Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-18 / 14. szám
1999. január 18., hétfő Látóhatár - Hirdetés 9. oldal A németek többsége érzékenyebb lett a múlt szégyenfoltjainak emlegetésére Egy végtelen berlini történet vége? Jó tíz éve már, hogy egy német újságírónő az SPD folyóiratában fölvetette egy berlini holocaust-emlékmű építésének gondolatát. Lea Rosh kezdeményezését négy év elteltével fölkarolta a bonni kormány és a berlini szenátus, majd újabb két év múlva sor került az első pályázat kiírására. Ennek eredményét Kohl kancellár 1995-ben megvétózta. 1997-ben új pályázat következett, ám ennek nyertese sem örülhetett maradéktalanul: Kohl csak „némi átdolgozás” után vélte megvalósításra alkalmasnak a pályaművet. A végleges döntést a CDU- kancellár az idei választások utánra halasztotta, így az már utóda, Gerhard Schröder kezében van. Ék az értelmiségek közé Túl azon, hogy jó néhány művész belefásult a méltatlan huzavonába s a politikusok kisded játékaiba, és visszavonta pályaművét, vagy nem nevezett be az új kiírásra, az emlékmű sorsa, a hozzá kapcsolódó „bűn és bűn- hődés” gondolatkör éket vert a német értelmiség legjobb képviselői közé. A központi holocaust-emlékmű végtelennek tűnő története beláthatatlan végű polémiát indított el írók és közéleti személyiségek között. Viták ebben a közegben mindig is voltak; az új és meghökkentő a dologban az, hogy olyanok kaptak most hajba, akik a múltban a barikád egyazon oldalán álltak. A vita kiindulópontja Martin Walser író októberi beszéde volt. Walser bírálta a holocaustnak mint „a németek szégyenének állandó sajtóbeli kiteregetését”, és óva intett attól, hogy a zsidók szenvedéseit és tömeges legyilkolását egyesek „eszköz gyanánt használják fel”, Auschwitz pedig egyfajta „erkölcsi bunkóvá” váljon a kezükben. Ignatz Bubis, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke felháborodással fogadta a Frankfurtban elhangzottakat, és „szellemi gyújtogatónak” nevezte Walsert. Az írót védelmébe vevő Klaus von Dohnanyi SPD- politikusnak (az egykori kulturális miniszter apja a Hitler elleni merénylet előkészítésében vállalt szerepe miatt bitófán végezte) pedig „látens antiszemitizmust” vetett a szemére. A vitához a maga szolid módján a német államfő is hozzászólt. A nácik által rendezett birodalmi pogrom 60. évfordulóján mondott beszédében Roman Herzog leszögezte: aki ismeri őt, az jól tudja, hogy nem híve az elhallgatásnak, a kényes dolgok szőnyeg alá söprésének. Azt is figyelembe kell azonban venni - tette hozzá - hogy az állandó föl- emlegetés az elfásulás veszélyével jár együtt. Fogódzót kínálnak A „fölemlegetés” persze viszonylagos fogalom. Akad, akinek már egy alkalom, egyetlen újságcikk vagy nyilatkozat is „eggyel több a kelleténél”. Az ilyen Frey-, Schönhuber- és Deckert-félékből ma is akad elég Németországban, még ha befolyásuk (tanú rá a tavaly szeptemberi országos parlamenti választás) elenyésző is. Tény azonban - és ezt bizonyítja Walser beszéde és az általa keltett egyetértő reakciók zöme - hogy a németek (benne a német értelmiségiek) többsége érzékenyebb lett a múlt szégyenfoltjainak emlegetése hallatán. Az okok kiderítése megérne egy külön tanulmányt; bizonyos tények és körülmények azonban fogódzót kínálnak a jelenség megértéséhez. A szuverenitás elutasítása Az egyik az idő. 1988-ban, Rosh javaslatának elhangzásakor az NSZK még nem volt az, ami az 1990. évi újraegyesítés nyomán lett: Európa leghatalmasabb, legnépesebb, leggazdagabb országa. Tíz év alatt még olyan értelmiségi is érzékennyé vált, mint Rudolf Augstein. A Der Spiegel 75 éves kiadója írta le a hírmagazinban a következőt: a (majdnem) jóváhagyott holocaust-pályamű megépítése „hazánk apránként visszanyert szuverenitásának elutasítása volna... Az emberek sejtik, hogy ez a szégyenmű (Schandmal) Berlin és a benne újjáformálódó Németország ellen irányul. A New York-i sajtóra és az ügyvédi talárba öltözött cápákra való tekintettel azonban nem lesz merszük ahhoz, hogy ne engedjenek Berlin szívében létrehozni egy ilyen szörnyűséget”. A másik körülmény az 1996 tavasza óta folyó nemzetközi huzavona a nácik által üldözött vagy meggyilkolt zsidók vagyona (műkincsek, bankszámlák, életbiztosítási kötvények) körül. Az, hogy az egykori áldozatok és üldözöttek számon kérik jogos tulajdonukat, egyfajta ingerültséget ébreszt az emberek egy részében. Néhol megfogalmazódik az, hogy „egyesek tőkét próbálnak kovácsolni a lelkiismeretünkből, visz- sza akarnak vele élni”. Bubis szerint ez más szavakkal annyit tesz: a zsidók mindenből pénzt csinálnak, még a németek rossz lelkiismeretéből is. A berlini emlékmű sorsa ma bizonytalanabb, mint valaha. Hogy a holocaust körüli vita nem fog 2000-re lezárulni - mint azt Schröder kancellár szeretné - azt Bubis bizonyosra veszi. Szerinte ennek a vitának csak akkor lesz vége, ha kihalnak a vészkorszak utolsó, kártalanításban nem részesült túlélői is. * * * Tízévi huzavona után kompromisszumos megoldásra van kilátás a német fővárosba tervezett központi holocaust-emlékmű megvalósítása terén, miután az illetékes államminiszter megállapodásra jutott a pályázatot elnyert amerikai tervezővel. Michael Naumann, a kancellári hivatal kulturális államminisztere pénteken tájékoztatta az SPD- frakció vezetőségét Peter Ei- senman amerikai építésszel folytatott megbeszéléséről. A művész elfogadta a miniszter által javasolt módosításokat. Az eredetileg tervezett 2700 betonoszlopnál jóval kevesebbet állítanának föl a Brandenburgi kaputól délre eső területen, ahol megépülne a Michael Naumann által javasolt dokumentációs központ is. „Az emlékezés háza” nevet viselő központban kiállítótermek, könyvtár és kutatóhelyiségek kapnának helyet, lehetővé téve a látogatóknak a holocaust történetének és a náci népirtáshoz vezető eseményeknek a tanulmányozását. Alapkőletétel az idén? Mint az SPD parlamenti frakciójának elnöke, Peter Struck az államminiszter tájékoztatója után közölte: a Bundestag még az idei nyári ülésszünet előtt szavazni fog az emlékmű végleges formájáról. Az alapkőletételre is várhatóan még az idén sor kerül. Az SPD- frakciója kedden ül össze, hogy megvitassa az elnökség által már ismert tervet. D. L. Harminc éve halt meg Jan Palach Élő fáklyaként tiltakozott „A történelemben vannak olyan pillanatok, amikor mindenképpen tenni kell valamit. Most eljött a tettek ideje. Fél év múlva, egy év múlva már véglegesen késő lesz” - nyilatkozta halálos ágyán Jan Palach, a Károly Egyetem Bölcsészkarának 20 éves hallgatója, miután 1969. január 16- án a prágai Vencel téren benzinnel leöntötte ruháját, és felgyújtotta magát, hogy „élő fáklyaként” tiltakozzon Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállása ellen a Varsói Szerződés hadseregei által, s tettekre, ellenállásra buzdítsa polgártársait Palach három nap múlva meghalt s temetése, amelyen félmillió ember vett részt hatalmas, néma tiltakozás volt a megszállás ellen, a demokrácia és a szabadság mellett. A hős fiatalembert az Olsany temetőben helyezték örök nyugalomra, és sója rövidesen zarándokhely lett a Gustáv Húsúk vezette kommunista rendszer ellenzői számára. Palach példáját 1969 során többen is követték, de mind a mai napig tart a vita arról, hogy ezek az „élő fáklyák” egy szervezett csoport tagjai voltak-e, vagy spontán akciókról volt-e szó? A kommunista titkosrendőrség, az StB ezért 1973-ban titokban a család engedélye nélkül exhumálta és elégette a holttestet, majd a hamvakat 1974-ben Palach szülőfaluja Vsetaty temetőjében helyezte el. A sírt hosszú éveken keresztül őrizték, s idegeneket nem engedtek be a temetőbe. Ennek ellenére szemtanúk szerint Palach sírjáról sosem hiányzott a virág. Bár a kommunista rendszer Palachot hivatalosan az ellenforradalom „eszközének” és „áldozatának” tekintette, soha egy jó szót nem lehetett róla leírni a sajtóban, s nevét feledésre ítélték. Ennek ellenére Palach története közismert volt, s az ellenzéki körök róla nevezték el az egyik Nyugaton működő cseh könyvkiadót és hírügynökséget a híres Palach-Presst. Palach halálának 20. évfordulóján, 1989 januáijában, öt cseh független ellenzéki szervezet tüntetéssorozatot szervezett a prágai Vencel téren, amely hosz- szú évek óta az első nagyszabású konfrontáció volt a kommunista rendszer és a lakosság között. A később „Palach-hét” néven ismertté vált események idején a rendőrség 1400 személyt tartóztatott le, s - ahogy Václav Havel mondta - ez a konfrontáció volt Csehszlovákiában a „kommunizmus végének kezdete”. A hősi halált halt egyetemista neve 1989 őszén, a bársonyos forradalom idején is gyakran elhangzott. A rendszerváltás után Palachot teljes mértékben rehabilitálták, nemzeti hős lett, akiről tereket, utcákat neveztek el. Hamvait 1990-ben ismét visszavitték Prágába az Olsany temetőbe, ahol a cseh nemzet számos nagy alakja nyugszik. 1990- ben in memóriám a legmagasabb csehszlovák kitüntetéssel, a Tomás Garrique Masaryk érdemrenddel tüntették ki. Jan Palach halálának harmincadik évfordulója alkalmával először történik meg, hogy a szülőfalujában megrendezendő emlékünnepségen személyesen Václav Havel államfő is megjelenik. Ütőkép jávindixó ajánlatok! Corsa modellek akár 1 36 EZER FT-TAL KEDVEZŐBB ÁRON Vectra modellek akár 35D EZER FT-TAL KEDVEZŐBB ÁRON bármilyen Corsa vásárlásako KEZEL^SI KÖLTSÉG nélküli hitel Az Opel Banktól [Továb AZ a pel. Ajánlatunk márkaker érdeklőd jón ESKEDÉSEK BEN! KÉSZLET LLETVE: FebRUÁr 28 IG erejéig, ÉRVÉNYES.
