Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16-17 / 13. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. január 16., szombat Az egyházi kárpótlás révén több évtizedes álom válhatott valóra Pásztón - Nemzetközi szinten is jegyzett kutatómunka ✓ Évmilliók üzenete: állandó természettudományi kiállítás A kiállítás időrendi sorban vezeti végig a látogatót szűkebb pátriánk földtörténeti emlékein Az elmúlt év decemberében Pásztón, a ciszterci rendház épületében megnyílt a Nóg- rád megyei múzeumok legfrissebb állandó kiállítása, mellyel egy több évtizedes álom vált valóra. A megyei múzeumi szervezetben ugyanis 1956 óta folyik földtani és őslénytani gyűjtőtevékenység, de a körülmények mind ez idáig nem tették lehetővé, hogy ez a muzeológiai kutatási irány is egy komoly és reprezentatív kiállítás formájában tehesse közkinccsé eredményeit. Hátizsákban, robogón A múzeumi szervezet első természettudományos szakembere Lipthay Béla volt, aki főleg ősnövényi lenyomatokat gyűjtött a Honti-szakadékban, az ipoly- tamóci Botos-árokban és a nóg- rádszakáli Páris-völgyben. A levéllenyomatokat 2-3 darabonként hátizsákban, saját robogóján szállította be a múzeumba. Ennek az írásnak a keretében sajnos, nem lehetséges részletesen méltatni az ő emberi, és tudományos nagyságát, színes egyéniségét. Teljes mértékben kiérdemelte, hogy a rendszerváltás után Szécsényben szakközépiskolát neveztek el róla. 1974-ben bekövetkezett ha£ lálakor 1200 darabos őslénytani gyűjteményt hagyott hátra, mely ezután egy évtizedre nélkülözte a szakavatott muzeológusi gondoskodást. 1984-ben, a Nógrád megyei múzeumi szervezetbe kerülésem után első feladatul kaptam a két szekrényre való anyag és a hozzá tartozó kézikönyvtár Pásztora szállítását. Az ezután következő évek nem ígértek könnyű megoldást. A gyűjteményt Pásztón belül is többször költöztetni kellett. Egyrészt technikailag sem volt könnyű a raktározása, másrészt az akkori helyi döntéshozók sem ismerték fel igazi jelentőségét. Ugyanakkor az általános elképzelés már akkor világos volt: a leendő pásztói múzeumban a várostörténeti anyag és a Csohány-gyűjtemény mellett a megyei természettudományi gyűjteménynek is méltó elhelyezést és kiállítási lehetőséget kell biztosítani. A konkrét megoldás még a jövő bizonytalan homályába veszett, különösen amikor 1989 őszén a frissen felújított kolostorépületben döntő részt a városi könyvtár kapott elhelyezést és a múzeum csak kemény alkuk árán vethette meg a lábát az épület egy kis részében. Itt legalább már civilizált körülmények közé került a gyűjtemény és nem kellett a fagytól meg a nedvességtől félni. Nagyobb szabású kiállításokról ugyanakkor - hely hiányában - nem lehetett szó. Váratlan lehetőség Ez a helyzet nem szegte kedvünket, hanem tettük, amit tehettünk: négyszeresére gyarapítottuk a gyűjtemény tárgyi anyagát, nemzetközi szinten is jegyzett tudományos munkát végeztünk, nyaranta kutatótáborokat szerveztünk középiskolások számára, iskolai előadásokat tartottunk és kisebb időszaki kiállításokat is szerveztünk. Nem utolsósorban pedig fogadtuk és kalauzoltuk a látogatókat a múzeum megvalósult kiállítóhelyein: a romkertben, az oskolamester házában és a Rajeczky-emlékszobában. A kibontakozás nagy és váratlan lehetőségét az egyházi kárpótlás hozta. Ennek keretében a kolostor tulajdonjoga visszaszállt a ciszterci rend zirci kongregációjára. Az „új” tulajdonos ugyanakkor nem kívánt közvetlenül betelepülni az épületbe, hanem úgy rendelkezett, hogy az múzeumként szolgáljon. Mivel a rendházban működő múzeum nem városi, hanem megyei fenntartású intézmény, ezért Pásztó Város Önkormányzata és Nógrád Megye Közgyűlése egy méltán történelminek nevezhető megállapodást kötött, melynek keretében Pásztó - elsőként a megye városai közül - jelentősebb összeggel járult hozzá a múzeum fenntartásához. 1997. szeptember 1-jén a városi könyvtár kiköltözött a kolostorépületből: a megüresedett termekben hozzáfoghattunk azoknak a kiállításoknak a berendezéséhez, melyekről évtizedeken keresztül csak álmodhatott a kultúrakedvelő közönség. Még 1997-ben megnyithattuk a „Csohány Kálmán emlékére” és a „Ciszterci rend története a középkorban” c. tárlatokat. Előkészítési munkálatok A természettudományos állandó kiállítás előkészítésének munkálatai 1998. januárjában kezdődtek. Mindenekelőtt újra át kellett vizsgálni a gyűjteményt és el kellett dönteni, hogy melyek azok a tárgyak, melyek igazán alkalmasak arra, hogy szerepeltessük őket a kiállításban. Emellett az is nyilvánvaló volt, hogy egy átfogó földtörténeti, őslénytani tárlathoz nem elégséges a saját kezelésű muzeális anyag: tárgykölcsönzésre is szükség lesz. Irány tehát Budapest, ahol hosszú időt kellett eltölteni a Természettudományi Múzeum őslénytárában és az Országos Földtani Múzeumban a nógrádi eredetű leletek átvizsgálásával. Ezúttal is köszönettel tartozók kollégáimnak, akik megengedték „kutakodásaimat’’ és később a tárgyak kikölcsönzéséhez is hozzájárultak. A nyár folyamán be kellett szállítani a terepen fellelhető tárgyakat is. Több esetben nehezen megközelíthető bányákból kellett 20-25 kg-os kőzetmintákat elhozni. A teherautón mindig magunkkal vittünk egy talicskát is és ezt vettük igénybe, ha gépkocsival járhatatlan erdei ösvényeken kellett a mintákat fuvarozni. Emellett rengeteg fényképet is kellett készíteni és ezért csaknem az egész megyét be kellett járnom. Néhány esetben az is megtörtént, hogy a közlekedési nehézségek miatt az éjszakát hálózsákban a szabad ég alatt töltöttem. Az előkészítőmunka nem kevésbé lényeges eleme volt az a pályázati kampány is, melynek során összesen 2 millió 200 ezer forint támogatást sikerült elnyerni. Ez egy állandó kiállítás felépítéséhez tulajdonképpen szerény összeg. Mozgalmas történelem A tényleges berendezés munkálatait októberben kezdtük. Vitrinek és egyéb installáció vásárlására nem is gondolhattunk. Mindent bútorlapból a helyszínen barkácsolt össze Presits Antal kiállításrendező kollégám, alkalmi segéderőkkel. A feliratok elkészítésében Kollár Sándor (Piliny község polgár- mestere) volt segítségünkre. A grafikus őslény-rekonstrukciókat Fürjesi Csaba pásztói születésű művész készítette. A több mint 250 tárgy, 65 nagyméretű színes fotó és számtalan egyéb ábra ízléses elhelyezésének és angol-magyar feliratozásának munkálatai november elejétől folytak a megnyitó napjáig. A kiállítás a látogatót időrendi sorrendben vezeti végig a földtörténet Nógrád megyei emlékein. Ez is egy mozgalmas történelem, csak nem évszázadokban, hanem évmilliókban számol. Történetünk a triász időszakban, mintegy 220 millió éve kezdődik, amikor térségünk legidősebb felszíni képződményei, a dachstein mészkő és a csővári mészkő keletkeztek. A 208-65 millió évek közötti jura és kréta időszakokból területünkön alig akad kőzetdokumentum, csupán a nézsai bauxit az, ami ránk maradt ebből az elképzelhetetlenül hosszú periódusból. A 65-36 millió évek közötti eocén korban újra tengeri mészkő képződött. Kisebb felszíni előfordulásai Nézsa, Alsó- petény és Legénd környékén találhatók. Sajnos, ez a kőzet ősmaradványokban szegény. A 36-25 millió évek közötti oligocén kor legjellemzőbb képződménye a tengerparton felhalmozódott hárshegyi homokkő, mely helyenként vékony széntelepecskéket is tartalmaz. Hozzá kapcsolódik megyénk egyik értékes ásványi nyersanyaga: a Romhány-Fel- sőpetény környéki tűzálló agyag. Ősmaradványok csak ritkán fordulnak elő benne. A legértékesebb emlékek A 25-6,5 millió évek közötti miocén kor megyénk területén rendkívül gazdag kőzet- és ősmaradványemléket hagyott hátra. Ez alatt az idő alatt hat alkalommal öntötte el tenger térségünket, és mind a hat tenger különböző ősmaradványtársaságot hagyott hátra. Ekkor képződött a nógrádi barnaszén. Több alkalommal is működtek vulkánok, létrehozva a Börzsöny, a Cserhát és a Mátra rétegvulkáni tömegeit. A korai miocén szárazulatán képződött Nógrád legértékesebb földtaniőslénytani emléke: az ipolytárnod lábnyomos homokkő. A szárazföldi állatok, őselefántok, patások, rágcsálók, hüllők csontmaradványait az édesvízitavi üledékek őrizték meg. Közülük legszebbek a szurdok- püspöki kovaföldbányából előkerült leletek. A 6,5-2,4 millió évek közötti pliocén korban működtek a salgótarjáni medence bazaltvulkánjai, a 2,4 millió évtől máig tartó negyedidőszakot pedig a löszképződés, a mamutok és gyapjas orrszarvúak, valamint az apró rágcsálók és löszcsigák egyaránt jellemzik. Az itt csak rendkívül felületes vázlatossággal leírt eseménytörténetet kívántuk az állandó kiállítás segítségével emberközelbe hozni. Reméljük, hogy a tisztelt múzeumlátogatóknak is tetszeni fog. Dr. Hír János múzeumigazgató, Pásztó A különböző korok gazdag kőzetmaradványokat hagytak ránk Aranydiploma Balassagyarmatra - Hemerka Gyuláné 50 éve szerezte meg pedagógusi oklevelét A tanítás jelenti élete értelmét Az újsághír úgy szól, hogy aranydiplomát kapott Hemerka Gyuláné született Laczkó Mária tanítónő, aki ötven éve szerezte meg tanítói oklevelét Budapesten a Salvator Intézetben. A hír rövid, de a fél évszázad megélt élet, egy tevékeny, pedagógusi munkáját szorgalommal, szeretettel végző tanítónőről szól. Ez a lassan végére érő század elődeink számára küzdelmes életet hozott. így volt ezzel Laczkó Mária és családja is, akiket a második világháború forgataga kiszakított a nyu- godtnak mondható balassagyarmati polgári életből és végigkergette őket a Bácskától Körmöcbányáig. Édesapja, Laczkó Elemér tisztviselő volt, az édesanyja Csemoch Margit biztosította a két lánygyermek számára a barátságos otthont Balassagyarmaton. Mária itt végezte el a négy polgárit, de már a tanítóképzőt Szabadkán kezdte el, mert 1942-ben édesapját Zentára helyezték. A háború vége felé, 1944 októberében a front a térséghez közeledett és a család mindenét otthagyva hazajött Balassagyarmatra, majd innen Körmöcbányára menekültek a rokonokhoz. A háború végén a család mindenéből kifosztva, megélhetést biztosító jövedelem nélkül maradt. Mária menekültként kilincselte végig Budapesten a romjaiból felálló hivatalokat segélyért, mert tanulni akart. Szerencséje volt, mert mint menekült államsegélyes bejutott a budapesti Salvator Intézetbe, ahol 1948. június 26-án képesítőzött. Az első munkahelye Szente volt, ahová 1948 októberében nevezték ki nevelőnek. Az alsó négy osztályt tanította, ami nem volt könnyű feladat a fiatal tanítónő számára. Az itt eltöltött három év alatt bekapcsolódott a község társadalmi életébe és munkájáért többször kapott elismerést. A szentéi tanítóskodás jó alapot adott a fiatal tanítónő számára, az itt tanultakat a mai napig emlegeti Laczkó Mária. 1951 szeptemberétől a balassagyarmati Bajcsy-Zsilinszky úti általános iskolába helyezték, ahol a második osztályt tanította, de akadt feladata a felsőben is. Az iskolában végzett munkáját az „Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetéssel ismerték el 1956-ban. A közéletbe lakóterülete tanácstagjaként került be. A fiatal, csinos tanítónő egy balatoni nyaraláson ismerkedett meg élete párjával, Hemerka Gyulával, aki akkor Jászberényben volt kultúrház- igazgató. A lakodalom után egy évet Jászberényben tanított, de, mivel nem volt lakásuk férjével együtt visszajöttek Balassagyarmatra. Ez a visszatérés mindkettőjüket már véglegesen a városhoz kötötte. Mária, most már, mint Hemerka Gyuláné ismét a Bajcsy- Zs. úti iskolába került, ahol a második osztályt tanította és a kézimunka szakkört vezette. Ahogy bevezették 1962-ben a politechnikai oktatást, ezt a tárgyat is tanította. Közben szakoktatói bizonyítványt szerzett a műszaki és a háztartási ismeretek négyéves tanfolyamain. Abban az időben csak a Rákóczi és a Bajcsy-Zs. úti iskola létezett Gyarmaton, így Hemerkáné szinte a fél város gyerekét tanította. Szeretettel emlékezik a most hetvenéves tanítónő a Kenyeres és Pulay testvérekre, Ujcsek Zsófira, Ti- bay Andrisra és társaikra. Jó húsz évet tanított együtt az iskola akkori igazgatójával, Deák Ferenccel. Kiváló kollégák sorával dolgozhatott együtt. A most 93 éves Erdélyi Sárika jól felkészített elsősöket adott a keze alá a második osztályba. Jó szívvel emlékezik a testület tagjaira, Serfőző Kálmánná, Tornyos Györgyné, dr. Manga Jánosné, Gál Eszter és társaik igazi kollégái voltak. Mária néni keserűen említi Váry Lajosné tanítónő sorsát, akit azért bocsátottak el állásából, mert négy gyermekét hittanra íratta. Laczkó Mária férje, aki a gyarmati kultúrház igazgatója lett, alkalmazta Várynét. Hemerka Gyulához fűződik a balassagyarmati kulturális, zenei élet életre keltése és ebben a munkájában is jó társa volt felesége, Mária. Még kiváló kultúrmunkás kitüntetést is kapott. Nem maradtak el a hivatalos elismerések a több évtizedes tanítóskodás alatt Hemerka Gyuláné számára. Közéleti tevékenységét a város „Balassagyarmatért” emlékplakettel ismerte el. Dicsérő oklevelek bizonyítják az úttörőmozgalomban végzett munkáját. Azon sajnálkozik Mária, hogy ettől jobb ifjúsági szervezet sajnos, ma sem működik, mert a cserkészek még nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A törzsgárda-em- lékjelvények sokasága mellett büszkén mutatja az oktatási miniszter dicséretét 1970-ből és a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, amelyek a szakmai munkásságát minősítették. 1983. december 31-től vonult nyugdíjba Laczkó Mária, de azóta is korrepetál gyerekeket. Az utóbbi időkben az egészségével sokat küszködött, de a derűs természete megmaradt. Lehetősége szerint segíti sokoldalú, tevékeny férjét, Hemerka Gyulát, akivel tartalmas, szeretettel teli életet élnek immár 42 év óta. Ha sok éves nevelői munkájáról beszél Mária néni, szép arca felderül és az emlékeket idézve azt emlegeti, hogy nagyon szeretett, és még ma is szeret tanítani. Szabó Endre
