Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-30 / 304. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép 1998. december 30., szerda Harminc éve állt munkába Kovács István, a tarjáni szemétszállítók doaenje Szemetes ma sem ér rá guberálni! így év vége táján szerencsetalizmánnal ér fel, ha valaki ké­ményseprővel, egyenruhás személlyel, vagy éppen szemetes­sel találkozik. Utóbbiból a jelek szerint több is akad Salgótar­jánban, mint ahányat számon tart a kenyéradó VGÜ Kft. Ha ön, kedves olvasó, még nem találkozott karácsony közeledté­vel, vagy az óév utolsó napjaiban ilyen szerencsét hozó em­berrel, nos, akkor most alkalma nyílik rá. ahol ebbe gyűjti a hulladékot a lakosság is. — Azt mondják, a szemét­domb egy aranybánya. Maga már meggazdagodott?-Mi nem érünk rá gube­rálni, most sem! Vannak „hi­vatalos” böngészők, mint ré­Korszerű eszközökkel végzik a szemétszállítást a VGÜ dolgozói Kovács István épp harminc éve került a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. elődjéhez, gépkocsivezetőként. Előtte Ki­rály-tárón dolgozott, de a bánya leépítése miatt máshol kellett elhelyezkednie. Kínáltak neki öntödei állást, vájári keresettel, de ő inkább a fuvarozást válasz­totta, fél pénzen.- Egy rokonom itt dolgozott, ő volt a szállítás vezetője - em­lékszik vissza Kovács István. - Nem volt egyszerű a váltás, hi­szen a bányásznak sokkal na­gyobb volt akkor a becsülete. Az asszonnyal még veszeked­tünk is... Hívtak engem akkori­ban a megyei tanácsra is! De ittragadtam. A régiek közül már csak én vagyok, elég nagy ná­lunk a „jövés-menés”. Amikor a céghez került, egy Csepel 420-as teherautóra ültet­ték. „Félpormentesnek” nevez­ték, mivel a két oldalán lépcső volt, onnan dobálták fel a sze­metet a platóra. A kis utcákat akkortájt lovas kocsi járta.- Nem volt akkor még kuka, az emberek rossz lavórba, rocskába gyűjtötték a szeme­tet, s akkor hozták ki, amikor odaértünk - mosolyog. - Gon­dolom, innen eredhet, hogy karácsonykor egy kis itókával, vagy csekély ajándékkal ked­veskedtek a lakók azoknak, akik ezt a nehéz munkát vé­gezték. Tudja, személyes kap­csolat volt akkoriban az embe­rek között, ismertek bennün­ket. Főleg a rakodókat, hisz’ a sofőr fönt ült, leginkább azok zsebébe dugtak pár forintot, egy kis szalonnát, vagy más egyebet. Azt aztán a műszak végén becsületesen elosztot­tuk, ha ital volt, szétöntöttük a kollégák között. Nem fordul­hatott volna elő olyan eset, mint amiről mostanság hal­lunk, hogy valaki szemetesnek adja ki magát, s eljár koldulni! Ez abból fakad, hogy sokan megfordultak itt, kitanulták, mit kell csinálni az ünnepek­ben. Most meg lejáratnak min­ket, hiszen ma nem járunk „szemetespénzt” szedni, meg­adja azt a kft. Még az is elő­fordult, hogy valaki kukapénzt szedett a lakóktól, de még bi­zonylatot sem tudott adni. No, megérik a pénzüket! Kovács István ma IFA gép­kocsin teljesít szolgálatot, olyanon, ami azokat a hatal­mas konténereket is képes fel­rakodni. Főleg a közületek ké­rik, de van olyan városrész, gén. A régi időkben a két se­géd csak azzal foglalkozott, hogy a leöntött szemetet elpla- nírozza. Akkor nem volt ilyen korszerű hulladékkezelés, mint ma. Húsz, huszonöt éve még a gödröket is szeméttel töltöttük fel, igaz, nem is volt benne annyi vegyszer, mint ma. Mi több, akkoriban „kine­vezett” szeméttelep sem volt Salgótarjánban. Furcsaságok azonban megestek. Egy emlé­kezetes történet jut Kovács István eszébe, a hatvanas évek végéből.- Kollégám egy Skoda lo­csolóautóra került, s az volt a feladata,’ hogy szeptemberben, a bányásznap előtt tegye tisz­tába a várost. No, addig locsolt szegény feje, amíg magát is jó alaposan „belocsolta”. Este sokan kérték, vigye őket haza, mert hogy a Gyurtyánosból nem sok autó közlekedett. Rá­beszélték, hogy egy pár embert vigyen ki Karancsaljára is. Igen ám, de a Zsidó-hegy alatti kanyarban letért az útról, s egy fa fogta meg. Annyira meg­ijedt, hogy még másnap sem emlékezett rá, hol is hagyta a Skodát. „Nem találom se ott­hon, se a kútháznál!” - mon­dogatta. Az asszonyát többször is megkérdezte, hol lehet a lo­csolóautó, de az honnan is tudta volna, mi történt. Csak arra emlékezett az is, hogy a férje gyalog ment haza. Sofő­rök jelezték aztán, hogy ott a kocsi az aljban, miért nem húzzák már el onnan! Még balesetet okoz... Mondták is utána annak, aki a Skodára rá­ült: vigyázz öreg, mert úgy jársz, mint a Tóth kolléga! Kovácsék 31. karácsonyu­kat töltötték Zagyvarónán. Az ünnep a családnak visszatérő szertartás. A szentestét felesé­gével töltötte, majd másnap, karácsony első napján mentek át a fiáékhoz, ahol az unokák már nagyon várták „nagyié- kat”.- Az öcsém jóvoltából hal, a sógorom révén meg finom vargányás káposzta került az asztalra. Éjfélkor elmentünk a templomba, amit most nagyon rendbe szedett az új plébáno­sunk, Tóth Sándor atya. Neki most dupla öröm volt ez a ka­rácsony, mivel épp’ most kapta meg a magyar állampol­gárságot. Nagyon szereti a rendet, azóta meg lehet nézni, hogy néz ki a templom, a rava­talozó, meg a temető! Kovácséknál valaha kétmé­teres fenyőfa is volt az ünne­pen. Aztán mindig kisebb, ki­sebb lett. Ma már csak 80 cen­tisét öltöztetett a tarjáni szeme­tesek doaenje... (németh) Csak a lakossággal együtt lehet hatékonyan dolgozni Technikusból lett rendőr Tavaly hozta létre a Bátonyterenye és Környéke Közbiztonságá­ért Alapítvány a „Bátonyterenye és környéke közbiztonságáért” díjat. Az alapítás évében ketten, az idén pedig újabb két rendőr kapta meg a kitüntetést. Bencsik Ernő főhadnagyot a közelmúlt­ban már bemutattuk lapunk hasábjain, most pedig Nagy Lajos rendőr főtörzsőrmesterrel ismerkedhetnek meg olvasóink.- Eredeti szakmám erősáramú technikus - kezdi a beszélgetést Nagy Lajos. - Jól eldolgozgat­tam én a civil szférában, a mén- kesi bányaüzemnél voltam cso­portvezető. Megfordult a fejem­ben már korábban is a terv, hogy rendőr legyek, de úgy tudtam, hogy a bányai szerződés miatt ez nem járható út. Aztán olvastam egy újságban, hogy érettségi, fi­zikai-orvosi alkalmassági vizsga szükséges a pályához, így aztán nekivágtam.- 1993. szeptember 16-án sze­reltem fel Bátonyterenyén, és azonnal elkezdtem Szécsényben a 10 hónapos tiszthelyetteskép­zőt. Első beosztásomban járőr­ként jártam a területet, később - mivel gépjármű-szakoktatói vizsgával is rendelkeztem - köz­lekedés-előadói beosztást kap­tam 1995. március 15-től. Örül­tem a változásnak, mivel teljesen mást szerettem volna csinálni: járőrként közvetlenül találkoz­tam az emberekkel, ez a beosztás pedig inkább irányítói munka volt. Belecsöppentem a vizsgá­lati munkába, közelebbi kapcso­latba kerültem az iskolákkal, gyerekekkel foglalkoztam.- Tavaly a második fél évben bíztak meg a közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályon a váltásparancsnoki teendők el­látásával: a járőrök eligazítása, naprakész jelentések elkészítése a kapitányság területéről volt a feladatom. Idén októbertől töl­töm be az ügyeletes tiszti beosz­tást.-A rendőri pálya köztudot­tan sok elfoglaltságot jelent. Mit szól mindehhez a család?- Megszokták. Feleségem pedagógus, nagyobbik fiam a Madách gimnázium másodikos tanulója, a kisebbik a Váci gim­názium hatosztályos képzési rendszerében tanul. Nagyobbik fiam szeretett volna katonai szakközépiskolába menni, de nem sikerült. Több elképzelése is van, tagja a tornászcsapatnak is, majd meglátjuk.- Számított-e arra, hogy idén ön kapja az év rendőre címet?- Nem számítottam arra, hogy az alapítvány nekem adja ezt a díjat. Hazudnék, ha azt monda­nám, hogy nem fordul meg az ember fejében ilyenkor év vége táján, amikor jönnek a jutalma­zások: annyit dolgoztam, hátha. S ha már itt tartunk, köszönetét is szeretnék mondani Bencsik Ernő főhadnagynak, akitől na­gyon sokat tanultam. Mindig szoros kapcsolatban dolgoztunk együtt, és ezen nem változtatott az sem, amikor Ernő bűnmeg­előzési főelőadó lett. Úgy vélem, azért kaptam a megtisztelő cí­met, mert látható volt, hogy tény­leg érdekelt az egész: csináltuk a 3. számú általános iskolában a megyei közlekedési vetélkedő­ket, a családi közlekedési vetél­kedőket, így aztán a fórumokon is érdemi munkáról tudtunk be­számolni. Természetesen na­gyon sokat jelentett az elismerés szempontjából a kapitány és az osztályvezetőm javaslata is.- Hogyan lehet még hatéko­nyabbá tenni a bűnmegelőzési munkát?- Ázt mindenkinek látnia kell, hogy ezt egyedül a rendőrség nem képes felvállalni, hatékonyan csak a lakossággal együtt lehet mű­ködni. A gyerekek jól fogadták az előadásokat, figyeltek, nem volt szükség külön fegyelmezésre. A Bartók általános iskolában, Nem­űben és Mátraterenyén már három éve rendszeresen tartunk KRESZ- oktatást, ismertetjük a kerékpáros közlekedés szabályait. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek biza­lommal vannak irántunk: sokkal inkább partnernek, mint hatóság­nak tekintik a rendőrt. Hegedűs Erzsébet Szilveszteri menetrend Salgótarjánban A helyi járatok 1998. december 31- én munkanapra előírt menetrend szerint közlekednek 20 óráig. Ez­után az éjszakai járatokkal lehet el­jutni a város különböző pontjaira. 1-es járat: Helyi autóbusz-ál­lomás - Zagyvaróna: 20.55, 23.40- től 3.40-ig minden óra 40. percében. Zagyvaróna - Helyi autóbusz-állo­más: 22.45,0.10-től 4.10-ig minden óra 10. percében indul. 2/A: Helyi autóbusz-állomás - Somlyóbánya: 20.40, 22.30 órakor, Somlyóbánya - Helyi autóbusz-ál­lomás: 20.55 és 22.45-kor indul. 4-es: Helyi autóbusz-állomás - Baglyasalja: 21.10, 23.55-től 3.55- ig minden óra 55. percében indul. Baglyasalja - Helyi autóbusz-állo­más: 22.45,0.10-től 4.10-ig minden óra 10. percében közlekedik. 7/A: Helyi autóbusz-állomás - Fáy A. krt. Helyi autóbusz-állomás: 20.10, 21.10,22.00. 23.10-től 4.10- ig minden óra 10. percében indul a helyi autóbusz-állomásról. 11/B: Helyi autóbusz-állomás­ról 20.20-kor és 22.30 kor, Salgó- bányáról 20.55 (Somoskő betérés- sel) és 23.10 órakor indul járat a helyi autóbusz-állomásra. 14 -es: Zagyvaróna - Baglyas­alja: 21.20 és 22.10-kor, Baglyas­alja- Zagyvaróna: 21.20 és 22.10- kor közlekedik. 63 jelzésű: Kempingtelep (fa­lun át) bányagépgyár: 20.30-tól 4.30-ig minden óra 30. percében,, bányagépgyártól (falun át) helyi au­tóbusz-állomásig 20.00 órakor, bá­nyagépgyártól (falun át) - Kem­pingtelepig: 21.10-től 4.10-ig min­den óra 10. percében indul. Szívesebben menne egy kellemes hangulatú bálba, mint a zajos, fülrepesztő, italozós diszkóba Akit a vöröskeresztes eszme megfogott Turcsán Anna törékeny, szép szemű salgótarjáni lány, aki a külső szemlélődő számára álmodozónak, romantikus alkatú­nak tűnik. Ámde ha valaki megismeri őt, kiderül róla, hogy nagyon is racionális gondolkodású teremtés. Sőt, Anna elüt at­tól az átlagtól, amelyre sokkal inkább a tartalmatlan időtöltés jellemző, mintsem az értelmes célokért való tevékeny munka. Annával egy AIDS-vetélkedőn ismerkedtem meg, amelynek egy személyes kiötlője, szer­vezője, megvalósítója volt. Igaz, szerényen elhárította ezt, mondván, hogy egyedül nem lett volna erre képes, a közép- iskolások számára szervezett vetélkedőt voltaképpen az ál­tala vezetett tarjáni vöröske­resztes ifjúsági klub - a Tavik- bonyolította le. Tanfolyamot szerveztek- Amikor másodikos kerista voltam - mesélte - néhány osz­tálytársammal elsősegély- nyújtó-tanfolyamot szervez­tünk. Versenyezni szerettünk volna, de nem volt elegendő merszünk belevágni. A kislány és vállalkozó szel­lemű osztálytársai mindenek­előtt tapasztalatot akartak gyűj­teni. Egy elsősegélynyújtó-ver­senyen előbb „sérültnek” jelent­keztek, hogy közvetlenül érzé­keljék milyen is a verseny. A következő esztendőben azután bátran jelentkeztek ők is ver­senyzőnek. Sikeresen szerepel­tek. Ez felvillanyozta a lányo­kat, s elhatározták, vöröskeresz­tes szakkört alakítanak. Ez azonban nem sikerült, hiányzott némi anyagi támogatás, meg az iskolai vezetés lojalitása. Családi indíttatás-Szerencsére akkor még mű­ködött a Salgó rali - emlékezett Anna. - Elképzeléseink valóra váltása érdekében elvállaltuk az egyik versenyszakasz kitakarí­tását, s ezért majdnem húszezer forintot kaptunk. Ebből a pénz­ből rendeztünk vöröskeresztes vetélkedőt és kiállítást az isko­lában. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy honnan ez a nagy érdek­lődés egy kislányban a Vörös- kereszt iránt? Nos, a magyará­zat igen egyszerű. Anna édes­apja a Vöröskeresztnél dolgo­zott, az édesanyja is, aki most ápolónő a megyei kórházban, ugyancsak aktivista volt. A szü­lők példája, magatartása, Anna és két leánytestvérének céltuda­tos nevelése a lányokban meg­érlelte a közösségben végzett munka iránti érdeklődést. Turcsán Anna a bodajki vö­röskeresztes nyári táborban is­merkedett meg a vöröskeresz­tes ifjúsági klubok munkájával. S amikor szeptemberben meg­kezdődött a tánév, ilyen klubot szeretett volna alakítani a vá­rosban. Noha a terve nem sike-' rült, a kedvét nem veszítette el, s az iskolában folytatták tovább a vöröskeresztes munkát.- Különböző vetélkedőket rendeztünk és az iskolai csapat­tal bejutottunk az elsősegély­nyújtó-verseny országos döntő­jére, ahol az első tíz között vé­geztünk - sorolta az emlékeket. - Az egészségnevelési vetélke­dőn jobban szerepeltünk, a ne­gyedik helyen végeztünk. Újabb lehetőség A fiatal diáklányt Svájcba akar­ták küldeni vöröskeresztes ve­zetőképző táborba, ez azonban a vizsgái miatt meghiúsult. Az újabb nagy lehetőséget egy év múlva kapta meg a vöröske­resztes szervektől, amikor Lu­xemburgban vett részt táboro­záson. Erre így emlékezik.- Sokat tanultam a nemzet­közi táborban, s amikor haza­érkeztem bementem a vöröske­resztes megyei titkárhoz, hogy bejelentsem, szeptemberben városi vöröskeresztes ifjúsági klubot akarok szervezni. Min­denki örült ennek, de különö­sen Kincses Helén megyei tit­kár, akinek mi, ifjúsági vörös­keresztesek sokat köszönhe­tünk. Havonta összejönnek Anna és néhány társa minden salgótaijáni általános és közép­iskolának küldött jelentkezési lapot. Az alakuló gyűlésen so­kan megjelentek, ahol idővel kiderült, hogy a vöröskeresztes ifjúsági klub gondolata, műkö­dése az általános iskolások kö­zött népszerűbb, mint a közép- iskolások körében.- A középiskolásokkal jelen­leg nem jól állunk - vallotta be Anna. - Persze nem adjuk fel, végiggondoljuk a teendőinket és újra kezdjük. A klub működéséről megtu­dom, hogy a megyeházán kap­nak foglalkozásokra egy al­kalmas termet, ahol havonta jönnek össze. Itt azonban csak a legfontosabb dolgaikat beszélik meg, s inkább mozgalmasabb programokat szerveznek.- Jártunk már a rendőrségen, a tűzoltóságon, ahol nemcsak beszélgettünk a fiatalokkal kapcsolatos kérdésekről, ha­nem megismerkedtünk a testü­letek munkájával is. A mentő­sökkel különösen szoros kap­csolatban állunk, ők sokat segí­tenek nekünk például a verse­nyekre történő felkészítésünk­ben - sorolta Anna. A fiatal lánynak mindez olyan természetes, mint a nap­szakok váltakozása. Meg­szokta, ifjú évei részének te­kinti ezt az elfoglaltságot, amelynek révén másoknak nyújthat valami hasznosat, mi­közben maga is gazdagabb lesz új ismeretekkel és érzésekkel. Nem érti, hogy a fiatalok közül sokan miért húzzák el a száju­kat, amikor a vöröskeresztről esik szó. Azzal magyarázza, hogy ezek a fiatalok nem isme­rik a szervezet céljait, tartal­mas, nélkülözhetetlen munká­ját. Ők a húsznál nem sokkal népesebb ifjúsági klubban szí­vesen várnak minden érdeklő­dőt a soraikba. Elvette a kedvét Végül arról kérdeztem, hogy mindig csak ilyen komoly dol­gokkal foglalkozik, vagy vala­milyen szórakozás is érdekli, például jár-e diszkóba?- Valójában nem tudom mi­lyen a diszkó - válaszolta. - Égyszer néhány osztálytársa­mat elkísértem egy városi disz­kóba, de öt percig sem tudtam maradni. A zaj, a fülrepesztő zenekarok, a napraforgómag köpködése, az italozás nekem elvette a kedvemet. Szíveseb­ben mennék egy kellemes han­gulatú bálba, ahol normális minden. Pádár András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom