Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-15 / 12. szám

január 15., péntek Szeretettel köszöntjük LÓRÁNT és LORÁND nevű kedves olvasóinkat! A Lóránd germán eredetű név, jelentése dicső harcos. Védő­szentje Szent Loránd XIII. szá­zadi ciszterci apát. A katolikus és az ortodox naptár szerint ez a nap Remete Szent Pál napja, aki a keresztényüldözés elől 16 éves korában a thébai sivatagba me­nekült, s ott remeteként élt 347- ben bekövetkezett haláláig. A Nap kél: 7.28 órakor, nyugszik: 16.20 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Venesz Károly S : (32) 416-455 190 évvel ezelőtt, 1809. ja­nuár 15-én született Besan- conban Pierre Joseph Pro­udhon (ejtsd: Prűdön, ké­pünk) francia közgazdász. 1840-ben megjelent „Mi a tulajdon (1840)” c. munká­jában éles kritika alá vette a magántulajdont („A tulaj­don nem más, mint lopás”), kétkötetes fő művében (A gazdaság ellentmondásai­nak rendszere - 1847) a magántulajdon mellett már a kommunizmus ellen for­dult, a szociális kérdés megoldását a javak elosz­tása során a pénzforgalom kikapcsolásában („Csere bank” létrehozása) látta. Nézeteivel Proudhon az anarchizmus egyik megalapítója lett. Annak megjegyzésével, hogy az anar­chizmus, a proudhonizmus és a marxizmus egyaránt elavult ka­tegóriák, megemlítjük, hogy Marx a címében hatásvadász, A fi­lozófia nyomora c. munkájával rohant ki Proudhon: A nyomor filozófiája című műve ellen. 70 éve, 1929-ben született Atlantában Martin Luther King, amerikai lelkész, polgárjogi harcos, akit 1964-ben Nobel-béke- díjjal tüntettek ki. 1968-ban egy bérgyilkos Memphisben le­lőtte. Reá emlékezésül 1986-tól kezdve az USA-ban január 3. hétfője nemzeti ünnep és munkaszüneti nap. Zápor, hózápor ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az éjszaka érkezett hidegfront gyor­san elhagyta hazánkat, mögötte átme­netileg szárazabb levegő érkezik fölénk. így eleinte napsütésre, majd napközben felhősödésre számíthatunk. Záporok, hózáporok teszik változé­konnyá az időt. A délutáni órákra 3, 6 fokig melegszik a levegő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: 3 Balassagyarmat: 4 Szécsény: 4 Bátonyterenye: 3 Pásztó: 3 Ipolytamóc: 3 Valakinek megérte -1150 dollárért kelt el New York­ban a Sotheby aukcióján az a kézitáska, amelyik egy pezs­gősüvegtartót mintáz. FOTÓ: FEB-Reuters Bak (XII. 22-1. 20.) Munkájában az utóbbi időben jelentős sikereket ért el. Tisztában van képességeivel, ezért meré­szebben és hosszabb távra tervez. A szerelemben éljen a mának. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Nincs oka az aggodalomra. Szépen gyarapodik a pénze, szerelemben sincsenek gondjai. Az élete tele van szépséggel. Dobja fel külsejét néhány vidám ruhadarabbal, kiegészítőkkel, s szépítkezzen. Halak (II. 21—III. 20.) Káprázatos iramban végzi a legfá­rasztóbb munkát is. így hamar végez, s lesz ideje hobbijára, sportolásra is. Használja ki a téli örömöket. Kos (III. 21-IV. 20.) Ma a kedvezőtlen tendenciák vannak túlsúlyban. Olyan területeken is feszültség alakul ki, ahol eddig viszonylagos nyugalom volt. Személyes ügyeiben ne vállaljon kockázatot. Pihenjen és levegőzzön sokat. Rövi­desen vidámabb lesz élete. Bika (IV. 21-V. 20.) Ön kifelé realista és praktikus szem­léletűnek mutatkozik. Szelleme jelentős mértékben rejtve marad a környezete elől. Valaki beleszeret Önbe, s ez na­gyon jó. Legyen nyitott és őszinte önmagához. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ma töijön ki a megszokott életvitel­ből. Halassza máskorra a fontos üzletek megkötését és óvakodjon a hirtelen változásoktól. A szerelemben sikeres. Rák (VI. 22-VII. 22.) Mosolyával és kedvességével soka­kat megnyerhet magának. Használja ki a személyisége adta lehetőségeket. Kilátásai a karrierjét illetően remek, és a tö­rekvés sem hiányzik Önből. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Január közepén fontos hírt hall, a még hajadon/nőtlen Oroszlán előtt megcsillan a há­zasság reménye! Tizenötödike nagyon kellemes nap lesz, s a személyes boldogság mellett még anyagi hasznot is ígér. Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Az új év első hónapjában nem ha­sonlít a megszokott énjére. Viselkedése ideges tüneteket mutat. Talán túl sokat töpreng családja jövőjén. Jó lenne, ha az eseményeket kicsit tárgyilagosáéban szemlélné. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Úgy látszik, mintha nem tudná ab­bahagyni a múlt havi nyüzsgést. Még mindig „felpörgetett” állapotban van. Fogja vissza magát egy kissé. Nézesse meg a vérnyomását. Skorpió (X. 24-XI. 22.) A mozgásszegény életmód kü­lönböző egészségi panaszokat okozhat. Januárban még a szobasportok is felüdülést jelentenek. Minél kevesebbet ül­jön a karosszékben, a tévé előtt! Ne féljen a téli levegőtől! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Miért kellett ekkora erőbedobás­sal kezdeni az új évet? Az éles és gyakori összetűzések tönkretehetik az egészségét. Ne feszítse túl se idegeit, se izmait. Ha szükséges: változtasson! __________Holnapi Lapunkból__________ A ranydiploma Balassagyarmatra Hemerka Gyuláné született Laczkó Mária tanítónő ötven éve szerezte meg tanítói ok­levelét Budapesten a Salva­tor Intézetben. A hír rövid, de a fél évszázad megélt élet, egy tevékeny, pedagógusi munkáját szorgalommal, sze­retettel végző tanítónőről szól. Laczkó Máriát és csa­ládját a második világháború forgataga kiszakította a nyu- »godtnak mondható balassa­gyarmati polgári életből és végigkergette a Bácskától Körmöcbányáig. Hat szám - egy nyeremény! 2. HÉT Á HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány ...»........ "" 4 A MAI Pl í Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Az utolsó dobás. Színes, amerikai film. Apolló Kamara, 16.00 és 18.00 órától: Mulan. Színes, szinkronizált, amerikai rajzfilm. Balassagyarmati Madách, 13.30 és 15.30 órától: Pinocchio. Színes, szinkronizált, amerikai film. 17.45 és 20.00 órától: A patrióta. Színes, amerikai akciófilm. Kamaramozi, 17.00 és 20.00 órától: A suttogó. Színes, amerikai film. Jobbágyi mozi, 18.00 órától: Keresd a nőt! Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték. Nincs drágább az életnél Traffipax-mérések Január 15-én, pénteken 6-tól másnap 6 óráig Balassagyarma­ton és Érsekvadkerten; 8-tól 16 óráig Salgótarjánban és környé­kén; 14-től 22 óráig: Bátonytere- nyén és környékén; Szécsényben és környékén, Örhalomban és Endrefalván várható ellenőrzés. ÜT Január 13-ai &ENÓ nyerőszámok 3 5 6 7 8 9 m 17 19 23 37 51 58 62 63 65 68 69 78 80 Mindenki más- Az emberek sokfélék. Sokféle vágy lakik ben­nük. Vannak, akik friss hírek után szomjaznak, vannak akik inkább a békés családi élet után. Hátulról megszólal va­laki:- Én a sült kolbász után szomjazom... Mázli Szomszédasszonyok be­szélgetnek:- Hallotta, szomszédasz- szony! A Zaveckinének aranyere van.-Nahát! Az ötös lottó után még azt is megnyerte! - mondja irigykedve a má­sik. Szoborpanasz Barcelonában az egyik törvényszéki teremben egy meztelen férfi szobra áll. Az emlékmű talapzatán követ­kező felirat olvasható: „Én, aki megnyertem a pénzt, itt állok ruha nélkül. Hogyan nézhet ki az, aki elvesztette?” Baj Bandi feldúltan meséli hazaérkező nejének:- Képzeld, a szomszéd- asszonyt autóbaleset érte.- Hol sérült meg?- Az arcán...- Jaj, szegény!- Egy jókezű sebész azonnal rendbe hozta. Ugyanolyan az arca, mint azelőtt.- Óh, a szerencsétlen! KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 548 Falurádió. 6.00, 7.00 Krónika. Sport. 7.30 Időjárás. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tu­domány. 8.30 Lapszemle. Időjárás. 8.45 Gyorsfénykép a kultúráiéi. 9.05 Napközben. 11.05 Cigányfélóra, 11.35 A vad gróf tárcái. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 1320 Két Daquin-noel. 13.30 Vallási műsor. 14.05 Klasszi­kusok... 14.35 Manó Vargas Uosa: Mayta története. 14.57 Irodalmi mű­sorajánlat. 15.06 Szerintem. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 1625 Talpalávak). 17.06 Magyaror­szágról jövök. 18.00 Esi krónika. 19.06 Spoitvilág. 1925 Műsorismer­tetés. 19.30 Jő éjszakát, gyerekek! 19.40 Petőfi Sándor versei. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Könnyűzene. 2125 Fó­rum. 2155 Szökj. 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Idpjárás. Kenó. 23.05 Hangversenymúzeum. PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Idő­járás. 6.33 Köztekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Zö!d(sport)reggel. 8.00 Petöfi-dél- előtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Idő­járás. 9.05 Délelőtti terefere. 9.50 Aprócseptö. 10.00 Hírek, időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.09 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Hangalbum. 1152 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Biz­tonságban. 13.12 Sporthírek. 13.20 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.50 Natúr hét. 17.00 Hírek. Időjá­rás. 17.05 Apukám világa. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjá­rás. 19.03 Slágerlista. 19.30 Kölyök- rádió. 20.00 Szórakoztató műsor. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Garázs. 21.30 .Füst a víz felett” 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Épéi után. 4 TO 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár (10.) 11.30 A szerelem jogán (brazil sorozat) 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.30 Környezetvédelmi hírek 12.40 Szenzáció (52/17. rész) 13.30 Teljes biztonsággal (2.) Egy esküvő, egy teme- tés 14.15TerraX Karaván Petrába 15.00 Fűben-fában 15.30 Pillangósziget (2.) 16.00 Körzeti magazinok 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak 19.00 A Mézga család 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A nyakék románca (francia-olasz tévéfilm­sorozat -14/2.) 20.45 Harminc VOLT 21.00 Az öt zsaru (tévéfilmsorozat) 21.45 Extrém koktél 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenó 22.35 Mr. és Mrs. Bridge (amerikai film, 1990) 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális 9.30 Tanoda 10.30 Szomszédok (ism.) 11.00 Tanoda plusz 12.00 VilágKép 12.30 Híradó. Időjárás 12.45 AKT 13.00 Tévémagiszter 14.00 Bor és hatalom (ism.) 15.30 Repeta 16.30 Junior híradó 16.55 Holdfényes történet (18.) Razzián 17.40 Energiaábécé (17.) 17.50 Európa Galéria 18.15 Magyar Ház - Kézfogás 18.45 Lyukasóra 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Magyar Ház 20.55 Magyarország 2000 21.25 Meddig jutott az éj? (olasz tévéfilm - 2/2.) 23.15 Mélyvíz 0.15 Napbúcsúztató ©”'2 6.00 Jó reggetL Magyaror­szág! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Édes hármasban 10.15 Satöbbi 10.45 Kakuk! (talkshow) 11.10 Mila szupersztár 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Follow me 13.00 Kuk@c 13.30 Míg a halál el nem vá­laszt (francia vígjáték) 15.10 Kedves nővérkék (119.) 15.35 Acapulco-öböl (mexikói sorozat) 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (329.) 17.40 Sunset Beach (91.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Dáridó 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szeszélyes éjszakák (német akciófilm) 0.15 Playboy-show (erotikus műsor) 5.50 Nap-kelte 12.30VH1 16.30 Jövőnéző (ism.) 17.00 Music Time 17.40 Dinasztia (111.) 18.30HÍI3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Walker, a texasi kopó (amerikai sorozat - 20.) 20.50 Kickboxer (am. karatefilm) 22.25 Esti gyors 23.10 Dinasztia (ism.) 24.00 VH1 (klipek) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Váltó 9.45 Indiák 10.05 Nagypapa szeme fénye (amerikai burleszk) 10.25 Fekete gyémántok (magyar film - 2/2.) 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.50 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Lóverseny 12.35 Kedves (ism.) 13.15A!Manach(ism.) 14.00 Különböző helyek (dokumentumfilm) 14.40 Duna Karnevál 97 2/2. 15.00 A kis szellem (4/4.) 15.30 Pop-sa-rock 16.05 Adrian Mole újabb kín- szenvedései (2.) 16.30 Miénk a tér 17.30 Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkép 19.35 Wycliffe-A bűnbak (angol sorozat -14/2.) 20.25 Késmárk (szí. kisfilm) 20.45 Esti kérdés 21.00 Hiradó 21.25 Sportpercek 21.40 Folytassa, Henry! (angol vígjáték) 23.05 Híradó 23.20 Vers 23.25 Feketelista (francia film, 1984) 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.30 Gerincjavító torna 16.15 Információs magazin 16.30 Sportműsor 18.30 G.LJoe 19.00 Zenei hírzárlat 19.30 Csillagok kerestetnek 20.00 Celeste (ismétlés) 21.00 Fifty-fifty (ism.) 22.45 Music Box 0.30 Napraforgó 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko 7.30 Clarissa 8.00 Music Box 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 AAAhhü! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art (kult. híradó) 20.00 Apró füllentések (ism.) 21.45 Maksa Zoltán: Vidióta láttam 22.15 Alak-Art (ism.) 22.45 Music Box RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recept Klub 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt (mexikói sorozat -1-2.) 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Bibliai kalandok 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10Lois és Clark (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Vészhelyzet (6.) 14.20 Wow! - Slágerlista 14.40 Rajzfilm Klub 16.00 Az első csók (223.) 18.25 Meri vagy nem meri? 16.30 Esmeralda (25.) 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Lois és Clark (14.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (115-116.) 20.00 Kvíz-show (amerikai film) 22.15 Híradó. Időjárás 22.30 Életveszélyben 23.30 RTL Night Klub Ellen (11. rész) 23.55 Kiéhezve (am. horrorsorozat) 0.25 Vágyak háza (am. erőt. sorozat) 0.55 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.45 Gabora Gála a sport­csarnokban (stúdióbeszélgetés) 19.20 40 éves a Salgótarjáni Pedagóguskórus (részlet a jubileumi koncertből) 19.35 A Nap fia és a Hold Lánya (norvég filmsor.) 20.30 Kamoszaurusz (amerikai sci-fi-kalandfilm) NOGRAD MEGYEI PÁSZTÓ, RÚTSÁG, SALGÓTARJÁN. SZÉCSENV / Kiadja: Nógrádi Média Kft. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: UIDT i í) DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. íl I l\ I Jl\ I Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. .Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 95344)88, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.

Next

/
Oldalképek
Tartalom