Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-04 / 284. szám

1998. december 5., szombat SZÉCSÉNY Vélemények a körzeti megbízotti munkáról Megjelent a Nógrádi Zsaru Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Nógrádi Zsaru, a me­gyei rendőr-főkapitányság havi újságja. A lap többek között beszá­mol a Közlekedik a család köz­lekedésismereti vetélkedősoro­zat megyei döntőjéről, beszá­mol a karancsvölgyi polgárőr­napról, a nyugdíjasok és fiata­lok találkozójáról. A Körkérdés rovatban dr. Juhász Tamás őr­nagy, a főkapitányság egész­ségügyi osztályvezetője beszél munkájukról. Folytatja a lap a körzeti megbízottakról és a rendőri munkáról alkotott önkormány­zati, valamint lakossági véle­mények ismertetését. Borbála-napi megemlékezés Salgótarjánban Számon tartani a múlt értékeit (Folytatás az 1. oldalról) részvénytársaság az ország egyik legnagyobb vállalata lett. A munkakultúra meghonosítása mellett sokat tett a szociális kö­rülmények javításáért is. Töb­bek között a nevéhez fűződik a tisztviselők nyugdíjalapjának létrehozása, a munkástársláda átalakítása, a salgótaijáni bá­nyakórház fejlesztése. Fia, ifjabb Chorin Ferenc méltó folytatója volt az általa elindított gazdasági folyama­toknak. Édesapja halála után, 1925-től 1938-ig a vállalat el­nök-vezérigazgatója volt, s megválasztották a Gyáriparo­sok Országos Szövetsége el­nökének is. Még 1947-ben New Yorkba emigrált és ott is halt meg. Lányainak, Strasszer Ru­dolfod és Mándy Lászlóné anyagi támogatásával készült Országos Bányászati és Kohá­szati Egyesület nógrádi szerver zete, a nógrádi bányász nyugdí­jas-szakszervezet, a Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre, a Nógrádi Történeti Múzeum - képviselői koszorút helyeztek el a domborműnél. A megemlékezést követő fo­gadáson a Bécsben élő Strasz- szer Rudolfod, - ifjabb Chorin Ferenc lánya, - mondott po­hárköszöntőt. Meghatott sza­vakkal köszönte meg, hogy Salgótarján város nem feled­kezett el a Chorin családról, hiszen a város születése szoro­san hozzákötődik a hajdani bányák működéséhez. A Borbála-napi ünnepre újabb kiállítóudvarral bővült a bányászemlékeket bemutató múzeum. Elkészült egy bá­nyaudvar és egy föld alatti maróhengeres front makettje, A felavatott emléktábla megkoszorúzása fotö: gyurián t az a dombormű, - Molnár Pé­ter alkotása, - amely a két Cho­rin Ferencet ábrázolja. Az alko­tást a Magyarországon élő ük­unoka, Söpkéz Sándor leplezte le. Ezután a család, a rendező szervek - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az vasutakkal, szállítóberende­zésekkel, függőaknatorony­nyal, s a bányát kiszolgáló fa­teleppel. Létrejöttéhez a Bor­bély Lajos Műszaki Középis­kola és a Kelet-Nógrád COM Rt. adott jelentős munkát, anyagi támogatást. Ajándékot kaptak Mikulásra a nyugdíjasok is Művelődési házat avattak Endrefalva - Hatszázezer fo­rintos önkormányzati ráfordí­tással alakították át a volt mo­zihelyiséget művelődési házzá a településen. Az ünnepélyes avatót pénteken 14 órakor tar­tották, amelyen a cigány ki­sebbségi önkormányzat műso­ros összeállítással és csomaggal kedveskedett a gyerekeknek. 16 óra 30 perckor ajándékozta meg az önkormányzat a telepü­lés 224 hatvan éven felüli lako­sát, majd az iskolásgyerekek vidám műsorral szórakoztatták az idős embereket. Decemberi ünnepek Balassagyarmat - A város nyolcszáz óvodása fogadta tegnap a Mikulást a városi sportcsarnokban. A gyerekek teli torokból éne­keltek és jól szórakoztak. Az óvodások Mikulása, Szabó Endre már negyedik éve kopogtat be a város óvodáinak népes találkozójára, kosarában az önkormányzat ajándékaival. Szécsény - Tegnap és tegnapelőtt az óvodába, az általános isko­lába és a gimnáziumba látogatott el az önkormányzat Mikulása. A szociális és egészségügyi bizottság szervezésében több mint ezer gyermeknek adta át az önkormányzat ajándékát. A bizottság csü­törtökön este az idősek otthonában szervezett Mikulás-estet. Tar - A művelődési házban december 7-e és 9-e között látható Barják Gyula bátonyterenyei képeslapgyűjtő és múzeumtulajdonos kiállítása: „Hajdanvolt karácsony” címmel képeslapok mutatják be az érdeklődőknek, milyen is volt ez az ünnep a régi időkben. A ki­állítás 8-tól 16 óráig tekinthető meg. Megyei Körkép l|^ BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. oldal Rendőr Mikulás járőrkocsival - Ugyancsak meglepődtek azok, akik tegnap délelőtt találkoztak azzal a megkülön­böztető jelzéseket használó rendőrautóval, amelyet krampuszok húztak és a kormányánál maga a Mikulás ült. A Rákóczi úti általános iskola második osztályos tanulói az iskola kapujában fogadták, s dalokkal köszöntötték a kedves vendéget, aki sza­loncukor és csokoládé ajándékot vitt a gyerekeknek. A lelkes és hálás gyerekek segítettek egy darabon tolni a Mikulás vilá­gító, vijjogó autóját. Amint megtudtuk, a Salgótarjáni Városi Baleset-megelőzési Bizottság a megyei bizottság támogatásával - a korábbi hagyományokhoz híven - most is jó néhány iskolában és óvodában szerzett örömet a gyerekeknek Mikulás-nap al­kalmából. A rendőrök Mikulását nagy szeretettel fogadták a Mesekert, a Május 1. úti, a Meredek úti és az etesi óvodában, va­lamint a Petőfi, a Kodály, a Gagarin, a Rákóczi úti és a karancskeszi iskolában. Az óvodások és a kisiskolások rajzaikkal, maguk készítette apró alkotásaikkal ajándékozták meg a rendőr Mikulást. fotó: rigó tibor Rétságon csak a kötelező mértékben emelik a gépjárműadót Megbüntetik a hiányzó képviselőt A rendelkezések értelmében a települések önmaguk dönthetnek arról, hogy kívánnak-e saját hatáskörű gépjárműadó-emelést végrehajtani. A rétsági képviselő-testület úgy határozott, hogy a törvény által meghatározott kötelező emelés úgyis terhet jelent a lakosságnak, így csupán az előírt minimum emelést tartja szükségesnek és miután a saját hatáskörben való adóemelést semmi nem indokolja, nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. A testület rendeletet alkotott a képviselői tiszteletdíjakról is. A határozatuk értelmében, a tiszteletdíj mértéke, a polgár- mester részére megállapított alapilletmény 14 százaléka, A következőkben az egészség- ügyi ellátásról szólt, amely ugyan megoldott a településen, ám a há­ziorvos hosszabb ideig tartó be­tegállománya miatt gondok is le­hetnek e téren. A költségvetési gazdálkodásról elmondta, hogy az önkormányzat mely összeg tartalmazza a bi­zottsági tagság anyagi elisme­rését is. A bizottsági elnököket a fentieken kívül további két százalék illeti meg. Döntés született a hiányzó ez évben 140 millió forintból gazdálkodhatott, a kiadások 122 milliót tesznek ki és jövőre 18 millió forint kerül át pénzmarad­ványként. Kiemelte, hogy a tele­pülés adósságmentesen tudta működtetni az intézményeit. Részletezve: 100 millió forint képviselők szankcionálása kér­désében is. Amennyiben a hon­atya nem vesz részt a testület ülésén, az alapdíjának 30 száza­léka, ha pedig a bizottsági ülés­ről marad távol, 8 százaléka ke­rül levonásra. Amennyiben évente hat testületi ülést is ki­hagyna, úgy a következő hat hónapban nem jogosult a járan­dóságra. A hivatalos távollétek természetesen nem tartoznak bele az elmarasztalás viszonyí­tási alapjába. V. J. volt a működtetés és 20 millió a fejlesztés költsége, melyből négy utcát portalanítottak, illetve fel­újítottak, valamint egymilliós be­ruházással a közvilágítást korsze­rűsítették. Ezekhez a megyei terü­letfejlesztési tanácstól közel hét­milliós támogatást is kapott a község. A gondok között emlí­tette Kovács József a szemételhe­lyezést. Hiába van kirakva a falu­ban a konténeres szeméttároló, sokan mégsem abba helyezik el a szemetet; ezért szankciókat he­lyezett kilátásba. Kerekes L. Hírek Kiállítás nyílt Rétság - Mindszenti Lász­lóné helybeli alkotó képei­ből nyílt kiállítás pénteken délután a városi művelődési központban. Fogadószoba Salgótarján - Szarka Zol­tán mérnök-alezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegé­szítési Parancsnokság pa­rancsnokhelyettese decem­ber 7-én, 10-től 14 óráig tart fogadóórát a parancsnokság épületében, az Ady Endre út 3/C. szám alatt. Elévült az ügy Lapunk november 19-i számában arról írtunk, hogy 1992-ben a Mátraszele Kft. részére 6 millió forint mun­kahelyteremtő támogatást vettek fel a Nógrád Megyei Munkaügyi Központtól, de az ehhez kapcsolódó kötele­zettséget nem teljesítették. Az ügyben a rendőrség nyomozást rendelt el, azon­ban az ügyészség az ügy el­évülése miatt és egyéb kö­rülményekre tekintettel az eljárást megszüntette. Köszönet a lakosságnak a kárpátaljaiak támogatásáért Szurdokpüspökiben Sáros út nincs, szemetes akad Nemrégiben tartott falugyűléssel egybekötött közmeghallgatást Szurdokpüspöki képviselő-testülete. Kovács József polgármes­ter bevezetőjében köszönetét mondott a lakosságnak azért az önzetlen segítésért, amit a kárpátaljai emberek támogatásáért kifejtettek, melynek során közel egymillió forint értékű ruha­neműt és élelmiszert tudtak eljuttatni a rászorulóknak. Állásbörze munkanélkülieknek Tanfolyamokra is toboroztak résztvevőket fotó: rigó (Folytatás az 1. oldalról) Tari János, a kézműveskamara közhasznú társaságának veze­tője két tanfolyamra is toborzott embereket. Az egyikben angol nyelven is beszélő vámkezelőt és vámügyintézőt képeznek, a másikban személy- és vagyon­őrt, összesen mintegy 15 fő ré­szére. Akit alkalmasnak talált, annak a munkaügyi központban kell majd jelentkeznie. tnl WINTER11 - TELRE TERMETT 2 163 500 Ft helyett most csak 1 928 500 Ft Új limitált modell a biztonságos téli utazáshoz. ABS, 2 oldali légzsák. Ködfényszóró, alufelni. ttiwiiiri Színre fújt lökhárító. SUZUKI 4 hangszórós Clarion rádiós magnó. Tükör- és fényszórómosó. Már 20% előlegtől elvihető! $-HH­SUZUKI PÁSZTÓ Nyitva: H-P 7.30-17.00 Szó 8.00-12.00-ig. Pila-Autó Kft. Pásztó, Fő út 149. Tel.: 32/460-845

Next

/
Oldalképek
Tartalom