Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)
1998-12-08 / 287. szám
1998. december 8., kedd SporTTüköR 7. oldal Notesz Nap Mert futnak! Mert futnak! - magyarázta tömören a Dunaferr Varga Zoltán irányította labdarúgógárdájának sikerét a minap az egyik szakember. S meglehet, hogy igaza van. Mármint abban, hogy némi (mondjuk így: „magyaros”) sikerre számíthatnak azok: akik - másoktól eltérőén - futásra is „vetemednek”. Ugyanis - bármilyenfurcsa, az ezredvég magyar labdarúgóira nem jellemző a futás, ltt-ott ugyan megkísérlik az edzők futóedzésekre rávenni a fiúkat, de kevés sikerrel. Jelentősen csökken - még megyei első osztályú csapatainknál is - az edzéseken résztvevők száma, ha a játékosok megne- szelik, hogy netán futóedzést szándékozik beiktatni a mester. Akad persze szakember, aki határozottan állítja: labdával kell futni, nem anélkül! No igen. . . Ez is egy álláspont. De ugye, az sem szorul különösebb magyarázatra, hogy aki labda nélkül nem tud futni, az labdával még úgy sem? Egy szó, mint száz: nem szeretnek futni „aranylábú’’ fiaink. Talán nem véletlen, hogy a különböző tömegsportrendezvényeken még nagyítóval sem lehet találni focistákat. Nem ez a dolguk! - mondhatják. Igaz. .. Mint ahogyan az is, hogy az őszi szezon befejeztével a legtöbb csapatunknál - miután a záróbanketten elfogyasztották a bográcsost - azonnal szegre akasztották az edzőcsukát. Elképzelhető viszont, hogy a profiligás Dunaújvárosban még „kemény" levezető edzéseket tartanak. Úgy kell nekik, ha az őszi szezonban negyedikként zárt csapat tagjai még mindig tűrik a „deviáns” Varga Zoltán „garázdálkodását". (Cz. Gy.) Kosarastorna a fiatalon elhunyt Pintér Pál emlékére Nyertek a kisterenyeiek Másodszor rendeztek kosar- labda-tornát a fiatalon elhunyt salgótarjáni kosárlabdázó, Pintér Pál emlékére. A kisterenyei győzelmet hozó szombati küzdelmeknek ez alkalommal is a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola adott otthont. A tornán egykori osztálytársai, edzői, testnevelői, csapattársai és a rivális csapatokban játszó sporttársai is pályára léptek. Az 1994. júliusában, hosszan tartó betegségben, fiatalon elhunyt játékos emlékére rendezett torna családias légkörben zajlott. Legjobbnak - akárcsak tavaly ilyenkor is - a Kisterenyei KSK bizonyult, második lett a Fekete Sasok öregfiúkcsapata, harmadik Losonc második ligás gárdája, negyedik helyen a Rózsaszín Párducok végzett. A bajnokcsapatot Pintér Pál egykori testnevelője, Öcsi bácsi, vagyis Szarvas József köszöntötte. Legsportszerűbb együttesnek a Rózsaszín Párducokat, a legtechnikásabb játékosnak a kisterenyei Besze Zoltánt hirdették ki. A Pintér Pál kosárlabda-em- léktomát az elhunyt sportember szülei is megtisztelték jelenlétükkel. (tarnó) Totóeredmények és -nyeremények 1. Hertha BSC - Freiburg megáll, er.: 2-2 x 2. Frankfurt - Schalke 04 1-2 2 3. Duisburg - K.-lautem megáll, er.: 0-3 2 4. M.-gladbach - Bremen megáll, er.: 1-0 1 5. VfB Stuttgart-Hamburg 1 6.1860 München - Dortmund 1 7. Sampdoria-Parma 2 8. Cagliari - Venezia - 2 9. Juventus - Lazio 2 10. Milan-Udinese 1 11. Piacenza - Empoli x 12. Salemitana - Bari x 13. Vicenza - Intemazionale x Plusz egy mérkőzés 14. Middlesbrough - Newcastle x Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 645 187 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 40 964, a 10 találatos szelvényekre egyenként 4933 forintot fizetnek. Góltotó: 4 találatos 14 darab, nyereményük egyenként 100 636 forint. 3 találatos 304 darab, nyereményük egyenként 764 forint. Nógrád megye egyéni sakkvillámbajnoksága és Mikulás-napi gyermekverseny Egyed András játszott a leggyorsabban A kétszer 5 perc játékidő irtózatosan kevés egy sakkparti megvívásához, márpedig a rendkívül népszerű és igen látványos gyorsjátszmáknál ennyi áll az ellenfelek rendelkezésére. Megyénkben nagy hagyományai vannak a „snellezésnek”, és a salgótarjáni Oláh Ferenc neve fogalom ebben a műfajban, hiszen tízszer volt a villámsakk megyebajnoka. Sajnos, már jó egy évtizede nem lehet közöttünk, ám emlékét megőrzi a nevével először megrendezett megyei villámbajnokság, melyet a Mikulás-napi gyermek- versennyel együtt a hét végén tartott meg a salgótarjáni SVT- Wamsler ebédlőjében a Nógrád Megyei Sakk Szövetség. Egyed veretlen maradt A tizenhat indulónak 15 fordulón át kellett nemcsak villámgyorsan gondolkodnia, hanem „kapkodnia” is a bábuk után, hiszen itt nem számít a tiszt vagy akár vezérfór, az agyonnyert állás, ha nincs idő bemattolni az ellenfelet, és úgy jár le időnk, hogy a szemben ülőnek még van belőle. Nem könnyű feldolgozni, hogy bár esetleg agyonnyert a parti, ám a sporttárs „beveti” a varázsigét: leestél! (Azaz lejárt az időd, lebillent a sakkóra nagymutatója által magával vonszolt kis piros zászlócska.) Egyszóval nem könnyű jól és hibátlanul, egyben szélsebesen is játszani. Ez a hét végén Egyed Andrásnak sikerült a legkiegyensúlyozottabban, aki mind villámsakkban, mind a hagyományos játékidejű partiban többszörös megyebajnok. Veretlen maradt, és mivel legnagyobb riválisa, a fiatal Mede István az első fordulóban botlott, már nem tudta beérni. A harmadik hely sorsa holtverseny miatt rájátszásban dőlt el Szarvas Sándor és Morovnyán Zoltán között, utóbbi sikerével. Az első négyes komoly űrt hagyott maga után a pontok számát illetően, hogy aztán a többi Petri Attila: csupa győzelem előkelő helyezés sorsa újra nü- anszokon múljon. Ha színvonalban érthetően nem is, de küzdelemben a felnőttekéhez hasonlóan folyt a 8 /ermekek mikulási versenye. k két korcsoportban és 10-10 perces játékidővel gazdálkodhattak. A karancslapujtőiek nem csak létszámban, de eredményességben is a többiek előtt jártak, ám a petőfisek és bolyai- sok kivételével aggasztóan érdektelennek mutatkoztak a salgótarjáni iskolá(so)k. Százszázalékos teljesítmény csak a La- pujtő ob II-es ifijátékosának, a litkei Petri Attilának sikerült, de veretlen maradt a kisebb fiúknál Tamási Gábor is. Tóth Szilvia a lányok közül emelkedett ki, akik az egyenjogúság jegyében a fiúkkal együtt indultak. A gyerekek Mikulás-csomagjait a nevezési díjakból állták a rendezők, míg a felnőttek győztese a vándorkupán kívül az SVT-Wamsler ajándékát, a kerti grillezőt kapta. Oláh Ferenc-emlékver- seny, Nógrád megye egyéni villámbajnoka: 1. Egyed András 13, 2. Mede István 12,5, 3. Morovnyán Zoltán 11,4. Szarvas Sándor 11,5. Frink Ferenc 9,5, 6. Somló Tamás 9,5 pont. Mikulás-napi gyermekverseny. 1-4. osztályos fiúk: 1. Tamási Gábor (Rákóczi) 12, 2. Oláh Győző(Litke) 11,3. Kad- lót Dániel (Petőfi) 8,4. Romhá- nyi Dénes (Karancslapujtő) 7,5, 5. Tanka Benedek (Petőfi) 7, 6. Tóth Ádám (Karancslapujtő) 6,5 pont. 5-8. osztályos fiúk: 1. Petri Attila (Litke) 13 pont, 2. Serfőző László 12, 3. Mezőfi Dávid 9. 4. Lakatos Dániel 8,5, 5. Zsidói Béla 8,5, 6. Fekete Zoltán 1 (mindannyian Karancslapujtő). Lányok: 1. Tóth Szilvia 8, 2. Páka Andrea (mindkettő Bolyai) 6,5, 3. Szpisák Vivien 4,5, 4. Kebiche Nebila 3,5, 5. Igaz Renáta (mindannyian Petőfi) 3 pont. (Satis) Kosárlabda, NB I. B-csoport, férfiak, Piros-csoport Ennyivel is jobb volt a pályaválasztó Traubi Siófok — Salgótarjáni Fekete Sasok 99—69 (58-31) Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka, 300 néző. Vezette: Nagy J„ Zsigmond. Traubi Siófok: Miilei, Kertész, Kovács Zs., Horváth I., Sipos. Cs.: Horváth K., Kovács N., Csala, Földesi. Edző: Viktor Kuzmin. Salgótarjáni Fekete Sasok: Jankovics, Radonjics, Kohári, Turcsán, Brandi. Csere: Selmeci, Kovács, Sütő, Bede. Edző: Valaczkay Győző. A salgótarjáni Sas-had a legutóbbi hazai mérkőzésén másodszor is „legyűrte” az OSC-t. A siker várható volt, hiszen a gárda az első győzelmét is a pestiek ellen aratta idegenben. A jó folytatás azonban elmaradt, bár a Siófok ellen az ex- kaposvári Turcsán, valamint Jankovicstól is többet vártunk Radonjics is pályára lépett a salgótarjáni színekben. Ugyanakkor a csapat az edzője, Va- laczky Győző nélkül érkezett meg a Balaton partjára, ráadásul csak fél órával a mérkőzés kezdete előtt „toppant be” a Foki-hegyi iskolába. A hazai együttes „repülőrajtot” vett. A 7. percben 21—8, majd rá három percre már 32-12 állt az eredményjelző táblán. A pályaválasztóknál különösen Sipos volt elemében, aki a hárompontos vonalon túlról és azon belül is szinte hiba nélkül tüzelt. A kidolgozott siófoki akciók ellen tehetetlennek bizonyultak a vendégek. Az első félidőben a hazaiak mestere, Viktor Kuzmin még azt is megengedhette magának, hogy a pályára küldje a teljes cseresorát. Szünet után ugyanúgy folytatódott minden, mint az első játékrészben. A hazaiak ä 27. percben már harminc ponttal vezettek, amelyet még további kilenccel növeltek. A hajrára némileg összeszedték magukat a taijániak, így végül harminc pont lett a különbség. Összességében elmondható: a hazaiak semmi esélyt sem adva magabiztos győzelmet arattak a számyaszegetten játszó Fekete Sasok ellen. Jók: Miilei (18), Sipos (18/6), Horváth I. (16/9), Kertész (12), ill. Turcsán (24/12), Radonjics (17). Mikulás Kupa kispályás labdarúgó-villámtorna Nagybátonyban Megint a Karancskeszi győzött Hatalmas közönségsikerrel zárult a nagybátonyi sportcsarnokban a helyi önkormányzat által rendezett Mikulás Kupa kispályás labdarúgó-villámtorna. A csapatok közel három napon keresztül „gyűrték egymást”, mire kialakult a végső sorrend, mely az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is a Karancskeszi (Villmex) focistáinak sikerével zárult. A vasárnap délutáni program egy betétmérkőzéssel kezdődött: a nagybátonyi általános iskola 6. osztályos tanulói és a salgótarjáni Petőfi iskola hasonló korú gyerekfocistái mérték össze tudásukat. A találkozó a vendégek 2-1-es sikerét hozta. Ezt követően ismét a felnőttek vették át a főszerepet. A középdöntőbe jutott kilenc csapat három csoportban körmérkőzéses formában folytatta a csatározásokat. „A” csoport: Fortuna (Mátrai, Baranyi, Benus, Ru- zsinszki, Verebélyi, Klonka, Almádi), Fűtőber (Balázs, Nagy, Kiss, Hegedűs, Piczek, Szabó G., Kecskés, Tóth, Szabó L., Lászlók, Dóra), Volán (Kiss, Puporka, Tóth I., Huszár, Tóth L., Kovács L., Kovács P., Sutján, Tóth J„ Adorján, Herczeg, Mátrai). Eredmények: Fortuna - Fűtőber 2-A, Volán - Fortuna 3- 1, Fűtőber - Volán 6-3. ,3” csoport: Indoor Team (Palchuber, Orosz T„ Orosz P., Letovai, Egeresi, Nádasdi, Kegye Cs., Kegye Z„ Forgó, Tóth, Nagy, Kegye V.), Győr (Héger, Nagy, Józsa, Göcsei, Papp, Horváth, Pék, Vörös, Kádas, Baranyi), Sliders (Révai, Kecskés, Baranyi, Susán, Bán, Gál, Osváth, Kiéi, Nágel). Eredmények: Indoor Team - Sliders 4-1, Győr - Indoor Team 0-3, Győr - Sliders 2-1. „C” csoport: Villmex (Bab- ják, Galbács, Polaneczky, Cho- van, Juhász, Palkovics, Lacz- kovich, Balázs, Bartkó, Szántó, Sztremi, Kakuk), Elán (Berzák, Csohány, Gál, Sulyok, Nagy T., Nagy P., Baranyi, Bíró, Fazekas, Vámos, Fodor), Klubház Söröző (Marcsok, Tavaszi, Garami, Homyik, Túrán, Csányi). Eredmények: Villmex - Klubház 6-0, Elán - Klubház 4- 3, Villmex - Elán 1-0. A fináléba jutott három csapat első mérkőzésén az Indoor fiataljai magabiztos, 3 gólos győzelmet arattak a fáradni látszó Fűtőber ellen. Az ezt követő találkozón a villmexesek is két vállra fektették a Fűtő- bert, következhetett tehát az álomdöntő. A rendes játékidőben nem bírt egymással a két csapat, így döntött a hétméte- resrúgás. Az idegölő büntetőpárbajban a Villmex játékosainak lába remegett kevésbé, így az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is ők emelhették magasba a győztesnek járó serleget. Eredmények: Fűtőber - Indoor Team 0-3, Fűtőber - Villmex 1-5, Indoor Team - Villmex 1-1. Hétméteresekkel nyert a Villmex. A torna végeredménye: 1. Villmex, 2. Indoor Team, 3. Fűtőber. Eredményhirdetéskor ezúttal is díjazták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat. Gólkirály: Kegye Viktor. Legjobb kapus: Csohány Csaba. Legjobb játékos: Piczek Ottó. Legkorszerűbb csapat: Fortuna. (Sipkó) N0GRADJ, HÍRLAP ■ hét Sorszám i X 2 1. csapat 2. csapat 1. Wolfsburg Duisburg Nóm. I.. 2. Schalke 04 1860 München •V • 3. Freiburg Nürnberg4. Bremen VfB Stuttgart " 5. Rostock Bochum6. Lazio Sampdoria Olasz A 7. Udinese Intemazionale8. Parma Roma9. Perugia Cagliari10. Venezia Piacenza11. Bari Empoli12. Wimbledon Liverpool Angol PL 13. Bayern München Leverkusen Némi. t-l mérkőzés 14. Fiorentina Juventus oias: a Figyeleml Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. _____________________________ db i--------------------------------------------------------------------^ Név:................................................................................................. O 6 7 I ndexszám: ICÍm:. Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Vilinyi Margit salgótarjáni olvasónk volt áz a szerencsés7 akinek megjátszottak a tippjeit. A felezés ezúttal elmarad, ugyanis játékosunk: 8 találatot ért eL Ezen a héten tehát nincs min osztoznunk. Reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek testnek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencse- játék Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) * Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk!