Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-14 / 11. szám
1999. január 14., csütörtök SporTTüköR 9. oldal Ml'IL Hajrá, Dinamo! focicsaDat? Hát v / focicsapat? Hát nincs, de van Moszkvában, Minszkben, egyéb ismerős fővárosokban. Minden ugyanúgy, ahogyan a kommunizmus régi szép idejében volt. Az orosz futball élvonalának tizenhat csapata közül öt együttes Moszkvában működik, s a hatalmas ország sok ezer településének marad még tizenegy hely. Szpartak Moszkva, CSZKA Moszkva, Lokomotív Moszkva, Dinamó Moszkva, Torpedó Moszkva ... Ugye, érdekes névsor, még azoknak is, akik kevéssé járatosak a futballvilágban? Még ők is áttekinthetik, milyen közeli rokona maradt Moszkva ma is Budapestnek a foci világában. S nem csak azért ez a rokonság, mert nálunk a profi liga tizennyolc csapata közül hány fővárosi együttes működik Pesten és Budán, s csak tizenegy hely marad, hanem azért is, mert a Vasas, a Honvéd, a Dózsa, az MTK, a III. Kerület, az FTC, a BVSC névsorból pontosan visszaolvasható négy-öt csapat finanszírozásának moszkvai típusú tükörstruktúrája. Vagyis a lényeg: ki és milyen pénzbeli tartja fenn a belügyi vasutas, a honvédelmis, a könnyűiparis, az élelmiszeriparis együtteseket? Nem irigylem az új sport- minisztert, mikor belenézni kényszerül hivatalában ebbe a tükör-örökségbe, s megkérdezik tőle, hány fővárosi együttes is szerepel az olasz ligában. Mennyi a németeknél? Mennyi csapat neve végződik Madridra Spanyolországban, s Párizsban hány gárda viseli a főváros színeit? S Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Svédországban ? Ne kerteljünk: mindenütt legföljebb két- három csapat alkotja a fővárosiak egyáltalán nem kivételezett kasztját, de sok fővárosnak egyetlen csapata van csupán. Persze, ne feledjük a belő russziai Minszket, ahol 1998 őszéig szintén öt fővárosi csapat szerepelt a tizenhat élvonalbeli klub között. Természetesen Dinamó, Torpedó, Sah- tyor és a többi. e nehogy kétségünk le- / Jgyen, hogy ott is a bá- nyászát, a belügy, a honvédelem keservesen összekapart költségvetéséből ömlik a pénz mindenfajta valódi ellenőrzés nélkül, hogy ott is akad sztárjátékos, aki az országra jellemző szerény, 3-400 dolláros évi jövedelem helyett havonta kaszáljon le a nagy semmi teljesítményért egy-kétezer dollárnyi javadalmazást. Minszkben, Moszkvában, Budapesten egyformán imádjuk a focit. így nálunk is bocsánatos mohóságként kezeljük, ha egy-egy fővárosi középcsapat edzőjének márkában számolt fizetéséről, prémiumáról hallunk, vagy arról, hogy a milliókat ígérő klubmenedzserek nem csak, hogy nem tudnak nagy ígéreteik szerint fizetni még favorizált helyzetükben sem, de maguk is 20-30 milliós éves jutalmat visznek el olyankor, amikor a kasszából egyértelműen hiányzik 2-300 millió forint, tehát szó sem lehet sikeres üzletmenet irányításának díjazásáról. De még ezeket a „finomságokat" is túlszárnyalja a legújabb hír: az egyik minisztérium költségvetésében félmilliárdot szánhatnak a kedvencek zűrös pénzügyeinek rendbe rakására. Vajon miből, ha egyszer amúgy igen szegény az ország? Lehet szó nélkül hagyni közpénzek ellenőrizetlen osztogatását, mikor tíz éve tisztességes piaci viszonyokról és esélyegyenlőségről prédikálunk? Vajon hogyan tud a Szombathely, a Nyíregyháza, a Salgótarján hozzájutni akárcsak egyetlen minisztériumi milliócskához is? Sehogy! A központi költségvetés nagyvonalúan kezelt feneketlen zsákja csak a fővárosi klubok számára van nyitva! Emezek, a kevésbé egyenlő esé- lyűek forduljanak a helyi ön- kormányzatokhoz, amelyektől amúgy a költségvetés elég rendesen elvont eszközöket 1999- ben is. De vajon milyen alapon történik a profi világban elfogadhatatlan megkülönböztetés, és vajon még meddig folytatódik a Moszkvától megörökölt és megtartott vörös-grófi hagyomány? Meddig lesz kötelező még hathét fővárosi klubot mindenáron az élvonalban tartani öthatszáz szurkoló láttán is, meg elképesztően alacsony színvonalú teljesítmény ellenére is? ~r~ fajrá közlekedésügy, f i hajrá belügy, hajrá hon- JL J. védelem, hajrá földművelés! így fogunk szurkolni még 2000- ben is a minisztériumok finanszírozási versenyében? Ahogyan Moszkvában, Minszkben zúg tovább a hajrá Dinamo, hajrá Torpedó. (eu) Nagybárkányban több mint három évtizedig szolgálta a sportegyesületet Prezenszki szakított a focival Nagybárkány labdarúgócsapata az utóbbi években a megyei II. osztály Keleti csoportjának meghatározó együttesévé nőtte ki magát. Legnagyobb sikerét az 1997-1998. évi bajnokságban érte el, amikor is ezüstérmet szerzett. Az akkori sikercsapatból több meghatározó játékos távozott, ennek ellenére a hatodik helyen zárta'az őszt a gárda. A tavaszi szezonra azonban már nem Prezenszki József elnök-edzővel készülnek fel a fiúk.-Már az előző bajnokság végén szakítani akartam a nagy- bárkányi labdarúgással - kezdte az 50. évében lévő Prezenszki József. - Ugyanis már akkor szervezkedett ellenem két-három játékos és vezető, akik azt szerették volna, hogy távozzam. Ám a többi játékos kérésére tovább dolgoztam. Az ellentét azonban nem szűnt meg, ezért döntöttem a befejezés mellett. Ezzel lehetőséget adok azoknak, akik úgy gondolják, hogy ők jobban tudják csinálni ezt a munkát, mint én. Kívánom nekik, hogy szerepeljenek sikeresen a bajnokságban.- Jómagam szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik az elmúlt években a segítségemre voltak. Külön is hálás vagyok támogatásáért Balya Andrásnak, községünk polgár- mesterének, valamint Hiesz Ferenc, Bogár Zsolt, Horváth Zsolt és Virányi János játékosoknak a példamutató hozzáállásukért.- Hogyan tovább?- Bár most már a vasárnapok nem kötöttek számomra, de továbbra is megnézek minden érdekes mérkőzést. Meg aztán az eddiginél több időt tudok tölteni a családdal. Prezenszki József sokat tett a nagybárkány i sportegyesületért. 1966-tól közel húsz évig focizott, közben 1976-tól a '80-as évek végéig elnökként is tevékenykedett. Némi kihagyás után a kilencvenes évek elejétől ismét elvállalta a csapat szakmai munkájának irányítását. Az együttes az 1993-tól sorrendben a harmadik, a negyedik, a hatodik, ismét a harmadik, végül a második helyen végzett, (balogh) Nagyító alatt a labdarúgó megyei I. osztály csapatai - Villtesz, Baglyasalja Közös cél: középmezőnyben maradni Tavalyi szereplésükhöz képest alaposan javítottak pozíciójukon mind a diósjenői, mind a baglyasaljai labdarúgók. A középmezőny két markáns csapatának őszi tizenöt fordulóját Gerda Gyula játékos-edző, illetve Gulyka Ferenc értékeli. VUltesz-Diósjenő 6. Villtesz-D. 15 6 6 3 41-31 24- Milyen célokkal vágtak neki az új idénynek? - kérdeztük a csapat ma is aktív játékosedzőjét, Gerda Gyulát.- Mivel az elmúlt idény meglehetősen gyengére sikeredett, s mindannyiunkat megviselt a kiesés elleni kétségbe esett harc úgy gondoltuk, hogy most egy „infarktusmentes”, nyugodtabb szezont kell produkálnunk - kezdte a fiatal mester. - Előzetes terveink szerint az első nyolc hely valamelyikét kellett megszereznünk. Persze tisztában voltunk azzal, hogy játékosállományunk némi frissítésre szorul: a rutinos Benyó, Keresztes és Lieszkovszki megszerzésével sikerült az eddigi „hiányposztokat” minőségi szinten pótolni. Több érzékeny veszteség is ért benünket az átigazolási időszak alatt, hiszen Orbán személyében az osztály talán legjobb kapusa távozott, s a gólerős Pergel Balassagyarmatra igazolásakor sem gyújtottunk örömtüzeket.- Hogyan értékeli „félidőben ” csapata eddigi teljesítményét?- Az ősszel helyezésben egyértelműen sikerült előbbre lépnünk. Úgy gondolom, hogy üde színfoltjává váltunk a bajnokság első félidejének. Ha jobban összpontosítottunk volna, talán még kedvezőbb lehetne a kép. Nem titkolom, a három hazai döntetlennel elégedetlen vagyok. Röviden átzongorázva a csapatrészek produkcióját, a hátsó alakzat teljesítménye csalódást okozott, hiszen nagyon sok elkerülhető gólt kaptunk. A középpályán, ha jól felálltunk, nagyon jó teljesítményre voltunk képesek, rutinos, magasabb osztályt is megjárt játékosaink fazont tudtak adni a gárdának és sok helyzetet készítettek elő. Egyszemélyes támadósorunk, Vanda Róbert nagyszerűen működött, nem véletlen, hogy 21 találatával holtversenyben vezeti a góllövőlistát. Ä szezon második felében már nagyobb őrizetet kapott, így az ő kiváltása jelent feladatot tavaszra.- Hogyan tovább, mi várható tavasszal a Villtesztől?- Ha felkészülésünk megfelelő lesz, s igazolási terveink is realizálódnak, akkor úgy érzem, jelenlegi előkelő helyezésünket meg tudjuk tartani. Remélem, ismét képesek leszünk bravúrokra, s meg tudjuk majd keseríteni a legjobbnak tartott csapatok dolgát is - fejezte be Gerda Gyula játékos-edző. Nógrád Volán-Baglyasalja 9. N.V.-Baglyas 15 5 4 6 27-39 19- Milyen célkitűzésekkel kezdték meg a munkát az 1998/’99-es bajnokság előtt? - kérdeztük Gulyka Ferencet, a baglyasi együttes tapasztalt szakvezetőjét.-A bajnoki pontvadászatra június közepétől készültünk. A terhelést fokozatosan kapták játékosaim, s a rajtig hét edzőmérkőzést is a programba iktattunk - kezdte Gulyka. - Több személyi változás történt a játékoskeretben, hiszen három, a korábbi idényben meghatározónak számító középpályás is távozott csapatunktól. Szálai visszatért Nagybátonyba, Oláh Béla a Salgótarjáni Acélhoz igazolt, Szerémi pedig a megyei másodosztályú Magyargéc csapatához írt alá. Nem maradt üresen az érkezők rovata sem, két tehetséges fiatal labdarúgót is sikerült megszereznünk Handó és Dudás személyében. Az adott helyzetet, lehetőségeket mérlegre téve a vezetéssel egyetértésben a sokak által merésznek tűnő 8-12. hely valamelyikét céloztuk meg. Hozzánk is eljutottak egyébként egyes szakmai körökben és a közvélemény által is hangoztatott pesszimista vélemények csapatunk jövőjével kapcsolatban. Úgy érzem, teljesítményünkkel csattanós választ adtunk a kétkedők számára.- Hogyan értékeli csapata őszi produkcióját?- Vegyes benyomásaim vannak, hiszen a mátramind- szenti 9-3-as katasztrofális rajtot követően egészen a kilencedik fordulóig - ahol véleményem szerint az idény legjobb játékát nyújtva 5-2-re vertük a héhalmi gárdát - végig ott lihegtünk a közvetlen élboly nyomában. Ezt követően meghatározó játékosok estek ki a sorból sérülések, valamint eltiltások miatt. Visszaesésünk egyébként középpályásaink fegyelmezetlen játékára is visz- szavezethető.- Skálázzuk át gyorsan a csapatrészeket!- Kapott góljaink ellenére a védelem tagjai között találhatjuk a legtöbb kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgót. Szabó kapus, Kongorácz, valamint az örökifjú Juhász végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak. Középpályásaink közül senkit nem tudok kiemelni, hiszen ez a csapatrész volt együttesünk Achilles- sarka: támadás utáni védekezésünk csapnivaló volt, s zömében ennek köszönhetjük az egy-két becsúszott katasztrofális arányú vereséget is. Támadóinkkal elégedett vagyok, főleg a rúgott gólokat illetően. Muzsik és Handó egyaránt tehetséges fiatal csatárok, csak rajtuk múlik, hogy jó játékossá váljanak.- Mit vár a tavaszi fordulóktól?- Kilenc hétre terveztem a felkészülést, a jövő hét elején kezdjük el a közös munkát. A szokásos ráhangolást követően két héten keresztül mindennap tartunk foglalkozást, ezt követően pedig jöhetnek a gyakorló mérkőzések, ahol megpróbáljuk majd a csapatjátékot csiszolni, finomítani. (kétes) Sporthírek Itthonról És A Nagyvilágról Túra a kőtárhoz A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez január 17-én, vasárnap a Magyarbánya melletti kőtárhoz. A tervezett útvonal: Eresztvény - Petőfi sétány - Losonczi Anna pihenője - kőtár és vissza. Találkozás 8.20-ig Salgótarjánban, az Ofotért előtt, a 11-es autóbusznál. Túravezető: Jánosi Mihály. Gyors győzelem Az egykori világelső amerikai Andre Agassi mindössze 55 perc alatt győzte le 6:2, 6:l-re az 1998-as ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyéni versenyének győztesét, a cseh Petr Kordát a Melboume-ben zajló Colonial Classic elnevezésű meghívásos tornán, amelyen még további hat játékos vesz részt. Kosárlabda-kupa A férfi kosárlabda Saporta- kupa legjobb 16 csapata közé jutásért vívott első mérkőzésen szerdán kora délután az Atomerőmű SE Pakson 70-71-re kikapott a spanyol élvonalban játszó Pamesa Valenciától. Az európai kupasorozat összecsapásának visszavágóját két hét múlva rendezik a spanyol üdülővárosban. Balassagyarmat téli teremlabdarúgó-bajnokság, VII. forduló - Meglepetést okozott a Babosán Junior csapata Háromgólos hátrányból fordított a tavalyi bajnok Határőrség A hetedik fordulót rendezték meg a balassagyarmati téli teremlabdarúgó-bajnokságban. Az éllovas Fekete Vonat ezúttal is „száguldott”, tucatnyi góllal terhelte meg ellenfele hálóját, s továbbra is vezeti a mezőnyt. íme, az eredmények. T.H.C. - Fekete Vonat 3-12 (0-5). Vezette: Szűcs. T.H.C.: Pernye - Bacsa, Zorván, Gaál P. Kecskés, Jaku- becz, Makrai, László, Frecska. Fekete Vonat: Oláh I. T. - Petrovszki, Mátyás, Oláh R., Oláh M„ Szűcs, Oláh II. T„ Gyebnár, Strihó R. Góllövő: Bacsa, Makrai, Frecska, illetve Oláh R. (3), Petrovszki (2), Szűcs, Oláh II. T. (2), Oláh M. (2), Gyebnár. Sokat cserélve is fölényes győzelmet arattak Oláhék. Gösser - Unitim 7-3 (2-1). Vez.: Szűcs. Gösser: Farkas T. - Valent, Urbán, Németh, Nógrádi J., Szabó L„ Szabó Zs., Boda, KI inger, Nógrádi A„ Keresztes. Unitim: István - Fekete, Szakács, Csábi, Katona, Borda, Nyiijei, Kovács, Reznicsek, Kelemen, Szathmári. Gl: Nógrádi J. (3), Urbán (2) , Kiinger (2), ill. Szakács (3) . Csupán az első félidőben volt szoros az eredmény. Jogászok - Mevíz Kft. 0-16 (0-8). Vez.: Szűcs. Jogászok: dr. Balázs - dr. Tóth, dr. Tatár-Kis, Guba, dr. Gál, dr. Mótyán, dr. Fekete, Kökény, Kalmár. Mevíz Kft.: Istvanovszki - Hodászi J., Piaki, Orgoványi, Hodászi L., Tresó, Varga P., Szlezák P., Pintér Á„ Kovács T. Gl.: Hodászi L. (3), Tresó G. (3), Orgoványi (2), Pintér Á. (2), Kovács T. (3), Hodászi J., Piaki, Szlezák P. Arányosan elosztva mindkét félidőben nyolc gólt termeltek a „vizesek”. Reál Margit - Kontakt- Oázis 5-3 (2-0). Vez.: Szűcs. Reál Margit: Varsi - Búzás, Pintér, Cseri, Koleszár, Virág, Szlonkai, Gálik. Kontakt: Oravecz - Pribeli, Szűcs T„ Kopcsányi, Király, Széles, Paumann Cs„ Vadkerti. Gl: Pintér I. (3), Gálik D. (2), ill. Szűcs T„ Király, Széles. A Reál két átlövésgólja döntött. Dolce Vita - Babcsán Junior 1-3 (0-1). Vez.: Kanyó. Dolce Vita: Kristók - Varga L„ Kovács N., Dénes, Naszály, Szabó A., Szilágyi G„ Vadkerti, Bozsó, Gubik. „B” Junior: Paumann Zs. - Babcsány Zs., Simon, Jambrik, Szakái, Tományi. Gl.: Szabó Á„ ill. Babcsány Zs. (2), Tományi. A Dolce Vita még büntetőből sem tudott a kapuba, találni, így a mérkőzés előtt már leírt Junior megérdemelt győzelmet aratott. Hőrpi - Babcsán Művek 3-5 (1-3). Vez.: Szűcs. Hörpi: Géczi - Bállá S„ Rob, Homyák, Nagy Z„ Raczka, Szedlák, Tóth F„ Győri, Bállá Sz. Babcsán Művek: Pintér - Babcsány T„ Kovács J„ Kovács A., Ocsovai, Szakai, Szandai, Pityi. Gl.: Szedlák 2, Tóth P„ ill. Ocsovai 3, Kovács J„ Kovács A. A kézilabdás Ocsovai és a Kovács testvérek győzelemre vezették a Műveket. Vízmű - Szlezák és Társa Bt. 1-3 (1-0). Vez.: Lombos. Vízmű: Vidamusz - Bera, Bóta Z„ Szilfai, Hegedűs, Erdélyi, Széles, Vígh. Szlezák: Tresó B. - Jelen, Szabó, Pál, Kanyó, Zol- nyánszki, Oláh M„ Sáár, Gaál B„ Benécs, Pólyák, Rob L„ Pádár, Babcsán A. Gl.: Széles Gy., ill. Saár, Gaál B., Benécs. Gyenge helyzetkihasználás miatt lett szoros a mérkőzés. Határőrség - Torosz 4-3 (2-3). Vez.: Lombos. Határőrség: Tolnai - Molnár, Szalánszki, Csuzda, Kelemen, Kalácska, Tedás. Torosz: Szatmári - Osztro- zics, Diósi I., Dudás, Dombóvári, Pálok, Mikus, Rith, Tóth J„ Nagy A. Gl.: Molnár, Csúzda, Szalánszki, Kalácska, ill. Dudás (2), Dombóvári. A Torosz óriási meglepetésre három góllal elhúzott, ám a tavalyi bajnok Határőrségnek innen is sikerült fordítania. Nagyoroszi - Cserhátprint 1-6 (0-2). Vez.: Lombos. Nagyoroszi: Brinyiczki - Garazsi, Sivó, Krausz, Varga, Vidák, Kupecz, Ferenczi. Cserhátprint: Zsidai - Béres, Krnetti, Nagy M., Szolik, Czibulya, Holes. Gl.: Krausz, ill. Holes (4), Kmetti, Nagy M. Ezen a napon meglepetésre ilyen nagy volt a különbség a két csapat között. (Kanyó)