gyenge marad a változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, -2 fok körül a legvalószínűbb. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: -2 Balassagyarmat: -1 Szécsény: -1 Bátonyterenye: -2 Pásztó: 0 Ipolytamóc: 0 Ismeretlen szerző műve - Műholdas felvétel a világ legnagyobb - négy km (!) magas emberfigurát ábrázoló - műalkotásáról, amely tavaly készült egy ausztráliai hegyoldalban. Nem lehet tudni, hogy ki hozta létre, fotó: FEB-Reuters Vízöntő (I. 21-11. 20.) Pontos, körültekintő munkát végez, remekül halad. Szerelmi élete az Ön hozzáállásán is múlik, hogy mennyire tudja meghódítani szíve választottját. A bolygók kedveznek párkapcsolatának. Halak (II. 21—III. 20.) Lelkesedéssel lát ma munkához és rekordtempóban végzi el feladatait. Pénzügyi helyzete biz- y tonságos. Este jókedvűen ünnepelhet barátaival. Kos (III. 21-IV. 20.) Kellemes meglepetés várja. Ne fontolgasson sokáig, mert más megelőzheti. A bolygók segítő támogatására számíthat. Egészségével kapcsolatban nincs ok aggodalomra, de őrizze meg jó közérzetét. Bika (IV. 21-V. 20.) Jó küllemével, lelkesedésével mindenkit lenyűgöz. Fontos döntéseket kell ma hoznia, az apró kérdésekről se feledkezzen meg. Új románc kerül útjába. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ereje teljében van, s a legnagyobb hegyet is képes lenne megmozdítani céljai érdekében. Ez a határozottság mindenhez hozzásegíti. Izgalmas szerelmi élmény birtokosa lesz. Rák (VI. 22-VII. 22.) Most megmutathatja, hogy mennyit ér és mire képes. A Vízöntő szerencsét hoz a Ráknak. Talán még sohasem volt ennyire ura sorsának. Ma a saját sikerének kovácsa lehet. Az élet egy szerencse: csinálja meg! Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Már megszokhatta, hogy az új év nemcsak a naptárban mutat változásokat. Sok mindent ki „ kell dobnia lomtárából és a szívéből, ami eddig fontosnak tűnt. Az élet megint csak fordulópont elé vezeti a Vízöntő idejében. # Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Mivel tisztában van képességeivel és lehetőségeivel, úgy indította az új esztendőt, hogy a Vízöntő jegyében akár az élet királyának is érezheti magát. Mindig is kéz a kézben, másokkal együtt ért el komoly sikereket. Ma sem szabad önző módon a saját útjain járni. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Amik ma történnek a családban vagy hivatásában, azok látszólag jelentéktelenek. Hamaro- * san kiderül azonban, hogy a Vízöntő alatt észrevétlenül, de jó irányba fordul a sorsa. Nem is nagyon kell lépést tartani az eseményekkel. Skorpió (X. 24—XI. 22.) Kezdheti a Vízöntő első napját úgy, hogy nem törődik a fontosnak látszó dolgokkal. Nyu- - godtan elengedheti magát, rábízhatja a dolgok irányítását < partnerére. Ha egy kicsit lpzít és engedi, hogy irányítsák, abból előbb vagy utóbb komoly hasznot húzhat. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A Vízöntő csillagkép bolygóinak sokasága találékonnyá teszi Önt. Ma képes lesz viszonozni * a sok kedvességet, gyengédséget, ami Ön felé árad. Meghitt * hangulatban köszönti Ágnes nevű ismerősét. Bak (XII. 22-1. 20.) Hajlamos többet dolgozni az átlagnál, ■ * de a kikapcsolódásra és mozgásra is szüksége van. Ezért ik* tasson be munkaszünetként tornát, és sétáljon nagyokat a " * friss levegőn, hogy megmaradjon jó egészsége. Tv W ^ ^ ^ ^ ^ ^^ ^ ^ ^ # Holnapi Lapunkból Viagra - sorshúzással Nógrád megyébe is eljutott már az idősebb férfiakban (is) reményt keltő potencianövelő szer, a Viagra, amelyet a híre igencsak megelőzött. Egy baráti kör tagjai elhatározták, kipróbálják, s ekkor szembe találták magukat az első problémával: a szer ára ugyancsak borsos. A fiatalodni vágyók azonban nem futamodtak meg, elhatározták, hogy összedobják a rávalót, azután sorsot húznak, ki lesz az első, aki kipróbálja ... ! : IVlo/iIHísoit Salgótarjáni Apolló, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Átkozott boszorkák. Színes, amerikai filmvígjáték. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Furcsa pár 2. Színes, amerikai filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 13.30,15.30,17.45 és 20.00 órától: Ronin. Színes, amerikai akciófilm. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: Vérfagyasztó. Színes, angol filmszatíra. 2^ Január 19-ei Sió nyerőszámok 13 18 21 22 24 26 36 40 42 44 45 49 56 58 60 66 67 73 75 77 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Január 21-én, csütörtökön 6- tól 14 óráig Bátonyterenyén és környékén; 6-tól 18 óráig Balassagyarmat és Érsekvadkert területein; 10-től 18 óráig Salgótarjánban és környékén várható műszeres sebesség-ellenőrzés. HaHoTa Érdeklődés Egy szemmel láthatóan rosszul ve- 'zető hölgy be akar állni a parkolóba. Először a mögötte álló kocsinak koccan, majd a mellette állónak. Odamegy hozzá a rendőr és megkérdezi:- Asszonyom, ön most parkol vagy biliárdozik? Modortalan világ- Micsoda modortalan, vad világ! Megszűnt az előzékenység, az udvariasság.- De hiszen - mondja egy másik utas - magának éppen most adta át a helyét egy kisfiú!- Igen, de a feleségemnek még mindig állnia kell! Autóbuszon- Most már elég! - szól a háta mögé az egyik utas. - Hagyja abba a tolakodást!- Elnézést - hangzik a válasz -, nem tolakszom, csak időnként levegőt veszek! Kedvezmény-Tisztelt bíróság - szól a vádlott az utolsó szó jogán. - Büntetésemet szeretném nyáron leülni!- Miért éppen nyáron?- Mert akkor mindig nálunk nyaral az anyósom. Vendéglőben- Mit írt az a vendég a panaszkönyvbe?- Semmit. Egyszerűen beleragasztotta a bécsi szeletet. KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 538 Fa- lurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 837 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család. 1135 Édes Póton. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 1330 Liturgikus énekek. 13.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.56 Első közlés. 15.07 Beszédük meg! 16.00 Délutáni krónika. 1630 Hasznos tudnivalók. 1625 Felhang. 17.06 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika 19.06 Sport- világ. 1935 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.39 Parap- szeudo. 20.05 Hagyományápolók. 2030 Határok nélkül. 21.05 Magyar dzsessz. 2135 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika 2230 Tiszta lap. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Hallgassuk együtt! 24.00 Hírek. Időjárás. PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 433 H^nali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 630 Hírek. Időjárás. 7.00 Hírek. Időjárás. 730 Hírek. Időjárás. 733 Közlekedés. 738 Sportreggel. &00 Pe- tőli-délelőtt. 8.05 Zenezóna 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Délelőtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.09 Gordiusz-plusz. 1130 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Hangalbum. 11.52 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Piacpróba. 13.12 Sporthírek. 1330 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Könnyűzene. 18.00 Délutáni csúcs. 1839 Közlekedés. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Észkerék. 19.30 Kölyökrádiő. 20.00 Karinthy Színpad. 21 .OOHÍrek. Időjárás. 21.03 A P. Mobil felvételei. 22.00 Modem-idők. 22.30 Trtanik. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. 5.45 Hajnali gondolatok 5.48 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Grog, avagy kettőn áll a vásár (14) 11.30 A szerelem jogán (brazil sorozat) 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.30 UnFjó 12.40 Második lehetőség (am. sorozat -16/1.) 13.30Tattingers (15/5. rész) 14.20 Drogszerviz 14.35 Arisztokraták Bethlen Miklós gróf 15.10 Derült égből egy család 16.00 Együtt 17.00 Erdőkerülő 1730 Kormányváró 17.45 Körzeti híradók 18.00 hogy az emberben a testvérét nézze.” 1830 Hangszál(l) 18.45 Mackó apó mesél 19.00 A bestia (brazil sorozat) 19.30 Háadó. Sporthírek 20.00 A legjobb szándékok (svéd sorozat - 4/2.) 2130 A XX. század nagy románcai Jacqueline Bouvier és John F. Kennedy 21.45 Extrém sportok 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 Világ-kép 23.00 MM 23.10 Amatőr (amerikai film, 1994) tf/ 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális 9.30 Tanoda 10.30 Szomszédok (ism.) 11.00 Tanoda-plusz 12.00 Sportmagazin (ism.) 12.30 Híradó. Időjárás 12.45 AKT 13.00 Tévémagiszter 14.00 Bor és hatalom (ism.) 15.45 Repeta 16.30 Junior híradó 16.40 Holdfényes történet (német sorozat-21.) 17.30 Kincsestár 19.00 Magyarország ma Útmentén,_ útban 19.30 Mesetár - Állatolimpia 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Magnóliakert (tévéjáték, 1978) 2135 Második lehetőség (15.) 22.10 Reflektorfényben Csepregi Gyula 22.45 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Édes hármasban 10.15 Satöbbi 10.45 Kakuk! (talkshow) 11.10 Mila szupersztár 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Segíts magadon! 13.00 Színkép 13.30 Gideon kardja (2/1.) 15.10 Kedves nővérkék (123.) 15.35 Acapulco-öböl 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (333.) 17.40 Sunset Beach (95.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tényék-plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Forró nyomon 20.45 Légi zsaruk Halálos maraton 21.45 Jó estét Magyarország! 22.45 Jolly Joker (német sorozat) 23.35 Magyarország holnap 0.05 Szép új világ (magazin) 0.30 Vers éjfél után 5.50 Nap-kelte 13.10 Video Hits No.1 17.10 72 óra 17.40 Dinasztia (115.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Úrháború: 2063 (9.) 20.50 Változó állapotok (amerikai sci-fi) 22.35 Esti gyors 23.20 Dinasztia (ism.) 0.10 72 óra (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 6.30 Hírműsor 9.00 Reggeli muzsika 9.10 A zene arcai (ism.) 9.50 A virtuóz (Ism.) 10.05 Clara (5/1.) 11.40 Esti kérdés (ismétlés) 11.50 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Minoritates Mundi 13.00 Régiók (ism.) 13.40 Stephen Hawking kozmológiája (6/3.) 14.30 A törpék kalandjai a hóban 15.50 Az óceán lánya (69.) 16.15 Katedra nélkül 16.25 Csillagjel - Utazás 17.00 Élő forrás 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Váltó (magazin) 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Juliette (francia film) 20.30 Hangverseny az Operaházban 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Mű-terem-tés 22.20 A kegyelem angyala (szlovák-cseh film) 24.00 Híradó ff SZÍV TV 6.40 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.30 Meditációs jóga 16.15 Információs magazin 16.30 Autósport (ism.) 17.00 Sportműsor 18.00 Lesen (ism.) 19.00 Detektív -107 (ism.) 19.30 G. I.Joefam. rajzf.) 20.00 Szédüljél! 20.30 Sztárbár (ism.) 21.00 Rejtélyes baleset (amerikai krimi) 0.30 Napraforgó I I 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko 7.30 Clarissa 8.00 Music Box 15.30 Sztárok civilben 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Aaahhü! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Élő pajzs (am. film) 21.45 Alak-Art (ism.) 22.15 Music Box RT Lj KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Pont hu (ism.) 11.45 Barátok közt (ism.) 12.1 OLois és Clark (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Vészhelyzet (10.) 14.20 Kliplub 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (227.) 16.25 Meri vagy nem meri? 16.30 Esmeralda (29.) 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Lois és Clark (18.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (123-124. rész) 20.00 Pensacola - Szerencsétlenek 20.50 Akcióban a rendőrség (am. sorozat - 5.) 21.40 Híradó. Időjárás 21.50 Megdöbbentő világ 22.55 Déjavu (lengyel film) 0.45 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.15 Shelikés Kathrine (3.) 18.40 Filmajánló 18.45 Keresd a párját! 18.53 Szevasztok! 19.00 Programolló 19.05 Segítség a családoknak 19.10 Rendőrségi tájékoztató 19.15„Vivalamusica" Vendég: Nagy Zoltán 19.30 Adófórum'99 20.30 Mennyei játszótér (am. film) / ^ sfe / Kiadja: Nógrádi Média Kft. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: VjlJI'lJ 4 f\ Ipt TTTD T 4 I) DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. llW\Tl\ril / Mvnvgi mi\l ill T Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és «■*>. ■»« «■— p terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 9534-088, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310877. Árusításban terjeszti a BUVDflR HMapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.